2012. január 29., vasárnap

Orczy Emma magyar származású angol írónő.


Emma Orczy vagy orczi báró Orczy Emma (Tarnaörs, 1865. szeptember 23. – London, 1947. november 12.) magyar származású angol írónő. A Vörös Pimpernel című regény szerzője. A Vénusz bolygón kráter őrzi nevét.

Életpályája

Báró Orczy Bódog és Wass Emma grófnő egyetlen leányaként született. 15 éves, amikor szüleivel előbb Brüsszelbe, majd Londonba költöztek. Itt zenét és festészetet tanult. 1894-ben házasságot kötött Montague Barstow-val. A fiatal pár nagyon nehéz anyagi körülmények között élt, emiatt Emma írni kezdett. Első próbálkozásai nem voltak sikeresek, de néhány detektívtörténete megjelent nyomtatásban. 1903-ban született meg A Vörös Pimpernel című regénye, amely könyv alakban először nem volt sikeres. Színpadi változata viszont nagy siker volt 1905-ben Londonban, több mint 2000 előadása volt. A színpadi siker után a regény is elindult világhódító útjára. 14 nyelvre fordították le, majd több mint harminc mozi- és TV-film készült belőle. Frank Wildhorn musicalt írt a regényből. A Vörös Pimpernel sikerén felbuzdulva még több folytatását megírta az elkövetkező években. 1915-ben egy háborús antológiát jelentetett meg Lest We Forget (Hogy soha el ne felejtsük) címmel. Több kaland-és detektívregényt írt még, amelyeket szintén több nyelvre lefordítottak. 1933-ban jelentette meg The Scarlet Pimpernel Looks at the World (Ahogy a Vörös Pimpernel a világot nézi) című esszékötetét. Önéletrajzát 1947-ben írta meg Links in the Chain of Life (Az élet láncszemei) címen. 1947. november 12-én halt meg Londonban.

Művei

  • Old Hungarian Fairy Tales (Régi tündérmesék) (1898)
  • The Emperor's Candlesticks (Ferenc József gyertyatartói) (1899)
  • The Old Man in the Corner (1900-1909)
  • The Scarlet Pimpernel (A Vörös Pimpernel) (1905)
  • I Will Repay (1906)
  • The Tangled Skein (1907)
  • The Elusive Pimpernel (1908)
  • Unto Caesar (1914)
  • The League of the Scarlet Pimpernel (A Vörös Pimpernel szövetsége) (1919)
  • Pimpernel and Rosemary (Pimpernel és Rosemary) (1924)
  • The Honourable Jim (1924)
  • The Triumph of the Scarlet Pimpernel (1929)
  • The Scarlet Pimpernel Looks at the World (Ahogy a Vörös Pimpernel a világot nézi) (1933)
  • Let We Forget (1915)
  • Sir Percy Hits Back (Sir Percy visszaüt) (1927)
  • Links in the Chain of Life című önéletrajza (1947)

    Nincsenek megjegyzések:

    Megjegyzés küldése

    Lap tetejére

    lap tetejére