2011. október 1., szombat

Szamossy Elek : festőművész, litográfus, hivatalnok, tanár, Szamossy László festőművész apja.

Szamossy Elek (Déva, 1826. június 28. – Budapest, 1888. április 21.) festőművész, litográfus, hivatalnok, tanár, Szamossy László festőművész apja.

Élete

Első mestere a bécsi Karl Rahl volt, de csak rövid ideig. 1855 és 1859 között Velencében dolgozott, majd a békésgyulai kastélyban portrékat festett. Ebben a városban fedezte fel Munkácsy Mihály tehetségét, aki akkor még asztalosinas volt. Két évig lelkesen oktatta az ifjú Munkácsyt, magával vitte dél-magyarországi körútjaira is, ahová arcképfestés céljából hívták. Később Budapestre költözött, itt is több portrét festett, de 1865-ben mégis hivatalnok lett a hadügyminisztériumban. Később innen is elköltözött, s Nagyváradon rajzot oktatott.

Művei
Szamossy Elek  - Flóra, 1866
Szamossy Elek - Kolduló kisleány
Szamossy Elek - Mária - 1876.
45x34 cm, olaj, vászon,

Szűz Mária című festményét a Szépművészeti Múzeum őrzi. A legnagyobb Szamossy-gyűjtemény 22 képet tesz ki és a Temesvári Szépművészeti Múzeumban őrzik, ahová Szamossy egyik pártfogója, Ormós Zsigmond főispán hagyatékából került.

 Hivatkozások : Szamossy Elek

Szamossy László

Szamossy László

Szamossy László (Pest, 1866, április 27. – Bécs, 1909. január 2.) festőművész, zenész.


Élete

Első mestere édesapja, Szamossy Elek volt, de érdeklődött a zene iránt is. Így került a budapesti zeneakadémiára tanulni. Ezután Münchenbe ment festészetet tanulni, majd apja híres tanítványához, Munkácsy Mihályhoz került Párizsba. Ezután legtöbbet Rómában dolgozott Fraknói Vilmos püspöknél, ahol sokat másolt. Az előkelő szalonok kedvence lett gyönyörű hegedűjátéka miatt.

Híres arcképei

  • Doria-Pamfili herceg
    Vannutelli bíboros
    gróf Szécsen Miklós, vatikáni nagykövet
    Fraknói Vilmos
    Hubay Jenő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Lap tetejére

lap tetejére