Családja
Apja Scherbach Oziás (1877-1911), művésznevén Papír Sándor, színész, anyja Kronémer Mária (1883-1953), művésznevén Kornai Margit, énekes-, színésznő volt.
Szepes Mária bátyja Scherbach (Papír) Viktor (1907-1976), nyelvész, író, filozófus, zenész, asztrológus volt. Filmesként Papír illetve Galántai Viktor néven is szerepelt, írói neve Wictor Charon volt. Jelentős életművet hagyott hátra, ami már keletkezése pillanatától, egész életművét meghatározóan, inspirálólag hatott Szepes Máriára. Egy fiútestvérük még csecsemőkorában meghalt.
Gyermekkor
Apja 1911-ben, nem sokkal halála előtt megalapította az Újpesti Népszínházat, és a kis Mária már 3 éves korától gyermekszínészként szerepelt. Ekkor a család még Újpesten élt, előbb a Tavasz, majd a Deák utcában.
1913-ban Pestre költöztek, a Rákóczi út 51. számú házba.
1915-ben anyja újra férjhez ment. Galánthay Balogh Béla filmrendező vette el, aki színészként kezdte, majd 1916 és 1943 között 67 filmet rendezett.
Mária a Rökk Szilárd utcai elemi iskolába járt.
Első gyermekszerepét a Cigányszerelem című operettben kapta, kétévesen. Kiskorában Papír Magda néven több némafilmben is játszott, köztük a A megfagyott gyermekben, melyet nevelőapja rendezett.
9 évesen már verseket, novellákat írt.
1925-ben, 17 éves korában balettvizsgát, majd kereskedelmi érettségit tett, ezután a Walter-féle szemináriumban művészettörténetet, irodalmat, pszichológiát hallgatott.
Kezdetektől fogva írónak készült, képezte magát, nagy hatással volt rá a Nyugat és Ady Endre versei. 1929-ben, 21 éves korában kezdte naplójegyzeteinek írását.
A harmincas évek
Megismerkedett Szepes Béla (1903–1986) képzőművésszel, többszörös atléta- és síbajnokkal, olimpiai ezüstérmessel, akivel 1930. december 24-én össze is házasodtak, ekkor vette fel a Szepes Mária nevet. Mária zsidó családban nevelkedett, ám már gyermekkorában meghatározó élmény volt számára a család ismeretségi köreiből beáramlott keresztény hit, amit fiatalkorában nevelőapja, majd férje hozott a családba. Mindig is a kereszténységet érezte magához közelebb állónak, ez későbbi világképében is megjelent.
1931. január 2-án Berlinbe utaztak nászútra, és egyben dolgozni is, újdonsült férje ugyanis több német lapnál volt alkalmazott újságíró és sportkarikaturista. Három évet töltöttek Berlinben. Szepes Mária ezalatt Samuel Gerling professzornál pszichológiát, irodalomtörténetet, összehasonlító vallásfilozófiát tanult, itt alapozta meg későbbi írásaiban visszaköszöntő világképét és gondolkodásmódját ("az összefüggések tudománya"), közben karcolatokat írt az Ullstein Berliner Zeitung im Mittag napilapba. Vizsgáit már nem tudta letenni a közelgő második világháború miatt. Professzorát zsidó származása miatt elhurcolták.
1933-ban hazatértek, és a Budafoki út 55. alá költöztek. A fiatalasszony néhány évig a Budapester Rundschau munkatársaként dolgozott, Szepes Béla pedig apósa néhány filmjében is részt vállalt, hol forgatókönyvíróként, hol rendezőasszisztensként.
1934-es, kékestetői élményeiből írta Akiknek pénzük van c. regényét.
1938-ban férjével a Kökörcsin utcába költözött. Májusban megszületett egyetlen gyermekük, Szepes Miklós Béla, aki 7 hónapos korában, decemberben meghalt. A családi tragédia után néhány hónappal a már gyerekszobával is ellátott, szomorú emlékű lakást elhagyták, és átköltöztek a közeli Ulászló utca 72-es számú házába.
Háborús évek
1939-ben, Tihanyban, egy rózsakeresztes inspiráció hatására hozzákezdett akkor még novellának indult írásához, amely az idők folyamán legismertebb regénye, majd az egyik legkalandosabb életű magyar könyv lett: A Vörös Oroszlán. Ezen a művén öt évig dolgozott.
Nevelőapja 1941-ben alapított vállalatában készült filmjeihez Orsi Mária néven forgatókönyveket is írt, köztük A megfagyott gyermek újonnan forgatott változatához, amelyet az első, valóban gyermeksorsot bemutató magyar filmként tartanak számot. "Családi vállalkozásként" a filmvilágban évek óta rendezőként tevékenykedő apja és színésznő anyja megalapította a Balogh Film kft-t, ami többek között két Karády-filmet is gyártott. Az egyik, a Ne kérdezd ki voltam!, anyja ötletéből, Szepes Mária forgatókönyvéből, bátyja zenéjével és apja rendezésével készült. A rengeteg cenzurális vágás ellenére ("a legjobb jeleneteteket vágatták ki") a film nagy siker lett. A másik, az Ópiumkeringő szintén sikeres lett, a forgatókönyvet és Karády Katalin dalszövegeit itt is Szepes Mária írta.
A háborút Viktor bátyjával leányfalui nyaralójukban vészelte át. Ide is csak úgy tudtak lekerülni, hogy bátyja, aki jógagyakorlatainak köszönhetően irányítani tudta szívműködését, „rosszul lett”, és azután kalandos körülmények között egy mentőautón menekültek vidéki elszigeteltségükbe. Szepes Béla, aki származása folytán „védett” volt, közben Pesten próbált segíteni az üldözötteken.
A háború végeztével férjével sikerült beköltözniük egy romos pasaréti villalakásba, majd a helyreállítás után Viktor bátyjával már telt házas előadásokat tartottak a Bristol Szállóban és a Zeneakadémián.
A Vörös Oroszlán
1946-ban jelent meg A Vörös Oroszlán, Orsi Mária szerzői névvel a Hungária kiadásában, 2000 példányban. Nem sokkal megjelenése után, amikor a kiadókat is államosították 1948, a könyvet felforgató és veszélyes műnek találván, begyűjtötték, és minden példányát bezúzták. Negyven évig volt tiltott könyv. Íróját, a nem létező Orsi Máriát nem találták.
Hamvas Béla, Szepes Mária igen jó barátja, aki ekkor már a Széchényi Könyvtárban dolgozott, meg tudott menteni négy példányt. „Amikor azt hitték, megölték a könyvemet, akkor kezdett el élni.”, mondta Szepes Mária, és így is lett. A mű első német kiadása már 1947-ben megjelenhetett. 1984-ben, az Amerikában élő Püski Sándor az eredeti kiadás alapján New Yorkban publikálta. Szintén, 1984-ben, a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatában némileg meghúzva és egy utószóval kiegészítve, fantasyként ismét megjelent, 58 ezer példányban. Végül 1989-ben jelenhetett meg ismét szabadon a mű. A mű a Német Szövetségi Köztársaságban A Hónap Könyve lett, 1985-ben pedig a Lasswitz-alapítvány versenyén is helyezést kapott. Fordításait is több országban olvashatják.
A könyv alaptémája egy elixír, maga a Prima Materia, amely a halandókat halhatatlanná, vagy legalábbis hosszú életűvé teszi, és a kiválasztottaknak megadja azt a képességet, hogy emlékezzenek előző életeikre, tetteikre.
A könyv első olvasatban egy izgalmas regény, aminek története több évszázadon ível át. Sokak azonban ezoterikus beavatási regényként tekintenek rá.
Kommunizmus
A negyvenes évek végén a kommunista hatalom erősödésével Szepes Mária és Viktor bátyja előadásainak más formát kellett ölteniük. 1947. május 27-én kezdődtek, immár saját lakásukon, az Academia Occulta előadásai, melynek fakultásait tizenhat jegyzetben adták közre, akkor még természetesen „szamizdatként”.
„Budai lakásomban 1945 óta adták és adják egymás kezébe a kilincset a látogatók, köztük olyan nevek, mint Baktay Ervin, Hamvas Béla, Várkonyi Nándor. 1947 után egész kis földalatti kulturális mozgalom alakult ki nálunk. Titokban olvastuk, fordítottuk a szinte megszerezhetetlen műveket az Állatfarmtól a Sötétség délbenig.”
A tanfolyamok teljes anyaga saját hazájában majd csak fél évszázad elmúltával láthatott napvilágot.
A kommunizmus legsötétebb éveiben kezdte el Szepes Mária Pöttyös Panni sorozatát, ami azután rövid időn belül nagy sikert aratott, ma is újabb és újabb kiadásai követik egymást.
„A fodrásznál volt egy találkozásom egy orosz kislánnyal, a kis Tamarával. Oda is tollal, füzettel jártam, és ő egyszer csak felült a térdemre, hogy rajzoljak neki. Ezt a tündéri kis lánykát aztán beleírtam a Pöttyös Panni mesémbe, hogy a két kislány összebarátkozik. 1953-ban ki is jött a könyv, óriási sikere lett. Kiderült, hogy én az új éra legnagyobb könyvét írtam meg csak azért, mert volt benne egy négy éves szovjet kislány.”
1963-ban művéért megkapta a Népművelési Intézet Jutalmát
Raguel 7 tanítványa
1947-ben már írta, 1977-ig érlelte Szepes Mária a A Vörös Oroszlánnál nem kevésbé fontosabb, ám jóval kevesebbet emlegetett regényfolyamát, a Raguel hét tanítványát. A mű sok életrajzi elemet tartalmaz önmagáról, és Viktor bátyjáról is.
„A »Raguel-Saga« írása közben plasztikusan életre kelt valamennyi hősöm, hősnőm alakjával annyira azonosultam, hogy velük együtt éltem át szerelmeiket, csalódásaikat, sikereiket, kudarcaikat, örömeiket, vergődésüket. Velük merültem poklok szakadékába, s emelkedtem a Kozmosz végtelenné táguló kiterjedései közé. Ma is velem vannak. Szellemi, érzelmi gazdagságot sugároznak, megosztják azokkal az olvasókkal, akik elméjüket, lelkület megnyitják előttünk.”
Raguel, az időtlen, évszázadokon át újjászületett Mester (vagy maga Raguel arkangyal?) magához hívja tanítványait, a zodiákus jegyeinek 7 képviselőjét, amúgy közönséges földi halandókat, hogy együtt vészeljék át a közelgő Világalkonyt, és megalapozzák a jövendő emberiség létét. Ám még a nagy találkozás előtt megismerhetjük a szereplőket. A jellemábrázolások kitűnőek. Szinte minden szereplő életét születésétől fogva nyomon követhetjük, azoknak lelki-szellemi fejlődésével egyetemben. A 7 főszereplő a 7 alkímiai bolygó: a Hold, a Mars, a Merkur, a Jupiter, a Vénusz, a Szaturnusz, és a Nap őstípusa, de ugyanúgy jelenti a beavatás 7 fokát. Amíg „véletlenül” mindannyian eljutnak Mythenburg várába, a végkifejletig.
Magánkiadásban szerették volna megjelentetni, ami Szepes Béla utolsó kívánsága is volt, de végül ez a beavatási regény is csak a rendszerváltozás után, 1990-ben kerülhetett először a nagyközönség elé.
„A Raguel hét tanítványát életem főművének, és utolsó nagy opuszának tartom. Egyes részeit ma bizonyosan másképp írnám meg, mégsem változtattam rajta, mert minden mozzanata összefügg szellemi fejlődésem szakaszaival, az egyre bővülő körű tanulmányokkal, amelyeket folytattam. Tudom, hogy a Raguel nem publikálható ma ebben az országban. De szilárd meggyőződésem, hogy amikor elérkezik az ideje, mindazok olvasni fogják, akikhez a benne rejlő fontos üzenetek szólnak…”, írta 1977-ben.
A művet azóta németre is lefordították (Der Berg der Adepten; Weltendämmerung) Az adeptusok hegye illetve Világalkony címmel, két kötetben.
Sci-fi
Ugyanezekben az években az írónő, szinte csak ujjgyakorlatként – no és a A Vörös Oroszlán „fantasztikus” útját megalapozandó – több tudományos-fantasztikus regényt is alkotott, amellyel újabb olvasóréteget hódított meg: a felnövekvő fiatalságot.
Varázstükör regénye előbb jelent meg németül (Zauberspiegel), mint magyarul .
1989 után
A rendszerváltás után számos, korábban kéziratban fekvő ezoterikus könyve jelent meg.
Az írónő nevét viselte a Szepes Mária Általános Iskola. (1994-ben megszűnt.)
Szepes Mária 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 1998-ban pedig a Középkeresztet vehette át munkásságának elismeréseként.
Szepes Mária alapító fővédnöke az 1997-ben indult Szintézis Szabadegyetemnek.
1999-ben többedmagával közreműködőként szerepelt a Világokon át – Barangolás a metafizika birodalmában sorozat első, Az anyag: káprázat, vagy valóság? című részében. Az epizódban megszólaltatott további személyek Héjjas István, Dúl Antal, Dr. Gelléri Júlia, Paulinyi Tamás és László Ervin voltak.
A Szegedi Egyetem filozófia tanszékén művei tankönyvnek számítanak
„Az a mániám, vagy szent őrületem, hogy amit írok, azt érdekesen írjam. Nincs jogom untatni sem tudománnyal, sem művészettel senkit. Százötven könyvem jelent meg eddig, de kétszáz lesz azután, ha én már levetem a testemet…”
Haláláig interjúkötetén dolgozott Nemere Istvánnal.
Filmszerepei
Papír Magda néven
Szulamit (1916)
Az obsitos (1917)
Hivatalnok urak (1918)
Lengyelvér (1920)
A megfagyott gyermek (1918?/1921)
Leánybecsület (1923)
Forgatókönyvek
Orsi/Orsy Mária néven
Tomi, a megfagyott gyermek (1936)
300.000 pengő az uccán (1937)
Mária két éjszakája (1940)
Ne kérdezd ki voltam (1941)
Ópiumkeringő (1943)
Ezoterikus regények
Orsi Mária néven
A Vörös Oroszlán (1946, Hungária; 1971 után [1984?] Püski)
Szepes Mária néven
A Vörös Oroszlán (1984, Kozmosz; 1989, Háttér 1994-től Édesvíz)
Raguel hét tanítványa:
Ízisz bárkája (1990)
Mars szekere (1990)
Hermész útja (1990)
Jupiter palotája (1991)
Vénusz ösvénye (1991)
Szaturnusz barlangja (1991)
Phaeton fogata (1991)
Varázstükör (é.n., [1989 körül])
Katarzis (1999)
Mese- és ifjúsági könyvek [szerkesztés]
Pöttyös Panni-sorozat [szerkesztés]
Pöttyös Panni (1953)
Pöttyös Panni a Balatonon (1956)
Pöttyös Panni az óvodában (1956)
Pöttyös Panni naplója (1959)
Pöttyös Panni és Kockás Peti naplója (1962)
Pöttyös Panni Hetedhétországban (1973)
Szia, világ! (1980)
Bolondos szerszámok (1981)
Eleven képeskönyv (1982)
Csupaszín (1983)
Harkály anyó (1983)
Zsákbamacska (1983)
Rőzse néni kunyhója I. (1985)
Pöttyös Panni az idővonaton (1989)
Furfangos szerszámok (2000)
Rőzse néni kunyhója II. (2002)
Pöttyös Panni az iskolában (2002)
Kedvenc meséi (2008)
Egyéb
Pingvinkönyv (1957/1958)
Boróka néni kincse (1979)
Táltos Marci (1979)
Fityfiritty (1980)
Csillagvarázs (19969
Tudományos-fantasztikus könyvek
Surayana élő szobrai (1971)
Tükörajtó a tengerben (1975)
Napszél (1983)
A változatlanság hullámhossza (1986)
A Tibeti Orgona (1987)
Gondwána boszorkánya (1993)
Felhőszobrász (2002)
Regény [szerkesztés]
Lázadó szerepek (1985)
Vers
Csillagpor (1994)
Versek (hallgatható mp3)
Ezotéria
A mindennapi élet mágiája (1989)
Álomszótár (1989)
A szerelem mágiája (1990)
Pszichografológia (1990)
– Wictor Charon: Atlantiszi mágia (1990)
A gyógyító öröm mágiája (1991)
A tarot bölcsessége (1993)
Az álom mágiája (1994)
A smaragdtábla (1994)
– Wictor Charon: Academia Occulta (1994)
A fény mágiája (1995)
Az áldozat mágiája (1998)
Angyalok éneke (1998)
Merre tartasz, ember? (2000)
Misztériumok könyve (2000)
Dimenzió-tarot (2001)
Istenek tüze (2001)
Aranykor (2002)
A lélek anatómiája (2002)
Lángoló időfolyó (2002)
Csillagjóga (2004)
Örök pillanat (2004)
Szómágia (2004)
A nevek mágiája (2005)
A fény evangéliuma (2006)
Önéletrajz
Emberek és jelmezek (1988, bővített kiadásban 1998)
Szibilla – Jegyzetek az életemhez (2007)
Díjak, kitüntetések
Arany Meteor-díj (1972)
Galaktika-díj (1987)
Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1994)
Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1998)
Arany János-díj (2001)
Lélekpillangó Életműdíj jelölés (2012 - majd 2013)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése