2011. november 24., csütörtök

Lőrincz L. László orientalista, író, műfordító

A tudósok közt író, az írók közt tudós maradt Lőrincz L. László, de nem bánja.A könyvei letehetetlenek , egyike a legkedvesebb íróimnak .


Lőrincz L. László (Szilvásszentmárton, 1939. június 15. ) orientalista, író, műfordító. Írói álnevei: Leslie L. Lawrence, illetve Frank Cockney. Jelenleg Magyarország legsikeresebb írója a könyveinek eladott példányszámát tekintve.
Életút

Középiskolai éveit Kaposváron, a Cukor- és Édesipari Technikumban fejezte be, majd az ELTE BTK történelem-mongol szakán szerzett diplomát 1962-ben. Később a Magyar Tudományos Akadémia Orientalisztikai Munkaközösségének tagja, a Keletkutató Intézet tudományos főmunkatársa, az ELTE előadója. 1967 óta a nyelvtudományok kandidátusa.

Tanulmányai során hosszú éveket töltött a Távol-Keleten, ösztöndíjasként tanult az ulánbátori Állami Csojbalszan Egyetemen, valamint a bonni Friedrich Wilhelm Egyetemen.

A tibeti és a mongol folklór és irodalom, valamint e népek történelme képezte tudományos munkásságának fő területeit. Mintegy 100 tudományos cikke jelent meg e témakörökben, ezenkívül burját és mongol eposzokat fordított.

1966-ban nősült meg, két gyermeke van: lánya, Lőrincz Judit Lívia 1971-ben született, fia, Lőrincz Márton 1973-ban.

Sci-fi írói tevékenysége

Írói tevékenységét ifjúsági regények írásával kezdte. Igazán népszerű íróvá azonban a nyolcvanas évek elejétől megjelenő tudományos fantasztikus regényei, valamint a Galaktika folyóiratban megjelent sci-fi novellái tették. Ezeket a Lőrincz L. László néven megjelentetett műveket Galaktika-díjjal és Arany Meteor-díjjal jutalmazták.

Kalandregények

Leslie L. Lawrence írói álnéven kiadott első munkája, a Sindzse szeme hozta meg számára az országos népszerűséget. E néven publikált, többségében keleti tárgyú kalandregényeiben ötvöződik a biztonsággal kezelt tudományos ismeretek és a kutatások során felhalmozott tapasztalatok ismeretterjesztő szándéka, valamint a fordulatos, izgalmas, kalandos cselekmény. E kettősség – a tudományos háttér és az élvezetes olvasmányosság – adja e művek igazi értékét.

Nagy szerepet játszanak kalandregényeiben az úgy nevezett visszatérő alakok: a főhős – Leslie L. Lawrence, – a portugál Domingos de Carvalho építész, – Robert McKinley amerikai politológus vagy John C. Lendvay kriminalisztikaprofesszor, esetleg a vatikáni misszionárius, Enrico Santarcangeli atya, vagy a bhutáni rendőrminiszter, Jondon láma.

Bűnügyi regényeinek többségét egyes szám első személyben írja (sci-fi- és horrorregényei, novellái viszont egyes szám harmadik személyben íródnak, többnyire). A regények általában egzotikus helyszíneken játszódnak, ahol rejtélyes, megmagyarázhatatlan gyilkosságok – melyeket a szereplők a történet elején természetfölötti jelenségekkel magyaráznak meg – történnek, melyek felfedése és a gyilkos(ok) elfogása a főhős révén valósul meg. A szerző „munkájának része” és szenvedélye az utazás, a mai napig is lehetőség szerint regényeinek minden helyszínét felkeresi, hogy az adott országnak és az ott élő népek kultúrájának minél szemléletesebb leírását tudja adni.

Díjak, kitüntetések

  • Galaktika-díj
  • Arany Meteor-díj
  • Zsoldos Péter-díj

Művei
Lőrincz L. László néven

  • Dzsingisz kán (regény, 1972)
  • A sólyom kinyújtja karmait (1973)
  • Az éjszaka doktora (regény, 1975, 2004)
  • Mongólia története (1977)
  • A nagy fa árnyékában (1979)
  • Az utolsó hvárezmi nyár (regény, 1980, 2008)
  • Utazz velünk tevekaravánnal (regény, 1981)
  • A nagy kupola szégyene (regény, 1982)
  • A furcsa pár (novella, 1982)
  • A józan értelem széruma (novella, 1982)
  • A nagy kupola szégyene (novella, 1982)
  • Az aranygyapjú (novella, 1982)
  • Használhatatlanok (novella, 1982)
  • Nyaralj velünk az Altaj hegységben (regény, 1982)
  • Rekviem a kacsalábért (1982)
  • Vásárfia – Pánik piócáéknál (novella, 1983)
  • A hosszú szafári (novella, 1984)
  • A hatlábú jegesmedve (novella, 1984, Robur 2. szám)
  • A púpos (novella, 1984, Galaktika 55. szám)
  • Egy sír Dardzsilingban (novella, 1984, IPM)
  • Az invázió elmarad (novella, 1985, Galaktika 63. szám)
  • A föld alatti piramis I.-II. (regény, 1986)
  • Lhászáig hosszú az út (regény, 1986)
  • A jelölt (novella, 1986, Galaktika 69. szám)
  • Időutazás (novella, 1986, Galaktika 70. szám)
  • A százhetvenedik ország (novella, 1986, Robur 16. szám)
  • A szeméttelep (novella, 1987, Galaktika 76. szám)
  • Üvöltő bika (regény, 1988)
  • Vámpírok és csillagok – Hu Bálint nemzetközösségi algakutató levelei az utókornak (novella, 1988)
  • Földiekkel játszó… (novella, 1988, Galaktika 88. szám)
  • Angyal Firenze felett (novella, 1988, Galaktika 93. szám)
  • A halott város árnyai (regény, 1989)
  • Az elátkozott hajó (regény, 1989)
  • Gyilkos járt a kastélyomban (1989)
  • Ausztrál nyár (novella, 1989)
  • A sámán átka (1990) (kisregények és novellák: A sámán átka, Szeméttelep, A százhetvenedik ország, A hatlábú jegesmedve, A púpos)
  • A gyilkos mindig visszatér (1990)
  • Kegyetlen csillagok (1992)
  • A nagy mészárlás (regény, 1993)
  • A kő fiai (1994)
  • Kéz a sziklán (1997)
  • A kicsik (regény, 2000)
  • A kicsik nyomában (regény, 2002)
  • A tizenhárom kristálykoponya (regény, 2004)
  • Manituk – Vigyázz, ha fúj a szél! (regény, 2008)
  • Kilenc csontfarkas (regény, 2009)

Leslie L. Lawrence néven

  • Sindzse szeme (regény, 1983) (MEK)
  • A Karvaly árnyékában (regény, 1985) (MEK)
  • Holdanyó fényes arca (A Hari Krisna gyilkosságok) (regény, 1987)
  • Huan-Ti átka (regény, 1987)
  • A fojtogatók hajója (regény, 1987)
  • A gyűlölet fája (regény, 1988)
  • Siva utolsó tánca (regény, 1988)
  • A vérfarkas éjszakája (regény, 1988)
  • A Suttogó árnyak öble (regény, 1988)
  • A halál kisvasúton érkezik (kisregény, 1988)
  • A gonosz és a fekete hercegnő (regény, 1989)
  • A megfojtott viking mocsara (regény, 1989)
  • A láp lidérce (kisregény, 1989)
  • Nebet Het, a halottak úrnője (regény, 1989)
  • A keselyűk gyászzenéje (regény, 1990)
  • Az ördög fekete kalapja (regény, 1990)
  • Gyilkosság az olimpián (kisregény, 1990)
  • Omosi mama sípja (A Matteo Ricci gyilkosságok) (regény, 1991)
  • Miranda koporsója (regény, 1991)
  • Naraszinha oszlopa (regény, 1991)
  • A vérfarkas visszatér (regény, 1992)
  • Halálkiáltók (regény, 1993)
  • Damballa botja (A vudu gyilkosságok) (regény, 1994)
  • Sziget a ködben (regény, 1995)
  • A rodzsungok kolostora (regény, 1995)
  • Monszun (regény, 1996)
  • A nagy madár (regény, 1996)
  • Lebegők (regény, 1997)
  • A láthatatlan kolostor (regény, 1998)
  • Ahol a pajpaj jár (regény, 1998)
  • Mau-Mau (A McIntire-gyilkosságok) (regény, 1999)
  • Tulpa (A Gonosz halotti leple) (regény, 1999)
  • Ganésa gyémántjai (regény, 2000)
  • Véresszakállú Leif és a lávamező (regény, 2001)
  • A Vadász (regény, 2001)
  • Csöd (regény, 2002)
  • Siva újra táncol (regény, 2003)
  • A vérfarkasok kastélyában (regény, 2003)
  • A fekete anya kígyója (regény, 2004)
  • A felakasztott indián szigetén (regény, 2005)
  • A maharáni arcképe (regény, 2005)
  • Szádhuk – A hosszú álom (regény, 2005)
  • Három sötét király (regény, 2006)
  • A vízidisznók gyöngyökről álmodnak (regény, 2006)
  • Portugál április (regény, 2007)
  • Thumo (regény, 2007)
  • A lófejű démon (regény, 2008)
  • A Fekete Özvegy (regény, 2009)
  • Hannahanna méhei (regény, 2010)
  • Ördög, ördög, ki a házból (regény, 2010)
  • A teaültetvény (regény, 2010)
  • A villogó fények kolostora (regény, 2011)

Frank Cockney néven

  • Négy fekete koporsó (regény, 1989)
  • Rókacsapda (regény, 1990)
Már megjelent :ÚJ
2011 - November 14.

Lőrincz L. László: A piramis gyermekei
fantasztikus regény (sci-fi)



A titokzatos „angyal” nem hagyja, hogy régi ismerősünk, Samuel Nelson magánzsaru halálra igya magát Mexikóban; a halott házvezetőnő darabokra töri Mr. Holland egyiptomi gyűjteményét; Tracy kihalássza a mezítelen Junót a tengerből; többen azt hiszik, hogy Szethy visszatért a Vörös Nap világából; Szilágyi professzor és Nelson összegyűjtik a régi csapatot, hogy Egyiptomba utazzanak megkeresni a „mentőcsónakot”, amiről Imu újabban előkerült felirata beszél.

Lőrincz L. László nagysikerű A föld alatti piramis című regényének folytatása, A piramis gyermekei újabb titkokar tár fel abból a világból, amelyben a szkarabeusz még félelmetes fegyver volt, és Imu egy távoli világ küldötteként a Földre érkezett.

Lázár Ervin Kossuth-díjas magyar író, elbeszélő, meseíró



Lázár Ervin (Budapest, 1936. május 5. – Budapest, 2006. december 22.) Kossuth-díjas magyar író, elbeszélő, meseíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Életpályája

A Tolna megyei Alsó-Rácegrespusztán nevelkedett, a családja 1951-ig élt itt. Apja, Lázár István, uradalmi ügyintéző volt, édesanyja Pentz Etelka. Felsőrácegresre járt át iskolába, majd Sárszentlőrincre. Tízéves korában a székesfehérvári ciszter gimnáziumba íratták, de amikor 1948-ban államosították az iskolát, hazahívták és egy öreg tanár magántanítványa lett Sárszentlőrincen.

1950 októberétől Szekszárdra járt középiskolába, a Garay János Gimnáziumba. Ide apja származása miatt nem akarták felvenni, egy élsportoló rokon közbenjárására sikerült mégis. Szüleit, akik a földosztással szegényebbek lettek, mint a környék lakói, mégis osztályidegennek számítottak, 1951-ben kitették a szolgálati lakásból. Tüskéspusztára költöztek.

1954-ben érettségizett. Ezután a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarára járt. „Akkoriban jött a Nagy Imre-féle könnyítés, ennek hullámain eljutottam az egyetemre. Tulajdonképpen már ekkor éreztem, hogy a rosszakaróimnak sok jót köszönhetek. Amikor a felvételinél lapozgattak a bizonyítványomban, ott állt egy színjeles bizonyítvány, amelyben szerepelt, hogy magatartás tűrhető, kettes. Rákérdeztek, hogy ennek mi az oka, én pedig elmeséltem” – emlékezett vissza.


1959. február 1-jétől az Esti Pécsi Napló újságírója. 1961-ben megszerzi a magyartanári diplomát.

Az újságnál 1963-ig marad: utána a Dunántúli Napló és Tüskés Tibor segítségével az irodalmi folyóirat Jelenkor munkatársa. 1965-ben Budapestre költözik, itt az Élet és Irodalomnál helyezkedik el tördelőszerkesztőként. 1971-től 1989-ig szabadfoglalkozású író. A Magyar Fórum alapító tagja (1989. október 1.), ennél a lapnál egy szűk évig főmunkatárs. A következő években a Magyar Napló, a Pesti Hírlap, és a Magyar Nemzet munkatársa; 1992-től a Hitel olvasószerkesztője.

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagja volt (1991-1994). A Magyar Írószövetség tagja (1969-től).

Művészete

A leginkább meséiről ismert író első novellája a Jelenkorban jelent meg, 1958-ban. Írásaihoz az inspirációt javarészt gyermekkorából merítette. Írásai jellegéből fakad, hogy szövegeit gyakran feldolgozták rádiójátékok formájában. Műveinek nyelvezete egyéni és játékos. Jellegzetes hangvételű meséi mind a gyermekek, mind pedig a felnőttek körében népszerűségnek örvendett, örvend. Az 1964-ben megjelent A kisfiú meg az oroszlánok című kötetét Réber László illusztrálta, aki ekkortól kezdve az íróval rendszeresen együttműködik. Egyetlen regénye az 1971-es A fehér tigris. Meseregényéért, az 1979-es Berzsián és Didekiért 1982-ben nemzetközi Andersen-diplomával tüntették ki. Ó be szép az élet, s minden más madár című hangjátéka elnyerte szerzőjének a Magyar Rádió 1986. évi kishangjáték-pályázatának első díját.

Művei

  • A kisfiú meg az oroszlánok (1964)
  • Csonkacsütörtök (1966)
  • Egy lapát szén Nellikének (1969)
  • A fehér tigris (regény, 1971)
  • Buddha szomorú (1973)
  • A Hétfejű Tündér (mesék, 1973)
  • Berzsián és Dideki (mesék, 1979)
  • Gyere haza, Mikkamakka (gyermekregény, 1980)
  • A Masoko Köztársaság (1981)
  • Szegény Dzsoni és Árnika (mese, 1981)
  • A négyszögletű kerek erdő (gyermekregény, 1985)
  • Bab Berci kalandjai (gyermekregény, 1989)
  • A Franka cirkusz (hangjátékok, 1990)
  • A manógyár (mesék, 1994)
  • Hét szeretőm (elbeszélések, 1994)
  • Csillagmajor (elbeszélések, 1996)
  • Kisangyal (elbeszélések, 1997)
  • Hapci király (mesék, 1998)
  • Lehel kürtje (mesék, 1999)


Díjai

  • József Attila-díj (1974)
  • A Művészeti Alap Irodalmi Díja (1980)
  • Állami Ifjúsági Díj (1981)
  • Andersen-diploma (1982)
  • Év Könyve jutalom (1986)
  • Déry Tibor-jutalom (1990)
  • IBBY-díj (1990)
  • Soros-életműdíj (1990)
  • MSZOSZ-díj (1995)
  • Kossuth-díj (1996)
  • Pro Literatura díj (1999)
  • Ferencvárosért emlékérem (1999)
  • Prima Primissima díj (2005)
  • Ferencváros díszpolgára (2006)

2011. november 17., csütörtök

Krúdy Gyula író, hírlapíró, a modern magyar prózaírás kiváló mestere.

Krúdy utolsó arcképe


Szécsény-kovácsi Krúdy Gyula (Nyíregyháza, 1878. október 21. – Budapest, Óbuda, 1933. május 12.) író, hírlapíró, a modern magyar prózaírás kiváló mestere.
Élete

Apja, id. Krúdy Gyula dzsentri volt, anyja, Csákányi Julianna paraszti származású. Csak tizedik gyermekük születése után, 1895-ben kötöttek házasságot. Az író elsőszülöttként látta meg a napvilágot. Az elemi iskolát (1883-1887) szülővárosában, a gimnáziumot Szatmárnémetiben (1887-1888) és Podolinban (1888-1891), majd ismét Nyíregyházán (1891-1895) végezte. Itt érettségizett 1895 júniusában. Rövid ideig Debrecenben, majd Nagyváradon újságíró. Még nem volt húsz éves, amikor első novelláskötete (Üres a fészek és egyéb történetek) megjelent. Munkatársa számos folyóiratnak és a Nyugatnak is. Országos hírt és igazi közönségsikert a Szindbád-sorozat és az 1913-ban megjelent A vörös postakocsi c. regénye hozott neki. Pályája a 20. századi magyar irodalomban sajátos jelenség. Kifejezésre jut benne a késői romantika kiteljesedése éppúgy, mint a modern, impresszionisztikus és a realizmus egy sajátos, rendkívül egyéni formájáig eljutó társadalom- és lélekábrázolás.

