2013. július 9., kedd

Tersánszky J. Jenő: Vers a csöndről




Tersánszky J. Jenő: Vers a csöndről

Ott jártam én, ahol a Csönd aludt
Kietlen dombok hátán vetve ágya
Takarója a könnyű éji pára
És messzi, szennyes ég alá
Kínlódva kanyargott egy út.

Aludt a Csönd és álmában beszélt a Csönd
Zavaros álmát kihallgattam én
Didergő szél fujta felém
S két ijjedt csillag
Ködpillája rebegett odafönt.

Embersokadalomra virrasztott a Csönd
Felibök szállt akár a héjja
S a teli hold kénszín karéja
Mocskoszöld égen
Virrasztott odafönt.

Mer jöttek és békés fészkére törtek
Ám míg sergők e rögökön haladt,
Mind látta őt órjás rém-madarat
S esdtek szivökbén ó rájok ne szállna
És mégis jöttek, jöttek s ujra jöttek.

Zavart, békétlen álma volt a Csöndnek
Háborgatóiról beszélt
Riadalomra ijjedt s láta vért,
Mely elkeverte friss dér ágyát
S felijjedett, hogy ujra visszajönnek.

Mert itt a Csöndnek fészkén hajbakaptak:
Halál fütyült, zugott, üvöltött, dördült
A roppant ég riadt jajokra hördült
Hol vannak most?
Hiába kérded, akik itt maradtak.

A Csönd fehér dér ágya ujra nyugton
Kevés piros mocsok, mit rajta hagytak
A többiek tovahaladtak
Aléltsárgán hajnalló ég alá
Kimerülten kanyargó úton.

Hej Csönd! kiáltottam a lusta rémet,
Ébredj Csönd, lusta rém!
Álmod zavarni sohse félek én
Furcsa vidámság száll szivembe nékem
Hahó! én énekelve kerestelek téged.

Szépséges nékem ágyad kietlenje
Mulatság nékem kába ébredésed
Mulatság fönt a roppant csillagmécsek
Rebbent hunyorgatása
És szépséges az égnek zöldes szennye.

Hahó te Csönd! ki annyit kóborolt
Tivornyás kedvek, szűzes csókot,
Vezekléses keservet, bölcses bókot
Fölösen adtak ifjú életének
Hős, pimasz, józan s hóborszállta volt.

Beszélni akarok tevéled én,
Ki nem fohászlak s nem vacoglak
Hadd hallom vén ripők, mit szólasz?
Tán ujat mondsz te nékem
Szólj te rém!

Hideg ágyán a Csönd sóhajtva ébredt
S szeliden szólt: várj még egy keveset
Reád gondolnak anyád s kedvesed
S elmondatlan éltednek sok regéje
Várj itt kissé, aztán szólok tevéled.

Én akkor vártam, vártam, vártam ott
És türelmetlenkedtem néha
Ám fönn a telihold karéja
Egykedvüen vigyorgott
S a csönd, a rém, aludt.

Hahó te rém! hisz szőke kedvesem
S anyám bánkódnak értem
S éltem regéjét még el nem regéltem
Hiszen temondtad nékem ezt
S álmodat itten hiába lesem.

Pedig hiába vártam ott
A Csőnd aludt
S a messzi ég alá az út:
Már láttam vigan kanyarog előttem -
De nem mozdulhattam, mint a halott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Lap tetejére

lap tetejére

Google+ Erzsébet