2011. november 17., csütörtök

Kölcsey Ferenc magyar költő, politikus és nyelvújító



Kölcsei Kölcsey Ferenc (Sződemeter, 1790. augusztus 8. – Szatmárcseke, 1838. augusztus 24.) magyar költő, politikus és nyelvújító, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Kisfaludy Társaság alapító tagja.




Gyermekkora

Atyját, a nemesi származású Kölcsey Pétert, ki álmosdi (Szatmárm.) birtokán gazdálkodott, 1796. augusztus 9-én elvesztvén, édesanyja, Bölöni Ágnes a hat éves fiát Debrecenbe küldte iskolába. Bal szeme világát gyermekkorában feketehimlő következtében elveszítette. Mikor Kölcsey anyja, ennek 11 éves korában elhalt, a házartást Panna néni, a család régi hű cselédje vezette s úgy neki, mint három kisebb testvérének, gondját viselte. Egyébiránt az árva gyermekekre gyámatyjukon Gulácsy Antal szokoly birtokos nemesen kívül (akit gyámnak a megyei hatóság nevezett ki), Péchy Imre, a kollégium főgondnoka is némi felügyelettel volt.

Tanulmányai

A Debreceni Református Kollégiumban 14 évig, 1809-ig tanult és a szentírás magyarázatán kívül minden előadott tanulmányt végighallgatott. Kölcsey nagy kedvvel tanulta Cornelius Nepost; a labdázás helyett abban állt a játéka, hogy a debreceni homokban egy barátjával együtt Athént ábrázolta, a görögök nagyjainak csontokból emlékoszlopokat állítgatott és emlékbeszédeket tartott fölöttük. Ez időben ismerkedett meg Haller Hármas Istoriájával is. 1813-ban a költészeti osztályba jutva, a latin versírásban ugyan nem jeleskedett, de Csokonai Vitéz Mihály, Virág Benedek, Kisfaludy Sándor munkáit, Kazinczy Ferenc Gessnerét, Vergilius és Theokritos pásztori költeményeit eredetiben olvasta. Már ekkor kezdte a magányt keresni, mintha el kivánná rejteni a természet mostohaságát, mely őt a himlő által bal szemétől megfosztotta; s minden örömét elvonulva, könyveiben kereste s találta meg. Ritka teheségei szembetűnőleg csak tizenhat éves korában jelentkeztek, midőn élénk buzgósággal enciklopédiai stúdiumokat tett és társaival, kik között volt a később ismeretessé lett Kállay Ferenc is, együtt tanult, olvasott és eszméket cserélt. Az idegen nyelvek közül először a franciát sajátította el és minden szeretetét a XIV. Lajos korabeli írók nyerték meg; a németnek megtanulására leginkább Kleist, Gessner, Hagedorn, Bürger és Klopstock munkái bírták, melyeket előbb fordításból ismert; a görögben olvasta ugyan Cebest és Anakreont, de nagyobb előmenetelt nem tett; azonban Kazinczy sürgetésére kiváló gondot kezdett reá fordítani s a mikor Pindaroshoz a Heyne-féle kiadást meghozatta, filológiai szemköre is nagyban tágult. 16 éves kora óta irogatott verseket is, de első dolgozatait megsemmisítette. 1805-ben Csokonai temetésén ismerkedett meg Kazinczyval, kinek a Kresznericcsel való vitájában fontos adatokkal szolgált. Az 1808. május 19-én kelt első levele Kazinczyhoz. Ennek szíves fogadtatása s a későbbi barátság rendkívül serkentőleg és művelőleg hatott reá. Ez időtől fogva Kazinczy oktatója s vezérlője lett az ifjúnak, ki szintén egyedüli védője, tisztelője volt az újító Kazinczynak Debrecenben, kit már az arkadiai perben is védelmezett. Történetet Kölcsey Magyar Mihálytól, bölcseletet Ercsei Dánieltől hallgatott. Tanulmányai mellett, Kazinczy buzdítására, kivonatokat írt és némely tárgyat ki is dolgozott; így Verbőczy életét, egy értekezést a poézisról (1808 dec.) és jegyzeteket az ión iskoláról, sat. Szorgalmasan használta a kollégium könyvtárát, azonban mivel abból az ifjaknak magyar könyveket nem adattak ki, maga is gyűjtött, különösen Veszprémi és Sinai könyveinek árverése alkalmával, magyar munkákat.

Felnőttkora

Elvégezvén 1809-ben kollégiumi tanulmányait, Pestre jött fel törvénygyakorlatra, de ügyvédi vizsgára nem jelentkezett; mert miután Horvát Istvánnal, Vitkoviccsal és főleg Szemere Pállal szoros barátságot kötött, egyedül az irodalom lelkesítette; lemondott a hivatalbeli s tanári pályáról, mely utóbbira Debrecenbe meghivatott, és Álmosdra (Bihar megye.) vonult, hol kis birtokán gazdálkodva egyedül tanulmányainak élt. Ezek mellett öccseinek gondozása is elfoglalta; majd szerelme tette szívbeteggé, melyből kora lemondással gyógyult ki. 1815-ben testvéreivel megosztozván Csekére (Szatmár megye) költözött. Itt is a gazdaságnak, tanulmányainak és az irodalomnak élt. Levelezett Kazinczyval, Döbrenteyvel és kétszer utazott Pécélre Szemeréhez, 1814-ben Kazinczyval, és 1815-ben is a nyárnak egy részét ott töltötte.

Figyelmet keltett a Mondolatra való Felelet, melyet Szemerével együtt dolgozott ki (1815). Kölcsey ezzel állást foglalt a nyelvújítás mellett és előmozdította sikereit. Kiválólag az irodalmi kritika s esztétika terén működött; Kazinczyval a régi Magyarország ellen küzdött; sorba vette a legnevezetesebb költőket, Csokonait, Kis Jánost és Berzsenyi Dánielt. Véleményét akkor hallatlan szigorúsággal mondta ki, ezért fel is zúdította maga ellen a közvéleményt és az írókat. Ekkor személyes baráti viszonyra lépett Kisfaludy Károllyal és az Aurora-körrel is; különösen Bártfay Lászlóval, Helmeczy Mihállyal, Toldy Ferenccel, Bajza Józseffel, Vörösmarty Mihállyal s Fenyéri Gyulával alakított ki haláláig tartó őszinte baráti kapcsolatot.

1823. január 22-én tisztázta le Hymnus, a' Magyar nép zivataros századaiból című nagy költeményét, amely Erkel Ferenc zenéjével Magyarország nemzeti himnusza lett. (E napot 1989 óta a Magyar kultúra napjaként ünnepeljük. A mű eredeti kéziratát Kölcsey saját kezű aláírásával az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.)

Pesten tartózkodása alatt Szemere Pállal 1826-ban megindította az Élet és Literatura c. folyóiratot. 1827 januárjában hazamenetele után csak pár évig maradt csekei magányában, hol elhalt öccse családjának ügyei is foglalkoztatták. Az 1829-es tisztújításkor főispánja, báró Vay Miklós őt Szatmármegye tiszteletbeli aljegyzőjévé tette. A Magyar Tudományos Akadémia igazgatósága Pozsonyban 1830. november 17-én a nyelvtudományi osztályban vidéki rendes tagjának nevezte ki.

Nagy Károly tiszti főügyésszel hathatós ébresztője és támasza lett megyéjében a szabadelvű mozgalmaknak, egyszersmind kidolgozója a rendszeres munkálatok feletti véleményeknek, melyek a megye által a kiváltságok védői dacára 1832-ben elfogadva, a következő országgyűlésre utasításul szolgáltak és oly hírre emelkedtek, hogy azokat más megye is sajátjává tette. 1832-ben megyei főjegyzővé, azon év november 6-án pedig országgyűlési követté választották. Pozsonyban 1832. december 19-én foglalta el helyét és a négy kerületi jegyzők egyikévé választatott; számos felirat (latinul) és izenet (magyarul) az ő tollából került ki. Mint szónok, a magyar nyelv ügyében tartott beszéddel tűnt ki először és nem sokára jeles beszédeivel országos hírűvé vált. A parlamenti szónoklatot ő emelte irodalmi s művészi szinvonalra; tőle tanulták ezt el az 1830-as és 1840-es évek szónokai: Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Eötvös József és Szemere Bertalan.

Mint politikus, a reformok híve volt; küzdött Erdély és a részek visszacsatolásáért, az alkotmánynak a nép felszabadításával korszerű átalakításáért és a magyar nyelv jogaiért. Követi pályája 1834-ben véget ért, mikor megyéjében a maradiak kerültek felszinre. Bucsú beszédével Pozsonyban 1835. február 9-én annyira meghatotta a rendeket, hogy az országgyűlés e beszéd után az napra felfüggesztette az ülést és Kossuth e napról gyászkeretben küldte szét Országgyűlési Tudósításait. Hazatérte után ismét sikerült neki többséget biztosítani megyéjében a szabadelvű eszméknek. Az akadémiában emlékbeszédeivel, költői dolgozataival, kritikáival újra magára ragadta a közfigyelmet és ezután kizárólag az irodalomnak élt. 1836. november 12-én a Kisfaludy Társaság alapítótagja lett. Utolsó nagy műve, Wesselényi védelme, melyet barátja hűtlenségi pörében készített. Rendkívüli tisztességére és megbecsültségére utalva, Wesselényi így emlékezett meg róla: „Nem közénk való volt”. E nagyszabású, valóban klasszikus politikai vádirat, kimerítette erejét, bélgyulladásba esett.

Halála

Halála hirtelen következett be. Egy hivatalos útja alkalmával szekéren utazva viharos zápor érte, meghűlt és egyheti betegeskedés után – a szatmárcsekei református anyakönyv vonatkozó bejegyzésének tanúsága szerint – 1838. augusztus 23-án Szatmárcsekén meghalt. Két napra rá, augusztus 25-én temették tanítással.

A Magyar Tudományos Akadémiában báró Eötvös József tartott fölötte emlékbeszédet. 1890. augusztus 8-án, Kölcsey születésének százados évfordulóján Szatmárnémetiben Gyulai Pál a Magyar Tudományos Akadémia képviseletében mondott emlékbeszédet. A csekei temetőben rokonai s tisztelői emléket állítottak sírja felett, melyet 1856. május 18-án ünnepélyesen lepleztek le; mellszobrát 1860-ban Szatmárt. Kölcsey-egyesület alakult Aradon 1881-ben és Nagykárolyban 1898-ban.

KÖLCSEY FERENC ÖSSZES MŰVEI
Kölcsey Ferenc összes versei




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Lap tetejére

lap tetejére

Google+ Erzsébet