1892-ben diáktársaival megalapította a Nyíregyházi Sajtóirodát. Ebben az évben jelent meg első novellája a Szabolcsi Szabadsajtóban. 1893-ban riportsorozatot készített a Pesti Naplóban a hipnózis-tragédiáról. 1895-ben a Debreceni Ellenőr, majd három hónap múlva a nagyváradi Szabadság munkatársa lett, riporter és korrektor. 1896 májusában elhagyta Nagyváradot, hazament, majd Budapestre költözött. Szeptemberben a Képes Családi Lapok novellapályázatán első díjat nyert. 1897-ben havonta 7-8 novellája jelent meg. Az Egyetértésbe és a Fővárosi Lapokba dolgozik. Megjelent első novelláskötete, az Üres a fészek.

1899. december 27-én Budapesten, az Erzsébetvárosban feleségül vette Spiegler Bella tanítónőt (Spiegler Arabella, írói nevén Satanella), Spiegler Gyula és Pollák Teréz lányát.

1900-ban született Gyula fia, 1902-ben Ilona, 1907-ben Mária lánya. 1914-ben, a háború kitörésekor átmenetileg hazaköltözött családjához. Vidéken előfizetőket próbált szerezni Összegyűjtött Műveinek a Singer és Wolfner által tervezett kiadásához. 1916-ban megkapta a Székesfőváros Ferenc József irodalmi díját. 1918-ban kiköltözött a Margit-szigetre. 1919-ben nagy riportot készített a kápolnai földosztásról, s aktívan részt vett az őszirózsás forradalomban.

Elvált első feleségétől, s 1919. július 12-én Budapesten, a Ferencvárosban nőül vette Rozsa Zsuzsannát, Rózsa Jakab és Kelemen Regina lányát. Megszületett kislánya, Zsuzsanna (1919-1992).

1920-21-ben, a magyar kommün bukása után a sajtóban hajsza indult ellene. Anyagi helyzete romlott, műveit csak elvétve adták ki. 1925-ben irodalmi működésének 25. évfordulóját ünnepelték. Újra előfizetőket gyűjtött, ezúttal az Athenaeumnál készülő tízkötetes életmű-válogatására, nem sok eredménnyel, majd Hatvany Lajosnál vendégeskedett Bécsben.

1926-27-ben legalább tíz éve lappangó betegsége ledöntötte lábáról; a Liget-szanatóriumba került. Szervi szívbaj, nehéz légzés, beteg gyomor, máj, tüdő. Le kellett szoknia a lucullusi lakomákról-ivászatokról is. Történelmi tanulmányokat gyűjtött a Három királyhoz. 1928-29-ben ötvenedik születésnapján Krúdy-estet tartottak a rádióban, tízkötetes gyűjteményt adtak ki új kiadásban. Nyáron féloldali szélütést kapott, amelyből aránylag gyorsan felgyógyult. A világgazdasági válságra hivatkozva könyveit nem jelentették meg.

1930. január 18-án Baumgarten-díjat kapott, de akkor már nagyon el volt adósodva. Az élet álom című kötetét saját költségén kellett kiadnia. Szigeti lakását felmondták, május 28-án családjával Óbudára költözött, a Templom utca 15-be.

1931-32-ben szegényes körülmények között élt. Újra rászokott az italra. Ahogyan Szép Ernő novellájában elbeszéli, ekkoriban vívott kardpárbajt egy katonatiszttel, akit ügyes vágással örökre meg is nyomorított. (A százados ui. becsmérlő, antiszemita kijelentést tett a kisdolgát éjszaka, békésen, az utcán végző, kapatos íróra.) Etájt kapott 250 fontot ajándékba Rothermere lordtól. 1932 júniusában hitelezői mégis csődeljárást kezdeményeztek ellene, ekkor vagyontalansági esküt tett. Nyár végén megint kórházba került, sokat szenvedett, de valamennyire rendbe jött, s hazatért Óbudára.

1933 tavaszán az egészsége rosszabbodott. Szíve, gyomra, mája kezdték felmondani a szolgálatot. Kilakoltatási végzést kapott, villanyát is kikapcsolták. Lakbérhátraléka 360 pengőre rúgott. Fizetni nem tudott, végrehajtók zaklatták. Krúdy Gyula 1933. május 12-én, hajnalban hunyt el, élete 55. évében. Temetésén a hivatalos Magyarország képviselői nem vettek részt .

Főbb művei

  • Üres a fészek (1897), első novelláskötete
  • Az aranybánya (1900), regény
  • A podolini kísértet (1906), regény
  • Szindbád ifjúsága és utazásai (1911), novelláskötet
  • Francia kastély (1912), regény
  • A vörös postakocsi (1913), regény
  • Palotai álmok (1914), regény
  • Szindbád: A feltámadás (1915), novelláskötet
  • Aranykéz utcai szép napok (1916), novelláskötet
  • Őszi utazások a vörös postakocsin (1917), regény
  • Napraforgó,(1918), regény
  • Asszonyságok díja, regény (1919)
  • N. N. (1920), regény
  • Mit látott Vak Béla szerelemben és bánatban, regény (1921)
  • Nagy kópé (1921), regény
  • Hét bagoly (1922), regény
  • Az útitárs (1922), regény
  • Álmoskönyv (1925)
  • Valakit elvisz az ördög (1928), regény
  • Boldogult úrfikoromban (1930), regény
  • Az élet álom (1931), elbeszéléskötet
  • A kékszalag hőse (1931), regény
  • A tiszaeszlári Solymosi Eszter (1931) regény
  • Purgatórium (1933), kisregény
  • Rezeda Kázmér szép élete (1933), regény

Krudy Gyula művei
Krúdy Gyula haláláról




Kölcsey Ferenc : Himnusz




HIMNUSZ

A magyar nép zivataros századaiból.

Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette.

Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!

Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!

Cseke, 1823. január 22.
Eredeti kézirat

Hungarian National Anthem

(Literal Translation)

O Lord, bless the nation of Hungary
With your grace and bounty
Extend over it your guarding arm
During strife with its enemies
Long torn by ill fate
Bring upon it a time of relief
This nation has suffered for all sins
Of the past and of the future!

You brought our ancestors up
Over the Carpathians' holy peaks
By You was won a beautiful homeland
For Bendeguz's sons
And wherever flow the rivers of
The Tisza and the Danube
Árpád our hero's descendants
Will root and bloom.

For us on the plains of the Kuns
You ripened the wheat
In the grape fields of Tokaj
You dripped sweet nectar
Our flag you often planted
On the wild Turk's earthworks
And under Mátyás' grave army whimpered
Vienna's "proud fort."

Ah, but for our sins
Anger gathered in Your bosom
And You struck with Your lightning
From Your thundering clouds
Now the plundering Mongols' arrows
You swarmed over us
Then the Turks' slave yoke
We took upon our shoulders.

How often came from the mouths
Of Osman's barbarian nation
Over the corpses of our defeated army
A victory song!
How often did your own son agress
My homeland, upon your breast,
And you became because of your own sons
Your own sons' funeral urn!

The fugitive hid, and towards him
The sword reached into his cave
Looking everywhere he could not find
His home in his homeland
Climbs the mountain, descends the valley
Sadness and despair his companions
Sea of blood beneath his feet
Ocean of flame above.

Castle stood, now a heap of stones
Happiness and joy fluttered,
Groans of death, weeping
Now sound in their place.
And Ah! Freedom does not bloom
From the blood of the dead,
Torturous slavery's tears fall
From the burning eyes of the orphans!

Pity, O Lord, the Hungarians
Who are tossed by waves of danger
Extend over it your guarding arm
On the sea of its misery
Long torn by ill fate
Bring upon it a time of relief
They who have suffered for all sins
Of the past and of the future!

Translated by: LASZLO KOROSSY (2003

Erkel Ferenc (Gyula, 1810. november 7. – Budapest, 1893. június 15.), magyar zeneszerző, karmester és zongoraművész. 

"Erkel Himnusza az említett időhatárok között: 1844 márciusában vagy áprilisában született. "

A Himnusz eredeti kottája



Kölcsey Ferenc magyar költő, politikus és nyelvújító



Kölcsei Kölcsey Ferenc (Sződemeter, 1790. augusztus 8. – Szatmárcseke, 1838. augusztus 24.) magyar költő, politikus és nyelvújító, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Kisfaludy Társaság alapító tagja.




Gyermekkora

Atyját, a nemesi származású Kölcsey Pétert, ki álmosdi (Szatmárm.) birtokán gazdálkodott, 1796. augusztus 9-én elvesztvén, édesanyja, Bölöni Ágnes a hat éves fiát Debrecenbe küldte iskolába. Bal szeme világát gyermekkorában feketehimlő következtében elveszítette. Mikor Kölcsey anyja, ennek 11 éves korában elhalt, a házartást Panna néni, a család régi hű cselédje vezette s úgy neki, mint három kisebb testvérének, gondját viselte. Egyébiránt az árva gyermekekre gyámatyjukon Gulácsy Antal szokoly birtokos nemesen kívül (akit gyámnak a megyei hatóság nevezett ki), Péchy Imre, a kollégium főgondnoka is némi felügyelettel volt.

Tanulmányai

A Debreceni Református Kollégiumban 14 évig, 1809-ig tanult és a szentírás magyarázatán kívül minden előadott tanulmányt végighallgatott. Kölcsey nagy kedvvel tanulta Cornelius Nepost; a labdázás helyett abban állt a játéka, hogy a debreceni homokban egy barátjával együtt Athént ábrázolta, a görögök nagyjainak csontokból emlékoszlopokat állítgatott és emlékbeszédeket tartott fölöttük. Ez időben ismerkedett meg Haller Hármas Istoriájával is. 1813-ban a költészeti osztályba jutva, a latin versírásban ugyan nem jeleskedett, de Csokonai Vitéz Mihály, Virág Benedek, Kisfaludy Sándor munkáit, Kazinczy Ferenc Gessnerét, Vergilius és Theokritos pásztori költeményeit eredetiben olvasta. Már ekkor kezdte a magányt keresni, mintha el kivánná rejteni a természet mostohaságát, mely őt a himlő által bal szemétől megfosztotta; s minden örömét elvonulva, könyveiben kereste s találta meg. Ritka teheségei szembetűnőleg csak tizenhat éves korában jelentkeztek, midőn élénk buzgósággal enciklopédiai stúdiumokat tett és társaival, kik között volt a később ismeretessé lett Kállay Ferenc is, együtt tanult, olvasott és eszméket cserélt. Az idegen nyelvek közül először a franciát sajátította el és minden szeretetét a XIV. Lajos korabeli írók nyerték meg; a németnek megtanulására leginkább Kleist, Gessner, Hagedorn, Bürger és Klopstock munkái bírták, melyeket előbb fordításból ismert; a görögben olvasta ugyan Cebest és Anakreont, de nagyobb előmenetelt nem tett; azonban Kazinczy sürgetésére kiváló gondot kezdett reá fordítani s a mikor Pindaroshoz a Heyne-féle kiadást meghozatta, filológiai szemköre is nagyban tágult. 16 éves kora óta irogatott verseket is, de első dolgozatait megsemmisítette. 1805-ben Csokonai temetésén ismerkedett meg Kazinczyval, kinek a Kresznericcsel való vitájában fontos adatokkal szolgált. Az 1808. május 19-én kelt első levele Kazinczyhoz. Ennek szíves fogadtatása s a későbbi barátság rendkívül serkentőleg és művelőleg hatott reá. Ez időtől fogva Kazinczy oktatója s vezérlője lett az ifjúnak, ki szintén egyedüli védője, tisztelője volt az újító Kazinczynak Debrecenben, kit már az arkadiai perben is védelmezett. Történetet Kölcsey Magyar Mihálytól, bölcseletet Ercsei Dánieltől hallgatott. Tanulmányai mellett, Kazinczy buzdítására, kivonatokat írt és némely tárgyat ki is dolgozott; így Verbőczy életét, egy értekezést a poézisról (1808 dec.) és jegyzeteket az ión iskoláról, sat. Szorgalmasan használta a kollégium könyvtárát, azonban mivel abból az ifjaknak magyar könyveket nem adattak ki, maga is gyűjtött, különösen Veszprémi és Sinai könyveinek árverése alkalmával, magyar munkákat.

Felnőttkora

Elvégezvén 1809-ben kollégiumi tanulmányait, Pestre jött fel törvénygyakorlatra, de ügyvédi vizsgára nem jelentkezett; mert miután Horvát Istvánnal, Vitkoviccsal és főleg Szemere Pállal szoros barátságot kötött, egyedül az irodalom lelkesítette; lemondott a hivatalbeli s tanári pályáról, mely utóbbira Debrecenbe meghivatott, és Álmosdra (Bihar megye.) vonult, hol kis birtokán gazdálkodva egyedül tanulmányainak élt. Ezek mellett öccseinek gondozása is elfoglalta; majd szerelme tette szívbeteggé, melyből kora lemondással gyógyult ki. 1815-ben testvéreivel megosztozván Csekére (Szatmár megye) költözött. Itt is a gazdaságnak, tanulmányainak és az irodalomnak élt. Levelezett Kazinczyval, Döbrenteyvel és kétszer utazott Pécélre Szemeréhez, 1814-ben Kazinczyval, és 1815-ben is a nyárnak egy részét ott töltötte.

Figyelmet keltett a Mondolatra való Felelet, melyet Szemerével együtt dolgozott ki (1815). Kölcsey ezzel állást foglalt a nyelvújítás mellett és előmozdította sikereit. Kiválólag az irodalmi kritika s esztétika terén működött; Kazinczyval a régi Magyarország ellen küzdött; sorba vette a legnevezetesebb költőket, Csokonait, Kis Jánost és Berzsenyi Dánielt. Véleményét akkor hallatlan szigorúsággal mondta ki, ezért fel is zúdította maga ellen a közvéleményt és az írókat. Ekkor személyes baráti viszonyra lépett Kisfaludy Károllyal és az Aurora-körrel is; különösen Bártfay Lászlóval, Helmeczy Mihállyal, Toldy Ferenccel, Bajza Józseffel, Vörösmarty Mihállyal s Fenyéri Gyulával alakított ki haláláig tartó őszinte baráti kapcsolatot.

1823. január 22-én tisztázta le Hymnus, a' Magyar nép zivataros századaiból című nagy költeményét, amely Erkel Ferenc zenéjével Magyarország nemzeti himnusza lett. (E napot 1989 óta a Magyar kultúra napjaként ünnepeljük. A mű eredeti kéziratát Kölcsey saját kezű aláírásával az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.)

Pesten tartózkodása alatt Szemere Pállal 1826-ban megindította az Élet és Literatura c. folyóiratot. 1827 januárjában hazamenetele után csak pár évig maradt csekei magányában, hol elhalt öccse családjának ügyei is foglalkoztatták. Az 1829-es tisztújításkor főispánja, báró Vay Miklós őt Szatmármegye tiszteletbeli aljegyzőjévé tette. A Magyar Tudományos Akadémia igazgatósága Pozsonyban 1830. november 17-én a nyelvtudományi osztályban vidéki rendes tagjának nevezte ki.

Nagy Károly tiszti főügyésszel hathatós ébresztője és támasza lett megyéjében a szabadelvű mozgalmaknak, egyszersmind kidolgozója a rendszeres munkálatok feletti véleményeknek, melyek a megye által a kiváltságok védői dacára 1832-ben elfogadva, a következő országgyűlésre utasításul szolgáltak és oly hírre emelkedtek, hogy azokat más megye is sajátjává tette. 1832-ben megyei főjegyzővé, azon év november 6-án pedig országgyűlési követté választották. Pozsonyban 1832. december 19-én foglalta el helyét és a négy kerületi jegyzők egyikévé választatott; számos felirat (latinul) és izenet (magyarul) az ő tollából került ki. Mint szónok, a magyar nyelv ügyében tartott beszéddel tűnt ki először és nem sokára jeles beszédeivel országos hírűvé vált. A parlamenti szónoklatot ő emelte irodalmi s művészi szinvonalra; tőle tanulták ezt el az 1830-as és 1840-es évek szónokai: Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Eötvös József és Szemere Bertalan.

Mint politikus, a reformok híve volt; küzdött Erdély és a részek visszacsatolásáért, az alkotmánynak a nép felszabadításával korszerű átalakításáért és a magyar nyelv jogaiért. Követi pályája 1834-ben véget ért, mikor megyéjében a maradiak kerültek felszinre. Bucsú beszédével Pozsonyban 1835. február 9-én annyira meghatotta a rendeket, hogy az országgyűlés e beszéd után az napra felfüggesztette az ülést és Kossuth e napról gyászkeretben küldte szét Országgyűlési Tudósításait. Hazatérte után ismét sikerült neki többséget biztosítani megyéjében a szabadelvű eszméknek. Az akadémiában emlékbeszédeivel, költői dolgozataival, kritikáival újra magára ragadta a közfigyelmet és ezután kizárólag az irodalomnak élt. 1836. november 12-én a Kisfaludy Társaság alapítótagja lett. Utolsó nagy műve, Wesselényi védelme, melyet barátja hűtlenségi pörében készített. Rendkívüli tisztességére és megbecsültségére utalva, Wesselényi így emlékezett meg róla: „Nem közénk való volt”. E nagyszabású, valóban klasszikus politikai vádirat, kimerítette erejét, bélgyulladásba esett.

Halála

Halála hirtelen következett be. Egy hivatalos útja alkalmával szekéren utazva viharos zápor érte, meghűlt és egyheti betegeskedés után – a szatmárcsekei református anyakönyv vonatkozó bejegyzésének tanúsága szerint – 1838. augusztus 23-án Szatmárcsekén meghalt. Két napra rá, augusztus 25-én temették tanítással.

A Magyar Tudományos Akadémiában báró Eötvös József tartott fölötte emlékbeszédet. 1890. augusztus 8-án, Kölcsey születésének százados évfordulóján Szatmárnémetiben Gyulai Pál a Magyar Tudományos Akadémia képviseletében mondott emlékbeszédet. A csekei temetőben rokonai s tisztelői emléket állítottak sírja felett, melyet 1856. május 18-án ünnepélyesen lepleztek le; mellszobrát 1860-ban Szatmárt. Kölcsey-egyesület alakult Aradon 1881-ben és Nagykárolyban 1898-ban.

KÖLCSEY FERENC ÖSSZES MŰVEI
Kölcsey Ferenc összes versei




Kosztolányi Dezső : Nem kellesz, élet! - A hegy leányai - Véres madarak - Hajnali csók




Nem kellesz, élet!


Nem kellesz, élet. Szenny! Butult szilajság!
Cenk dáridón nem szürcsölöm borom,
piros garázda lányaidnak ajkát
rab szenvedéllyel sose csókolom.

Tiéd a vérem, nagy komoly müvészet,
gyászos gyönyör, örömtelen öröm!
Csóvát vetek az otthonomba érted,
s a kedvesem, a szentet megölöm.

Lelkembe tűnő, fátylas fellegárnyak...
Ezért olyan bús, túlvilági, sápadt
nagy homlokom, a tiszta glóriás.

Ezért veszek el egykor szeretetlen
az út porán - vésővel a kezemben -
mint egy komor reneszánsz-óriás.
1907

A hegy leányai


Élnek magasba, fenn a zord hegyekben
a víg leányok, a vad hegy-leányok
s szivünk beteg részegségtől sóvárog.

Élnek bitangul fenn, fenn ismeretlen,
szűz testüket nem látta senki még,
kő-arcuk átok, szépségük betegség.

Egy régi vaskút rozsdamarta csővén
mosakszanak, ha sápad a verőfény,
s fehér mellük fehér vízködbe vész el.

Egy este, s nem tudom, való-e, álom?
de táncukat még most is egyre látom,
elém lebegtek vészes szenvedéllyel.

Kinoztak égő, szűz-gonosz kezükkel,
halálra csiklandtak, agyonszerettek,
vadul kiszívták húsomból a lelket.

Aztán a testük tündökölve tűnt el,
érdes hajuk varkocsba volt befonva,
s vidám csikókként bújtak a bokorba.
1907

Véres madarak


Én vágyaim, ti véres madarak!
Meddig repültök, merre-merre szálltok,
mikor pihen meg kósza szárnyalástok?

Vágytok leszállni nagy, királyi nőkre,
mikor szemükbe rontva és büvölve,
tűzrózsafényt vet az ősz hallgatag.

Vágytok repülni szállva, messze szállva
alvó leányok jégszínű nyakára,
szűz csókukon keresve hűs vigaszt.

S szálltok tovább, valami elriaszt,
visíttok a sivalkodó szelekkel,
fölöttetek az ég, alant a tenger.
1907

Hajnali csók


Mikor a gyertyánk üszkösen ég már,
s sóhajba halnak az éjjeli szók,
vacogva vonaglik egybe az ajkunk,
s fáradt remegéssel újra sohajtunk,
leszáll a csók,
a hajnali csók.

Oly édes e jégcsók. Álomba didergő
fázó derü, hajnali kósza titok.
Bús ködbe nyiló jégharmatu rózsa,
fáradt gyönyöröknek lángraszitója
a csók, a csók,
a hajnali csók.
1908

Kosztolányi Dezső író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró



Kosztolányi Dezső (Szabadka, 1885. március 29. – Budapest, Krisztinaváros, 1936. november 3.) író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének tagja. Csáth Géza unokatestvére.
Életpályája

1885. március 29-én (virágvasárnap) született Szabadkán, Kosztolányi Árpád (1859-1926) fizika- és kémiaprofesszor, iskolaigazgató és a francia származású Brenner Eulália (1866-1948) gyermekeként. Édesanyja révén volt unokaöccse Brenner József, alias Csáth Géza (1887-1919) író. Nagyapja nemes kosztolányi és felsőlehotai Kosztolányi Ágoston, bankpénztáros, 1848/49-es honvédszázados, Bem seregében szolgált (személyesen ismerte Kossuth Lajost és beszélgetett Petőfi Sándorral is); ő tanította meg írni és olvasni, valamint angolul unokáját.

A gimnáziumot Szabadkán kezdte, majd önképzőköri konfliktusa miatt (magyartanárára tett megjegyzést) kicsapták, s magántanulóként, Szegeden tette le az érettségit.

1903-ban Budapestre ment, s beiratkozott a bölcsészkar magyar–német szakára. Itt ismerkedett meg és kötött barátságot - Négyesy professzor stílusgyakorlatain - Babitscsal, Juhász Gyulával, akikkel aktív levelezésbe is kezdett. Életreszóló barátságot kötött Karinthy Frigyessel, aki ekkor matematikával és fizikával foglalkozott és megismerkedett Füst Milánnal is.

Hatással voltak rá többek között a kortárs Zalai Béla (1882-1915), az egyik legeredetibb magyar gondolkodó filozófiai munkái.

1904-ben beiratkozott a bécsi egyetemre, ahol Hegel filozófiájáról, Grillparzerről, Schillerről hallgatott szemináriumokat. 1905-ben hazatért, de nem ment vissza az egyetemre, hanem újságíró lett. Első cikkei többek közt a Szeged és Vidékében és a Bácskai Hírlapban jelentek meg. 1906-ban a Budapesti Napló kérte fel munkatársnak Ady helyére, aki akkor épp Párizsból küldte tudósításait. 1907-től A Hét is rendszeresen hozta verseit, műfordításait, kritikáit.

1907-ben jelent meg első verseskötete, a Négy fal között – elismerő a fogadtatás, egyedül Ady bírálta. Recenziójának lényege, hogy Kosztolányi irodalmi író, nem életdokumentumokat írt, hanem irodalmi témákat versel meg. Szász Károlyéhoz hasonlította költészetét. Kosztolányi a későbbiekben kilenc cikket írt Adyról. Az utolsó a legnagyobb horderejű. 1929-ben A Toll körkérdést intézett az írókhoz: mit jelent számukra Ady öröksége. Kosztolányi válasza: Írástudatlanok árulása – különvélemény. Trianon után fölfokozódott az Ady-kultusz, s Adyt hivatalosan is beemelték a magyar irodalomtörténetbe. Erre a kultuszra született meg válaszként az írás, mely átmenet esszé és pamflet között. Kosztolányi szerint Ady költészete időszerűtlen, az általa képviselt magatartás visszautalja őt a XIX. századba (lásd messianizmus, költészetének politikai jellege). Elutasította szerelmi költészetét is, mely nem újszerű, hanem mélyen konvencionális. Bírálólag szólt Ady ún. nyelvteremtő zsenijéről, mely szerinte egyszerűen a magyar nyelv ismeretének hiányából fakadt. Rámutatott arra, hogy az Ady-kultusz, illetve költészetének kizárólagossá tétele gátat emel a magyar líra fejlődése elé.

1913-ban házasságot kötött Harmos Ilona színésznővel, aki Görög Ilona néven jelentette meg novelláit például a Nyugatban is. Fiatalkorában erotikus tartalmú regényt is írt, Mme Chaglon üzletei címmel. 1915-ben született fiuk, Kosztolányi Ádám, aki szintén próbálkozott az írással, s néhány szövege meg is jelent lapokban.

Mint sok írástudó és művész, Kosztolányi az első napokban még támogatta a Tanácsköztársaságot. A bukás után az Új Nemzedék című lap Pardon rovatának szerkesztője lett, melynek cikkei vitriolos hangon szólnak a Tanácsköztársaságról és annak vezetőiről. Emiatt éles támadások érték Kosztolányit mind jobb-, mind baloldalról. A lap Horthy Miklós egyik befolyásos emberének, Bangha Béla páternek az érdekszférájába tartozott, s ő tartotta fontosnak egy olyan írói nagyság foglalkoztatását, mint Kosztolányi. A Pardon-cikkek mindegyike névtelenül jelent meg, s nehéz kideríteni, melyiket írhatta pontosan Kosztolányi, mivel többen is írták azokat. Az akkori jobboldal képviselői közül Szabó Dezsővel támadt éles vitája.

1933-ban mutatkoztak betegsége (rák) első jelei. 1934-től sorozatos műtéteken esett át, s Stockholmba is elment rádiumkezelésre. 1935-ben, a visegrádi újságíróüdülőben szerelemre lobbant egy fiatal férjes asszony, Radákovich Mária iránt. Szerelmük több vers megírására is sarkallta, mint például a Röpima, a Szeptemberi áhítat. El akart válni, de betegségének súlyosbodása közbeszólt.


1936. november 3-án halt meg Budapesten, a Szent János Kórházban. Decemberben a Nyugat különszámmal adózott emlékének, melyben Babits rehabilitálta fiatalkori barátját, művésztársát. Szenvedéseiről részletesen Ascher Oszkár tudósított nemcsak a Nyugatban, hanem Az Est hasábjain is.

Műfordításkötetei
  • BERNSTEIN, Henry: Tisztítótűz. Színmű, Budapest, Kultura, 1908, 133 (7);
  • WILDE, Oscar: A páduai hercegnő. Színmű, Budapest, 1908;
  • MAUPASSANT, Guy de: Összes versei, Budapest, Jókai ny., 1909, 91 (2);
  • MOLIERE: A szeleburdi. Vígjáték, Budapest, 1911;
  • CALDERÓN, Pedro, de la Barca: Úrnő és komorna. Vígjáték, Budapest, 1912;
  • RENARD, Jules: A smokk. Regény, Budapest, "Modern Könyvtár", 1912;
  • ROSTAND, Edmond: A két Pierrot. Egyfelvonásos, Budapest, 1913;
  • Modern költők, (szerk. és ford. KOSZTOLÁNYI Dezső), Budapest: Élet, 1914. Második bővített kiadás: I–III. kötet, Budapest, Révai, 1921;
  • BYRON, George Gordon Noel: Mazeppa. Gyoma, Kner Izidor, 1917;
  • BALZAC, Honoré de: Facino Cane - Sarrasine. Budapest, Athenaeum, 1919;
  • Lord Alfréd Douglas: Wilde Oszkár és én. Budapest, A Kultura Könyvkiadó és Nyomda Rt, 1919;
  • FARRÈRE, Claude: Aki ölt... Budapest, Athenaeum
  • HUYSMANS, Joris–Karl: A különc. Budapest, Kultura, 1921;
  • MARAN, René: Batuala, néger regény. Budapest, 1922;
  • WILDE, Oscar: Dorian Gray arcképe, (Budapest), Genius, (1922);
  • WILDE, Oscar: Firenzei tragédia, (Budapest), Genius, (1923), 75;
  • DOUGLAS, Lord Alfred: Emlékeim Oscar Wilde-ról
  • WILDER, Thornton: Szent Lajos király hídja. Budapest, 1929;
  • Kínai és japán versek, Budapest: Révai, 1931, 1940, 1942, 1943, 1947. További kiadás: Budapest, Genius, 1932.
  • Idegen költők anthológiája, Budapest, Révai, 1937;
  • Idegen költők, s.a.r. és bevezető: ILLYÉS Gula, Budapest, Révai, 1942, 1943, 1944, 1947;
  • Idegen költők. Összegyűjtött műfordítások, Budapest, Szépirodalmi, 1966. Szöveggondozás és a jegyzetek: RÉZ Pál, 1988;
  • Verses drámafordítások, 1–2., szöveggondozás: RÉZ Pál, Budapest, Szépirodalmi, 1982;


Kosztolányi Dezső Nero-regénye "A véres költő" Stefan I. Klein fordításában németül is megjelenik Konstanzban, Oskar Wöhrle kiadásában. A német kiadás elé Thomas Mann ezt az előszót írta:

München, 1923. Május 23.

Izgatottan válok meg kéziratától, ettől a császár és művész-regénytől, mellyel Ön betöltötte, sőt fölülmúlta azokat a reményeket, amelyek a "Magische Latere" novellái óta az Ön finom és erős tehetségéhez kötődtek. Fejlődése aligha lehet meglepő annak, ki már az Ön kezdő munkáinak örvendezett. És azért mégis meglepőnek szeretném nevezni az ön "Nero"-ját, azzal a hozzátevéssel, hogy ezt a szót műalkotásra alkalmazva igen erős dicséretnek érzem. Azt jelenti ez, hogy a mű több, mint a műveltség és egy nemzeti vagy akár európai színvonal terméke, hogy egyéni merészség jelét viseli homlokán, bátor magányból származik, lelkünket erős újszerűséggel érinti, s olyan emberiességgel, mely fáj, annyira igaz. Ez a költészet mivolta és hatása. A többi akadémia, - még akkor is, hogyha forradalmasan hadonászik.

Ön nyugodalmasan szokott formában szabad és szilaj, valahogy nem sejtett könyvet adott. Ön felöltöztetett kétségtelenül jól tanulmányozott korszerű ruhába, mely egyetlen pillanatig sem hat jelmezesen és színháziasan, egyetlen pillanatig sem hat régészetien, mert oly könnyen és magától értetődően viselhető, - Ön, mondom, felöltöztetett történeti nevek alatt emberi lényeket, kiknek bensősége a lelkiismeret legmélyebb mélyéből fakad. A művészetről való kaján és szemérmetesen büszke tudását beleömlesztette a véresen fájó dilettantizmus regényébe s ezáltal elmélyítette az élet minden mélységét és mélabúját, minden borzalmát és nevetségességét. Irónia és lelkiismeret, ez a kettő egy és a költészet alapját alkotja. Nero sokszor vad, szilaj és nagy, kétségbeesett ájulatában, de mint alakot föléje helyezem Senecát, ezt a mesterien sima költő-udvaroncot és sophistát, ki azért valódi bölcs, igazán nagy irodalmár és kinek utolsó órái annyira megráztak engem, mint kevés dolog az életben és művészetben. Hasonlóan pompás az a jelenet is, hol õ és a császár fölolvassák költeményeiket és kölcsönösen hazudoznak egymásnak. De ez a jelenet nyilván nem is hasonlítható ahhoz a másik jelenet átható szomorúságához, mely nekem talán az egész munkában a legkedvesebb, ahhoz, hol Néró fokozódó dühében és gyötrelmében, mint igazán és emberien sértett, hiába akarja megszerezni Britannicus kartársi bizalmát, annak a Britannicusnak a bizalmát, aki a kegyet, a titkot bírja, aki költő s aki művész voltának csöndes és idegen önzésében a gyámoltalanul erőszakos császárt közönyösen ellöki magától - a pusztulása felé. Igen, ez jó, ez kitűnő, ez mesteri. És több ilyesmi van a regényben, melynek sajátságos meghittsége különben nemcsak a lelki benső emberi életben, hanem a társadalmi életben is érzik, egészen könnyű, erőfeszítéstől mentes mozdulattal képeket s jeleneteket bűvölvén föl az antik világváros életéből, melyek nagyon érdekes társadalmi bírálatul szolgálnak.

Örvendek, kedves Kosztolányi, hogy Önt mások előtt is üdvözölhetem e szép munkája alkalmából. A magyar névnek, melynek Petőfitől az Aranytól kezdve Adyig és Móricz Zsigmondig annyi hirdetője akadt, új becsületet hoz majd és az Ön ifjúi nevét még inkább azok sorába lépteti, kik ma Európa szellemi és műveltségi életét jelentik.

