2011. október 7., péntek

Gyóni Géza evangélikus teológus hallgató, magyar költő.


Gyóni Géza (Áchim Géza) (Gyón, 1884. június 25. – Krasznojarszk, Oroszország, 1917. június 25.) evangélikus teológus hallgató, magyar költő.


Élete

Gyóni Géza alapfokú tanulmányait Szarvason és Békéscsabán végezte. Középiskolába szintén Békéscsabán, a Rudolf Főgimnáziumba járt. 1902-ben felvételt nyert a pozsonyi evangélikus teológiára, azonban tanulmányait megszakította, és 1903-tól a Nyugat-magyarországi Híradó című lap munkatársa lett. 1904-ben, öngyilkossági kísérlete után Gyónon nyert állást mint jegyzőgyakornok. 1906 és 1908 között Budapesten közigazgatási tanfolyamot végzett, sikeres vizsgái után azonban ismét visszatért az újságíráshoz. Közben 1907-ben mint póttartalékos katona Boszniában szolgált. 1910-től először a Soproni Napló, majd a szabadkai Bácskai Hírlap munkatársa volt. 1914-ben bevonult katonának. Przemyślnél orosz fogságba esett, s a krasznojarszki hadifogolytáborban halt meg. Przemyśl orosz ostroma alatt írta leghíresebb versét, a „Csak egy éjszakára” kezdetű költeményt.

Költészete

Lírája először a háborút dicsőítette, azonban később eljutott annak teljes tagadásáig. A hadifogság "kálváriáját" rajzolja meg az otthon emlékképei és a fogság valóságának kontrasztjára építve a Levelek a Kálváriáról és más költemények, (1916) költemény-ciklusban.

Munkái

  • Versek (Pozsony, 1904)
  • Szomorú szemmel (Budapest, 1909)
  • Lengyel mezőkön, tábortűz mellett (Przemyśl, 1914)
  • Lengyel mezőkön, tábortűz mellett (Budapest, 1915. március)
  • Levelek a kálváriáról (Budapest, 1916)
  • Az élet szeretője (Budapest, 1917)
  • Rabságban (Budapest, 1919)
  • Versek (Budapest, 1926)
  • Összes versei (Budapest, 1941)
  • "Repülj már, levelem…" (levelei a fogságból) (Budapest, 1942)
  • Az Élet szeretője (Budapest, 1984) Szépirodalmi Könyvkiadó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Lap tetejére

lap tetejére