2012. június 27., szerda
Romhányi József: Szamárfül (részlet)
Nyúliskola
Erdőszélen nagy a móka, mulatság,
iskolába gyűlnek mind a nyulacskák.
A tanító ott középen az a nyúl,
kinek füle leghosszabbnak bizonyul.
Kezdi az oktatást egy fej káposztával,
Hallgatják is tátott szájjal.
- Az egymást tapasztó
táposztó
levelek képezte káposzta
letépett
levelein belül tapasztalt betétet,
mely a kopasztott káposzta törzse,
úgy hívják, hogy torzsa.
Ha most a torzsára
sorjába
visszatapasztjuk
a letépett táposztó káposztaleveleket,
a tapasztalt rendben,
akkor szakasztott, helyesen
fejesen
szerkesztett káposztát képeztünk.
Ez a lecke! Megértettük? -
kérdezte a nyúltanár.
Bólogattak a nebulók, hisz mindegyik unta már.
- Akkor rögtön feleltetek! -
Lapult a sok tapsifül,
füllentettek, dehogy értik, és ez most mindjárt kisül!
- Nos felelj, te Nyuszi Gyuszi! Állj kétlábra, s vázold hát,
mi történik, ha ízekre bontasz egy fej káposztát?
- Jóllakok! - felelte elképesztő képzetten
a kis káposzta-kopasztó ebugatta,
de a tanár megbuktatta.
Szamármese
Csömörön élt az öreg dőre Göre Döme, annak volt
egy csengeri csengős pörgeszőrű göndör csődöre.
De bármilyen pörgeszőrű göndör csődör volt
Csömörön az öreg dőre Göre Döme csengeri
csengős csődöre, nem szerzett neki virgonc,
kenceficés kancát időre az örökkön ődöngő-lődörgő
dőre öreg.
Így hát csurig csorgatta csöbörbe könnyeit
és csúfos csődörcsődöt mondott az örökké ődöngő-
lődörgő öreg dőre Göre Döme csengeri csengős
pörgeszőrű göndör csődöre.
Szomszédságban élt a fösvény Szemere,
annak volt egy nőstény szamara.
A szamárnál szamarabb Szemere sem szerzett
hamarabb szamárfi szamarat szomorú szamara
számára, ezért sok szemérmes szamárkönny
szemerkélt a szamárnál szamarabb Szemere szomorú
szamara szemére.
Ámde mit csinált egy szép napon az örökkön
ődöngő-lődörgő öreg dőre Göre Döme csengeri
csengős pörgeszőrű göndör csődöre és a szamárnál
szamarabb Szemere szemérmes szamárkönnyet
szemerkélő szomorú szamara? Na mit csinált?
Öszvért!
Kecskére káposztát
Egy kecskére bíztak egy szép fej káposztát.
Nem nyúlt hozzá, nehogy a gazdái átkozzák.
Hogy küzdött magával, és mit tett legvégül,
Elmondom kecskéül!
- Mekk!
Egyelek meg,
de remek
kerek!
Nem! Hess, becstelen kecskeszellemek!
Egyenes jellemek
benneteket elkergetnek!
Mekk!
De szerfelett kellenek
keblemnek
e levelek.
Egyet lenyelek!
Nem! Rendesen legelek...
Mekk!
De eme repedezett fedeles levelek,
melyeket emberek nem esznek meg,
nekem teljesen megfelelnek,
ezeket nyelem le.
Belembe lemehetnek.
Mekk!
Ejnye! Erre eme beljebb elhelyezett levelek
lettek fedelek.
Ezek e melegben egyre epedeznek,
meg-megrepedeznek.
Nem tehetek egyebet,
egy rend levelet lenyelek.
Mekk!
De erre eme bentebb szerkesztett levelek
egyre feljebb keverednek,
rendre fedelek lesznek,
melyeket szemetesvederbe tesznek.
Erre teremtettek benneteket?!
Mekk!
Elengedhetetlen meg kell ennem
e fejben lelt leveleket.
Le veletek!
Nyekk!
Te fej! Ne feledd: meg nem ettelek,
de megmentettelek!
Mekk!
A Moszkitó-opera
Ott, hol a kásás
nád, sás
lepte lápra lépve
süpped alább
a láb,
köröskörül
borús köd ül,
s éjszakára
nyirkos pára
száll a sárra,
sárga gázba'
hüledezve ül a hüllő,
borzong a borz és vipera,
ott hallható a Moszkitó-opera.
- Züm - zendít rá kóros
dalára a kórus.
Aztán tovább érleli
a vérbeli
sikert egy tenor.
Hangja a kórussal egybeforr.
Először egy dúr-áriát,
majd egy finom moll-áriát,
és végül egy maláriát
ad elő.
Mily szenvedély, vad erő!
Hogy lázba hoz ez a mester,
kísért, bárhogy hessegesd el.
Utána a tenyér csattan,
és az izzó hangulatban,
a vak, fülledt éjszakákon
felcsendül a Kinin-kánon.
A pék pókja
Az apróka
pók-apóka,
s a porhanyó
potrohú
pókanyó
a pékségben
a szennyezett
mennyezetre
nyálból való
máló
hálót
font, -
pont.
A kópé
póknép
pótlék-
hálókat eresztve
keresztbe
a pókasztal fölött,
hálóból ebédlőt kötött.
Félt a péppel pepecselő pék,
hogy odapök
a pók,
illetve a liszttel
hintett púpos pépre tisztel.
Ezért leseperte az apróka
pókpárt a padlóra.
Csattant a fapapucs -
Fuccs!
Így járt pórul a két pupák
pék
pók.
Pukk.
A teve fohásza
Monoton
üget a süppedő homokon
a sivatag lova,
a tétova teve
tova.
Hátán rezegve
mozog a
rozoga
kúp
alakú púp.
A helyzete nem szerencsés.
Apró, szemcsés
homokkal telve
a füle, a nyelve.
Sóvár szeme kutat
kutat.
Még öt-hat nap
kullog, baktat.
Az itató tava távol,
S oly rettentő messze meg az oázis.
Erre utal az alábbi fohász is:
- Tevék ura!
Te tevél tevévé engem eleve,
teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.
Te terved veté a tevevedelő tavat tavaly távol,
de tévednél, vélvén,
vén híved neved feledve
elvetemedve
vádol.
Nem! Vidd te tevelelkem hovatovább tova,
mivel levet - vert vederbe
feltekerve - nem vedelve
lett betelve
a te tevéd szenvedelme.
Te nevedbe
legyen eme
neveletlen tevetetem
eltemetve!
S evezzevel ava teve
levelkévét kivilevelhevelteve.
Romhányi József : Interjú a farkassal, aki állítólag megette Piroskát

Az Új Bárány riportere felkereste Ordast.
Interjút kér. Én leközlöm. Olvasd.
- Igaz volna ama vád,
hogy Ön orvul elfogyasztott egy egész nyers nagymamát?
- Egy nagymamát? Egy grammot se!
Ez az egész csak Grimm-mese!
- Hogy Piroskát Ön falta fel, talán csak az is hamis vád?
Nem hagyott meg belőle mást, csak egy fél pár harisnyát?
- Hogy én őt ruhástul? Mit ki nem eszeltek!
Én még az almát is hámozva eszem meg.
- Furcsa, hogy a kunyhóban, hol megevődtek mindketten,
mégis piros farkasnyálnyom díszeleg a parketten.
- Az úgy történt, hogy ők aznap meghívtak a viskóba.
Nagyon finom uzsonna volt, szamóca és piskóta,
s mivelhogy én evés közben állandóan vicsorgok,
a vérveres szamócalé a pofámból kicsorgott.
- Én úgy tudtam, hogy önnél szabály,
hogy csak friss húsárut zabál.
- Kacsa! Füvet rágok lomhán legelészve,
zsengét, hogy a gyenge gyomrom megeméssze.
- És meddig lesz Önnél a juhhús is tiltva?
- Eddig! De erről már nem írhatsz, te birka!
Romhányi József : A majom búcsúbeszéde társaihoz emberré válása alkalmából

Majmim, kik eleddig testvérim valátok
fán csimpaszkodtomban hű társim valátok,
meghatva állok ím búcsúzni alátok,
mivel kezdetét vőn emberré válásom,
sok hasraesés közt két lábra állásom.
Az kies barlangban lészen már szállásom.
De bármerre viszen rangos emberségem,
testvér-emlékitek soha meg nem sértem.
Esküre emelem kezem...
Na mit csodálkoztok ezen?
Persze! Ezt mellsőnek nevezik, akik
még oktalan makik!
Kívánom, teremjen bőséget sok fátok,
tömje pofátok
gubó, gubacs, inda.
Nekem jó lesz majd a velős palacsinta!
Ugye, most csorog a nyálatok,
alsóbbrendű növényevő állatok?
Meg ne szenvedjétek a tél kemény fagyát...
néhány viseltes gatyát
eljuttatok majd hozzátok,
de nehogy a fejetekre húzzátok,
idétlen barmok!
Különben is mit akartok,
fejlődéstanilag visszamaradt emlősök?!
Korcsok vagytok, nem ősök!
Meggyalázzátok a késő utódokat!
Kaktusz bökje meg az ülőgumótokat!
Mars innen! Végeztem! Slussz!
Nézze meg a Pithecanthropus erectus!
Romhányi József : Marhalevél

Romhányi József : Marhalevél
Egy tehén szerelmes lett a szép bikába,
minden vad bikának legvadabbikába.
Vonzalmát megírta egy marhalevélben
nagyjából ekképpen:
- Hatalmas Barom!
Bocsássa meg, hogy pár sorommal zavarom.
Tudom, mily elfoglalt, milyen megbecsült Ön,
mégis tollat ragadott csülköm,
hogy amit a marhanyelv elbőgni restell,
így adjam tudtára, Mester!
Ön, ismervén jól a tehénszív rejtelmét,
tudja, hogy nem minden a napi tejtermék.
Amíg szorgalmasan duzzasztom tőgyemet,
gondolatom egyre Ön körül őgyeleg.
Muú! Minden bikák közt legelőkelőbb!
Midőn megláttam a legelő előtt,
elpirultam, elsápadtam,
vágy reszketett felsálamban,
s úgy éreztem, kéj oson
keresztül a rostélyoson.
Muú, hogy forrt a vér szívembe,
hogy tódult a bélszínembe!
Az a perc, mit Ön velem tölthet maholnap,
megrázza majd egész pörköltnekvalómat.
Ám míg Önről ábrándozom kérődzve,
vad féltés öl a szívemig férkőzve,
és átjárja ó mind a kín
velőscsontom, mócsingjaim.
Már bánom e merész vágyat,
hisz Ön büszke tenyészállat,
csupa gőg,
mely után az egész tehéncsorda bőg.
De ne féljen Bikaságod!
Ha nem szeret, félreállok.
Nem fog látni levert búsnak,
mert beállok leveshúsnak.
Ám, ha mégis kegyes szívvel veszi e levelet
és megszánja az Önért égő tehenet,
Válaszoljon hamar rája,
Üdvözli Önt a marhája.
Ím a levél. Ráírva a kelte.
Az úton a posta előtt le is pecsételte.
De a postáskisasszony nem vette fel...
Romhányi József magyar író, költő,
Romhányi József (Nagytétény, 1921. március 8. – Budapest, 1983. május 7.) magyar író, költő, műfordító, érdemes művész (1983).
Élete
Romhányi József édesapja zsidó származású, édesanyja katolikus; ő is katolikusnak született, de szívesen beszélt zsidó gyökereiről.Egyetlen gyermeke van, Romhányi Ágnes.
Eredetileg muzsikusnak készült, a Székesfővárosi Felsőbb Zenei Iskolában tanult, brácsán játszott. 1951-től a Magyar Rádió dramaturgjaként, majd 1957-től az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóság művészeti vezetőjeként dolgozott, 1960-1962 között pedig a Magyar Televízió szórakoztató rovatának művészeti vezetője volt. 1962-től haláláig a Rádió Zenei Főosztályának dramaturgja.
Számos magyar opera szövegkönyve került ki tolla alól, így Sugár Rezső: Hunyady című oratóriumának (1953), Horusitzky Zoltán: Báthory Zsigmond (1960) és Ránki György: Muzsikus Péter (1963) című operájának szövegírója volt.
Operalibrettókat (Gluck: Orfeusz, Rossini: Ory grófja, Carl Orff: Az okos lány) és musicaleket fordított.
Az utóbbiak közül legismertebb a Macskák (1983). A Lúdas Matyi (r.: Dargay Attila), Hófehér (r.: Nepp József) forgatókönyvírója.
A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma : 211.
A nagyközönség elsősorban játékos állatverseit ismeri, ezeket halála után, Szamárfül néven adták ki,
másrészt számos rajzfilm szövegének szerzőjeként emlékezhet rá. Az ő nevéhez fűződik például A Mézga család, melynek három sorozatát dolgozta ki Nepp Józseffel együtt a Pannónia Filmstúdiónál, a Kérem a következőt! (Dr. Bubó, 1975), a Mekk mester, (1974) valamint a Flintstone család – magyarul: Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki – több mint negyven epizódjának bravúros szövege. A mindezen műveiben megnyilvánuló sziporkázó verstehetsége nyomán hamar elnyerte a „Romhányi, a rímhányó” nevet.
Ő írta minden idők egyik legnagyobb, magyar slágerének szövegét is.
A Két vallomás című filmben hangzott el a Párizsban szép a nyár című szám. Az előadó: Horváth Tivadar, a zeneszerző Ránki György volt. Az 1957-ben készült filmet rendezőként Keleti Márton jegyezte.
Művei
- Szamárfül (Móra, 1983; Gulliver, 1991, 1994, 1995, 1997, 1998, 1999, 2003)
- Doktor Bubó (Móra, 1979, 1981, 1999, 2002, 2003; Pannónia, 1985)
- A Mézga család (Móra, 2003)
- Mézga Aladár különös kalandjai (regény) (Móra, 1974, 2000)
- Bömbi (Minerva, 1967; Aranyhal, 1999)
- Mese az egér farkincájáról (Minerva, 1966)
- Misi meséi (Magyar Nők Országos Tanácsa, 1979)
- Tíz pici coca (Móra, 1969)
- továbbá opera-szövegkönyvek és videofelvételek
2012. június 15., péntek
Cserényi Zsuzsanna : Mélyszegénység
Cserényi Zsuzsanna : Mélyszegénység
Imára kulcsolt kéz, egy vak kisgyerek
kartonpapíron ül hóban, sárban
csendesen kéreget.
Körötte hangzavar, nevetés, lárma
jönnek – mennek az emberek.
Van aki látja, s van ki úgy tesz
mintha nem, némelyik pénzt dob mellé,
s ő tűrni kénytelen.
Mintha múlt századi regénybe botlanék,
látnám az árvát Móriczét, amint gyertya lángjánál
melegszik éhezve, fázva,
míg a világ elfut mellette, otthagyja magára.
2012. június 11., hétfő
József Attila: Aki szegény , az a legszegényebb
József Attila: Aki szegény , az a legszegényebb
Ha az Isten íródiák volna
S éjjel nappal mozogna a tolla,
Úgy se győzné, ő se, följegyezni,
Mennyit kell a szegénynek szenvedni.
Aki szegény, az a legszegényebb,
Fázósságát odadja a télnek,
Melegét meg odadja a nyárnak,
Üres kedvét a puszta határnak.
Köznapokon ott van a dologba,
Várt szombatját száz gond nyomorítja,
S ha vasárnap kedvét megfordítja,
Akkor máris hétfő szomorítja.
Pedig benne laknak a galambok,
Csillagtollú éneklő galambok,
De így végül griffmadarak lesznek,
Hollónépen igaz törvényt tesznek.
1924.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)