Igaz híve:
Thomas Mann

Művei 

  1. Kosztolányi Dezső: Alakok 
  2. Kosztolányi Dezső: Álom és ólom 
  3. Kosztolányi Dezső: Április bolondja 
  4. Kosztolányi Dezső: Aranyfonál 
  5. Kosztolányi Dezső: Aranysárkány 
  6. Kosztolányi Dezső: Béla, a buta
  7. Ujabb elbeszélések
  8. Kosztolányi Dezső: Boszorkányos esték 
  9. Kosztolányi Dezső: Édes Anna 
  10. Kosztolányi Dezső: Édes Anna [Rovásírással] 
  11. Kosztolányi Dezső: Egy ég alatt 
  12. Kosztolányi Dezső: Ércnél maradóbb 
  13. Kosztolányi Dezső: Esti Kornél 
  14. Kosztolányi Dezső: Esti Kornél kalandjai 
  15. Kosztolányi Dezső: Fürdés 
  16. Kosztolányi Dezső: Füst 
  17. Kosztolányi Dezső: Kínai kancsó 
  18. Kosztolányi Dezső: Kosztolányi Dezső összegyűjtött versei 
  19. Kosztolányi Dezső: Látjátok, feleim 
  20. Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő
  21. Regény
  22. Kosztolányi Dezső: Pacsirta 
  23. Kosztolányi Dezső: Pacsirta [Rovásírással] 
  24. Kosztolányi Dezső: Sötét bújócska 
  25. Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai 
  26. Kosztolányi Dezső: Szürke glória 
  27. Kosztolányi Dezső: Velence 
  28. Kosztolányi Dezső: Zsivajgó természet 

2011. november 16., szerda

Kormos istván : Mese Vackorról, egy pisze kölyökmackóról



Mese Vackorról, egy pisze kölyökmackóról

Megismerünk egy pisze kölyökmackót, aki mindig elcsavargott az erdőn

Hol volt,
hol nem,
messze, messze,
volt egy boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
Vackor nevű
kicsi medve,
nem is medve,
csak egy apró,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze kölyökmackó.

Az az apró,
kölyökmackó,
az volt ám csak
nagy csavargó,
egész nap járta az erdőt –
hiába kereste anyja,
bömbölt utána az apja,
nem lelték a csöpp tekergőt.

Hát egy szép nap,
alkonyatkor,
megint messze
kószál Vackor,
csalta játék,
tarka lepke –
itt egy kicsit vackort szedett,
vackort, azaz vadon termő
erdei vadkörtét, ahogy
vadon termette az erdő,
ott egy kicsit fára mászott,
le a fáról,
föl a fára,
szagos fűbe heveredett,
barlangba bújt bújócskázva;
addig,
addig,
napnyugodtig,
míg elérte,
el az este.

Este,
este,
csöndes este,
sötét a távol,
a messze,
sötét a hegy
és az erdő.
Fenn az égbolt elsötétül,
a kék sötétebbre kékül,
sötét dunyha:
száll a felhő.
Fél is ám a kicsi medve,
megriad a pisze mackó,
menne haza
árkon-bokron,
futna átal
dimben-dombon,
bújna anyja bundájához,
apjához a csöpp csavargó.

Hanem
hajjaj,
nagy ám
a baj!
Mert elmosta,
el az este,
elmosta az árkot-bokrot,
el a szelíd dimbet-dombot,
amin átal
az az apró,
az a boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze kölyökmackó
az otthonát megkeresse.

Fölötte az ég ragyog:
feljöttek a csillagok,
de a piszén pisze,
boglyos,
a bolondos,
erdő mélyiben zokog.
Hull a könnye,
hulldogál,
csöpp mancsára
csurdogál:
szipog,
szepeg,
hüppöget,
ejt nagy kövér
csöppöket,
ül egy lombos
fa alatt,
és keserves bánatában,
vigasztalan búsultában
szíve majdhogy megszakad.

Hát az apja
micsinál?
Talán nyugodtan
pipál?
Ugyan nem,
hanem az erdőn
kölyke után ordibál:
– Vackor fiam,
hallod-e?
Héj, te kölök,
fuss ide!
Szaladj hozzám,
hogyha mondom,
mert elraklak,
rontom-bontom!

Hanem mire
kiabál?
Csöpp kölykére
nem talál.
Bejárhatja,
be az erdőt –
mehet átal
árkon-bokron,
mászhat átal
dimben-dombon,
sűrű erdőn csatangolhat,
barlangokban barangolhat,
míg egy fa alatt meglátja,
nagy hüppögve megtalálja,
meg a boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze csöpp tekergőt.

Örömében felkiált,
ölbe kapja csöpp fiát:
– Vackor kölykem,
hallod-e?
Hogyan császkáltál
ide?
Nem megmondtam,
el ne kószálj,
tiltottam, hogy
messze bóklálj,
hanem ez volt az utolsó –
többet minket
nem ijesztesz,
hét határra
nem tekergesz,
mert aszondom,
kutya brumma:
holnap reggel kézen kaplak,
és az óvodába adlak,
az ám,
te pisze csavargó.

És apjával akkor
hazasétált Vackor.

Vackor elindul az óvodába

Másnap reggel
a napocska
fönn az égen,
fönn a kéken,
fönn a világ tetejében
sugarát özönnel ontja;
rásüt a kerek világra,
rá a hegyre,
az erdőre,
fűre,
fára
és a virágra;
beragyog az erdő mélyén
Vackorék hűs barlangjába,
és a barlang
hűvös mélyén
ama alvó
kölyökmackó
híres,
neves,
nevezetes,
piszén pisze csöpp orrára.

Szól is Vackor
édesanyja:
– Ne aludj már,
te mihaszna!
Kelj föl hamar,
kölykem, édes!
Reggelizni,
héj, te éhes!
Nézd, hogy süt a
napocska,
épp arra a
híres,
neves,
nevezetes,
piszén pisze orrodra!

Hanem bizony
az az apró,
nevezetes
kölyökmackó
nem hallgat anyja szavára –
egyet mordul,
kettőt ásít,
messze hangzót,
óriásit,
s fordul szépen a hasára.

Apja is szól:
– Kutya brumma!
Meddig kell még
az a dunna?
Kelj föl, Vackor,
mert aszondom,
hogyha én elnáspángollak,
istenesen elporollak,
sajogni fog ám a bunda!

Erre Vackor
ugrik ám,
pattan az ágyból
szaporán,
szökik talpra
az az apró,
piszén pisze
kölyökmackó;
szeméből az álmot törli,
és köszönti
apját,
anyját,
s két mancsával elfésüli
kerek kobakján a boglyos,
lompos,
loncsos
és loboncos,
híres,
neves,
nevezetes
nagy bozontját.

Reggelije:
tejeskávé,
kávé mellé
édes málé,
málé mellé
csalamádé,
utána meg
csokoládé.
Útravaló:
három vackor.
Kézbe, azaz mancsba kapja,
s indul akkor.

Megcsókolja
édesanyja,
barackot nyom kobakjára,
s hívja apja,
szólván hozzá:
– Gyere, Vackor.
Búcsúzz el anyádtól estig,
ha nem estig,
valameddig,
s induljunk az óvodába,
induljunk el, kölykem, akkor.

És elindult akkor
óvodába Vackor.


Vackor az óvodába érkezik

Hej, óvoda,
óvoda,
de fényes az ablaka,
de tágas az ajtaja,
de szép tiszta
minden terme,
zsibong a sok
gyerek benne;
olyan, mint egy kacsalábon
forgó, ékes palota.

Hej, óvoda,
óvoda,
de sok gyerek
jár oda:
Katona Anna – egy,
Varga Bence – kettő,
Pór Jutka – három,
Fazekas Marci – négy,
Fazekas Eszter – öt,
Domokos Matyi – hat,
Vas Pista – hét,
Pengő Gyöngyi – nyolc,
Fodor Dávid – kilenc,
Kováts Vicu – tíz,
tíz,
tíz,
tiszta víz,
sok gyerek,
sok cseprő-apró,
ahová indult a boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
híres,
neves,
nevezetes,
piszén pisze kölyökmackó.

Ha elindult
valahára,
megérkezett
nagy sokára,
odaért az óvodába
a csöpp, piszén pisze mackó –
megállt az apjával akkor
a tárt ajtó előtt Vackor,
s nem tudta, hogy mi fán terem
s hogy mire való az ajtó.

Nézi,
nézi,
nézegeti,
tányértalpát
emelgeti,
a kilincset végignyalja;
az üveget
karmolássza,
hétszer körül-
kerülgeti,
a lábtörlőt
markolássza,
kóstolgatja,
majd lenyeli,
de nem tudja,
hogy a csengő,
mire szolgál az a zengő,
nem tudja a csöpp mihaszna.

Nagyot nevet
Vackor apja,
s így kiált fel:
– Kutya brumma!
Ide hallgass,
kölykem, Vackor!
Csöngetek egy messze hangzót,
s tüstént kinyitják az ajtót,
aztán szépen besétálunk,
be az óvodába akkor!

Úgy is tettek.
Becsöngettek.
Szólt a csengő,
messze hangzó,
s tüstént kinyílott az ajtó.

És besétált akkor
az apjával Vackor.


Vackor bemutatkozik a gyerekeknek

Hej, óvoda,
óvoda,
az volt ám csak
a csoda!
Mint valami kacsalábon
forgó, ékes palota.
Kinyílott az ajtaja,
fénylett szárnyas ablaka,
ragyogott sok
fényes terme,
zsongott a sok
gyerek benne:
Katona Anna – egy,
Varga Bence – kettő,
Pór Jutka – három,
Fazekas Marci – négy,
Fazekas Eszter – öt,
Domokos Matyi – hat,
Vas Pista – hét,
Pengő Gyöngyi – nyolc,
Fodor Dávid – kilenc,
Kováts Vicu – tíz,
tíz,
tíz,
tiszta víz,
s ahogy állt köztük a boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze kölyökmackó,
az az apró,
azt se tudta:

kicsoda,
azt se tudta:
micsoda,
ki az apja,
ki fia!

Meleg volt a bunda rajta,
foghatta mancsát az apja,
szégyen ide,
szégyen oda,
elsírta magát az apró,
lompos,
loncsos
és bozontos,
híres,
neves,
nevezetes,
piszén pisze kölyökmackó.

Ajjaj,
jajjaj,
hajjajjaj!
Most lett még csak
csuda zaj!
De még milyen messze hangzó!
Ahogy a terembe lépett
az a híres,
nevezetes,
síró,
rívó,
piszén pisze kölyökmackó.

Vackor apja
így szólt akkor:
– Héj, gyerekek,
figyeljetek!
Ez a síró kölyökmackó
az én kicsi kölykem,
azaz:
az én pici fiam,
Vackor!
Ne nevessetek hát rajta,
azért bömböl a mihaszna,
mert még nem járt óvodában.
Örökösen
erdőn kószált,
barlangunktól
messze bóklált,
most lett ember igazában!
Aszondom hát:
kutya brumma,
igaz mackószívet takar
ez a boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
bundásságos barna bunda!

Elhallgat a sok gyerek,
már csak Vackor pityereg,
szipog,
szepeg,
s csöpp mancsával
maszatolja el a képén
a keserves könnyeket.
Aztán sóhajt:
– Hóha, hó!
Fára mászni
vóna jó!

Szól az óvó néni akkor:
– Gyere bátran,
kicsi Vackor!
Nyújtsd ide a csöpp kezed.
Mondd meg, kedves,
honnan jöttél,
hány éves vagy,
hol születtél,
mondd meg szépen,
merre jártál,
hol kószáltál,
hol bóklásztál,
ne félj itt, te piszén pisze,
gyere bátran közelebb!

Közelebb lép akkor,
s csak ennyit mond Vackor:

– Brumma, brumma,
hóha, hó!
Fára mászni
vóna jó!
Az én körmeim nagyok,
öt és fél éves vagyok,
sűrű, sötét rengetegben
egy szép napon megszülettem,
örökké csak erdőn jártam,
ott kószáltam,
ott bóklásztam,
magasságos fákra másztam,
barlangokban bújócskáztam,
szagos fűbe heveredtem,
mikor pedig
éhes voltam,
finom érett
vackort ettem.
De már erdőn
nem tekergek,
apát,
anyát,
nemzetségem atyafiát
csavargással nem ijesztek.

Hadd járhassak óvodába,
ilyen csudás palotába,
meghálálom,
ha nem, akkor
ne legyen a nevem Vackor!

A gyerekek
körbefogták,
s a kis boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze kölyökmackót
nagy vihánccal átkarolták:
Katona Anna – egy,
Varga Bence – kettő,
Pór Jutka – három,
Fazekas Marci – négy,
Fazekas Eszter – öt,
Domokos Matyi – hat,
Vas Pista – hét,
Pengő Gyöngyi – nyolc,
Fodor Dávid – kilenc,
Kováts Vicu – tíz,
tíz,
tíz,
tiszta víz,
sok gyerek,
sok cseprő-apró,
és közöttük brummogatva
ott táncolt az a csöpp boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze kölyökmackó.

És ott maradt akkor
óvodásnak Vackor.


Vackor megmondja, hogy nem szereti a mézet

Hol volt,
hol nem,
volt az apró,
híres,
neves,
nevezetes,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze kölyökmackó,
akit elvitt óvodába,
el az öreg apamackó.

Héj, az óvodában Vackor
első napon szökni próbált,
nem is egyszer,
hanem hatszor!
Szökni, de minek?

Ha az okát
tudta volna,
ha egy szóval
mondta volna,
akkor is –
ki érti meg?
Mert hát sehol a világban,
világ bármelyik zugában
nem élhet olyan vidáman
az a híres
kölyökmackó,
ahogy ama szóban forgó,
kényes,
fényes,
kacsalábon pergő-forgó,
gyönggyel ékes
palotában.

Miért is ne járna oda?
Hiszen mennyi csudaszépet
rejt a házak közé búvó
öreg óvoda!
Éppen ezért
a csöpp Vackor
megbánta, hogy szökni próbált,
szökni hatszor;
leült hát a piszén pisze,
hoppsz!
leült egy kicsi székre,
a körötte zsizsgő-bozsgó
óvodások gyűrűjébe.

Hogyha leült,
hát nem állott,
csavarogni
nem kívánt ott,
énekelt épp a sok gyerek
s az az apró,
híres,
neves,
nevezetes,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze kölyökmackó.

Száll az ének
magosan,
fújta velük
hangosan,
mély hangját kieresztette,
mint egy vénséges vén medve:

„Cifra palota,
zöld az ablaka,
jöjj ki, harmatos szép rózsa,
vár a viola.

Kicsi vagyok én,
majd megnövök én,
esztendőre vagy kettőre
férjhez megyek én.”

Szállt az ének
magosan,
fújta Vackor
hangosan,
aztán véget ért az ének,
aztán asztalt terítettek,
aztán csak elcsendesedtek,
s nekiláttak az ebédnek.

Azaz nekiláttak volna,
mert a boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze csöpp mackónak
igencsak megnyúlt az orra.
Héjjha, de meg ám!
Alig tekingetett széjjel,
egy nagy üveg:
TELI MÉZZEL,
telis-tele virágmézzel
állt az asztalán.

Szól Fazekas Marci:
– Kezdd el!
Egyél, kenyeres pajtásom,
tied az egész üveggel!
Szól Katona Anna:
– Rajta!
Az efféle virágmézet
szereti a mackófajta!
Vas Pista is mondja:
– Kééééérlek!
Ha nagy leszek,
költő leszek,
s csak ezt zengem:
Jók a mézek!

Hanem Vackor csöndesen
csak ennyit mond a kisszéken:
– A mézet nem szeretem.

Héjjha,
hujjuj!
Micsoda?
Az volt még csak
a csoda!
Ilyen csudát se látott még
a jó öreg óvoda.

Hát létezik olyan medve,
aki mézet nem eszik?
Mondta a bölcs Kováts Vicu,
hogy ilyen különös,
apró,
mézet nem kívánó mackó
talán minden ezer évben
véletlenül születik.

Feleli bűnbánón Vackor:
– Ne szidjatok azért, kérlek,
inkább megeszem a mézet,
meg én akkor.
De hát ha nem szeretem?
Én legjobban a világon,
túl minden méznyalintáson,
a jó vadkörtét kívánom,
vadkörtét – illetve vackort;
vackort adjatok nekem!

– Ne búsuljál, Vackor,
amért nincsen vackor!
Fölösleges keseregned:
nem muszáj a mézet enned.
Egyél főzeléket szépen,
van itt elég
tökfőzelék,
s finom édes
túrós rétes.
De rendesen ülj a széken!
Ne nyúládozz a tányérba,
főként pedig a máséba!
Itt a kanál,
ezt vedd mancsba,
szépen tányér fölé tartva,
így kell merni,
és így enni,
s meglásd, hogy nem lesz baj semmi!

És sóhajtva akkor
asztalhoz ült Vackor.



Lap tetejére

lap tetejére

Google+ Erzsébet