2012. február 18., szombat

Örsi Ferenc József Attila-díjas író, forgatókönyvíró.


Örsi Ferenc (Barcs, 1927. április 17. – Budapest, 1994. augusztus 13.) József Attila-díjas író, forgatókönyvíró. Leghíresebb műve a filmsorozatban majd regényben is megjelent A Tenkes kapitánya.

Élete

1927. április 17-én született Barcson, "de már hat hónaposan pécsi lakos voltam", ott kezdte a középiskolát, a háború alatt hadifogságba került, hazatérve érettségizett, s két évet végzett a jogi egyetemen. Dolgozott gyógyszertári laboránsként, könyvelőként, 1954-től a pécsi rádió falu rovatának munkatársa.

Közben az 1952-től 1956 végéig megjelent "Dunántúl" című folyóirat egyik felfedezettjeként riportokat, elbeszéléseket, egyfelvonásost publikál, a Szkander bégről szóló drámáját ("Testvértüzek") a Pécsi Nemzeti Színház is bemutatta.

Örsi Ferenc 1956 októberében a Magyar Rádió Pécsi Stúdiója munkástanácsának volt a tagja, ezért 1957-ben letartóztatták és hat és fél hónapig vizsgálati fogságba került. Akkor szakította meg a Dunántúli Napló című Pécsett megjelenő napilap az emlékezetesen megfilmesített „Négyen az árban" folytatásos közlését.

1957-től a Pécsi Nemzeti Színház  segédrendezője, dramaturgja.

1963-ban költözött Budapestre, s került a Magyar Rádió és Televízióhoz.


A Tenkes kapitányán kívül drámát írt Zrínyiről, a „ Zöld Notesz" című regényében hadapród iskolások németországi viszontagságait ábrázolja a II. világháború utolsó évében. A „Princ a katona", a „Patyolat akció" és a „Négyen az árban" egyformán közönségsikert aratott.
[Utólagos megjegyzés: 2009 novemberében Budapesten dramatikus táncalkotásként táncszínpadon is életre keltették a Tenkes kapitányát a Honvéd Táncszínház táncosai és a Honvéd Színház művészei.]


Munkásságáért 1984-ben József Attila díjat, televíziós műveiért Arany Nimfa díjat kapott.

Örsi Ferenc 1994. augusztus 13-án meghalt. Pécsen, 1997. június 16-án az Irószövetség volt székházán emléktáblát helyeztek el, mely megörökíti az 56-os ősz íróinak nevét: Örsi Ferencét, Szántó Tiborét és Galsai Pongrácét.

Forgatókönyvei alapján készült filmek

  • 1961 Négyen az árban
  • 1964 A Tenkes kapitánya
  • 1965 Patyolat akció
  • 1966 Princ, a katona
  • 1973-? Zrínyi

Örsi Ferenc
A Bujdosó-zátony foglyai


Örsi Ferenc
A Tenkes kapitánya
Külső hivatkozások :

LELEPLEZŐ - ORSZÁGKRÓNIKA


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Lap tetejére

lap tetejére