NEGYVENHETEDIK
ITEM INVENTIO POETICA:
Az ő szerelmének örök és maradandó voltáról
"Csak búbánat" nótájára
1
Idővel paloták, házak, erős várak,
városok elromolnak,
Nagy erő, vasztagság, sok kincs, nagy gazdagság
idővel mind elmúlnak,
Tavaszi szép rózsák, liliom, violák
idővel mind elhullnak,
2
Királyi méltóság, tisztesség, nagy jószág
idővel mind elvésznek,
Nagy kövek hamuvá s hamu kősziklává
nagy idővel lehetnek,
Jó hírnév, dicsőség, angyali nagy szépség
idővel porrá lésznek.
3
Még az föld is elagg, hegyek fogyatkoznak,
idővel tenger apad,
Az ég is béborul, fényes nap setétül,
mindennek vége szakad,
Márvánkőben metszett írás kopik, veszhet,
egy helyiben más támad.
4
Meglágyul keménség, megszűnik irigység,
jóra fordul gyűlölség,
Istentűl mindenben adatott idővel
változás s bizonyos vég,
Csak én szerelmemnek, mint Pokol tüzének
nincs vége, mert égten-ég.
5
Véghetetlen voltát, semmi változását
szerelmemnek hogy látnám,
Kiben Juliátúl, mint Lázár ujjátúl,
könnyebbségemet várnám,
Ezeket úgy írám, és az többi után
Juliának ajánlám.
ÖTVENEDIK :
Júliát hasonlítja a szerelemhez, mely hasonlatosságot a Júlia dicséretén kezdi el
az "Csak búbánat" nótájára
1
Julia két szemem, olthatatlan szenem,
véghetetlen szerelmem,
Julia víg kedvem s néha nagy keservem,
örömem és gyötrelmem,
Julia életem, egyetlenegy lelkem,
ki egyedül bír vélem.
2
Julia az lelkem, mikoron szól nékem,
Szerelem beszél vélem,
Julia ha rám néz, azonnal eszem vész,
mert Szerelem néz éngem,
Julia hol alszik, még az is úgy tetszik,
hogy ott nyugszik Szerelem.
3
Ő tüzes lelkemnek, fájdalmas szívemnek
kívánt jó orvossága,
Ő szemem világa, árnéktartó ága,
jó szerencsés csillaga,
Ő, kinek kívüle ez világ szépsége
nem kell, sem vigassága.
4
Vagy áll, ül, nevet, sír, örül, levelet ír,
Szerelem is azt teszi,
Vagy múlat, énekel, vagy sétál alá s fel,
Szerelem azt míveli,
Mert mint jó barátját, Venus asszony fiát
kézen fogva viseli.
5
A Paradicsomba termett szép új rózsa
dicsőséges orcája,
Testszín ruhájába aki őtet látja,
szép Venusnak alítja,
Új formában illik, mint nap, úgy tündöklik
gyöngy között fényes haja.
6
Duna lefoltába rugaszkodott sajka
mely sebességgel mégyen,
Táncát ő úgy járja, merőn áll dereka,
mintha csúszna sík jégen,
Valahová lépik, sok szemek kísérik
csudálván, jár mely szépen.
7
Midőn néha térül vagy mellettem kerül,
szoknyája elterjedvén,
Szerelmével belül vészen akkor körül
éngemet felgerjesztvén;
Udvari jó módját látván, érzem kínját,
keservesen ránézvén.
8
Akkor az én dolgom azonképpen vagyon,
amint a bölcsök írják,
Hogy egy kárhozottnak Pokolban nagy kányák
szívét rágják, szaggatják,
De nem fogyathatják, noha rágton-rágják,
mert nőttön-nőni látják.
9
Én szívemet is így, mikor énhozzám víg,
ő nevelten neveli,
De viszont, mint kánya, ő kegyetlen kínja
rágja, szaggatja, eszi,
Én állapotomot, mint egy kárhozatot,
oly keservessé teszi.
10
Dolga mind egyenlő, Szerelemmel egy ő,
csak erkölcse különböz,
Kegyes a Szerelem, s Julia kegyetlen,
éngem halálra üldöz,
Szerelem mely édes, Julia oly mérges,
mert éngem csak ver földhöz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése