2012. szeptember 17., hétfő

Szabó Magda magyar író, költő, műfordító.




Szabó Magda (Debrecen, 1917. október 5. – Kerepes , 2007. november 19.)
Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító.

Életpályája

Szülővárosában, a mostani Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában (akkor Dóczi Leánynevelõ Intézet) tanult, itt érettségizett 1935-ben; 1940-ben a debreceni egyetemen kapott latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. A helyi Református Leányiskolában, majd Hódmezővásárhelyen tanított 1945-ig, amikor a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa lett. Az 1940-es években tanít Páhi (Bács-Kiskun megye) községben rövid ideig. 1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, de még azon a napon visszavonták tőle és állásából is elbocsátották; egészen 1958-ig nem publikálhatott. Ebben az időben a Horváth Mihály téri Gyakorló Általános Iskola (a mai Fazekas egyik elődintézménye) tanáraként dolgozott.


Az eredetileg költőként induló Szabó Magda 1958 után már regény- és drámaíróként tért vissza. A Freskó és Az őz című regények hozták meg számára az országos ismertséget. Ettől fogva szabadfoglalkozású íróként élt. Számos önéletrajzi ihletésű regényt írt, az Ókút, a Régimódi történet és a Für Elise saját és szülei gyermekkorát valamint a 20. század elejének Debrecenjét mutatja be. Sok írása foglalkozik női sorsokkal és kapcsolataikkal, például a Danaida vagy a Pilátus.

1985 és 1990 között a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöke volt. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja és az irodalmi osztály rendes tagja lett.

1947-ben kötött házasságot Szobotka Tibor íróval, akinek alakját Megmaradt Szobotkának című könyvében idézte fel. A férj halála után Szabó Magda lett hagyatékának gondozója.

Az egyik legtöbbet fordított magyar íróként regényei számos országban és nyelven megjelentek. Alapító tagja a Digitális Irodalmi Akadémiának.



Kilencvenedik születésnapján rengetegen ünnepelték, szülővárosában könyvesboltot neveztek el róla.

Szabó Magdát 2007. november 19-én, 90 éves korában, kerepesi otthonában olvasás közben érte a halál.






  • Számos díjat nyert:
  • Baumgarten-díj (1949, visszavonták)
  • József Attila-díj (1959, 1972)
  • Debrecen díszpolgára (1977)
  • Kossuth-díj (1978)
  • SZOT-díj (1982)
  • Pro Urbe Budapest díj (1983)
  • Getz Corporation-díj (1992)
  • Debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktora (1993)
  • Déry Tibor-jutalom (1996)
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (1997)
  • Szép Ernő-jutalom (1998)
  • Nemes Nagy Ágnes-díj (2000)
  • A Miskolci Egyetem tiszteletbeli doktora (2001)
  • Corvin-lánc (2001)
  • Gundel Művészeti Díj (2003)
  • Prima Primissima díj (2003)
  • Femina-díj (2003)
  • Európai Tudományos Akadémia tagja
  • Budapest díszpolgára (2006)
  • Hazám-díj (2007)
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozata) (2007)


  • Művei

  • Bárány (versek, 1947)
  • Vissza az emberig (versek, 1949)
  • Ki hol lakik (verses képeskönyv, 1957)
  • Mondják meg Zsófikának (ifjúsági regény, 1958)
  • Freskó (regény, 1958)
  • Bárány Boldizsár (verses mese, 1958)
  • Neszek (versek, 1958)
  • Marikáék háza (verses képeskönyv, 1959)
  • Sziget-kék (meseregény, 1959)
  • Az őz (regény, 1959)
  • Vörös tinta (filmforgatókönyv, 1959)
  • Disznótor (regény, 1960)
  • Álarcosbál (ifjúsági regény, 1961)
  • Születésnap (regény, 1962)
  • Pilátus (regény, 1963)
  • A Danaida (regény, 1964)
  • Hullámok kergetése (útijegyzetek, 1965)
  • Tündér Lala (meseregény, 1965)
  • Eleven képét a világnak (drámák, 1966)
  • Fanni hagyományai (dráma, 1966)
  • Alvók futása (elbeszélések, 1967)
  • Mózes egy, huszonkettő (regény, 1967)
  • Zeusz küszöbén (útijegyzetek, 1968)
  • Katalin utca (regény, 1969) Abigél (ifjúsági regény, 1970)
  • Ókút (regény, 1970)
  • Kiálts, város! (színmű, 1971)
  • A szemlélők (regény, 1973)
  • Az órák és a farkasok (drámák, 1975)
  • Szilfán halat (összegyűjtött versek, 1975)
  • Az a szép, fényes nap (színmű, 1976)
  • Régimódi történet (regény, 1977)
  • Kívül a körön (esszék, kritikák, 1980)
  • Erőnk szerint (drámák, 1980)
  • Megmaradt Szobotkának (emlékezések, 1983)
  • Béla király (dráma-trilógia, 1984)
  • Az ajtó (regény, 1987)
  • Az öregség villogó csúcsain (műfordítások, 1987)
  • Záróvizsga (esszék, tanulmányok, 1987)
  • A pillanat (Creusais) (regény, 1990)
  • A félistenek szomorúsága (esszék, tanulmányok, 1992)
  • Szüret (drámák, 1996)
  • A lepke logikája (publicisztikai tanulmányok, 1996)
  • A csekei monológ (monodráma, 1999)
  • Mézescsók Cerberusnak (elbeszélések, 1999)
  • Merszi, Möszjő (publicisztikai írások, 2000)
  • Für Elise (regény, 2002)
  • A macskák szerdája (dráma, 2005)
  • Békekötés (hangjátékok, 2006)
  • Örömhozó, bánatrontó - Levelek a szomszédba (2009)
  • Drága Kumacs! - Levelek Haldimann Évának (levelezés, 2010)
  • Liber Mortis (2011)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Lap tetejére

lap tetejére