2011. szeptember 23., péntek

Csontváry Kosztka Tivadar magyar festő.

A festő önarcképe (1900 körül)
Csontváry Kosztka Tivadar (eredetileg Kosztka Mihály Tivadar; Kisszeben, 1853. július 5. – Budapest, Krisztinaváros, 1919. június 20. magyar festő.

Eredetileg gyógyszerésznek tanult, de tehetséget érezve otthagyta állását, és különböző mesterektől festészetet tanult. Utazásokat is tett, jelentősebb képeit Keleten festette. Mintegy száz nagyobb művet alkotott. Míg külföldi kiállításairól (például Párizs, 1907) a legnagyobb kritikusok elismerően nyilatkoztak, itthon nemigen ismerték el. Ehhez különc életvitele, és – élete vége felé egyre kifejezettebb – látnoki-prófétai allűrjei is hozzájárultak, melyeket a képeit elemzők közül többen pszichopatológiásnak tartanak. Művészetét az expresszionizmushoz, illetve posztimpresszionizmushoz kapcsolják, de igazából nem tartozott egyik elhatárolható irányzatba sem.

Korai évek

1853. július 5-én született Kisszebenben (szlovákul Sabinov, Szlovákia), egy évben Van Gogh-gal, de igazából mégsem tekinthetők kortársnak, mivel Van Gogh már halott volt, amikor Csontváry festői korszaka indult. Édesapja, dr. Kosztka László gyógyszerész, aki a helyi közösség igen megbecsült tagjaként szakmája mellett különféle rendészeti-közigazgatási jellegű (rendőrkapitányi és postai) feladatokat is ellátott. Különcségei már neki is voltak: az akkori magyar közállapotoktól meglehetősen idegen módon kerülte a szesz és a dohány minden formáját, szabadidejében pedig pirotechnikai kísérleteket folytatott, petárdákkal és minirakétákkal; tehát afféle amatőr tudós volt, amilyen „külföldön” egyébként sem volt ritka a nagy háborúk előtt. Édesanyja az Ung megyei származású daróci Heizelmayer Franciska volt.

Csontváry elemi iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, a magyar nyelv tökéletes elsajátítására szülei alföldi rokonokhoz küldték. 1862-től a kisszebeni kegyesrendiek algimnáziumába járt. Sokat kerülte az iskolát, inkább a természetben gyönyörködött, különféle rovarokkal, lepkékkel, dongókkal, méhekkel játszott. Egy 1863-as tűzvész következményeként leégett a város jelentős hányada. Míg apja tűzoltással foglalatoskodott, Bella nővére a tűz áldozatává vált. Az apa a forradalomban vállalt császárpárti szerepe miatt családjával együtt 1865-ben Kisszeben elhagyására kényszerült. Felesége rokonaihoz, Szerednyére költöztek, ahol a családfő földműveléssel és vadászattal kezdett foglalkozni. A gyerekek az ungvári kegyesrendi főgimnáziumba jártak.

1873-ban elhagyta a római katolikus hitet.

Festői pályájának kezdetei

Csontváry festői pályája különös módon kezdődött. Huszonhét éves koráig patikussegédként dolgozott, mindenki kissé különc, de csendes, szorgalmas embernek ismerte. 1880. október 13-án, egy meleg őszi délután egy percre leült a patika ajtaja elé pihenni (Vörös Kereszthez gyógyszertár, Gács), s szórakozottan lerajzolta egy vénycédula hátára a szemközti ökrös szekeret. A rajz láttán pedig „az idős, jólelkű” patikavezető így kiáltott fel: „Hisz maga festőnek született!”. Ekkor Csontváry – 1913-ban írt önéletrajza szerint – a feje fölött hangot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb napút-festője, nagyobb Raffaelnél!”. Ezt a hangot pedig komolyan vette (noha a napút kifejezést maga sem értette, és hogy miért pont Raffaellonál kell nagyobbnak lennie). Külföldi utazásokra indult: járt a Vatikán képtáraiban, és többek közt Raffaello képeit tanulmányozta, de saját bevallása szerint nemigen bűvölte el a klasszikusok „idegen szellemet és nem a valóságot tükröző”, a „természettől elütő” festészete. Itt érlelődött meg végleg hivatástudata, és későbbi nagyobb utazásainak és munkái egy részének tervei. Hazaérve saját gyógyszertárat nyitott, és évekig dolgozott patikusként, hogy legyen pénze a nagy „Motívumot” kutató utazásokra.

Csak 41 éves korától tanult rendszeresen festeni: 1894-ben fél évig Münchenben Hollósy Simon növendéke, majd 1895-től Karlsruhében, Düsseldorfban és Párizsban képezte tovább magát, de lényegében autodidakta volt.

Utazások

Tíz évi munka után a Szentföldre és Olaszországba utazott, ahol a tájat – ebben ma már a kritikusok egyetértenek – értő szemmel és tehetséges kézzel festette le. Az 1890-es évek végén Dalmáciában, Olasz- és Németországban járt. 1902-ben festette Selmecbánya látképe c. művét, majd Jajcéban és a Hortobágyon dolgozott, 1904-ben Egyiptomban, Palesztinában és Athénben járt. Ez út emlékét Kocsizás újholdnál Athénban, a Jupiter-templom romjai Athénban c. képei őrzik. 1904-ben festette a Nagy-Tarpatak a Tátrában, a Görög színház Taorminában c. több négyzetméteres tájképeit.

Ezután ismét Palesztinában, Egyiptomban járt. 1904-ben készült a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben c. sokalakos, expresszionista kompozíciója, melyen egyes kritikusok szerint már a lappangó skizofrénia jelei mutatkoznak. 1906-ban megfestette a fő művének érzett legnagyobb méretű vásznat, a Naptemplom Baalbekben-t, melyről Rockenbauer Pál így írt:
… és megfestette a világnak méreteiben egyik legnagyobb, saját, mindinkább befelé forduló értékítéletében pedig a világ legnagyobb festményét, melynek bizarrnak tetsző, addig sohasem látott színei annyi vitára és gúnyra adtak alkalmat itthon. Pedig ezek a színek ott vannak a Libanon rózsásba látszó hegyláncán, az alkonyat felé kocogó Napnak az égre varázsolt színjátékában.

Szíriából Párizsba, majd ismét a libanoni hegyekbe utazott, s elkészítette két nagy művét, a Magányos cédrus-t és a Zarándoklás a cédrusfához címűt (1907). 1908-ban festette meg a Mária kútja c. kompozícióját és a Marokkói ember-t. Valószínűleg 1910-ben Nápolyban készült utolsó befejezett műve, a Sétalovaglás a tengerparton.

1912-től írja filozófiai töltetű írásműveit, röpiratait; előadásokat tart, brosúrákat jelentet meg.

Utóélete

Magyarországon csekély elismerésben, inkább értetlenségben vagy gúnyban volt része – noha európai kritikusok az általa kiállított képek értékes voltát már életében fel- és elismerték – az értetlenséghez valószínűleg különc, excentrikus egyénisége és életvitele is hozzájárult. (Például írásai szerint köznevetség tárgya volt amiatt, hogy étrendjét késői éveiben elsősorban gyümölcsök és zöldségek képezték, és tartózkodott a szesztől és egyéb mesterséges szerektől – holott manapság az „egészséges életvitel és étkezés” igencsak központi és nagymértékben reklámozott fogalmak). Ezen kívül meggyőződéses pacifista volt.

Képei az utókor számára minden bizonnyal elvesztek volna, mert örökösei a rendkívül jó minőségű vásznakat anyagárban fuvarosoknak szándékoztak eladni. A képek megmentője Gerlóczy Gedeon, egy fiatal építész, aki az utolsó pillanatban felvásárolta azokat. Az 1930-as gyűjteményes kiállításán fedezték fel igazán jelentőségét.


1964-ben jelent meg Németh Lajos első, tudományos igényű összefoglaló műve Csontváry Kosztka Tivadar címmel; 1966-ban Pertorini Rezső: Csontváry patográfiája; majd 1970-ben Németh Lajos átdolgozott, bővített második kiadásban megjelenő Csontváry nagymonográfiája; 1976-ban pedig a Csontváry-emlékkönyv, gazdag válogatás Csontváry Kosztka Tivadar írásaiból és a Csontváry irodalomból. Csontváryról, belső világáról hitelesen hű és igaz képet elsősorban írásai nyújtanak, így a még életében nyomtatásban megjelentetett füzeteit is tartalmazza a kötet.

Egy fontos, tragikus adalék:
"Epilógus
Levelére válaszolva értesítjük, hogy az Óbudai temető vezetőségének jelentése szerint Csontváry Kosztka Tivadar nevű elhunyt temetése 1919 június hó 28-án, az Óbudai temető XVIII/476-os számú sírba történt. A XVIII-as percella harminc éves használati ideje 1953 évben lejárt, ekkor kiürítésre meg lett hirdetve. Tekintettel arra, hogy Csontváry Kosztka Tivadar sírjának további harminc évre való meghagyása iránt a hozzátartozók részéről intézkedés nem történt a megadott határidőn belül, a Köztemetői Szabályrendelet értelmében a nevezett hamvai is kiexhumálva egy közös sírba lett elhelyezve.
Kelt 1959. március 21-én
A Fővárosi Temetkezési Intézet Igazgatósága"
(A magányos cédrus dokumentum filmből az elhangzó hanganyag alapján.)


A részletből következik, hogy a Kerepesi temetőben nem a sírja, hanem a síremléke található.

Festészetéről

Nem tartozott egyetlen korabeli irányzathoz sem, magát a „Napút festők” közé sorolta. Az owl weblapcsalád kritikusa szerint:
„Művészetét nem lehet meghatározott stílus kereteibe foglalni, egyformán jellemzi a varázsos realizmus, a szimbolizmus, a mitikus, szürrealisztikus hang, az expresszionizmus, a posztimpresszionista dekoratív sommázás, a divizionista megoldás és a neoprimitív iskola üdesége.”

Műveinek száma más festőkéhez viszonyítva csekély, az ismert művek száma 122.

Fontosabb dátumok


  • Született 1853. július 5-én Kisszebenben (ma Szlovákia). Gyógyszerésztanonc, majd -gyakornok Iglón.
  • 1880. október 13-án misztikus elhivatás-élményt élt át.
  • 1881-ben római tanulmányútra ment, hogy megismerje feladatát.
  • 1884-től Gácson gyógyszerész – ezzel teremtette meg anyagi függetlenségét.
  • 1894-től tanult Hollósy Simon festőiskolai füzeteiből, majd Münchenben, Karlsruhéban, Párizsban.
  • 1904-ben Kairóban meglátta a keresett „napút-színeket”.
  • 1905 – kiállítása Budapesten.
  • 1907 – kiállítása Párizsban, megfestette a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban c. képet.
  • 1908 Elkészült Mária kútja.
  • 1910 Elkészült a valószínűleg utolsó befejezett műve, a Sétalovaglás a tengerparton.
  • 1913 – elkészült A lángész. Ki lehet és ki nem lehet zseni c. tanulmánya.
  • 1914-től készítette a Magyarok bejövetele c. művét (csataképvázlatok)
  • 1919. június 20-án érgyulladásban meghalt.


  • 1958-as brüsszeli világkiállításon művei nagy sikert aratnak
  • 1963-ban Székesfehérvárott és Budapesten rendeztek kiállítást a műveiből a Magyar Nemzeti Galériában.
  • 1963 belgrádi, sikeres kiállítás.
  • 2011 Hamis Csontváry-festmények kiállítása, Pécs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Lap tetejére

lap tetejére

Google+ Erzsébet