2011. szeptember 22., csütörtök

Csokonai Vitéz Mihály : Szegény Zsuzsi, a táborozáskor - Susie’s lament for Johnny - Pobre Susana, no acampamento

Szegény Zsuzsi, a táborozáskor

Estve jött a parancsolat
Viola-szín pecsét alatt,
Egy szép tavaszi éjszakán
Zörgettek Jancsim ablakán.

Éppen akkor vált el tőlem,
Vígan álmodott felőlem,
Kedvére pihent ágyában,
Engem ölelvén álmában:

Mikor bús trombitaszóra
Űlni kellett mindjárt lóra,
Elindúlván a törökre;
Jaj! talán elvált örökre!

Sírva mentem kvártélyjáig
S onnan a kertek aljáig.
Indúlt nyelvem bús nótára,
Árva gerlice módjára.

Csákóját könnyel öntöztem,
Gyász pántlikám rákötöztem;
Tíz rózsát hinték lovára,
Százannyi csókot magára.

A lelkem is sírt belőlem,
Mikor búcsút veve tőlem:
"Isten hozzád!" többet nem szólt,
Nyakamba borúlt s megcsókolt.

1802

Susie’s lament for Johnny (English)

In the evening came the order,
The pink-sealed order to go;
On a fine night in springtime
They rapped on my Johnny’s window.

He’d only that instant left me,
He lay sleeping on his bed;
He’d started to dream about me,
He dreamt that he stroked my head.

But, soon as the sad trumpets sound,
A man and his horse together
Must straightway leave against the Turk,
Alas, perhaps for ever.

Weeping I walked to his billet
And in the gardens near my love
I gave tongue to a joyless song,
Like a bereaved turtle-dove.

On his horse I scattered roses,
On his shako I cried and cried;
I gave him a thousand kisses
And crepe to his shako I tied.

Even my soul dissolved in tears
When he bade farewell to me;
He flung his arms around my neck;
“God be with you” - no more said he.

Edkins, Anthony

Pobre Susana, no acampamento (Portuguese)

À noite, a ordem veio,
com selo roxo no seio:
em noite de Primavera,
João chamaram à janela.

De mim, então, se alongou,
comigo, alegre, sonhou:
repousa na cama, brando,
em seus sonhos me abraçando,

quando, no triste clarim,
teve de montar rocim,
turco batalhando já;
ai, não sei se voltará!

Chorando, fui ao quartel,
entre jardins, até ele.
Triste canto soltou língua,
num tom de rola à míngua.

Seu elmo reguei em choro,
com fita preta decoro;
dez rosas dou ao corcel,
cem vezes mais beijos nele.

Também minh' alma chorou,
quando de mim se alongou:
"Adeus!", só disse – pescoço
cobria de beijos grossos.

Ernesto Rodrigues

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Lap tetejére

lap tetejére

Google+ Erzsébet