2011. szeptember 25., vasárnap

Dsida Jenő erdélyi magyar költő.


Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.

Élete

Dsida Jenő 1907-ben született Szatmárnémetiben, apja Dsida Aladár az osztrák-magyar közös hadsereg mérnökkari tisztje volt. Anyja Csengeri Tóth Margit, aki Beregszászon élt. Itt ismerkedtek össze és szerettek egymásba, házasságkötésüknek regényes története van.

Dsida Jenő gyermekkorát beárnyékolta az első világháború. Apja orosz hadifogságba került, nagybátyja, akitől keresztnevét kapta, elesett a galíciai harcmezőn. Családja tönkrement, apjának polgári foglalkozást kellett keresnie, így lett az Erdélyi Római Katolikus Státus tisztviselője. Dsida Jenő Budapesten, Beregszászon és Szatmárnémetiben végezte tanulmányait.

Kora ifjúságától kezdve költőnek készült. Benedek Elek fedezte föl és indította el költői pályáján. 1923 augusztusától 1927 márciusáig – tizenhat éves korától húszéves koráig – a Cimbora című folyóiratban jelent meg a legtöbb verse és műfordítása. „Elek nagyapó” unokáknak kijáró szeretettel és felelősségtudattal segítette a pályakezdő költőt az önmagára találásban, tehetsége kibontakoztatásában. 1925-ben, szülei akaratát követve a kolozsvári egyetem jogi karára iratkozott be, tanulmányait nem fejezte be. 1936-ban jegyezte el nagy szerelmét Imbery Melindát, 1937-ben összeházasodtak. Nemcsak versei, hanem levelezésük is méltó emléke kapcsolatuknak.
Dsida Jenő szívbetegségben szenvedett. 1938-ban meghűlt, hónapokig feküdt a kolozsvári kórházban, de nem sikerült megmenteni. 1938. június 7-én csendben meghalt. A Házsongárdi temetőben temették el, a szertartást Márton Áron kanonok-plébános végezte.

Munkássága

1928-ban adták ki a Leselkedő magány című verseskötetét, 1933-ban a Nagycsütörtök, 1938-ban, halála után az Angyalok citeráján című kötetét. Versein kívül egyetlen kisebb könyve jelent meg életében: Magyar karaván Itálián keresztül. Útirajz, amely az Erdélyi Lapok által szervezett római szentévi zarándoklatról számolt be olvasmányos stílusban. 1933 májusában utazott Olaszországba, május 5-én Rómában pápai kihallgatáson vett részt, majd Firenzébe, Velencébe utazott. Élményeit naplóba foglalta és kiadta.

Költészete

Pomogáts Béla szavaival: „Dsida Jenő egyénisége elütött a történelemmel viaskodó hitvallókétól, ő nem a végzettel kívánt pereskedni, egyszerűen énekelni akart: a természetről, a szerelemről, az ifjúságról, akár a késő romantikusok. Úgy érkezett az irodalomba, akár egy kamasz angyal, mámoros ifjúsággal, lobogó szőkén, telve lelkesedéssel és önbizalommal.” Verseinek többsége vidám, bravúros rím és ritmusjátékkal, melankolikus életérzéssel, a szépség és a jóság hirdetésének jegyében telik. Ő maga így vall erről: "Hiszek a hitben, a bátorságban, az élet minden körülmények között megmaradó szépségében. Hiszek a mindenható mosolygásban".

A háború, a trianoni döntés következménye és fiatalkori szívbetegsége rányomta hangulatát a költő életművére. A részvét, a szenvedőkkel való együttérzés költője volt, aki szeretettel fordult mindenki felé.

Visszatérő témája a haláltól való félelem, a mély katolikus vallásosságából eredő versei, és szerelmes versei.

Egyik leghíresebb verse, a Psalmus Hungaricus (Magyar zsoltár), melynek létezését megpróbálták örökre elfelejtetni.

"Vagy félezernyi dalt megírtam
s e szót: magyar,
még le nem írtam.
Csábított minden idegen bozót,
minden szerelmet bujtató liget.
Ó, mily hályog borult szememre,
hogy meg nem láttalak,
te elhagyott, te bús, kopár sziget,
magyar sziget a népek Óceánján! ”

– Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus (részlet)

Közéleti szerepe

1927-től a Pásztortűz című irodalmi folyóirat szerkesztője lett, 1928 októberétől következő év nyaráig a báró Huszár családnál vállalt házitanítóskodást Abafáján. Majd az Erdélyi Helikon belső munkatársa, az Erdélyi Lapok kolozsvári tudósítója lett. 1930-ban részt vállalt az Erdélyi Fiatalok című folyóirat alapításában. 1934-től a Keleti Újságot szerkesztette, ahol Anyanyelvünk címmel állandó rovata volt.

A fiatal költő szerepet vállalt a nemzetiségi irodalom mozgalmaiban: tagja volt a helikoni íróközösségnek, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaságnak 1929-től, titkára az Erdélyi Katolikus Akadémiának, a PEN Club romániai magyar tagozatának tagja, az Erdélyi Szépmíves Céh lektora.

A híres marosvécsi összejövetelek Kemény János báró kastélyában 1926-tól szerveződtek, melyhez Dsida Jenő is csatlakozott. A társaság tagjai voltak többek között: Áprily Lajos, Reményik Sándor, Tompa László, Bartalis János, Kós Károly, Bánffy Miklós, Kuncz Aladár, Makkai Sándor, Molter Károly, Karácsony Benő, Tabéry Géza, Szentimrei Jenő, Tamási Áron, Kacsó Sándor, Wass Albert. Dsida Jenő 1929-től kezdve vett részt rendszeresen a Helikon munkájában. Ő, Szemlér Ferenc, Kiss Jenő, Asztalos István, Balázs Ferenc tartoztak a fiatalabb nemzedékbe.

Művei

  • Leselkedő magány, 1928
  • Nagycsütörtök, 1933
  • Angyalok citeráján, 1938
  • Jövendő havak himnusza, 1923-27
  • Rettenetes virágének, 1928-1938
  • Séta egy csodálatos szigeten, (cikkek, riportok, novellák, levelek), Bukarest, 1992.
  • Magyar karaván Itálián keresztül, Bp., 2006.
  • Légy már legenda (összes verse és műfordítása), Bp., 2005.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Lap tetejére

lap tetejére

Google+ Erzsébet