2011. október 19., szerda

Karinthy Frigyes magyar író, költő, műfordító.



Karinthy Frigyes (teljes nevén: Karinthy Frigyes Ernő, Budapest, 1887. június 25. – Siófok, 1938. augusztus 29.) magyar író, költő, műfordító.


Élete

Édesapja Karinthi József (1846–1921) művelt tisztviselő, a Magyar Filozófiai Társaság alapító tagja. Családneve eredetileg Kohn volt, amit 1874-ben magyarosított Karinthira .

1886. január 3-án evangélikus hitre tért át feleségével és négy leánygyermekével, Elzával, Adával, Gizivel és Emiliával együtt. Doleschall Sándor, a Deák téri német evangélikus egyház lelkésze keresztelte meg őket. Fiúgyermekeik, Frigyes és József már kereszténynek születtek. Édesanyja, Engel Karolina (1850–1895) halála után Karinthi József egyedül nevelte a hat életben maradt gyermeket.

Karinthy Frigyes 1898 és 1900 között kezdett írni: színműveket, kalandos történeteket, verses meséket írt; emellett naplót vezetett. Tizenöt éves volt, amikor a Magyar Képes Világ folytatásokban közölte a Nászutazás a Föld középpontján keresztül című regényét.

Érettségi után matematika-fizika szakon, a bölcsészkaron és a sebészeten is hallgatott egyetemi előadásokat. Noha diplomát soha sem szerzett, egész életében élénk érdeklődéssel és feltétlen tisztelettel fordult a tudományok felé. Bajor Andor szerint „hitt az értelem erejében, sőt azt mondhatjuk: vakon hitte, hogy múló tünemény a vakság”.

1906-ban Az Újság munkatársa lett. Ebből az időből ered legendás barátsága Kosztolányi Dezsővel. A következő években sorra jelentek meg novellái, paródiái, humoros írásai a különböző budapesti lapokban, de az ismertséget az Így írtok ti című paródiakötete hozza meg számára 1912-ben.

1914-ben vette feleségül Judik Etel színésznőt, aki 1918-ban spanyolnáthában meghalt. Gyermekük Karinthy Gábor költő. 1920-ban házasodott össze Böhm Arankával. Gyermekük Karinthy Ferenc (Cini) író.

Mesterének Jonathan Swiftet vallotta; az Utazás Faremidóba és Capillária című regényei a Gulliver ötödik és hatodik utazása alcímet viselik.

Sok ismert mű magyar fordítása kötődik a nevéhez (elsősorban a Micimackóé), de valószínűleg a fordítások egy részét Mici nővére (Karinthy Emília) készítette, vagy legalábbis ő készítette elő az író számára a nyersfordítást.

1929-es Láncszemek című novellájában megalapozza a hat lépés távolság elméletét, mely később világhíres lett, főként a vele foglalkozó tudósok és művészek által.

1935-ben Baumgarten-díjjal jutalmazták.

1936-ban agydaganattal műtötte meg Stockholmban Herbert Olivecrona; erről írta Utazás a koponyám körül című regényét. 1938-ban agyvérzésben meghalt.

Egyes szóalkotásai (például halandzsa) és kifejezései ("magyarázom a bizonyítványomat") a mai köznyelvet gazdagítják.

Műveinek kiadásában közreműködött titkára, a később rejtvényein, fejtörőin keresztül ismertté vált Grätzer József is.

Munkássága

Karinthy maga mondta, hogy minden műfajban alkotott maradandót. Az olvasóközönség többnyire irodalmi karikatúráit ismeri, az Így írtok tit, valamint a kisdiák életéből megírt képeket tartalmazó Tanár úr kéremet. De Karinthy életműve ennél jóval tartalmasabb és sokrétűbb. Fiatal korától kezdve vonzódott a tudományokhoz, a magyarok közül elsőként ült repülőre Wittman Viktor pilóta mellett, majd annak szerencsétlenségből bekövetkezett halála után megírta Wittman életrajzát.

Első irodalmi sikerét gyerekkorában érte el, Verne hatását mutató kisregényét, a Nászutazás a Föld középpontján keresztül című írást 12 éves korában kiadták. A század eleji vicclapokban közölt irodalmi karikatúráival és humoreszkjeivel szerzett magának hírnevet. Ezeket a műveit később sem tagadta meg, de nem egy nyilatkozatából, írásából, kortársak által lejegyzett mondatából kiérződik a keserűség, hogy a humoros művei miatt nem veszik őt eléggé komolyan, nem törődnek filozófiai, politikai gondolataival. (Erre utal A cirkusz című novellájában is.) Főként újságokba írt, több, mint ötezer cikket alkotott életében, ezek között akad riport, tudósítás, útinapló, filozófiai eszmefuttatás, irodalmi elemzés, tűnődés a politika állásáról és temérdek humoreszk.

Regényei nő és férfi kapcsolatát boncolgatják, leginkább a Gulliver utazásai folytatásaként írt Capillária és az Utazás Faremidóba. Legnépszerűbb regénye mégis az Utazás a koponyám körül, amelyet az agydaganata miatt bekövetkezett eseményekről írt. A regényben részletesen leírja az agyműtét közbeni gondolatait, érzéseit, emiatt a külföldi orvosok körében is ismert lett ez az írás.

Novelláiban is sokat foglalkozik a párkapcsolat és a szerelem problémáival, férfi és nő közti egyenlőtlenséggel. A történetek fő témája a szenvedés, a megalkuvás, a magát érvényesíteni próbáló hős sikertelensége. Emellett számos, ma a sci-fi műfajába sorolható történetet is írt.

Sikeres színpadi szerző volt, művei többnyire egyfelvonásos bohózatok, de írt egész estés vígjátékot (Földnélküly János, A nagy ékszerész) és komoly hangvételű darabot is (Holnap reggel). Összegyűjtött színpadi művei három kötetet töltenek meg.

Műfordításai ma is ismertek, főként a Micimackó, a Leacock-humoreszkek és a Tom Sawyer kalandjai. Bár magát sokszor költőnek vallotta, viszonylag kevés verset írt, ezek között a szabadversek vannak többségben, hosszú, központozás nélküli gondolatkitörések.

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 136.

Művei

  • Utazás a Merkurba, regény, 1898-1900
  • Nászutazás a Föld középpontján keresztül, regény, 1902
  • Így írtok ti, paródiák, 1912
  • Esik a hó, novellák, 1912
  • Ballada a néma férfiakról, novellák, 1912
  • Együgyű lexikon, 1912
  • Görbe tükör, humoreszkek, 1912
  • Találkozás egy fiatalemberrel, novellák, 1913
  • Grimasz, novellák, 1914
  • Két hajó, novellák
  • Legenda az ezerarcú lélekről, novellák
  • Beszéljünk másról, karcolatok
  • Ó, nyájas olvasó, karcolatok
  • Aki utoljára nevet, karcolatok
  • Így láttátok ti, paródiák
  • Tanár úr kérem, irodalmi paródia, 1916
  • Holnap reggel, dráma
  • Utazás Faremidóba, regény
  • Krisztus vagy Barabbás, elbeszélések, 1918
  • Bűvös szék, dráma, 1918
  • Viccelnek velem
  • A repülő ember, 1920
  • Ne bántsuk egymást, humoreszkek, 1921
  • Hököm-színház, jelenetek, 1921
  • Jelbeszéd, novellák, 1921
  • Gyilkosok, novellák, 1921
  • Capillária, regény, 1921
  • Kötéltánc, regény
  • Nevető dekameron, esszék
  • Ki kérdezett?, esszék
  • Minden máskép van, karcolatok
  • Nem mondhatom el senkinek, versek
  • A delejes halál, novellagyűjtemény (sci-fi), 1926
  • Hasműtét, novellák
  • 100 új humoreszk
  • Még mindig így írtok ti, irodalmi karikatúrák
  • Barabás, novellák
  • Nevető betegek
  • Mennyei riport, regény, 1937
  • Utazás a koponyám körül, 1937
  • Üzenet a palackban, versek, 1938

Művei alapján készült filmek

  • Mágia (1917) rendezte Korda Sándor
  • Barátságos arcot kérek (1935) rendezte Kardos László
  • Tanár úr, kérem (1956) rendezte Mamcserov Frigyes
  • Utazás a koponyám körül (1970) rendezte Révész György
  • Holnap reggel (1970) rendezte Horváth Jenő
  • A Nagy Ékszerész (1978) rendezte Karinthy Márton
  • 1 és a semmi (2004) (rövidfilm) rendezte Molnár Péter
  • Utazás a koponyám körül (2005) készítette Chi Recordings
  • Lux úr szabadalma (2006) (rövidfilm) rendezte Gerő Marcell

Műfordításai

  • Charles Dickens: Két város regénye
  • Heinrich Heine: Mit nekem már cifra zsoltár… (Laß die heil'gen Parabolen)
  • Stephen Leacock: Rosszcsirkeff Mária és társai
  • Stephen Leacock: Gertrúd, a nevelőnő
  • Alan Alexander Milne: Micimackó (átdolgozás)
  • Alan Alexander Milne: Micimackó kuckója (átdolgozás)
  • Alan Alexander Milne: Micsoda négy nap!
  • Christian Morgenstern-versek
  • Luigi Pirandello: Hat szerep keres egy szerzőt
  • Jonathan Swift: Gulliver utazásai
  • Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai (fordítóként, majd Koroknay István új fordításának közreműködőjeként feltüntetve)
  • Metta V. Victor: Egy komisz kölök naplója
  • Franz Wedekind-novellák

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Lap tetejére

lap tetejére