Az én kutyám
Van egy kutyám, közönséges fajta,
Semmi úri, semmi szép nincs rajta,
Farka lompos, tekintete mérges,
Nem konyít az előkelőséghez.
Nem tudom már, hogy kerültünk össze,
Rossz sorsát az enyémhez kötözte,
És azóta igaz szeretetben
Együtt élünk boldogan mi ketten.
Egy a mással megférünk mi szépen,
Cigánylélek ő is, mint én éppen,
Lusta, léha, könnyelmű is, mint én,
S gyűlöli a szájkosarat szintén.
Éjjelente, amikor a hold süt,
Elkószálunk az utcákon együtt,
Én hallgatok, ő se ugat közbe,
Nem is veszünk soha, soha össze.
Mikor aztán ágyba dőlök reggel,
Odasímul hozzám szeretettel,
Szemembe néz, azt kérdezi aztán:
"Miért is vagyunk oly bolondok, gazdám?"
Kicsiny asztal magányos sarokban,
Szőke szép lány arcképe van ottan,
Szőke szép lány, édes tavasz-álom --
Látod kutyám ez az ideálom!"
Rá se nézek, csak titokba néha,
Nem kell neki a szegény poéta...
De ez a tárgy elkoptatott, régi,
Ugye, kutyám, ne is szóljak néki?
Továbbra is hadd szeressem lopva
Azt a képet abba a sarokba,
De annak a képnek az adója,
Ugye, kutyám, sohse tudjon róla?
Már én, kutyám, megmaradok véled,
Hiszen oly szép ez a cigányélet,
Gyakorta bús, néha-néha víg is,
Ugye, kutyám, meg leszünk mi így is?
Vallomás
Mi ketten egymást meg nem értjük,
Nagyon sajnálom, asszonyom,
De ha nem kellek szeretőnek
Egyébre nem vállalkozom.
Például arra, mit gyakorta
Szónoki hévvel mond kegyed,
Hogy meggyötört szegény szivének
Legjobb barátja én legyek.
Legjobb barát! szavamra mondom,
Megtisztelő egy hivatal,
De nem vagyok hozzá elég vén,
S ön aggasztóan fiatal.
Ön csupa élet, csupa illat,
Lángol vakít, hevít, ragyog,
Hát hogyne szomjaznám a csókját
Én, aki angyal nem vagyok?
Olyan kevés amit kivánok...
Ha osztozkodni restel is,
Legyen a tisztelt lelke másé
Nekem elég a teste is.
Legyen lelkének egy barátja,
Kivel csevegni élvezet,
De ez az őrült, ez a mamlasz,
Ez a barát nem én leszek.
Legyen övé minden poézis.
És az enyém: csak ami tény,
Ő oldja meg a problémákat,
A ruháját viszont csak én.
Hogy ez a hang szokatlan önnek,
Kétségbe, kérem, nem vonom,
De annak, hogy megértsük egymást
Csak egy a módja asszonyom:
Adjon az Úr, ki egy tenyérbül
Rosszat is, jót is osztogat,
Rosszabb erkölcsöket kegyednek,
Vagy nekem adjon jobbakat!
Kérdőív
Mikor elnémul megkínzott szived,
Eléd teszik a nagy kérdőivet.
Mit mozdulatlan ajkad elsóhajt,
A láthatatlan jegyző jegyzi majd.
Mit fogsz felelni -- mert felelni kell! --
Az életedet hol hibáztad el?
Hol kanyarodtál balra jobb helyett?
Felelj! Tudod az átkozott helyet?
Ha menned adná isteni csoda,
Mondd: visszamennél még egyszer oda?
Veszett fejszének hajszolva nyelét,
Az út robotját újra kezdenéd?
Míg űz a vágy és sarkantyúz a gond,
Megfutni mernél még egy Maratont?
Mindaz mi hitvány, hazug, és hamis,
Végigcsinálnád, mondd, másodszor is?
Miért? Miért? Új célokért? Avagy
Azért, hogy eljuss oda, hol ma vagy?
Hogy elfelejtve minden régi kínt,
Rimánkodhass és harcolhass megint?
Ezért a díjul zsugorin kimért
Keserves, édes, pici életért?
A régi nők
Tudod-e még a régi nőket?
Fáj még, hogy el nem érted őket?
Üres fejű kóc-lelkű bábuk,
Szájuk piros volt, szép a lábuk.
Jöttek, ragyogtak, megigéztek,
Te meg dadogtál, mint a részeg,
Azt hitted akkor, túl nem éled,
Hogy mással hálnak, nem tevéled,
Gőgös királynők, tiszta hattyúk...
Talán még sírtál is miattuk.
Hányszor motyogtad zagyva lázban:
"Nem jól csináltam, elhibáztam.
Tovább kellett vón könyörögni,
S jól járok én is, mint a többi.
Megkóstolom jóízű húsát,
Nem ölne meg a szomorúság."
És hajtogattad még sokáig:
"Egyik bolond volt, rongy a másik,
Álmatlan éjjelt, szép szerelmet
Sem ez, sem az nem érdemelt meg."
Gőgös királynők, tiszta hattyuk?
Hamar leszállt az alkonyatjuk.
Egy év... vagy öt-hat... s fényevesztett
Hazug bűbájuk kopni kezdett.
Jaj, hova lett a sok parázna
Friss, fiatal test vad varázsa?
Izzó nyarukra hűvös ősz ült,
Sok meghízott... egy meg is őszült,
Templomba jár ma, vén boszorkány...
Szívedben elcsitult az orkán.
Tudod-e még a régi nőket?
Szeretted és gyűlölted őket.
Aztán te is vénülni kezdtél,
Elszáll az élet, ugye testvér?
Nem vagy te már a régi éhes.
Hány éves is vagy? Hatvan éves?
Mire reád köszönt a hetven,
Csak temetőt látsz vén szivedben.
Itt nyugszik egy nő... ott megint egy...
Jó volt-e, rossz-e... végre mindegy!
Szabadság
Tudd meg: szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.
Tudd meg: szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem igér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is, aki pőre.
Tudd meg: szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,
Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembenéz a Nappal,
Vállalja azt, amit jó társa vállal,
És győzi szívvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindég, mindenütt,
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle...
Szabad akar maradni mindörökre.
Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd!
Tudd meg: szabad csak az, aki
Oly áhítattal mondja ki,
Mint istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak s élni mernek érte.
De nem azért dúlt érte harc,
Hogy azt csináld, amit akarsz,
S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb szeretnél lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse az,
Mint a reménység, napsugár, tavasz,
Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra,
Hogy abból jótestvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak...
Gyáva rab vagy.
1945. május 1.
Nagymamácska
Nagypapácska, nagymamácska,
Két fehérhajú öreg,
Akik együtt megvénültek,
Lent a kertben együtt ültek,
Harmatos volt még a regg,
Trallala, trallala,
Harmatos volt még a regg.
És megszólalt nagymamácska,
Mint egy régi zongora:
"Rajta, valld be most barátom,
Nem haragszom, megbocsátom,
Nem csaltál-e meg soha?
Trallala, trallala,
Nem csaltál-e meg soha?"
Nagypapácska fejvakarva
Szól: "Bevallom hát... no jó...
Fordítsd félre most az orcád,
Egyszer voltam hűtlen hozzád,
Egyszer voltam áruló,
Trallala, trallala,
Egyszer... érted, kis bohó?"
"Látod, látod, milyen kár volt"
Mondja most a nagymama --
"Hisz az ember gyönge, gyarló,
S az az egy is, te pazarló,
Nékünk mily jól esne ma,
Trallala, trallala,
Nékünk mily jól esne ma!"
Öregúr
1.
Most, hogy napom nyugatra hajlik,
És életem már alkonyul,
Szeretnék lenni, ha lehetnék,
Nyájas, nyugodt, bölcs öregúr.
Gyapothajú, gyapotszakállú,
Csöndes, lehiggadt Mikulás,
Csak mesemondó drága bácsi,
Jó nagyapó csak, semmi más.
Jó nagyapó, ki ül pipázva,
Ráncos kezében estilap,
Csontkeretes pápaszemére
Rásüt az áldott pesti nap...
2.
Ez volna szép! Így ülni csöndben,
Így munka nélkül, szabadon,
Szerény nyugdíjra támaszkodva
A ligetben a fapadon.
Így ülni. Nézni. Mit? A semmit.
Messzi plakáton a betűt.
Fűt-fát, virágot, őszi lepkét...
S a múltat látni mindenütt.
Nézni a parkot, a világot,
Egy arra járó régi nőt,
És ráismerni... Szép leány volt
Vagy ötven évvel ezelőtt.
A lencse
A lencse, amelyért rajongok
Babámnak a... hogy mondjam el?
Egy kissé csiklandós helyen van,
S ezt mégis respektálni kell.
Szóval a lencse nincs az állán,
A lencse nincs a homlokán
És nincs a karján, nincs a vállán,
És nincs a gömbölyű bokán.
Hogy hol van? Hogy hol van?
Az bizonyos, hogy valahol van.
Szerencse, szerencse,
Hogy én tudom csak, hol van az a lencse.
E lencse oly parányi, selymes,
Ingerlő, mint egy jó falat,
E lencse nincs az orr tövében,
E lencse nincs a fül alatt.
E lencse nincs a szája mellett,
Nincs könyökén és nincs kezén,
És nincsen márványkeble halmán
És nincs a háta közepén.
Hogy hol van? Hogy hol van?
Az bizonyos, hogy valahol van.
Szerencse, szerencse,
Hogy én tudom csak, hol van az a lencse.
A lencse nincs a szíve táján,
A lencse nincs az ajakán.
A homlokán? Ott sincs a lencse,
És nincs se térdén, se nyakán.
A lencse, melybe minden álmom,
És minden vágyam költözött,
Ott van babám hószínű testén
A homlok és a térd között.
Hogy hol van? Hogy hol van?
Az bizonyos, hogy valahol van.
Szerencse, szerencse,
Hogy most már tudják, hol van az a lencse.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése