A jó testvérek
Uci, nyuci anyucinak
Van két kicsi lánya,
Egyik lánya Ilike,
Másik lánya Lilike...
Csípje meg a kánya!
Este, hogy az ebédlőben
Hatot üt az óra,
Betekint a két kis lányhoz
Uci, nyuci, pici, puci,
Anyuci egy szóra.
Csak rájuk néz s mind a kettő
Tudja mit jelent ez,
Mert Ilike és Lilike
Jó és engedelmes.
Ott, ahol a gyerekszoba
Legsűrűbb homálya,
Hat órakor mind a kettőt
Két kis csipi-csupi csupor;
Két kicsi trón várja,
Két kicsi trón porcellánbul
Egymás közelében,
S kéz a kézben Ili, Lili
Elfoglalja szépen.
Addig ül ott igyekezve,
Hévvel mindakettő,
Míg nem marad Ili, Lili
Törekvése meddő.
Míg a nemes ambiciót
Siker koronázza
S a szorgalom gyümölcsével
Ékes a két a váza.
Hanem addig Ili, Lili
Megmoccanni sem mer,
Ellenőrzi az eredményt
Anyjuk vizsga szemmel.
Bábujukat csakis akkor
Adja vissza nékik,
Amikor az éma, léma,
Pribli-prubli nagy probléma,
Meg van oldva végig.
Hát egy este -- szomorú est! --
Úgy hat óra tájba
Ül Ilike, ül Lilike,
Ül, de mindhiába.
Nézik egymást szomorúan
S nem tehetnek róla,
Egyiknek sincs semmi, semmi,
Ici-pici, inspirici,
Inspirációja.
Bárhogy lángol bennük a szent
Kötelességérzet,
Hajh, az estén ellenük volt
A kegyetlen Végzet.
Eltelik egy jó félóra,
Eltelik egy másik
S a két kis leány vállalata
Sehogyse virágzik!
Egyszer csak az Ili arcát
Boldogság önté el:
"Éka, béka, heüréka!"
Mondogatja kéjjel.
Ám Lilike tovább is csak
Szomorúan, némán,
Hasztalanul töri szöszke
Ejecskéjét, fejecskéjét
A nehéz problémán.
"Jó tenéked" -- szól sóhajtva
És a hangja reszket, --
"Azt, amit én el sem kezdtem,
Te már befejezted.
Te mehetsz már, oh te boldog,
Két perc mulva játszol,
Engem sorsom mindörökre
E sziklához láncol..."
Ekkor Ili kis szivében
Nagy szánalom ébred:
"Ne félj Lili, míg engem látsz,
Szerető testvéred.
Míg nekem van, neked is lesz!"
S könnyel a szemében
Az eredményt Lilikével
Megfelezi szépen.
A testvéri szeretetnek
E példája vonzó.
Azért tehát, hogyha egyik
Testvértekről van szó,
Akármikor, akármiben
Szüksége van rátok:
Egymást kedves olvasóim
Csirbe, csorba, csurba, csarba,
Cserbe ne hagyjátok.
Vallomás
Kivertem a remény szivemből
Amint kivernek egy kutyát,
Isten veled szerelmi mámor!
Isten veled szép ifjuság!
Magányos ember lett belőlem,
Kissé mogorva, de nyugodt,
Gyűlölni többé nem tudok már,
De már szeretni sem tudok.
És ideált többé nem ismer,
Bálványokért nem ég szivem,
Amit az emberek hazudnak,
Meghallgatom, de nem hiszem.
Olyan vagyok mint a nagyétü,
Ki `átaleszi` a napot,
S az asztaltól csak akkor kel föl,
Ha pukkadásig jóllakott.
Ott kaptam én is az ebédet,
Pompás, remek volt, isteni!
Üres kedéllyel, telt gyomorral
Dőljünk le most -- emészteni.
Vén fiúk dala
Barátaink megházasodnak.
