2011. október 31., hétfő

Bojtor Zsuzsanna: Halottak napjára...


Emlékezz ma mindenkire, kiket szerettél, s már nincsenek,
De azokra is gondolj, kik itt vannak még veled.
Gyújts gyertyát az elhunytnak, s az élőnek egyaránt,
Hadd lobogjon mindenkiért egy aprócska gyertya láng.

Lobogjon a gyertya, a harcban elhunyt lelkekért,
Kik meghaltak az én, s a te létedért,
Kik családjukat vesztették el, kik egyedül maradtak,
Kik értem, érted s értünk mindent feladtak.
Végül emlékezz azokra, kik nem lehetnek már veled, 
S egy perc erejéig, csendben hajtsd le a fejed.
Majd gyújts gyertyát az elhunytnak, s az élőnek egyaránt,
Hadd lobogjon mindenkiért egy aprócska gyertya láng.

2011. október 19., szerda

Kassák Lajos : Szerelem - Ajánlás - Veled vagyok



Kassák Lajos : Szerelem

Mégis csak a te rejtett tüzed
a legmélyebb sebet égető tűz - Szerelem.

Ó, asszonyok, ó, asszonyok
akik házába olykor benyitottam
vagy csak az ablakon néztem be hozzájuk olykor
s ó, ti lányok, kócos rózsatők a reménydús partokon
be szép, hogy olykor átlobogtok éjszakáim bozótján
s én sejthetem fiatal húsotok illatát
és ó, ti gyöngyszemek a hétköznapok fonalán
az én utcámon mentek át ti reggel, este
milyen boldog a szél, ha szoknyátok ráncait cibálja
milyen örömmel venne fel benneteket a férfiak hajója.

Kiket a káromlás és a korbács gyaláz meg
a gyáva szolgák se mondanak le rólatok soha
soha a katona, ki a halállal jegyezte el magát
minden férfi szíve tárva nyitva áll
várván a galambot, csőrében a gyűrűvel.
Szerszámai közt a kovács, ha rátok emlékszik
kalapácsa dalol az üllőn, bús és gyönyörü dalt dalol
tűzcsóvák nyílnak a szőrnyü vasrácsok indáin
s ő kezes lesz, akár a húsvéti bárány
és sírni tud ő, aki még soha nem sírt
érzi, tőr ütötte át szívét láthatatlan
egy pillantás, vagy egy nevetés mérgezte meg borát
egy nevetés, ami keserűbb volt az epénél.

Csupa igéret vagytok és csupa hívás
csupa átúszhatatlan tenger mégis.
Hány király fejét ejtettétek a porba
hány énekes száját tapasztottátok be sárral
hány szivet roncsoltatok szét unalomból.
Szüz Máriák és szenvedő Veronikák
véres a ti kendőtök minden egyes szála
bánat virágzik a ti kertetekben
aranysárga bánat, ezüstszürke bánat.
És mégis kiolthatatlan a tüzed - Szerelem.
Hogyan is feledhetném a kurta ingű csitri lányt
akit egy kulcslyukon át láttam mint kisfiú
feledhetem-e a véletlenül elcsábított asszonyt
aki lábhegyről és hunyt szemmel adta az első csókot
és a vöröshajú idegen nőt feledhetem-e
aki a tó partján hevert mókussal az ölében
ami nem is mókus volt, de maga a csipkebokor
ahogyan Mózes előtt megjelent a pusztában.

Maga a tűz vagytok ti s én a tűzre való hasáb
fogadjátok hódolatom ajándékát e versben
szűz Máriák, szenvedő Veronikák.

Ajánlás

Fogadd el ajándékom oly szerény
csak az eget adja és a földet
a zöld tengert az álcázott gyilkost
ki sok cápát ölt meg és sok halászt.
Fogadd erdőimet mezőimet
hol galamb fészkel szőke nyúl szalad
és fogadj el engem mert végülis
minden én vagyok e zord világon
s én neked ajándékozom magam
egy vörös csókért egy halvány mosolyért.

Fogadd el ajándékom kedvesem
oly hálatelt és oly neked való.

Veled vagyok

Előtted megyek
te én előttem
a koranap aranylánca
csilingel kezemen.

Hová mégy - kérdezem
feleled - nem tudom.

Siettetném lépteim
de te jobban sietsz.

Előtted én
te én előttem.

Egy kapu előtt mégis megállunk.

Megcsókollak
te nekem adsz csókot
aztán elindulsz szótlanul
és magaddal viszed életem.

Kassák Lajos író, költő, műfordító, képzőművész.



Kassák Lajos (Érsekújvár, 1887. március 21. – Budapest, 1967. július 22.) író, költő, műfordító, képzőművész.


Élete


Autodidakta költő és képzőművész volt.

Kassák István gyógyszertári laboráns és Istenes Erzsébet mosónő gyermekeként látta meg a napvilágot a felvidéki Érsekújváron. Bár szülei taníttatni akarták, a gimnáziumi tanulmányait félbe hagyta, hogy lakatosinasnak állhasson, segédlevelet szerzett. Szakmunkásként 1904-ben Budapestre költözött, ahol vasmunkásként angyalföldi gyárakban dolgozott. Részt vett a szakszervezetek politikai harcaiban, majd tagja lett az MSZDP-nek. 1905-ben számos alkalommal sztrájkot szervezett, emiatt többször elbocsátották. 1909-ben gyalog, pénz nélkül Párizsba ment. 1910-ben hazatoloncolták.

A műveltség- és helyesírásbeli hiányosságok ellenére szívósan küzdött a megjelenésért. Első verse 1908-ban látott napvilágot, első novelláskötete pedig 1912-ben (Életsiratás). Ekkor már túl volt élete meghatározó élményén, az 1909-ben kezdődött gyalogtúrán, mely Párizsba vitte – ennek az útnak az eseményeit, az út során szerzett benyomásait is feldolgozta az Egy ember élete című többkötetes önéletrajzi művében (1927–1935). 1915-ben jelent meg első verseskötete (Éposz Wagner maszkjában), s ugyanebben az évben elindította első folyóiratát, A Tett címmel, melyet egy év múltán háborúellenessége miatt betiltottak.

A Tanácsköztársaság alatt az írói direktórium tagja volt, ám a Kun Bélával folytatott vitái arra késztették, hogy távolságot tartson a bolsevik irányzattól, ugyanakkor soha nem tagadta meg baloldaliságát, és egész életében nem választotta szét a művészt és a társadalomért felelős embert. Saját magát, világképét, de még művészetét is ezzel a két szóval jellemezte: a szocialista ember. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, ott jelentette meg a Ma című folyóiratának új számait. 1926-ban tért haza Magyarországra, ahol Dokumentum (1927) és Munka (1927-1938) címmel szerkesztette továbbra is független, baloldali, avantgárd szellemű folyóiratait.

Az Egy ember élete című nagyszabású önéletírása a Nyugat folyóirat hasábjain jelent meg először folytatásokban 1927 és 1933 között. Könyvalakban történt publikálása után perbe fogták az 1918-19-es részek miatt. (1945 után viszont új kiadásban már meg sem jelenhetett a mű utolsó nagy fejezete, mely éles bírálattal szólt a Tanácsköztársaság kultúrpolitikájáról.) 1935-től rendszeresen írt a Népszavába és a Szocializmusba is. 1945-ben Fodor Józseffel együtt szerkesztette az Új Időket. 1947-1948 közt az Alkotás című lapnak is szerkesztője volt. Kassák 1945 után a Szociáldemokrata Párthoz közel álló szellemiségű, de teljesen független Kortárs c. folyóiratot szerkesztette, 1949-ig, amikor betiltották. 1947-től újra bekapcsolódott a pártéletbe, az SZDP Művészeti Bizottsága elnöke lett. 1948 januárjától országgyűlési képviselő volt, Kelemen Gyula megüresedett helyébe lépett. 1948-ban átigazolták az MDP-be, de 1949-től művei már nem jelenhettek meg. 1953 szeptemberében, az írószövetség párttaggyűlésén kritizálta az MDP kultúrpolitikáját, ezért kizárták a pártból. Ettől kezdve évekig nem publikálhatott, Szénaboglya c. önéletrajzi jegyzeteit halála után adták ki. Csak 1956-tól térhetett vissza a művészeti életbe, az írószövetség közgyűlésén beválasztották az elnökségbe. 1957 után íróként a "tűrt", képzőművészként gyakorlatilag a "tiltott" kategóriába tartozott, egy 1961-es kivétel után sem Párizsba, sem Rómába nem engedték ki saját kiállítására. 1958-tól a párizsi Magyar Műhely c. kiadvány fiatal emigráns szerkesztői (Albert Pál, Bujdosó Alpár, Nagy Pál, Papp Tibor) Kassák munkásságát állították lapjuk és saját munkásságuk középpontjába. Róla elnevezett díjat is kiadtak, külföldi és hazai avantgárd költőket és képzőművészeket kitüntetve. Kassák Lajos-díjat kapott - többek között - Erdély Miklós, Tandori Dezső, Szkárosi Endre, Petőcz András. (Természetesen a Magyar Műhely meghívására sem utazhatott külföldre.) Újabb, kis példányszámban kiadott verseskötetei: Mesterek köszöntése (1965); Üljük körül az asztalt (1968).

Családja

Kassák Lajos a nőkkel való viszonyát sajátosan élte meg: egyetlen gyermekét (a kisleány korán meghalt) soha nem látta, a gyermek anyjával a szülés után megszakította a kapcsolatot.
Első feleségét, a nála két évvel idősebb Simon Jolánt (Simon András és Hazafi Margit leányát), még 1908-ban, 21 évesen ismerte meg, azonban csak húsz évvel később vette nőül, 1928. május 4-én Budapesten.
Budapesti munka és elismerés nélkül töltött évei alatt Simon tartotta el, szerény keresetéből támogatva a költő folyóiratainak kiadását.
1938-ban Simon Jolán öngyilkosságot követett el – a tragédiában nem kevés szerepe volt Kassák zilált szerelmi életének, más nőkhöz írt költeményeinek.

Kassák második felesége Kárpáti (Karpeles) Klára, akivel 1946-ban kötött házasságot. A nála 27 évvel fiatalabb feleségétől később elhidegült, ám Kárpáti Klára mindvégig kitartott mellette – a költő halála után az emlékéhez sem maradt hűtlen.

Főbb művei

  • Életsiratás 1912
  • Misilló királysága 1914 (megjelent: 1918-ban)
  • Eposz Wagner maszkjában 1915
  • Máglyák énekelnek 1922
  • A ló meghal, a madarak kirepülnek 1922
  • A tisztaság könyve 1926
  • Egy ember élete 1927-1935 (önéletrajzi mű)
  • Az út vége 1946
  • Mögötte áll az angyal 1948
  • Szegények rózsái 1949
  • Ahogyan elindultak 1949
  • Szénaboglya 1955
  • Boldogtalan testvérek 1957
  • Mélyáram 1960
  • Költemények, rajzok 1958
  • Szerelem, szerelem 1962
  • A tölgyfa levelei 1962
  • Vagyonom és fegyvertáram 1963
  • Mesterek köszöntése 1965
  • Üljük körül az asztalt 1968
  • Összes versei 1970
  • Az izmusok története 1982
  • Összegyűjtött műfordítások 1986

Díjak

  • 1947, Baumgarten-díj
  • 1948, Kossuth-érdemrend (harmadik osztály)
  • 1965, Kossuth-díj
Külső hivatkozások

Néhány verse és képarchitektúrája, cikkek
Kassák Lajos: Vagyonom és fegyvertáram
Kassák egyetlen parlamenti felszólalása

Karinthy Frigyes : Lecke - Vezeklés, emelt fővel - Derengés - Az ige így született...



Karinthy Frigyes : Lecke

Megcsókoltalak, megmutatni,
Hogyan kell nékem csókot adni.

Megfúltál, úgy öleltelek
Mutatni, hogy ölelj te meg.

És sírtam is, ölelve térded,
Mert tudtam, hittem, hogy megérted,

Bő könnyeim, a könnyü bért,
Mit értem ontsz, a könnyekért.

Eldobtam mindent - íme, lásd,
Hogyan lehet szeretni mást,

Kiért mindent százszor megadnál,
Ezerszer jobban önmagadnál.

Kész vagyok meghalni miattad,
Hogy élj, hogy meg ne halj miattam,
Ahogy hiszem, hiszen mutattad.

Ne tétovázz, ne félj, ne féltsd magad,
Csak az kap ingyen, aki ingyen ad.

Mondtam, szeretlek, mondd, szeretsz-e -
Mindössze ennyi volt a lecke,

Mindössze ennyi a titok,
De jaj neked, ha nem tudod.

Jaj néked, hogyha az egész
Szabály és példa kárbavész -

Jobb lett volna meg sem születni
Nékünk, mint egymást nem szeretni.

Vezeklés, emelt fővel

A kéj lecsapó mennykövénél
Amit láttam, nem volt mennyország,
- Uram, mutasd meg újra orcád;
Tévedtem, ennyi az egész.

Tévedtem - bűnt miért hazudjak?
Mellet ki ver, kezet ki tördel?
Én ebben a büzhödt gödörben
Téged kerestelek, tudod jól.

Kinek Legelső Látomása
Nyíló gyermekszememben égett:
A pokol fenekén is téged,
Nem ezt a hitvány ördögöt.

Én azt hittem, veled csatázom,
Mint egykor Jákob a hegyen:
Én vagy te - ámen, úgy legyen!
Akárki győz, győzött az isten.

Én ezt a bordélyházi lármát
Ezer sivító torkon át
Mint égbezengő orgonát
Hallgattam tátott, mafla szájjal.

Amivel az ördög kinált,
Ezért ittam a trágyaléből
És a boszorkányok öléből,
Mint aki szentelt bort iszik.

Tűrtem, hogy tátott számba köpjön
S könnyes szemembe, a pimasz,
De most egy áruló grimasz
Az álarcot letépte róla.

Hát ez volt, aki nyársrahúzott,
Eremből ugró vért eresztett?!
És én mint mennyei keresztet
Cipeltem őt a hátamon!

Megállj csak - hát ez nem te voltál?
Hová jutottam, istenem!
Hisz őket én nem ismerem,
Nem ér a játszma - kezdjük újra!

Hatot vetett, vakot vetett
Sorsom ez alvilági kockán -
Sebaj, még bírja a lapockám!
Nem gilt, ha az ördög kever!

Testvér vedd el, keverd meg újra
A zölden izzó vaspohárt:
Énnékem a sátán nem árt,
Az én sorsom isten lehet csak.

Napisten, ordító Valóság,
Új Ádám tántorog eléd,
Mint visszakullogó cseléd,
Ki méhedből szakadt el egykor.

Ki elcsavargott Édenedből
S Lillith sötét szemébe nézett
És megvakult s most puszta kézzel
Tapogatja a kék eget.

Mutass fényt, mely nem pörkölő tűz,
Hangot, mely nem halált okád.
Mutasd meg éltető okát
Az illatos barackvirágnak.

Erdőben fát, erdőt a fában
S erdő mélyén, kit elhagyott,
A szép, csukottszemű, halott,
Mosolygó, édes, édes Évát.

Derengés

Vak voltam - látom a szemed
Süket voltam - hallom a hangod
Néma voltam - gügyögni kezdek,
Légy csendben, hallod?

Hallod? Torkomba zümmög
Elnyújtott, furcsa, vádoló panasz:
De messze, messze, de régi, de mély -
Hogy sír! Mi az?

Asszonyt igéző férfi búg,
Vagy ölbekúszó, gyönge gyermek?
Anyám, nem jó volt. Szülj meg újra.
Rossz voltam. Verj meg.

Az ige így született...

Testvéreim, farkasok, gyönyörű leopárd
Foltos hiéna, bátyám és rokonaim mind
Páva, cifra kuzin, nagynéném, zöld papagáj
Otromba, bölcs elefánt, mókás maki, bánatos marabu
Elbujtam itt a bokorban, hagyjatok egy kicsikét
A Bozót Törvényét jól ismerem én
Kutyával ugatok, üvöltök a sakállal
De ez most nem szemeteknek szól
Mindenre könyörgök!
Friss koncot hagytam a tisztáson, rágjátok le sietve
(Mindjárt jövök én is) csak ezt a pár jelet itt
Hadd karmolom csorbult körmömmel a barlang sziklafalába
Hogy visszataláljon százezer év múlva eltévedt utódom
Magamban hadd makogok, hadd hallja fülem csak
A hangot, a hangot, a tompa zörejt, mit a Lélek
Szorít ki, belülről, kifeléfordult zabáló bestiaszámon
Valami van itt, mit a Bozót hiába figyelne
Amire felelni szárcsa hiába vijjog,
Hiába rikkant a rigó, béka hiába kuruttyol
Valami van itt, valamit szimatolok
Amivel együtt ketten vagyunk csak égi vizen
Vizi mezőkön -
Önmagam és én - én és ő - apja nem én
Vagyok - s ő mégse apám
Van valami, más, mint ez a Törvény,
Van Valaki, kit nőstény nem szült, hím sose nemzett
Nem anyaméhből származik, itt születik most
Makogó két vastag cserepes ajkam
Kínjában széttárt nyílása közül
Buggyanó könnyek magzatvize mellől,
Ahogy előrebukó torokkal
Hörgöm el az új jeladást: is-ten...
Is-ten... is-te-nem könyörülj!

Karinthy Frigyes magyar író, költő, műfordító.



Karinthy Frigyes (teljes nevén: Karinthy Frigyes Ernő, Budapest, 1887. június 25. – Siófok, 1938. augusztus 29.) magyar író, költő, műfordító.


Élete

Édesapja Karinthi József (1846–1921) művelt tisztviselő, a Magyar Filozófiai Társaság alapító tagja. Családneve eredetileg Kohn volt, amit 1874-ben magyarosított Karinthira .

1886. január 3-án evangélikus hitre tért át feleségével és négy leánygyermekével, Elzával, Adával, Gizivel és Emiliával együtt. Doleschall Sándor, a Deák téri német evangélikus egyház lelkésze keresztelte meg őket. Fiúgyermekeik, Frigyes és József már kereszténynek születtek. Édesanyja, Engel Karolina (1850–1895) halála után Karinthi József egyedül nevelte a hat életben maradt gyermeket.

Karinthy Frigyes 1898 és 1900 között kezdett írni: színműveket, kalandos történeteket, verses meséket írt; emellett naplót vezetett. Tizenöt éves volt, amikor a Magyar Képes Világ folytatásokban közölte a Nászutazás a Föld középpontján keresztül című regényét.

Érettségi után matematika-fizika szakon, a bölcsészkaron és a sebészeten is hallgatott egyetemi előadásokat. Noha diplomát soha sem szerzett, egész életében élénk érdeklődéssel és feltétlen tisztelettel fordult a tudományok felé. Bajor Andor szerint „hitt az értelem erejében, sőt azt mondhatjuk: vakon hitte, hogy múló tünemény a vakság”.

1906-ban Az Újság munkatársa lett. Ebből az időből ered legendás barátsága Kosztolányi Dezsővel. A következő években sorra jelentek meg novellái, paródiái, humoros írásai a különböző budapesti lapokban, de az ismertséget az Így írtok ti című paródiakötete hozza meg számára 1912-ben.

1914-ben vette feleségül Judik Etel színésznőt, aki 1918-ban spanyolnáthában meghalt. Gyermekük Karinthy Gábor költő. 1920-ban házasodott össze Böhm Arankával. Gyermekük Karinthy Ferenc (Cini) író.

Mesterének Jonathan Swiftet vallotta; az Utazás Faremidóba és Capillária című regényei a Gulliver ötödik és hatodik utazása alcímet viselik.

Sok ismert mű magyar fordítása kötődik a nevéhez (elsősorban a Micimackóé), de valószínűleg a fordítások egy részét Mici nővére (Karinthy Emília) készítette, vagy legalábbis ő készítette elő az író számára a nyersfordítást.

1929-es Láncszemek című novellájában megalapozza a hat lépés távolság elméletét, mely később világhíres lett, főként a vele foglalkozó tudósok és művészek által.

1935-ben Baumgarten-díjjal jutalmazták.

1936-ban agydaganattal műtötte meg Stockholmban Herbert Olivecrona; erről írta Utazás a koponyám körül című regényét. 1938-ban agyvérzésben meghalt.

Egyes szóalkotásai (például halandzsa) és kifejezései ("magyarázom a bizonyítványomat") a mai köznyelvet gazdagítják.

Műveinek kiadásában közreműködött titkára, a később rejtvényein, fejtörőin keresztül ismertté vált Grätzer József is.

Munkássága

Karinthy maga mondta, hogy minden műfajban alkotott maradandót. Az olvasóközönség többnyire irodalmi karikatúráit ismeri, az Így írtok tit, valamint a kisdiák életéből megírt képeket tartalmazó Tanár úr kéremet. De Karinthy életműve ennél jóval tartalmasabb és sokrétűbb. Fiatal korától kezdve vonzódott a tudományokhoz, a magyarok közül elsőként ült repülőre Wittman Viktor pilóta mellett, majd annak szerencsétlenségből bekövetkezett halála után megírta Wittman életrajzát.

Első irodalmi sikerét gyerekkorában érte el, Verne hatását mutató kisregényét, a Nászutazás a Föld középpontján keresztül című írást 12 éves korában kiadták. A század eleji vicclapokban közölt irodalmi karikatúráival és humoreszkjeivel szerzett magának hírnevet. Ezeket a műveit később sem tagadta meg, de nem egy nyilatkozatából, írásából, kortársak által lejegyzett mondatából kiérződik a keserűség, hogy a humoros művei miatt nem veszik őt eléggé komolyan, nem törődnek filozófiai, politikai gondolataival. (Erre utal A cirkusz című novellájában is.) Főként újságokba írt, több, mint ötezer cikket alkotott életében, ezek között akad riport, tudósítás, útinapló, filozófiai eszmefuttatás, irodalmi elemzés, tűnődés a politika állásáról és temérdek humoreszk.

Regényei nő és férfi kapcsolatát boncolgatják, leginkább a Gulliver utazásai folytatásaként írt Capillária és az Utazás Faremidóba. Legnépszerűbb regénye mégis az Utazás a koponyám körül, amelyet az agydaganata miatt bekövetkezett eseményekről írt. A regényben részletesen leírja az agyműtét közbeni gondolatait, érzéseit, emiatt a külföldi orvosok körében is ismert lett ez az írás.

Novelláiban is sokat foglalkozik a párkapcsolat és a szerelem problémáival, férfi és nő közti egyenlőtlenséggel. A történetek fő témája a szenvedés, a megalkuvás, a magát érvényesíteni próbáló hős sikertelensége. Emellett számos, ma a sci-fi műfajába sorolható történetet is írt.

Sikeres színpadi szerző volt, művei többnyire egyfelvonásos bohózatok, de írt egész estés vígjátékot (Földnélküly János, A nagy ékszerész) és komoly hangvételű darabot is (Holnap reggel). Összegyűjtött színpadi művei három kötetet töltenek meg.

Műfordításai ma is ismertek, főként a Micimackó, a Leacock-humoreszkek és a Tom Sawyer kalandjai. Bár magát sokszor költőnek vallotta, viszonylag kevés verset írt, ezek között a szabadversek vannak többségben, hosszú, központozás nélküli gondolatkitörések.

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 136.

Művei

  • Utazás a Merkurba, regény, 1898-1900
  • Nászutazás a Föld középpontján keresztül, regény, 1902
  • Így írtok ti, paródiák, 1912
  • Esik a hó, novellák, 1912
  • Ballada a néma férfiakról, novellák, 1912
  • Együgyű lexikon, 1912
  • Görbe tükör, humoreszkek, 1912
  • Találkozás egy fiatalemberrel, novellák, 1913
  • Grimasz, novellák, 1914
  • Két hajó, novellák
  • Legenda az ezerarcú lélekről, novellák
  • Beszéljünk másról, karcolatok
  • Ó, nyájas olvasó, karcolatok
  • Aki utoljára nevet, karcolatok
  • Így láttátok ti, paródiák
  • Tanár úr kérem, irodalmi paródia, 1916
  • Holnap reggel, dráma
  • Utazás Faremidóba, regény
  • Krisztus vagy Barabbás, elbeszélések, 1918
  • Bűvös szék, dráma, 1918
  • Viccelnek velem
  • A repülő ember, 1920
  • Ne bántsuk egymást, humoreszkek, 1921
  • Hököm-színház, jelenetek, 1921
  • Jelbeszéd, novellák, 1921
  • Gyilkosok, novellák, 1921
  • Capillária, regény, 1921
  • Kötéltánc, regény
  • Nevető dekameron, esszék
  • Ki kérdezett?, esszék
  • Minden máskép van, karcolatok
  • Nem mondhatom el senkinek, versek
  • A delejes halál, novellagyűjtemény (sci-fi), 1926
  • Hasműtét, novellák
  • 100 új humoreszk
  • Még mindig így írtok ti, irodalmi karikatúrák
  • Barabás, novellák
  • Nevető betegek
  • Mennyei riport, regény, 1937
  • Utazás a koponyám körül, 1937
  • Üzenet a palackban, versek, 1938

Művei alapján készült filmek

  • Mágia (1917) rendezte Korda Sándor
  • Barátságos arcot kérek (1935) rendezte Kardos László
  • Tanár úr, kérem (1956) rendezte Mamcserov Frigyes
  • Utazás a koponyám körül (1970) rendezte Révész György
  • Holnap reggel (1970) rendezte Horváth Jenő
  • A Nagy Ékszerész (1978) rendezte Karinthy Márton
  • 1 és a semmi (2004) (rövidfilm) rendezte Molnár Péter
  • Utazás a koponyám körül (2005) készítette Chi Recordings
  • Lux úr szabadalma (2006) (rövidfilm) rendezte Gerő Marcell

Műfordításai

  • Charles Dickens: Két város regénye
  • Heinrich Heine: Mit nekem már cifra zsoltár… (Laß die heil'gen Parabolen)
  • Stephen Leacock: Rosszcsirkeff Mária és társai
  • Stephen Leacock: Gertrúd, a nevelőnő
  • Alan Alexander Milne: Micimackó (átdolgozás)
  • Alan Alexander Milne: Micimackó kuckója (átdolgozás)
  • Alan Alexander Milne: Micsoda négy nap!
  • Christian Morgenstern-versek
  • Luigi Pirandello: Hat szerep keres egy szerzőt
  • Jonathan Swift: Gulliver utazásai
  • Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai (fordítóként, majd Koroknay István új fordításának közreműködőjeként feltüntetve)
  • Metta V. Victor: Egy komisz kölök naplója
  • Franz Wedekind-novellák

Kányádi Sándor : Bántani én nem akarlak - Egy csokor orgona mellé - Elment a nyár - Jön az ősz


Kányádi Sándor : Bántani én nem akarlak

Bántani én nem akarlak,
szavaimmal betakarlak,
el-elnézlek, amíg alszol.
Én sohasem rád haragszom,
de kit bántsak, ha nem téged,
az én vétkem, a te vétked,
mert akarva, akaratlan,
halálom hordod magadban,
s a fiammal, akit szültél,
halálom részese lettél,
és történhet már akármi
történhető, e világi,
oldhatatlanul köt hozzád
e magasztos bizonyosság,
világrészek, galaktikák
távolából is mindig rád
emlékeztet ez a vétked.
Kit szeressek, ha nem téged.

1965

Egy csokor orgona mellé

Jékely Zoltánnak szeretettel

orgonaszó orgonaillat
ónkarikás ablaktányérok
lépesméz-ízű zsoltár
életem pünkösd-évszaka
lelkem pünkösdi itala
máig zsongító óborom
nyelvem petőfi sándora
albertus molnár
ledőlt a cinterem fala
kövei földbe vástak
védtelen áll a dombon
maholnap egyesegyedül
istené lesz a templom
csupán egy ajkon szól már
paptalan marosszentimrén
haldoklik szenczi molnár
hoztam egy csokor orgonát
ülök őbenne bízón
ülök hol várja jézusát
a házsongárdi síron

1975

Elment a nyár


Elment a nyár,
itt az ősz,
reggelente párát lehel
a kis őz.

Elment a nyár, megjött az ősz,
fosztogat,
gyéríti a sápadozó
lombokat.

Reszket a lomb, remeg az őz:
fél, de fél:
pedig nem jár vad erre más
csak az őszi szél.

Jön az ősz


Jön már az ismerős,
széllábú, deres ősz.
Sepreget, kotorász,
meg-megáll, lombot ráz.

Lombot ráz, diót ver,
krumplit ás, szüretel.
Sóhajtoz nagyokat
s harapja, kurtítja
a hosszú napokat.

Kányádi Sándor : Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.



Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, Hargita megye, Románia, 1929. május 10. – ) Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Életrajza

Kányádi Sándor 1929. május 10-én született Nagygalambfalván (Hargita megye, Románia). Édesapja Kányádi Miklós gazdálkodó, édesanyja László Julianna, akit korán, 11 évesen (1940) vesztett el. Az elemi iskola 5 osztályát szülőfalujában végezte. A középiskolát a székelyudvarhelyi református kollégiumban (1941-1944), a Római Katolikus Főgimnáziumban (1944-1945) és a fémipari középiskolában (1946-1950) végezte. Ezt követően beiratkozott a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színházművészeti Főiskolára, de a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyar-irodalom szakos tanári diplomát 1954-ben, de soha nem dolgozott tanárként, életét az irodalomnak szentelte.

Költői tehetségét Páskándi Géza (1933-1995) fedezte fel. Ő közölte 1950-ben első versét a bukaresti Ifjúmunkás című lapban. 1951-1952-ben az Irodalmi Almanach segédszerkesztője, ezzel egyidőben néhány hónapig az Utunk, 1955-1960-ban a Dolgozó Nő munkatársa, 1960-tól 1990-ig pedig a Napsugár című gyermeklap szerkesztője.

Bécsben 1967-ben előadást tartott Líránkról Bécsben címmel. 1984-ben egy hosszabb, észak- és dél-amerikai előadó körúton vett részt. 1987-ben meghívták a rotterdami Nemzetközi Költőtalálkozóra, de mivel útlevelet nem kapott, ezért tiltakozásul kilépett a Román Írószövetségből. 1992-ben Izraelben erdélyi jiddis népköltészet-fordítását mutatta be.

Jelenleg

A Confessio szerkesztőbizottság tagja, 1990-től az Antitotalitárius Demokratikus Fórum tiszteletbeli elnöke, 1997-től a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagja. 1950-től Kolozsvárott él. Írói álneve Kónya Gábor.

Családja

1958-ban kötött házasságot Tichy Mária Magdolna tanárral és szerkesztővel. Két gyermekük született: Zoltán Sándor (1962) és László András (1971).

Verseskötetei

  • Virágzik a cseresznyefa, (1955)
  • Sirálytánc, (1957)
  • Kicsi legény, nagy tarisznya, (1961)
  • Harmat a csillagon, (1964)
  • Fényes nap, nyári nap, (1964)
  • Három bárány, (1965)
  • Kikapcsolódás, (1966)
  • Függőleges lovak, (1968)
  • Fából vaskarikát, megirta Kétszemélyes tragédia cimű szinművét ,(1969)
  • Fától fáig, (1970)
  • A bánatos királylány kútja, (1972)
  • Szürkület, (1979)
  • Farkasűző furulya, (1979)
  • Tavaszi tarisznya, (1982)
  • Madármarasztaló, (1986)
  • Küküllő kalendárium, (1988)
  • Sörény és koponya, (1989)
  • Valaki jár a fák hegyén (1997)
  • Csipkebokor az alkonyatban (műfordítások), (1999)
  • Felemás őszi versek, (2002)

Meséskötetei

  • Fából vaskarika, (1969)
  • Kenyérmadár, (1980)
  • Meddig ér a rigófütty, (2005)
  • Virágon vett vitéz ( 2002)
  • Világlátott egérke ( 2011)

Díjak

  • 1968 – Utunk-díj
  • 1971 – A Romániai Írószövetség Díja (Fától fáig)
  • 1978 – A Romániai Írószövetség Díja (Szürkület)
  • 1979 – Alföld-díj
  • 1986 – Déry Tibor-díj
  • 1989 – Az Év Könyve Díj (Sörény és koponya)
  • 1989 – Az Év Hanglemeze (Vannak vidékek)
  • 1990 – MSZOSZ-díj
  • 1990 – A Castren Társaság díja
  • 1992 – Látó-nívódíj
  • 1993 – Kossuth-díj
  • 1993 – Magyar Művészetért Díj
  • 1994 – Herder-díj
  • 1994 – Látó-nívódíj
  • 1995 – Látó-nívódíj
  • 1998 – Magyar Örökség-díj
  • 2000 – a C.E.T. Millenniumi díja
  • 2001 – Kölcsey Ferenc Millenniumi Díj
  • 2002 – a Pro Renovanda Cultura Hungariae fődíja
  • 2004 – Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal
  • 2004 – Mecénás-díj
  • 2005 – Hazám-díj
  • 2008 – A Magyar Kultúra Követei Díj
  • 2009 – Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje
  • 2009 – Budapest, I. kerület díszpolgára
  • 2010 – Bethlen Gábor-díj

Kaffka Margit - Nem hiszek - Valamiért ez a sok rózsa - Augusztus - Primavéra - Emberke - Tó-mese



Kaffka Margit - Nem hiszek

Egy fáradt pille ringott haldokolva
tarlott gallyon, barnás levél alatt.
Sápadt falombok halovány árnyéka
remegve űzött őszi sugarat.

Nagyon szomorú mese volt az élet.
A fán már útrakészült száz madár.
És mind nekem csacsogta búcsúzóra,
hogy a nyaram sohsem jön vissza már.

Bealkonyúlt keserves sóhajomra,
és csillagkönnyel lett tele az ég.
Azon az éjen álmok látogattak
oly teli fénnyel, mint tán soha még.

Olyan kicsike, szűk volt a szobácskám,
mégis egész tündérország befért.
És álmodtam merész, nagy boldogságrul,
álmodtam nagy, boldogságos mesét.

Álmodtam én már sokszor égiszépet,
és mindig fájó szívvel ébredék.
Elég! Álmodni nem akarok többet,
se húnyt reményeket siratni még.

Tudom: jő majd a józan, szürke reggel,
és szomorú lesz. Csupa köd, hideg.
Jöhetne már maga a boldogság is,
annak se tudnék hinni. Nem hiszek.

Kaffka Margit: Valamiért ez a sok rózsa

Úgy összeborzong, megremeg.
Könnyelmű, tarka violák is
Egymásnak csendet intenek.
Csitul a szellő, – lábhegyen csak
Kímélve, búsan közeleg, –
A legyintését féltve, óva,
Zajtalanul összefogózva,
Fogják fel néma levelek,
- Megilletődött őrszemek, –
Mik szegett fővel, sorra állnak
Ablakánál a kerti háznak…
Ott benn, – elgyötrött némaságnak
Kél hosszú, panaszos jaja,
Halkan, kisértőn, – mintha távol
Árnyak völgyéből hallszana,
Majd vergődő sikolyra válik,
Mint a lélekharang szava – - –
Ott benn, – virágos kerti házban
Rettentő, fagyos elmúlás van,
Az élet oda van, – oda.

A virágoknak asszonya,

Küszködve most haldoklik éppen
Egy férfi szívében.

Kaffka Margit: Augusztus

Szőke búza között pipacsos kis kalap,
Hiába süt a nap, - árnyék van az alatt.
Sétál a kisasszony komlóba, búzába,
Lengő a ruhája, pipacsbokrétája.
Nézi Csere Jóska: Ej, be szemrevaló
Picike cipellő, - szűkráncú viganó!
Hogy libeg, közeleg ott az árokszélen!
Idetart, itt terem... Cseng a szava: "Kérem,
Maga talán olyan - falubeli legény?
Nem lelem az utat, úgy eltévedtem én.
Mutassa meg merre! Vagy inkább - vezessen!
Ilyen nagy mezőbe sose jártam Pesten."

Szőke búzaföldön lemenőben a nap,
Szőke lány hajárul lekerül a kalap.
Gyenge, puha szellő játszva bomlik vele,
Pipacsbokrétának hullong a levele,
Rebben a fürjmadár nád megett, sás alatt...
Egyszer csak a legény visszanéz, elmarad.
Hangos szavú rigó csúfságra jár véle:
- De belenéztél a kisasszony szemébe!
Kacag a kisasszony: "Ej de messzire jár!
Széles ez az árok! Átsegít, ugyebár?
Köszönöm, köszönöm! Már jól van! Eresszen!
Ilyen erős ember nincs az egész Pesten!"

Megeste a tarlót gyöngy estveli harmat,
Csere Jóska hallgat, - szegett fővel ballag,
Szemügyre vesz minden útszéli virágot,
- "Lám, egy se törik le, amire ráhágott!
Több kárt tenne benne fiókmadár lába -"
- És indul utána, - és lép a nyomába.
Útszéli virágot tapossa azér' is, -
Ki szánja? Ki bánja? Így pusztulok én is!
- A kisasszony szava mesemondás, álom:
- "Sohase volt nekem ilyen szép virágom,
De nem is lesz többet! Nincs is hol keressem!
Vadkomlót, pipacsot nem árulnak Pesten."

Megeste az utat sírószemű harmat,
A legény is csendes, a leány is hallgat,
Nyugtalan fellegek bomolnak az égen,
Valami bús nóta szól a faluvégen, - -
Felnéz a kisasszony gondba, gondolatba:
- "Rojtos keszkenőjét vajon kitől kapta?
Lám, van aki varrja, - lám, van aki szője!
Szépséges, hűséges barna szeretője!" -
Csere Jóska szeme odatéved lesbe:
- "Hej, azt a virágot vajon kinek szedte?
Van akinek adja! Van akit szeressen!
Sok cifra uraság azon a nagy Pesten."

Kaffka Margit : Primavéra

Csak halkan járj, halkan.
A fűszálakra vigyázzunk!
- Megérzi a sok gyökér lenn.
Vigyázva járjunk, - halkan!

Hogy néznek e fiatal fák,
Mert a kezemet megfogtad!
Nem, nem is mireánk néznek,
- Tán bölcsek e fiatal fák?

Én nem megyek tovább innét!
- A tó szeme most kinyílott,
Reggel van, árny van, a tó mély...
Én nem tudok elmenni innét.

Te várj meg engem a parton...
A tóba lenn egy mese-rét van.
Ha feljövök - ezer év mulva, -
Légy te a parton!

Kaffka Margit : Emberke

Rámnyitja az ajtót

Anyám, már itthon vagy? - Há, lábujjhegyen szöktél be megint!
És ki köszönt a fiának? Anyu elfelejtett köszönni. Na, - szép!
Hol pislogsz a sötétben? - A kályha mellett ülsz? Odatalálok!
Megvagy!... Te buksi bagoly!... Mért olyan sütős-meleg a tenyered neked?
Öledbemászhatok?... Csak a néma nem felel, ha kérdezik szépen!
- 'Iszen te mondtad, hogy a buksi bagoly a sötétben pislog!
Azért haragszol?... No lásd, hogy tudsz te beszélni szívem!
Te, máma megittam cseppig a kávét. Nem hiszed? - Kérdezd csak Terézt!
Nem sírtam, míg mosdatott. És egy gombom se' hibázik, nézd meg!
És tudom már ma mondani a k-át a torkommal így: kkávé, kkutya.
Ugye, mert én vagyok a te egyetlenegy okos fiad?
Rajzoltam máma egy Hófehért, de nem fért a koporsóba a lába. -
Ha nagy leszek majd és betűt rajzolok, mint te és adnak azért
Sok-sok pénzt, mint neked, - én mindennap fogok hozni
Kardot meg autót, meg kockát. - Vagy nem, teneked, nem azt,
Hanem tortát, meg könyvet, és kesztyűt, mint Hófehérnek a törpék.
És lovat meg puskát magamnak. - Te nem hoztál semmit ma nekem?
Én... csak tréfából kérdem! Én szeretlek, ha nem is hozol!
Csak a rossz fiúk kérnek mindennap új valamit!
... Elmondod ma azt a verset, hogy: zig-zúg a jégcimbalom?
Ejnye anyu... Hát mért vagy te ma megint olyan...?
Valaki bántott? De megverem én azt egyszer egy fával!
Tőlem is a piros lapdát tavaly elvette tudod
Egy rossz csirkefogó az utcán, - mert tavaly még kiscsacsi voltam,
De most már megnőttem és elverném, ha előtalálnám!
...Anyu! Hisz te még nem kaptál csókot! Azért?...Add csak az arcod!
Hajolj ide. Nem tudsz?... Aki nem mozdul az lusta - érted?
Na, hozok hát ide egy széket és felmászok. Jaj, be nehéz!
Itt fáj - a homlokod? No, mindjár' nem fáj, csak odaérjek!
Hopp!... Még egyszer!... Harmadszor... És egyet még ráadásba!
Így! Látod, hogy már meg is gyógyult?
Ugye kishuncut anyu? Semmi baj! Katonadolog!
N-n-na!...
De most már aztán játsszál velem!

Kaffka Margit : Tó-mese

Zsombék fenekén, hínár sűrűjén
Ott alszik a mélyben a vízilegény.
Ott szélbe se hallani habsuhogást,
Csak néha, ijedve, ha zizzen a nád.
Míg fenn van a nap,
Nem csobban a hab,
Oly félve suhan, mert könnyű az álma
Gyöngyházcsiga-héjbul emelt palotába –
S megvetve az ágya van ifjú szívekbül,
Megtépett, elkínzott leányszívekből.

Mert néha sóhajtva feljön a habbul,
Lányszívre vadászni a parton elindul,
Szép, ifjú alakba bolyong az erdőn,
Van, hogy a faluba, fonóba is eljön,
És hogyha lát
Tüzesszemű lányt,
Megrontja, megejti a víziember
Örvénylő, zivataros szerelemmel.
És hogyha ölelte, kitépi szívét,
Elhozza, lehozza a mélybe szívét.

De egyszer a parton, hogy lopózva megyen,
Ott ült kövön a csudaszép idegen.
A szeme acéltükör, a karja fehér,
A könyje omolt... és nem tudta miér'...
Mégis kacagott
És nézte a habot,
Még futni se indult, – amíg közel ért,
Elvárta, bevárta a vízilegényt.
Az félve ölelte, kereste szívét
S nem lelte, – seholse találta szívét.

Oh mondd te! Ki vette a szívedet el?
Vagy tán nem is volt neked sohse? Felelj!
Szólj, merre keressem a szívedet?
A világ végére is érte megyek,
Szólj, meglelem én!
Te szép, te szegény!
Csak jöjj te le hozzám, ott van szív elég,
Mind neked adnám. De maradj! Hova mégy?
És indul a lány keresni szívét,
A messze hagyottat, az árva szívét...

S azóta a mélyben, hínár sűrűjén,
Gyöngyházpalotában a vízilegény
Nem alhatik, ah olyan szörnyű az álma
Gyöngyházcsiga-héjbul emelt palotába.
Feljön a habbul,
Sóhajtva elindul
És bolygva az erdőn mindszerte kiált,
Keresi az acélszemű, hókarú lányt,
Mert annak sohase látta szívét,
Elvette előtte – más a szívét.



Kaffka Margit író, költő.



Kaffka Margit (Nagykároly, 1880. június 10. – Budapest, 1918. december 1.) író, költő.

Ady Endre a „nagyon-nagy író-asszony”nak nevezte, a magyar irodalom egyik legjelentősebb női íróját, a Nyugat nemzedékének fontos tagját. Indulását nemcsak Kiss József és A Hét íróköre befolyásolta, hanem – saját vallomása szerint – Szabolcska Mihály is.

Apja főügyész volt, de korán meghalt, így a család szerény körülmények között élt. Ösztöndíjasként tanult a szatmári irgalmasnővérek tanítóképző zárdájában, ennek fejében egy évet tanított Miskolcon. Ezután Budapesten tanult tovább és 1902-ben az Erzsébet Leányiskolában polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Visszatért Miskolcra, és a polgári leányiskolában tanított irodalmat és gazdaságtant; tanítványai imádták. Itt jelentek meg első írásai is, versek, novellák, és ekkoriban vált a Nyugat állandó munkatársává is.

1905. január 17-én[?] ment férjhez Fröhlich Brúnó erdőmérnökhöz. Férjét 1907-ben a Földművelődésügyi Minisztériumba helyezték, így Kaffka elszakadt az általa nem kedvelt Miskolctól, de a pár házassága néhány év alatt tönkrement, ezért elváltak. Budapesten 1910–1915 között tanárként dolgozott, közben 1914. augusztus 18-án Szegeden másodszor is férjhez ment Bauer Ervin elméleti biológushoz. Az első világháború kezdetekor elhagyta a tanári pályát és csak a szépirodalomnak élt.

1912-ben jelent meg első (és talán legfontosabb) nagyregénye, a Színek és évek, amely az értékeit vesztett dzsentri társadalommal és a századfordulón élő nők sorsával foglalkozik. Másik nagy sikert aratott regényét, a Hangyabolyt – melyben a zárdában töltött éveket idézi fel – 1917-ben adták ki.

Az I. világháború után tizenkét éves fiával együtt a spanyolnátha járvány áldozatává vált.


Főbb művei

  • Versek (1903.)
  • Levelek a zárdából (naplóregény, 1904.)
  • A gondolkodók és egyéb elbeszélések (elbeszéléskötet, 1906.)
  • Csendes válságok (elbeszéléskötet, 1909.)
  • Képzelet-királyfiak (meseregény, 1909.)
  • Csendes válságok (elbeszéléskötet, 1910.)
  • Csonka regény és novellák (elbeszéléskötet, 1911.)
  • Tallózó évek (verskötet, 1911.)
  • Utolszor a lyrán (verskötet, 1912.)
  • Süppedő talajon (elbeszéléskötet, 1912.)
  • Színek és évek (regény, 1912.)
  • Mária évei (regény, 1913.)
  • Szent Ildefonso bálja (elbeszéléskötet, 1914.)
  • Két nyár (regények, 1916.)
  • Állomások (regény, 1917.)
  • Hangyaboly (regény, 1917.)
  • Kis emberek barátocskáim (ifjúkori írások, 1918.)
  • Az élet útján (verskötet, 1918.)
  • A révnél (elbeszéléskötet, 1918.)

