2012. március 3., szombat

Rab Zsuzsa: Kívüled élek - De addig - Dúdoló - Vaspántok.


Rab Zsuzsa: Kívüled élek

Órák, napok
jéghártyás ablaküvegét
lehelgetem, hogy megláthassalak.
Gyönyörű arcod tanulom
utcán, sínek között, örök életveszélyben,
nem tudom hova tartó villamosokon.

Kívüled élek,
olyan bátran, hogy abban már
megláthatnád a vacogást,
ha egyszer közelről szemügyre vennéd.
De nem is ismersz.

Én vagyok az,
aki meg tudom szelidíteni
szemöldököd egymást-maró kígyóit,
aki nem félek, hogy összezúzódom
fekete köveiden,
aki talán még megbirkózom egyszer
iszonyú angyalaiddal,
aki be merek lépni hozzád
a magad-fonta kettős rács mögé
és enni adok neked naponta
és megitatlak.
Nem is tudsz róla, lehajtott-fejű.

Érted-e még az egyszerű beszédet?
Bogozd ki göbös sorsodat.
Segítek.
Aztán visszaadom.

Kívüled élek,
ilyen siralmas-bátran.
Te itt keringsz, még oldozatlanul,
csontjaim fehér izzószálai
tízezer voltos áramában.

Rab Zsuzsa: De addig

De addig mennyi elfutó vonat,
de addig mennyi vertszárnyú madár,
de addig mennyi mázsás virradat,
mennyi perzselt, koromszárnyú levél,
de addig mennyi testté-lett hiány,
és mennyi karrá-nem-lett ölelés,
falakról visszapattant nevetés,
mennyi sikongó mentőautó,
mennyi gyűrt vánkos, gubanc takaró,
mennyi nehéz kosár, hány temetés,
mennyi betű, mennyi szívpercenés,
hány nem és hány miért és hány soha,
hány mégis, hány azértsem, hány talán,
és mennyi szó, hűvösen cseppenő,
és mennyi szó, torokban, szálkaként,
és mennyi szó, szendergő ekrazit,
és mennyi ékírás a homlokon,
hány irgalmatlan, véletlen tükör,
és mennyi apró vesztett háború,
hány hétfő, hány fél hét és hány kilincs,
mennyi szívetrobbantó csengetés,
mennyi hazajövés, hány elmenés.
De addig, addig, addig is,
de addig, addig is,
de addig is….

Rab Zsuzsa: Dúdoló

Felhővé foszlott az erdő,
söprik nyers szelek.
Heggyé tornyosult a felhő.
Hol keresselek?

Korhadt tönkön üldögélek,
nyirkos fák alatt.
Nem tudom már, merre térjek,
honnan várjalak.

Virrasztom a fák tövében
szunnyadó telet.
Éneklek a vaksötétben
lámpásul neked.


Rab Zsuzsa: Vaspántok.

Ha így szólnék a kedves,
fiatal kalauzhoz:
- Kalauz úr,
hogyha ma este hazamegy,
ölelje meg nagyon a feleségét,
dicsérje meg, ami épp rajta van,
akár az ócska pongyoláját -
Ha így szólnék -
ugye... bolondnak tartanának?

Ha így szólnék a bottal kopogó
nyugdíjas bácsihoz a boltban,
mikor épp forintjait guberálja,
végül levágat tíz dekát
a "kicsit-hosszabb-lett" kenyérből:
- Bácsi! Itt van ötszáz forint.
Tegye el, kérem. Épp ma kaptam.
nem számítottam rá. Fölösleges. -
Ugye, bolondnak tartanának?


Ha így szólnék az útkövezőkhöz:
- Útkövezők!
Én ezt a kis kavicsot elviszem,
mert az erezetében
lehorgadt Krisztus-fejet látok.
Engedjék meg, hogy elvigyem! -
Ugye, bolondnak tartanának?


Ha így szólnék a torzonborz kamaszhoz:
- Gyere, fiam,
üljünk le valahol, s te elmeséled,
mitől nőtt vállig a hajad,
mi ellen mered ez a tüske
tejes arcod körül,
s egyáltalán, mitől vagy te ilyen
kérlelhetetlen? -
Ugye, bolondnak tartanának?


Ha így szólnék padon sütkérező,
újságpapírból eddegélő nénikéhez:
- Néni, jöjjön velem,
amit szeret, azt főzök vacsorára,
puha ágyat vetek,
előtte pedig mindent elbeszélhet,

a menyasszonykorát,
azt a szülést, a császármetszést is,
és szegény jó ura szívszélhűdését,
és hogy mivel ültette be a sírját,
azt is, milyen a szomszédasszony,
azt is, hogy a fia hogyan él Kanadában,
meg hogy mit írt föl, és mire, az orvos.

Mindent apróra elbeszélhet.
Sóhajtozhat és imádkozhat az ágyban.
De éjjel egyszer - maga úgyis sokszor
fölébred -
keljen fel, takarjon be engem,
mert éjjel mindig lerúgom a takarómat ...
Ha így szólnék -
ugye, bolondnak tartanának?

Konvenciók, bevett szokások
hideg vaspántjai
szorítják lüktető,
eleven húsig lenyúzott szívünket.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Lap tetejére

lap tetejére

Google+ Erzsébet