Koszta József (Brassó, 1861. március 27. – Budapest, 1949. július 29.) Kossuth-díjas magyar festő, az ún. Alföldi iskola egyik kiemelkedő képviselője. Munkácsy Mihály „mágikus” realizmusának követője a maga sajátos posztimpresszionista és expresszionista stílusában.
Élete
Festészeti tanulmányait 1885-1888 közt a Mintarajziskolában kezdte. Majd a Müncheni Akadémia hallgatója lett. Hazatérte után a Benczúr Gyula Mesteriskola növendéke volt. Neves festők irányítása alatt képezte magát, Lotz Károly és Székely Bertalan voltak a tanárai. Több díj és kiállítás után 1902-től 1903-ig Nagybányán alkotott. Szorosan nem tartozott a nagybányai iskola tagjai közé. Tanulmányutakat tett Párizsban, Rómában, Hollandiában. Miután visszatért a Szolnoki Művésztelep tagja lett. Visszahúzódó természetének legjobban a tanyasi élet magánya felelt meg. Közel 30 évig egy Szentes melletti tanyán élt és dolgozott, az 1920-as évek elején tanyáját megosztotta Nagy Istvánnal, aki ebben az időben éppen a szentesi tájat festette. 1937-ben a Szinyei Merse Pál Társaság tiszteletbeli tagjává választotta. Halála előtt úgy rendelkezett, hogy képeit a szentesi múzeumra hagyja, ez így is lett, a múzeum hálából 1949-ben felvette Koszta József nevét, ma is úgy hívják, Koszta József Múzeum.
Stílusa
Koszta József a Munkácsy-tradíciókat folytató alföldi festők egyik legjelentősebb képviselője a hódmezővásárhelyi születésű Tornyai Jánossal és az erdélyi származású, majd Baján letelepedő Nagy Istvánnal. Sajátságos, rá jellemző látásmódja az 1920-as években kezdett kialakulni. Főleg a paraszti életet, témákat, az alföldi tájakat dolgozta fel műveiben. Erőteljesen használta a fény-árnyék adta lehetőségeket, erős tónusos színeket alkalmazott. Ábrázolás módjára leginkább a drámai, expresszív realista formázás jellemző, ezért is van az ő művészetének egy néprajzi olvasata is, alkotásai lenyomatai a századelő és a két világháború közti paraszti életformának. A tanyán töltött évek alatt, új elemeket is vitt művészetébe, erőteljesen alkalmazta a sötét háttérből előugró világosabb színeket, így különleges hatást keltő tájképek születtek. Témái, alkalmazott motívumai állandósultak, portrék, életképek, csendéletek, tájképek alkották munkássága gerincét, a historizáló képalkotást elvetette (a bibliai jelenetek ábrázolását azonban nem).
A posztimpresszionizmusnál határozottabb, az expresszionizmushoz képest visszafogottabb stílusban festett, ez volt az ő sajátos stílusa. S ami nagyon fontos tény, a 20. században egész Európában, s Magyarországon is minden időkben értették és értékelték az ő festészeti munkásságát. Igen termékeny alkotó volt, számos műve került magángyűjteményekbe itthon és külföldön.
Ismertebb képeiből
- Domboldalon (Zöldben) (1902, olaj, vászon; olaj, vászon, 120 x 149 cm; Magyar Nemzeti Galéria, Budapest)
- Női akt (c. 1905; olaj, vászon, 64 x 50 cm; magántulajdonban)
- Három királyok (1906-07; olaj, vászon, 116 x 127 cm; MNG)
- Muskátlis kislány (c. 1917; olaj, vászon, 92,5 x 66 cm; MNG)
- Kukoricatörők (c. 1917; olaj, vászon, 83,5 x 93,5 cm; MNG´)
- Tányértörölgető nő (c. 1919; olaj, vászon, 80 x 70 cm; MNG)
- Tanya (c. 1920; olaj, vászon, 54 x 65 cm; MNG, Budapest)
- Ruhaszárítás (1920-as évek, olaj, vászon, 50 x 60 cm; MNG)
- Tanya borjakkal (1930-as évek; olaj, vászon; 52 x 72 cm; Koszta József Múzeum, Szentes)
- Tanya boglyákkal, rózsaszín kötényes nővel (1930-as évek; olaj, vászon, 50,5 x 65 cm; Koszta József Múzeum, Szentes)
- Putrik piros fejkendős nővel (1940-es évek; olaj, vászon, 50,5 x 65 cm; Koszta József Múzeum, Szentes)
- Műbarátok ösztöndíja (1897)
- Mention honorable, Párizsi Világkiállítás (1900)
- Wolfner-díj (1917)
- Barcelonai Világkiállítás arany- és bronzérem. (1929)
- Állami festészeti kis aranyérem (1935)
- Kossuth-díj (1948)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése