Fekete István : író, számos ifjúsági könyv és állattörténet írója.

Fekete István (Gölle, 1900. január 25. – Budapest, 1970. június 23.) író, számos ifjúsági könyv és állattörténet írója. Barátjával, Csathó Kálmánnal együtt az „erdész-vadász irodalom” legismertebb művelője. Jókai mellett, minden idők legolvasottabb magyar írója. 2002 decemberéig legalább 8 700 000 példányban adták ki műveit magyar nyelven. Külföldön tíz nyelven, 12 országban, 45 kiadásban jelentek meg könyvei.

Életrajza

1900. január 25-én, a Somogy megyei Göllén született, Fekete Árpád tanító, iskolamester és gazdálkodó és Sipos Anna első gyermekeként. Az akkori kor szokásának megfelelően keményen nevelték. Az elemi iskola első négy évét (1906-1910) szülőfalujában végezte el, az ötödik évet már Kaposváron kezdte el, ahová egy év múlva a család is költözött.

Első „vadászélményeit” már nagyon fiatalon (körülbelül 3 éves korában) szerezte, ahogyan a Ballagó idő című életrajzi regényében is említi. 1917 végén önként bevonult katonának, 1918 tavaszán iskolájában hadiérettségit tett, majd 1918-ig káplárként szolgált.

1923-ban felvették a debreceni Gazdasági Akadémiára, de csak az első félévet végezte el. Dunántúliként nem érezte jól magát az Alföldön, visszavágyott a dimbes-dombos dunántúli tájra.

1924 januárjában a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémián folytatta tanulmányait, ahol 1926-ban mezőgazdászként végzett. A város és az Akadémia emléke nem múlt el nyomtalanul életében. A Szigetköz és a Hanság, valamint Magyaróvár belvárosa a tanintézetnek helyet adó Vár épületével, a Lajta több ágával, a hatalmas kiterjedésű gyönyörű park, amelynek közepén a kollégium található Fekete Istvánt is megihlették. Korabeli leírások szerint tanulmányai végeztével egy kis csomag kézirattal hagyta el Magyaróvárt. A Szigetköz pedig később is kedvenc területei közé tartozott, illetve az 1968-ban megjelent Barangolások c. könyvét az akkor fennállásának 150. évfordulóját ünneplő egykori iskolájának ajánlotta. A mű elején olvashatjuk: „A 150 éves Mosonmagyaróvári Agrártudományi Főiskolának szeretettel ajánlja ezt a könyvet öreg diákja.”

Tanulmányai befejeztével Bakócára került, gróf Mailáth György birtokán kapott segédtiszti állást. Itt ismerkedett meg Piller Edittel, a bakócai belgyógyász főorvos lányával, akivel 1929. december 12-én házasságot kötött, a bakócai római katolikus templomban. A fiatal házasok az esküvő után Ajkára költöztek, első közös otthonukba. Itt kapott állást vezető gazdatisztként, a holland származású, disznókereskedőből lett földbirtokos, Nirnsee Ferenc birtokán. Munkája alatt fellendült a birtok, hírnevet szerezve neki és gazdájának egyaránt. Tej- és sajtüzemet szervezett az uradalomban, valamint szeszfőzdét is irányított. Mint az ajkai nagybirtok főintézője búzavetőmagot nemesített, eredményei országos visszhangot keltettek, a Gazdatisztek Lapja is nagy elismeréssel írt róla. Az Országos Állattenyésztési Kiállításokon rendszeresen díjat nyertek az irányítása alatt tenyésztett merinói kosok.

Gyermekei gazdatiszti időszakában, Ajkán születtek, lánya, Edit 1930-ban, fia, István 1932-ben.
Dr. Fekete Edit, középiskolai tanulmányait a budai Sacré Cœur-rend leányiskolájában végezte. 1949-ben, alig 18 évesen elhagyta a családi otthont és a Sacré Cœur-rend tagja, apáca lett. Jelenleg az ausztriai Vorarlberg tartományban lévő Bregenz városában él.
A rend General prefectinje, iskolaigazgató, osztrák tanügyi kormánytanácsos volt élete aktív korszakában. István fia, a gödöllői Premontrei francia gimnáziumban tanult, az 1956-os forradalomban való szerepe miatt 1956 decemberében hagyta el az országot.
1957-től 1963-ig Kanadában, 1963 óta pedig az USA-ban, Chicagóban él. Dolgozott, mint masszőr, fizikoterapeuta, sportklub-igazgató, üzleti közíró a milliós példányszámú Chicago Tribune c. napilapnál, s közben három diplomát is szerzett. Később laptulajdonos-főszerkesztője volt az 1905-ben alapított magyar hetilapnak. (Chicago és Környéke). Elbeszéléseit 1970-től európai, kanadai és amerikai magyar hetilapok közölték. 1985 óta állandó heti rovata van az emigráció legismertebb és a világ összes kontinensén olvasott Kanadai Magyarságban. Ma Chicagóban él s több könyve jelent meg Magyarországon.

Évente kétszer-háromszor baráti társaságával napokra – vagy néha egy-két hétre – eljárt Erdélybe, a Börzsönybe, a Bükkbe vagy egyéb vadregényes helyekre vadászni. A barátok és vadásztársak a többek közt a következők voltak: Kittenberger Kálmán a világhírű Afrika-vadász, író és a Nimród című vadászújság tulajdonos-főszerkesztője; Csathó Kálmán neves író, a Nemzeti Színház főrendezője; gróf Széchenyi Zsigmond világhírű Afrika-vadász és író; dr. Vertse Albert a Madártani Intézet igazgatója; Tőrey Zoltán a Magyar Filmiroda igazgatója; gróf Wass Albert földbirtokos, író. Gazdatiszti munkája mellett vadászati témában írogatott is, cikkei a Nimród vadászújságban jelentek meg.

1936-ban megírta az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság történelmi regénypályázatára A koppányi aga testamentumát, amellyel első lett. 1939-ben a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda magyar nemzeti szellemiségű regény pályázatán, melyre összesen 193 író küldte be pályaművét, a Zsellérek című regénye kapta a 3000 pengős első díjat. A Zsellérek népszerűségét mutatja, hogy 1939 és 1944 között hét kiadást ért meg, csak a rendszerváltozás után 1994-ben jelent meg újra, csonkítatlan formában, mivel a regényben bemutatja a vörösterrort.

1940-ben beválasztották a Kisfaludy Társaságba, melybe a kor jelentősebb és legnagyobbnak tartott írói, költői, irodalomtörténészei, esztétái, kritikusai és műfordítói tartoztak, csak a szigorú és objektív szakmai értékmérés és elbírálás alapján lehetett tagja valaki. A taglétszám maximált volt, 50 rendes és 20 levelező tag lehetett, új tag csak akkor kerülhetett a Társaságba, amennyiben haláleset következtében üresedés történt. Fekete István Harsányi Zsolt helyét foglalta el. A Társaság bírálóbizottsága, 6 könyv és a nagysikerű Dr. Kovács István című film forgatókönyve, valamint a Hajnalodik színdarabja után, az ország 15 legjelentősebb és legtehetségesebb írója közé rangsorolta Fekete Istvánt.

1946 tavaszán tiltó indexre került a proletárdiktatúráról és a bolsevizmusról írottak miatt és a politikai rendőrség, az ÁVO is bántalmazta emiatt. Szemét kiverték, szétverték a veséjét és hajnalban egy katonai kocsiból kidobták a János Kórház mellett, ahol két járókelő találta meg.

Az 1949. tavaszi „tisztogatásig” Budapesten, a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott, ahol több mint egy tucat teljesen új megoldású mezőgazdasági oktatófilmet írt és rendezett. Ezután politikai okokból könyveit nem adták ki, állandó állást sehol nem kapott, alkalmi munkából (például uszályrakodás) tartotta el családját 1951 őszéig, amikor tanári álláshoz jutott a kunszentmártoni Halászmesterképző Iskolában. Osztályidegenként az új könyvkiadók és folyóiratok nem kér(het)tek belőle, igaz, a Sztálin halálát követő itthoni változásokig ő sem keres(het)te velük a kapcsolatot. Miután kizárták a Magyar Írók Szövetségéből, már csupán az Új Ember és a Vigilia fogadta szívesen írásait, ekkoriban ez nagy egzisztenciális segítséget is jelentett, hogy rendszeresen közölték apróbb, tárcaszerű novelláit.

A két egyházi folyóirat szerkesztősége tulajdonképpen az író kirekesztését követően kezdtek érdeklődni iránta. Szerkesztőik, Saád Béla és Sík Sándor régebbről ismerték Fekete Istvánt, és olyan „katolikus író”-ként tartották számon, aki irányzatok és mozgalmak mellett nem szívesen kötelezi el magát, ám a hite megingathatatlan, a barátai mellett pedig mindhalálig kitart. A változások idején e függetlenség a megbízhatóság ajánlólevelét jelentette, a vallásos kiadványok marginalizálódása pedig a jelenlévő kívülállóság lehetőségét kínálta fel Fekete Istvánnak. Bennük folyamatosan publikálhatott, anélkül, hogy elvtelen kompromisszumokra kényszerült volna.

Az Új Ember és a Vigília közönsége szívesen fogadta a polgári középosztály egykori lapjainak népszerű szerzőjét, és ennek jeleként folyamatosan gyarapodó olvasótábora lett a következő húsz esztendőben. Személyes hangú tárcái mellett különösen az ünnepi alkalmak idején közölt, morális dilemmákat megelevenítő hagyományos elbeszéléseit kedvelték.

Egész életében nyíltan vallotta istenhitét, világnézeti és erkölcsi hovatartozását. 1950-ben, a Rákosi-korszak legvéresebb időszakában, a II. ker. Tárogató út 77. alatti, volt Rajnai-Tömöry villában található lakásába befogadta a Szent Ferenc Leányai apácarend „kápolnáját”. Az egykori Szajkó, ma Szerb Antal utca és a Tárogató út sarkán lévő Szent Ferenc Lányai rendházból kilakoltatták az apácákat, hogy az épületből kommunista pártszékházat csináljanak. A Jézus Szíve-kápolna mai napig a villában található.

1955-ben a Halászat című könyvét tankönyvként adták ki. Ezután számos kiváló ifjúsági regényt írt, melyekben az ember és a természet igazi viszonyát hűen ábrázolta.

1960-ban József Attila-díjjal tüntették ki a Tüskevár című regényéért. Több regényéből készült sikeres film, így a Bogáncs, a Tüskevár és rajzfilmen a Vuk.

Hetvenedik születésnapjának méltó megünnepléseként megkapja a Munka Érdemrend arany fokozatát.


Nagyon erős dohányos volt, ami miatt 1968-ban már kapott egy szívinfarktust. 1970-ben újabb infarktus következtében halt meg Budapesten. A Farkasréti temetőben temették el, de felesége kezdeményezésére hamvait 2004. augusztus 14-én újratemették a Somogy megyei Göllén, mert – mint fia idézte – „…egyedül Göllén érezte jól magát…”.

Az író halála után felesége közel másfél évig járkált a magyar könyvek külföldi fordításával foglalkozó hivatalba, hogy érdeklődjön a szovjet kiadást illetően. Mindig negatív választ kapott, a szovjet fél érdektelenségét okolva. Egyszer bizalmasan megsúgták neki:
„Tudod Edithkém, köztünk legyen mondva, a Szovjetunióban rémes lassan mennek az üzleti dolgok, mert a bürokráciájuk még nagyobb, mint a mienk!”
(Mindez a Tüskevár 1973-as szovjet megjelenését követően történt)
Az özvegy megunta az eredménytelen helyben topogást és kezébe vette az ügyek intézését. Moszkvába utazott, 30-50 oldalas mintafordításokkal és tolmács kíséretében. Ott tudta meg, hogy a magyar illetékesek az ígéretükkel ellentétben Fekete István könyveivel kapcsolatban a szovjet könyvpiacon való megjelenésre semmiféle kiajánlást nem tettek.
Az özvegy 1974-es közbenjárásának eredményességét igazolja, hogy ettől kezdve egymás után láttak napvilágot Fekete István orosz nyelvre fordított könyvei. (1975: Bogáncs, Vuk; 1976: Hú; 1980: Kele; 1981: Lutra; 1985: 21 nap + Ci-Nyi + Cönde + Csend; 1990: Bogáncs újra; 1994: Vuk újra,1996:Tüskevár újra; mind több mint 50 ezer példányban)

Hivatalos megítélése a kommunista rendszerben

Fia szerint apja az írásaiból kiérződő antikommunizmus, antiliberalizmus, antikozmopolitizmus és az előbbiekkel szemben álló nemzeti érzés, hazaszeretet, kereszténység, istenhit miatt vált vörös posztóvá a párt által irányított irodalmi vezetés szemében, ezért próbálták munkásságát kicsinyíteni, elhallgatni, ifjúsági regényírónak titulálni.

Az irodalmi életben sem nagyságának megfelelően kezelték. Könyveit ugyan kiadták és az olvasók között ezek népszerűek is voltak, de politikai okokból például több lexikonban hiányosan vagy egyáltalán nem szerepelt. Az Akadémiai Kiadó 1965-ben megjelent Magyar irodalmi lexikon I-III. kötetében foglalkoznak ugyan vele, de életével, munkásságával kapcsolatban az alábbi tényeket kihagyták:

• Egyik versét már 14 éves korában közölte a Zászlónk című, népszerű ifjúsági folyóirat;
• 1940-ben írta a Hajnalodik című drámai színművet, melynek nagy sikerére jellemző, hogy több mint száz folytatólagos előadást ért meg a budapesti Magyar Színházban;
• 1941-ben ő írta minden idők egyik legnagyobb sikerű – és nagy szenzációt kiváltó – magyar filmjének a Dr. Kovács Istvánnak a forgatókönyvét;
• 1942-ben írta a Túlsó part és a Féltékenység című filmek forgatókönyvét;
• 1943-ban írta az Aranypáva című film forgatókönyvét;
• 1941 – 1948 között több mint egy tucat teljesen új megoldású mezőgazdasági oktatófilmet írt és rendezett;
• Az 1940-es évek elején az egyik legkeresettebb és legsikeresebb magyar író volt;
• Csí című könyve 1942-ben megjelent német nyelven;
• 1936-tól az akkori évek legjelentősebb irodalmi-társadalmi folyóirat – az Új Idők – rendszeresen közölte novelláit, folytatásos regényeit. (Hajnal Badányban, Emberek között, Végtelen út, Gyeplő nélkül);
• A Kisfaludy Társaság tagja volt, ami 1945 előtt a legnagyobb írói elismerésnek számított.
• Az Akadémiai Kiadó által először 1966-ban kiadott és még 1982-ben is megjelent A magyar irodalom története 1919-től napjainkig című 1105 oldalas összefoglaló műben, politikai okból egyáltalán nem szerepelt.
• 
  

Művei

• Első kiadás éve Cím Megjegyzés
• 1937 A koppányi aga testamentuma (ifjúsági regény, történelmi regény)
• 1939 Zsellérek (regény)
• 1940 Csí – és más elbeszélések (állattörténetek, kisregények: Csí, Hú, Kele, Vuk és novellák)
• 1940 Doktor Kovács István (forgatókönyv)
• 1940 Hajnalodik (színdarab)
• 1941 Öreg utakon (elbeszélések)
• 1942 Féltékenység (forgatókönyv)
• 1942 Túlsó part (forgatókönyv)
• 1942 Hajnal Badányban (regény)
• 1943 Aranypáva (forgatókönyv)
• 1944 Egy szem kukorica (novellák)
• 1944 Emberek között (regény)
• 1944 Emberpor (újságokban, folyóiratokban megjelentek válogatása)
• 1947 Gyeplő nélkül (regény)
• 1947 Tíz szál gyertya (elbeszélések)
• 1955 Kele (állattörténet egy gólyáról)
• 1955 Lutra (állattörténet egy vidráról)
• 1955 Halászat (tudományos munka: a tankönyv, melyből még ma is tanítanak a szakemberek)
• 1957 Tüskevár (ifjúsági regény)
• 1957 Bogáncs (regény)
• 1959 Téli berek (regény, a Tüskevár folytatása)
• 1960 Pepi-kert (tudományos munka: A szarvasi arborétum története és leírása )
• 1962 Őszi vásár (elbeszélések)
• 1962 Kittenberger Kálmán élete (életrajzi regény)
• 1965 Vuk (állattörténet egy rókáról)
• 1965 Csend – 21 nap (kisregény)
• 1966 Hú (állattörténet egy bagolyról)
• 1968 Barangolások (elbeszélések)
• 1970 Ballagó idő (életrajzi regény)
• 1973 Tarka rét (elbeszélések és versek) az író posztumusz elbeszélés kötetét, folyóiratokból és Fekete István hagyatékából válogatta özvegye
• 1973 Rózsakunyhó (elbeszélések, karcolatok)
• 1987 Erdei utakon (elbeszélések)
• 1987 Vadászatok erdőn-mezőn (elbeszélések)
• 1993 Ci-Nyi (állattörténetek)
• 1994 Végtelen út (regény)
• 2005 Karácsony éjjel (regény)
• 2006 Kísértés (elbeszélés, novella, kisregény)
• 2006 Tűz mellett (elbeszélések)
• 2006 Erdély (kisprózák)
• 2007 Fészekrablás (elbeszélés, novella, kisregény)
• 2007 Tojáshéjdarabkák (regény)
• 1997 A három uhu és más történetek ()
• 2000 A magam erdeiben (elbeszélések)
• Almárium – Fekete István füveskönyve ()
• 1979 Búcsú (elbeszélések)
• Cönde/Csend ()
• Derengő hajnal (regény) / eredetileg - Emberek között (1944) - címmel
• Éjfél után… (regény)
• Képzelet és valóság ()
• Matula és egyebek ()
• 2001 Öreg naptár (Eddig kiadatlan, valamint 1935 és 1953 között hetilapokban kiadott novellák. Szent Gellért kiadó)
• Vasárnap délután ()
• Számadás (novellák)
• Három karácsony (színdarab három felvonásban )
• Harangszó (versek, Torontóban adták ki)
• Köd (vadászelbeszélések)
• Karácsonyi látogatók (novellák)