2013. november 7., csütörtök

Somlyó Zoltán költő, újságíró, műfordító.



Somlyó Zoltán (született: Schwartz Zoltán) (Alsódomboru, 1882. június 22. – Újbuda, 1937. január 7.) költő, újságíró, műfordító. Somlyó György (1920-2006) költő, műfordító apja, Somlyó Bálint (1957-) filozófus, esztéta nagyapja.

Életpályája 

Szülei: Schwartz Simon és Pick Ilka voltak. Nagykanizsán végezte középiskoláit. Tanulmányai végeztével 1901-től címíró volt a Magyarország című lapnál, azután Fiuméban újságíró. 1903-1906 között katona volt. Visszatérve Budapestre a Magyar Nemzet munkatársa lett 1906-tól. 1908-ban a Nagyváradi Esti Lap és a Szabadság szerkesztőségében dolgozott. 1909-1913 között a szegedi, pécsi, szabadkai szerkesztőségekben dolgozott. 1913-tól újra Budapesten élt. 1922-től a Pesti Hírlap, 1926-1928 között a Literatura, 1928-tól a Pesti Napló munkatársa volt. 1928-tól írásaiból élt, írásait közölte az erdélyi Zsidó Jövő is.

Magánélete

1920-ban házasságot kötött Bolgár Margittal. Egy fiuk született: Somlyó György (1920-2006) költő, műfordító.

Munkássága

Hányatott élete költészetének tárgykörét, színvonalát, rendszerességét, közreadását is befolyásolta. Első versei a századvég népies-szecessziós hangján szólaltak meg, hatottak rá A Holnap költői és Reviczky Gyula. Több verse jelent meg a Nyugatban. Szellemi magányában verselt az egyedüllét magányáról és az erotikával átszőtt szerelemről. Verseit áthatotta a bohém anarchizmus és a l'art pour l'art szemlélet. A Tanácsköztársaság bukása után inkább mint műfordító szólalt meg. Fordította Charles Baudelaire, Guy de Maupassant, Voltaire, Jean-Jacques Rousseau, Gerhart Hauptmann műveit. Költészetének alaphangja a magányosság és reménytelenség érzése.

Művei

Dalok a piros kendőtől a hatcsattos cipóig (versek, 1902)
Dél van (versek, 1910)
Az átkozott költő (versek, 1911)
Sötét baldachin (versek, 1913)
Végzetes verssorok (1916)
A férfi versei (versek, 1922)
Tango Milonga hercegnő (regény, 1924)
Válogatott versek (válogatott versek, 1953)
Nyitott könyv. A titkos írás (1960)
Válogatott versei (1960, 1962)
Jajgató Felicián (válogatott versei, 1982)

Forrás: wikipedia

Az egyik legnagyobb írói hagyatékot - Somlyó Zoltán, a Nyugat első nemzedékének költője és fia, Somlyó György Kossuth-díjas költő, író, műfordító kéziratait, relikviáit, könyveit - veszi át irodalmi est és alkalmi kiállítás keretében a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) szerdán.

A cikk megjelent : 2012-03-28 -án a Magyar Múzeumok online magazinjában

Komáromi Csaba, a múzeum tudományos főmunkatársa arról beszélt, hogy Somlyó Zoltántól (1882-1937) több száz autográf verskézirat található, valamint levél Kosztolányi Dezsőtől. Szerepel az anyagban Somlyó Zoltán levele fiához, Györgyhöz 1931-ből.

"Somlyó Zoltán a Muraközben, Alsódomboruban született, Nagykanizsán végezte középiskoláit, majd Fiuméban (Rijeka) volt újságíró. Visszatérve Budapestre a Magyar Nemzet munkatársaként 1909-1913 között dolgozott a lap nagyváradi, szegedi, pécsi és szabadkai szerkesztőségében. 1913-tól újra Budapesten élt, állandó munkatársa volt a Pesti Hírlapnak és a Pester Lloydnak, több verse jelent meg a Nyugat folyóiratban. Műfordítóként Baudelaire, Maupassant, Voltaire, Rousseau, Gerhart Hauptmann műveit ültette át magyarra.

Fiának, Somlyó Györgynek a hagyatékában található a legrégibb ismert Devecseri Gábor-levél, Weöres Sándor költő levelei és több verse, de van Somlyó Györgynek küldött vers Jékely Zoltántól, Vas Istvántól és gyerekkori barátjától, Karinthy Ferenctől is.

Komáromi Csaba emlékeztetett rá, hogy van írás a Somlyó György-hagyatékban három irodalmi Nobel-díjastól, így Pablo Neruda chilei, Octavio Paz mexikói és Salvatore Quasimodo olasz költőtől, mindhármuk verseit fordította Somlyó György.

Különlegesség az örökségben Tristan Tzarának, a romániai születésű francia költőnek, a dadaista avantgárd művészeti mozgalom alapítójának 1948-ban egy francia nőhöz írott levele, amelyben Tzara Somlyó György munkásságát méltatja. Az örökségben találtak egy köteg levelet a magyar származású, Hans Habe néven ismertté vált Békessy János írótól, újságírótól, mert németül írt regényeit Somlyó ültette át magyar nyelvre. Sok eredeti Somlyó-vers és fordítás is van a hagyatékban, emellett jegyzetfüzet és notesz is előkerült versekkel és naplóbejegyzésekkel - jegyezte meg a főmunkatárs. Somlyó könyvtárából a PIM-be kerül 385 könyv, ebből 121-et a kötet szerzője neki dedikált.
Tizenkilenc képzőművészeti alkotás is a múzeumba került, köztük egy mellszobor a Kossuth-díjas költőről és 15 grafika, például Borsos Miklós tollrajza, Gábor Marianne, Szántó Piroska és a költőtárs, Nagy László dedikált portréja. A relikviák között van Somlyó György sálja és fából készült tolltartója is - tette hozzá Komáromi Csaba.


Somlyó György (1920-2006) fiatalon a Nyugat költői közé tartozott. Gyermekkori barátja volt Devecseri Gábor és Karinthy Ferenc. Személyes kapcsolatban állt Radnóti Miklóssal, Kosztolányi Dezsővel. 1946 novemberében (francia ösztöndíjjal) a párizsi Sorbonne-ra iratkozott be, majd a Nemzeti Színháznál volt dramaturg, később a Hunnia Filmgyár lektorátusát vezette. 1958-ban az ő szerkesztésében és előszavával jelent meg a Francia költők antológiája és Rimbaud teljes életművének első magyar kiadása. 1966-ban megalapította az Arion című, többnyelvű irodalmi almanachot, amelynek 1987-ig volt főszerkesztője. "

2013. szeptember 2., hétfő

Kányádi Sándor : Fa az ágát földre hajtja



Kányádi Sándor : Fa az ágát földre hajtja

Fa az ágát földre hajtja,
kínálja magát az alma.

Sárgán nevet rád a körte,
lepottyan, ha nem nyúlsz érte.

Ásót, kapát fogj marokra:
leszáradt a krumpli bokra.

Ha nem ügyelsz, reggel, este,
dió koppan a fejedre.

Foszló kertjei az ősznek,
ökörnyálak kergetőznek.

Virradattól napnyugtáig
dombok hátán traktor mászik,

füstöt is vet, csoda-kéket,
s húz vagy három vetőgépet.

2013. augusztus 18., vasárnap

Augusztus 20



Magyarország nemzeti és állami ünnepe – I. István király temetésének és szentté avatásának évfordulója, Szent István király ünnepe, az Új Kenyér ünnepe, valamint 1949 és 1989 között a Magyar Népköztársaság Alkotmányának hivatalos állami ünnepe.

2013. július 9., kedd

Tersánszky Józsi Jenő : Szemem ha behunytam




Tersánszky Józsi Jenő : Szemem ha behunytam

Most vak az este
Ködhályog úszik
Sok lámpaszemén
S szemem ha behunytam
Arcodat, alakod
Hiába kereste.
Jaj istenem
Én siró két gyerekszemem.
Már elfeled.

Most vak az este
S szemem ha behunytam
Nem látja az arcod,
A kebled, a vállad.
Nem is akarom
Most vak az este
Nem is kivánlak
Mert kedvesebb nékem tenállad
A szomoruságom.

Tersánszky Józsi Jenő : Gyere öleld meg a nyakam



Tersánszky Józsi Jenő : Gyere öleld meg a nyakam

A két karom nézd milyen kemény
Mindjárt reád uszítom őket
S a menekülést meg se kisérted
Meg se tudod,
Ha kinyujtottam két karom érted.
Hiába sírsz, hiába futsz
Megveszlek úgyis.

Vad riadót ver a szivem
A szádra, válladra, kebeledre, csipődre
A szemem farkaséhes.
Semmit nem igérek:
Máma szeretni foglak,
Holnap talán már rád se nézek
És soha többé.

A két karom nézd milyen kemény
Ma nincs még egy mint én olyan legény
Olyan gonosz s olyan kegyetlen.

Gyere öleld meg a nyakam
Mert kinyujtottam két karom érted.

Tersánszky J. Jenő: Mért nem fogod meg a kezem?

Szalatnyay József: Tersánszky Józsi Jenő portréja

Tersánszky J. Jenő: Mért nem fogod meg a kezem?

Teli melled, hajló kemény csipőd
Az ölelésre rég megérett.
Kék udvar hervadt a szemed köré.
Tested szeges korbáccsal veri véred
S álmodban éjszakánta
Ennenvágyad hajol felébed.
Tenvágyadban én csókoltam a szádat
S a nász, mely nyoszolyádat
Kuszára hányja szerte.
Lányságod hamvát már leverte.



Tersánszky J. Jenő: Vers a csöndről




Tersánszky J. Jenő: Vers a csöndről

Ott jártam én, ahol a Csönd aludt
Kietlen dombok hátán vetve ágya
Takarója a könnyű éji pára
És messzi, szennyes ég alá
Kínlódva kanyargott egy út.

Aludt a Csönd és álmában beszélt a Csönd
Zavaros álmát kihallgattam én
Didergő szél fujta felém
S két ijjedt csillag
Ködpillája rebegett odafönt.

Embersokadalomra virrasztott a Csönd
Felibök szállt akár a héjja
S a teli hold kénszín karéja
Mocskoszöld égen
Virrasztott odafönt.

Mer jöttek és békés fészkére törtek
Ám míg sergők e rögökön haladt,
Mind látta őt órjás rém-madarat
S esdtek szivökbén ó rájok ne szállna
És mégis jöttek, jöttek s ujra jöttek.

Zavart, békétlen álma volt a Csöndnek
Háborgatóiról beszélt
Riadalomra ijjedt s láta vért,
Mely elkeverte friss dér ágyát
S felijjedett, hogy ujra visszajönnek.

Mert itt a Csöndnek fészkén hajbakaptak:
Halál fütyült, zugott, üvöltött, dördült
A roppant ég riadt jajokra hördült
Hol vannak most?
Hiába kérded, akik itt maradtak.

A Csönd fehér dér ágya ujra nyugton
Kevés piros mocsok, mit rajta hagytak
A többiek tovahaladtak
Aléltsárgán hajnalló ég alá
Kimerülten kanyargó úton.

Hej Csönd! kiáltottam a lusta rémet,
Ébredj Csönd, lusta rém!
Álmod zavarni sohse félek én
Furcsa vidámság száll szivembe nékem
Hahó! én énekelve kerestelek téged.

Szépséges nékem ágyad kietlenje
Mulatság nékem kába ébredésed
Mulatság fönt a roppant csillagmécsek
Rebbent hunyorgatása
És szépséges az égnek zöldes szennye.

Hahó te Csönd! ki annyit kóborolt
Tivornyás kedvek, szűzes csókot,
Vezekléses keservet, bölcses bókot
Fölösen adtak ifjú életének
Hős, pimasz, józan s hóborszállta volt.

Beszélni akarok tevéled én,
Ki nem fohászlak s nem vacoglak
Hadd hallom vén ripők, mit szólasz?
Tán ujat mondsz te nékem
Szólj te rém!

Hideg ágyán a Csönd sóhajtva ébredt
S szeliden szólt: várj még egy keveset
Reád gondolnak anyád s kedvesed
S elmondatlan éltednek sok regéje
Várj itt kissé, aztán szólok tevéled.

Én akkor vártam, vártam, vártam ott
És türelmetlenkedtem néha
Ám fönn a telihold karéja
Egykedvüen vigyorgott
S a csönd, a rém, aludt.

Hahó te rém! hisz szőke kedvesem
S anyám bánkódnak értem
S éltem regéjét még el nem regéltem
Hiszen temondtad nékem ezt
S álmodat itten hiába lesem.

Pedig hiába vártam ott
A Csőnd aludt
S a messzi ég alá az út:
Már láttam vigan kanyarog előttem -
De nem mozdulhattam, mint a halott.

Lap tetejére

lap tetejére