2011. október 18., kedd

Nyárády Károly : Elrabolt Illúziók - Nő Vagyok! - Amikor átverjük magunkat is? - A Hold Szerelmese




Elrabolt Illúziók

Mond, miért van úgy az
Ha szó, mi száll, mint gaz
Megbánt, fáj, s ha igaz
Nincs rá gyógyír és vigasz

Kimondott szavak! Vágnak.
Mögöttük elfojtott vágyak
Kétségbeesett jajszó kiáltva
Száll, és magára hagyatva
elszállt, és dicstelen remény
beteljesült sors, kialvó fény.

Mondataim, melyek mögött
vannak Szavaim, melyek fölött
én vagyok, de semmit sem láthatsz
Elrejtem szemed elől, mert ártasz.

Megtanultam végre a nagy leckét
mitől roppant gerinccel hajlok kétrét
Én most tudom, bár mindig is tudtam
Elmondom tudd te is, mire jutottam:

Ne váltsd meg a világot, hiába teszed
Rámegy vagyonod, kedved és életed
és marad az űr, az érthetetlenség
bámulók serege, s lelkedben kétség.

És tagadd le neved, takard el arcod
Láthatatlanul vívj örökös harcot!
Álarcod soha ne vedd le magadról
Soha ne olvass többet a szavakból!
Ne mutasd, ha tudod, ha érted!
Ne tudják, te tudod, ha nem is kérded!

Nő Vagyok!

Benne van a szó, gesztusában ének
-Nézz rám! Mit szólsz, kellek néked?
Testem lázban, igen forrón égek.
Vágyaim tengerén vezess most át
Cserébe elmondom lényemnek titkát.

„Én nő vagyok!”


Amikor átverjük magunkat is?
.
Ha csókra nyílik a szád, és tényleg akarod,
s kezedbe ütköző kezemet titkon elfogadod,
akkor elmondom, bár szájamon nehéz lakat.
Elmondom ma éjjel, elmondom titkomat!

—Szeretlek!

A Hold Szerelmese

Ha történik, vagy megtörik
a fény, mely nem remény
csak, és nem csak vigasz
elégett gyertyaszál, és viasz
mely füstölögve ég még
Remélve azt, nem hiába ég!

A fejedben mindig tudod
szívedben úgyis ott dobog
a szó, a hang, a kell, a tudat
mely reménytelenül, de kutat,
fényre törve keresi az utat.

Elhallgatott, elaltatott szavak
tiltott könnyek, elfojtott öntudat
Leszaggatott, elhajított virágok
Becsapott ajtók, lefestett ablakok

Bezárva, mint senyvedő virágok
Sötétben tartott, sárguló hajtások
lettek csak az álmaimnak sorsa
elsodort a sors, egy lakhatatlan partra.

Kérdéseimre későn érkező válaszok
Melyek rövidek, hidegek és szárazok
Odavetett szavak, mint az alamizsna
Csont a porban. - Nesze neked kutya!

Pedig veled vagyok, miattad élek
Bár megváltást már nem remélek
és veled lehetnék, ha tehetném
Nem lehet, de kérdezem őszintén:

Miért vagy csak álmaimban?
Miért lehetsz csak eldugottan?
Miért nem fekszel karjaimban?
Miért nem vagy a hajnalokban?

De viszontlátlak régi könyvek oldalán
Veled vagyok akkor az álmok bársonyán
Hajadba kaphat így a csillagok szele
és ott vagyok veled, szeretve téged örökre!

2011. október 16., vasárnap

Juhász Gyula : A fekete Mária - A démonhoz - A gyermeket, ha alszik...- Az öregségről - A legszebbnek - Tündér Ilonának

A Szegedi ferences templom és kolostor-ban látható

Juhász Gyula: A fekete Mária

Ősi templom árnyas szögletében
Századoknak füstje és pora
Lassan lepte be s ő mély sötéten
Néz jövőbe hét tőrrel szivében:
Magyarok Asszonya.
Háború és béke váltakoztak
És jött és ment nemzetek sora,
Nyarak búzát, telek havat hoztak,
Ő csak nézett, a Fiát karolva:
Magyarok Asszonya.
Hű zarándok messze, messze tájról,
A lábain országút pora,
Vigaszt várva hozzájött s a távol
Múltakból gyászt s jó reményt világol
Magyarok Asszonya.
S jöttem én is, e szomorú öltő
Bús magyarja, hű zarándoka,
Mit adhatnék, csüggedt, árva költő:
E dalt hozom, mint könnyét a felhő,
Te feketén is vigaszt derengő
Magyarok Asszonya!

A démonhoz

Alszol, de élsz! Tudom, tudom jól.
Te szálltál ki a mámoromból
Egy szürke szerda hajnalán,
Te gyújtogattál bús agyamban,
Míg néztelek dermedt riadtan
S jajgatva hívtam az anyám!

Alszol, de élsz! Te vársz a borban,
Ha majd tiportan lenn a porban
Üvöltöm: minden elveszett!
Te vársz sötéten és ragyogva
És elborult nagy homlokomra
Vöröslőn írod föl neved!

Alszol, de élsz! Az éji csendben
Fölébredsz és megállsz felettem,
Szívemre szorítod kezed.
Rád ismerek, mester, követlek
S a csöndes és bús őrületnek
Pallóján indulok veled!

Alszol, de élsz! Most néha ébredsz
És versek lázas üteméhez
Vered a taktust, csendesen,
De egyszer, egyszer, szörnyű, tompa
Taglóval sujtasz homlokomra
S kioltod tündöklő szemem...

A gyermeket, ha alszik...


A gyermeket, ha alszik, simogasd meg
Egy gondolatban, mint bársony virágot,
Mely szirmait bezárta. Boldog éden
Ringatja most szelíden messze, messze
A nap zajától és a föld porától.
Egy nagy aranykaput nyitott ki éppen,
Melyet kerúbok őriznek dalolva
S lábujjhegyen a smaragd rétre indul,
Arany mezőre és ezüst patakra.
Már mosolyog. Már visszatért megint
Oda, ahonnan eljött s földre tévedt.
Előbbi életének társai,
Kis szöszke angyalok közt hancúroz most,
Szivárványszín labdákkal kergetőznek
És jázminokkal verik arcul egymást,
Örök narancsot esznek s nem mulandó
Babákat ajnároznak égi hintán.
Most elhervad a mosoly ajka szélén
S búsan gügyög: kis társai szaladnak
S ő fölbukott az ébredés göröngyén
És földet ért ismét. Már sír az édes.

Az öregségről

Az ember sokszor megszépül, ha eljő
Az öregség. Fáradt tekintetében
Kihúny a vak mohóság, kapzsiság
S szelíden pislog az emlék világa.
A keze nem szorul konok ökölbe,
De símogató békélten pihen meg
Az ifjúság fején és vállain.

A haja őszén megcsillan mosolygón
A verőfény, mint a havas mezőkön,
Melyek fölött a kéklő végtelen van.
Halk léptei a temetőbe visznek,
De nem sietnek és gyakran megállnak
Egy kedves arcnál, egy hervadt virágnál,
Egy pohár bornál és egy bús zenénél.

Az ember sokszor megszépül, ha eljő
Az öregség. Hadd szépüljek meg én is!

A legszebbnek

A legszebb dalt, mely bennem él,
Elmondom néked egyszer,
Nem ég majd benne szenvedély,
Szívemben fáradt béke mély,
Mint alvó sarki tenger.

Emlékek északfénye még
Gyúl majd fölötte búsan,
Ó mert én annyit szenvedék
Lángolva, könnyem hullt elég,
Ormokra vitt az útam.

A legszebb dalt ott zengem el,
A csillagos magosban,
Hol szívünk halkan ünnepel,
Hol minden biztat és emel,
Hol üdv van, diadal van.

A legszebb dal strófáiból
Bús lelkem száll az égbe,
Lelkem a megtört, megtiport,
Mely hasztalan lángolt, vivott
S most azt dalolja: Béke!

Tündér Ilonának

Hintsen utadra mindenütt a végzet
Fehér rózsákat, szép, fehér leány,
S úgy szálljon csak bú szűzi homlokodra,
Mint sugaras mezőre enyhe árny.
Legyen könnyű tánc életednek útja,
Melyet kisér üdvösség halk zenéje,
S ha menni kell - fehéren és mosolygón,
Mint hulló csillag - úgy suhanj az éjbe!

Lelkednek fényes, hófehér palástját
Ne illethesse soha céda vágy,
Csak szent fohászok érintsék szelíden,
Mint napsugár a szűz havas havát.
E dal is ily szent. Szépséged bűbáját
Titkon merengő költő szíve adja.
Örök szerelmem hervatag virágát
Tűzd mosolyogva hullámos hajadba!

Juhász Gyula a 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője.


Juhász Gyula (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.), a 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője.


Élete

Juhász Illés (1853–1902) posta- és távirdafőtiszt és felesége, Kálló Matild (1862–1953) első gyermekeként született. Anyai nagyapja Kálló Antal volt.

1893–1902 között a szegedi Piarista Gimnázium tanulója volt. 1899. május 21-én jelentek meg első versei a Szegedi Naplóban, augusztus 25-én az Ovidius című versét közölte a Budapesti Napló. 1899. augusztus 26. – 1900. május 5. között piarista novícius Vácott. 1902. május 26-án apja meghalt hátgerincsorvadásban. 1902–1906-ban a pesti egyetem magyar–latin szakos hallgatója volt. Barátságot kötött Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Oláh Gáborral. A Négyesy-szeminárium titkára. 1904. november 26-án, a diáktüntetés alkalmával rendőrkard sújtott rá, megsebesítve fejét és kezét. 1905-ben megismerkedett Adyval, aki nagy hatással volt rá. Juhász Gyula korán felismerte Ady költői tehetségét.

1906. június 7-én tanárvizsgát tett, majd a máramarosszigeti piarista gimnáziumban tanított (1906–1908). 1907. február 9-én öngyilkossági szándékkal eltűnt a városból. Március 17-én tanári államvizsgát tett Budapesten, megismerkedett Gulácsy Lajossal.

1907. augusztus 17-én publikálta első újságírói sikerét jelentő vezércikkét a Szeged és Vidékében Tetemrehívás címmel. Ősszel a lévai piarista gimnáziumban kezdett tanítani.

Október 1-jén elhagyta Lévát, Pestre utazott, a Lánchídról a Dunába akart ugrani, de ifjúkori szerelme, Klima Ilona véletlenül arra járt, s közölte vele, hogy Szegeden megjelent első verseskönyve (Juhász Gyula versei), s ezzel a hírrel visszaadta életkedvét. Október 3-án hazatért Szegedre.

1908–1911-ben a nagyváradi premontrei gimnázium ideiglenes tanára volt. Egyik megalapítója volt A Holnap antológiát kiadó költői mozgalomnak. Megismerte Sárvári Anna (1887–1938) színésznőt, és reménytelen szerelem fűzte hozzá. Az első Anna-vers 1908. október 25-én jelent meg. 1911–1913-ban a szakolcai királyi katolikus főgimnázium tanára volt, de ezt száműzetésnek érezte. 1913–1917-ben a makói állami főgimnáziumban tanított, s ez idő alatt a városban lakott.

1914. március 6-án a pesti Nemzeti Szállóban mellbe lőtte magát. A Rókus kórházban kezelték, ahol fölkereste Eőrsi Júlia. 1917. január 8-án idegrohamot kapott, betegségével a budapesti Moravcsik-klinikán kezelték. Április 9-én „hivatalosan elmebetegnek nyilváníttatik”. 1915. január elején megjelent második kötete, Új versek címmel.

1918. november 22-én tagja lett a szegedi Nemzeti Tanácsnak. A radikális párt al-, majd társelnöke, népgyűlések szónoka, a Délmagyarország vezető publicistája volt. 1919. március 24-én a Forradalmi kiskáté című írásában köszöntötte a vértelen proletárforradalmat. Április 8-án a szegedi színház direktóriumának tagjaként új műsorpolitika kialakításához kezdett. Május 7-én a francia megszállás alatt levő Szegeden, a már április közepén fölülkerekedő ellenforradalom elüldözte a színház éléről; tanárgyűlésen bántalmazták. Életét derékba törte a bukás. Nyugdíjat nem kapott, verseivel, cikkeivel kereste kenyerét. A Munka című szociáldemokrata lap dolgozótársa, a munkásotthonban folyó kulturális munka irányítója volt.

Negyedszázados költői jubileumát 1923. május 20-án Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Móra Ferenc köszöntötte. 1925-ben egyik cikke miatt bíróság elé került, de felsőbb fokon fölmentették.

1926-ban Bécsben József Attila kalauzolta; Kassákkal, Hatvanyval találkozott. 1926 augusztusában Ipar utca 13. szám alatti szülőházát lebontották. 1928-tól havi 44 pengő nyugdíjat kapott. 1929. január 18-án elsőként jutalmazták Baumgarten-díjjal (1930-ban és 1931-ben is megkapta), a siker azonban megbénította. Az év nagy részét a budai Schwartzer-szanatóriumban töltötte. Veronállal mérgezte meg magát.

Juhász Gyula egész életén át boldogtalan volt, társtalan magánya sohasem oldódott fel, tragikus betegsége, pesszimista kedélyvilága csaknem a kezdetektől rányomta bélyegét verseire. Így lett lírájának alaphangja a mélabú és a rezignált bánat. Költői stílusát kevésbé hatja át a szimbolizmus, mint a századelő nagy újítóiét, nyelve konkrétabb, reálisabb, érthetőbb. Költeményei általában rövidek, kompozíciójuk zárt. Az impresszionista hangulatlíra művelője volt. Mélyen hitt a szépségben és a művészetben, mely az elveszett édent jelentette neki.

Kötetei

  • Juhász Gyula versei : 1905-1907. Szeged, Dugonics-nyomda, (1907.)
  • Új versek. 1908-1914. Békéscsaba, Tevan, (1914.)
  • Késő szüret : versek. Budapest, Táltos, (1918.)
  • Ez az én vérem : versek. Szeged, [Endényi], (1919.)
  • Nefelejcs : versek. Szeged, Kovács Henrik, (1921.) (Szeged : Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat)
  • Holmi (elbeszélés). Budapest, Genius, (1929.)
  • Fiatalok, még itt vagyok! Versek. Szeged, Magyar Téka, (1935.)
  • Juhász Gyula összes versei /előszó Sík Sándor, sajtó alá rend. Paku Imre. [Szeged], Szukits, (1940-1941.)
  • Juhász Gyula: Szabadkai versek. Szabadka, Városi Nyomda, (1943).
  • Juhász Gyula összes művei/ szerk. Péter László. 1-9. köt. Budapest, Akadémiai Kiadó, (1963-1981.) (Kritikai kiadás) ISBN 963 05 0040 X
  • Juhász Gyula összes költeményei/ szerk., utószó Péter László. 1-2. köt. Budapest, Unikornis, (1993.) (Juhász Gyula összes ismert versét tartalmazza.) ISBN 963 8350 00 8

Lap tetejére

lap tetejére