2012. május 14., hétfő

Ady Endre: Szent Lélek ünnepére



Ady Endre: Szent Lélek ünnepére

Mikor a basa-rózsák voltak itt
Fejedelmi virágok,
Loptunk idegen kertekből is
A templomért,
Hogy a templomban virágosan
Lássuk egymást,
Leányok, fiuk, nyugtalanok,
Mert csak a templomban
Ének, ima és beszéd mellett
Láttuk igazán egymást.

Hajh, Szent Lélek,
Be, ifju lehettél akkor
S az ákácok is ifjak lehettek:
Micsoda Pünkösdök voltak akkor.

Dehogy, a mai Pünkösdök
A szépek és igaziak.
Nem kell templom, minden templom
S ugy kiván a pünkösdi király,
Hogy tudja, mire vágyik,
Hogy tudja zavarosból
Gyönyörüen kibontva,
Ki az, akit meztelenitve
Ujféle virágokkal
Tele és teleszór.
És sokkal szebb azóta
Az élet, a vágy és a lemondás is,
Mióta templom minden
S nem a pöf basa-rózsák
Ákácok, rózsák, semmik
Az igazi virágok,
Fejedelmi virágok.

Minden, minden és minden,
Templom, templom és templom,
Lyányok, lyányok és lyányok,
Szeretlek és szeretlek és szeretlek.

2 megjegyzés:

  1. Ez is nagyon szép vers! Szép estét drága barátnőm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban , de nekem mégis a sok közül
      Ady : Karácsony című verse az , ami akárhányszor is olvasom , könnyet csal a szemembe .

      Törlés

Lap tetejére

lap tetejére

Google+ Erzsébet