Férjhez megyen az ideálunk,
Hajfürtjeink is rendre fogynak,
De még mi rendületlen állunk.
Bár homlokunk is csupa ránc már,
S testünket a hideg kirázza,
Elsők vagyunk mi még, ha tánc vár,
És a szivünkön nincs barázda.
Bár a tüdőnk elég szegényes,
Görbe a hátunk, szűk a mellünk,
Annak, ki nem rátarti, kényes,
Szinte csodás, mennyire kellünk.
Nem búsulunk, ha cserbe hagynak,
Oh, van a hűtlenségre mentség,
Ha rózsáink itt-ott lefagytak,
Akad azért még jó szerencsénk.
A boldogsághoz oly kevés kell:
Zsebünkbe néhány büszke tallér,
Egy kicsi bor, egy kicsi étel,
Egy jó kabát, egy tiszta gallér.
Felséges Úr, ezerszer áldott,
Nagy alkotója eme létnek --
Add meg nekünk a jó kabátot,
A kicsi bort, a kicsi étket.
Add meg nekünk, hogy míg csak élünk
A pénz zsebünkből ki ne fogyjon,
Ki ne aludjék szenvedélyünk,
És a szemünk mindig ragyogjon!
S mikor eljő a várt, az áldott,
A szigorú halottas ünnep --
Oh, adj nekünk egy jó barátot,
Aki lefogja két szemünket.
Mikor ő nálam volt
Eljött hozzám drága nagysád?
Meghatotta önt dalom?
Oh, mi ritka már manapság
Ez a kedves bizalom!
Csakugyan, hát mondja, nem fél,
Hogy utóbb még hírbe jön?
"Kérem, hisz egy gentlemannél..."
Köszönöm, oh köszönöm!"
Tudom, mit kiván a bon-ton,
Mit kiván az etikett,
Édesem, szavamra mondom,
Teljesen nyugodt lehet.
Mint urának jó barátja
Tiszteletben tartom önt,
Ugye érti, megbocsátja
Ezt a rengeteg közönyt?
Bár az ajkam azt hazudja,
Hogy közömbös énnekem,
Ugye érti, ugye tudja,
Hogy szeretem, szeretem!
És hogy forr a vér eremben,
Nemde azt is sejti már?
De lovagnak ismer engem
S annak is tart, ugyebár?
S most bocsánat, drága nagysád,
Hogy önt keblemre vonom,
Kérem, tegye le kalapját
S csókoljon meg, asszonyom!
Casanova
Száz éve most, az erkölcsös csehek közt
Szemét lehunyta egy vidám legény,
Fölváltva volt ő koldus, úr, író, hős,
Tiszt, pap, büvész, kém, gazdag és szegény.
De bármi volt is, bármily állapotban,
Ajkán örökkön pajkos szó fakadt,
A nagy Jacopo Casanova volt ő
S mindig szerelmes volt a nagy Jakab.
Maga megírta sok nehéz kötetben
Kalandjait (nevekkel) sorra mind,
Ez immorális és ledér iratba
A jól nevelt lány bele nem tekint.
Megírta híven, hogy csent, hogy csatázott,
Hogy volt az ólmok börtönébe rab,
De a börtönben, mennyben és pokolban
Mindig szerelmes volt a nagy Jakab.
Olasz, görög, német, hollandus, angol,
Lány vagy menyecske, mindegy volt neki,
Heléna, Róza, Toinon, Tereza
Báját e mű lelkesen hirdeti.
S bármerre járt: Velence, Moszkva, Párizs
Szított szivében újabb vágyakat,
Kocsin, gyalog, hajón, lovon, ladikban,
Mindig szerelmes volt a nagy Jakab.
Volt felesége, meghalt, elsiratta,
Vett másikat s melléje szeretőt,
Csókolta azt, kiért a szíve lángolt,
Reggel, ebédnél, este, délelőtt.
Nem volt tüzes szivének semmi sem szent
És ujjongott, ha új kaland akadt
Gyermekkorában, ifjan és elaggva,
Mindig szerelmes volt a nagy Jakab.
Száz éve most, hogy meghalt, eltemették
Az erkölcsös csehek közt valahol,
Sírja fölött bizonnyal rózsa nyílik
S a bokorban fülemile dalol.
Bár sose tért meg, nem hagyta nyugodni
A szív, e nyughatatlan húsdarab:
Az isten megbocsátja büneit, mert
Mindig szerelmes volt a nagy Jakab.
Dal
Én Istenem, ugyan hová lett
A régi jókedvű gyerek?
Ebben a mélabús fiúban
Magamra alig ismerek.
Elüldögélek órahosszat
És közben ásítok nagyot,
A jó barátok azt beszélik,
Hogy szerfölött bolond vagyok.
Barátaim, ilyen az élet,
Aki tapasztalt, tudja már...
A poétából kritikus lesz,
A kis szamárból nagy szamár.
A modell
Egy egyszerű kültelki lányka
(Tizenhat éves, jó falat)
"Leszek modell!" Így szólt magában
És egy festőhöz fölszaladt.
Mert megfelelt az arc, a termet,
Így szólt a piktor: "Aktra termett
E karcsu test... e két halom...
Vetkőzz hamar le, angyalom!"
És mert a célhoz ez vezet,
A kis modell levetkezett.
Mit tudta ő, a balga gyermek,
A neveletlen vadvirág,
Hogy fölfedezve már a szappan,
És él vele a nagy világ.
Mert fogyatékos volt a teint-je,
A piktor így szólt: "Ejnye! Ejnye!
E karcsú test... e két halom...
Izé... gyerünk csak angyalom,
Szebb lesz a váll, szebb lesz a kar,
Segítünk rajta csakhamar."
És karon fogta, ahogy illik,
A fiatal, de balga nőt,
A szomszédos fürdőszobába
Diszkréten átvezette őt.
Ott állott martalékra várván
A kád... fenékig csupa márvány!
Ami fürdőnek a jele,
Színültig vízzel volt tele.
Festőnk a kádra mutatott,
Köszönt és eltünt: "Jó napot."
Elmúlt egy óra meg nehány perc --
A lány nem jön ki. Ej mi ez?
A piktor hosszasan eltünődik:
"No, most már szörnyen tiszta lesz!"
Benyit, ijedten hökken vissza:
Ott áll a lány, a vizet issza
És keservesen sírni kezd:
"Én nem bírom kiinni ezt!
Ha mindig ennyit inni kell,
A fészkes fene lesz modell."
A másik
És szólt a nő:
"A hajam ében,
És lágyabb, mint a lágy selyem,
És itt a szívem közepében
Ujjong a boldog szerelem.
Tied a testem, tied a lelkem,
Te vagy az első, akit öleltem,
Boldog vagyok, mert a tied vagyok..."
S a férfi szólt:
"A másik elhagyott."
És szólt a nő:
"Piros az ajkam
És harmatosabb, mint a rózsa kelyhe,
És végigfut az üdvök üdve rajtam,
Mikor így tartasz forrón átölelve.
Szemem sötétebb, mint az égbolt,
Mikor a fergeteg zavarja...
Oh, mondd, a másik szintén szép volt?
Fehér a válla? Gömbölyű a karja?
Tudott-e súgni-búgni szintén,
Tudott-e édes csókot adni,
Meghalni karjaidba, mint én
És új gyönyörre föltámadni?
És lángolt, mint a nap? Szelíd volt, mint a hold?"
S a férfi szólt:
"A másik csúnya volt."
És szólt a nő:
"És mégis nappal, éjjel
Sóhajtva gondolsz vissza rája,
Amellyel az enyém nem ér fel,
Mi volt a titka, a varázsa, bája?
Miben oly nagy, dicső, elérhetetlen?"
S a férfi szólt:
"A másikat szerettem!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése