Heltai Jenő: Ősz
Nyomon kisér az éjszakába
Valami halk, sejtelmes ének.
A csöndességben az öreg fák
Egymásnak titkokat mesélnek.
Szelíden egymáshoz simulnak
A mesemondó, karcsú ágak
És mintha mindnek lelke volna,
Suttognak, sírnak, muzsikálnak.
Majd elhallgatnak. Bántja őket
Az őszi éjjel szörnyű csendje
S reszketve, félve összebújnak,
Mintha a lelkük dideregne.
A szél suhogva vág közéjük,
A sok levél sóhajtva rezdül -
A hervadás fehér tündére
Most megy az éjszakán keresztül.
Heltai Jenő: Tavasz
Az éjszakába álmodozva jöttem,
Köröttem minden néma volt, sötét.
És legelőször éreztem az ifju,
Most született tavasz lehelletét.
A gólya hozta délrül, valahonnan,
Onnan, ahol a kisbaba terem,
És engem elfogott a dajka-érzés:
Táplálni őt poéta-keblemen!
Oh, mert ilyenkor úgy dagad a mellem,
Tággá dagasztja isten tudja mi,
Tán a reménység, hogy minden lezajlott
Tavasznál szebb lesz majd a mostani.
Szebb lesz az élet, nyájasabb a napfény,
Olcsóbb a pénz és kisebb a kamat,
Zöldebb a fű...E tengersok reménnyel
Szinte anyának érzem magamat.
Versek születnek majd e sok reménybül.
Tavaszi versek. Refrénjük: "Szeret?"
Nagy vajudással, kínos bömböléssel
A nagy hegy így szül egy kis egeret.
(Major Henrik-Csavargó)
Heltai Jenő: Csavargó
Hát újra a kezembe veszlek
Kalandos élet vándorbotja!
Mert elfogott a nagy utálat,
A testem, lelkem belefáradt
A keserű, nehéz robotba.
Leszek megint szabad csavargó,
Bűbájos álmok kergetője!
Ki mit se bán és mit se fájlal,
És könnyű szívvel, könnyű lábbal
Megy hegytetőről-hegytetőre.
Maradjatok meleg kemence
Vállán ti lusta, gyáva macskák!
Én nekivágok az erdőnek
S részegre szívom a tüdőmet
A levegőddel szent szabadság!
A vak homálybul nekivágok
A fölkelő, vadsárga Napnak,
Nem kérdezem, mit ád a holnap
Szememben új tüzek lobognak,
Szivemben új dalok fakadnak!
Nem nézem azt, hová visz útam
Fönt a hegyek közt vad viharban.
Az én utam, Magam kerestem.
Ha végem ez lesz és a vesztem:
Hát legalább magam akartam!
De addig élni...élni, élni!
Különbül mind a többi bamba!
Legyen övék a csönd, a béke,
És mosolyogva, fütyörészve
Megyek a szép bizonytalanba...
Heltai Jenő: Ballada a három patkányról
Ott, ahol a Ferencváros
Hinti báját szerteszét,
Egy pazar, nagy pince mélyén
Három patkány éldegélt.
Három patkány, három testvér
Pajkos, fürge és bohó,
S mint az ifjusághoz illik
Folyton éhes és mohó.
Volt a kedves pince mellett
Egy csemege-bolt,
Ahol csupa elsőrangu,
Finom holmi volt.
Egyszer, éjjel a legelső
Fürge patkány útrakelt,
Hogy a boltból átcsempésszen
Egy kis finom eledelt.
Lábujjhegyen járt a polcon
Elkerülve minden zajt,
Megevett egy adag sajtot
Rá volt írva "Gróji sajt".
Föl is fordult nyomban tőle,
S lett belőle holt -
Mert a finom gróji sajt, az
Hamisítva volt!
A második ifjú patkány
Bánatosan útra kelt,
Hogy a boltból átcsempésszen
Ő is egy kis eledelt.
Lábujjhegyen járt a polcon,
Mert a bölcs mindig vigyáz,
Nekiesett egy gyümölcsnek,
Rá volt írva "Ananász".
Föl is fordult nyomban tőle,
S lett belőle holt -
Mert a finom ananász is
Hamisítva volt.
A harmadik ifjú patkányt
Lesujtotta a dolog.
Sírni kezdett: "Nem élem túl,
Én is inkább meghalok.
Társak nélkül egymagamban,
Így az élet mit sem ér..."
S hősiesen patkánymérget
Vett a boltba háromér.
Ez a patkány ma is él még,
Hogyha meg nem holt,
Mert a patkányméreg is csak
Hamisítva volt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése