Cserényi Zsuzsanna : Végtelen sóhaj

Cserényi Zsuzsanna : Végtelen sóhaj 


Szakad a köldökzsinór jó anyám,
érzem recseg, ropog
árnyék virágot ültetnek ujjaid
szíved zökkenve kopog bordáid ívén,
véred elszökött, bujkál valahol,
a vékony erek között.

Csúszik, mint alattomos kígyó
falon kívül, s te ott maradsz végül
lélegzet nélkül, jó anyám!

Fehér arcodon pihen a pillanat,
míg lassan eltűnik pár falat,
meglilult ajkaid között.

Mellembe szorult a sóhaj,
Még ezernyi szóval tartozom Neked!
Anyám, Édesanyám!
Szoríts még!
Ne engedd el a kötelet!

Szabó Magda : Búcsúzás

Szabó Magda : Búcsúzás

Azt hiszed drágám, az a régi dallam

elnémulhat? Többé nem énekel?

Szerettelek. Szerettél. Áll a két szó,

Nincs hatalom, mivel ne bírna el.

Kettőnk testéből két szép fa eredt.

ők mindketten megjegyezték a dalt.

Nem szállt tova, mint langyos fellegek,

s ajkaikon aratnak diadalt.

Most semmi sem fáj. Úszom hűs habok közt.

Víz sodra enyhít. Jó itt. Ne sirass!

Fiaim, rátok nézek holdsugárból,

s nevetek, ha köröz a réti sas.

Amíg szerettek, akárhol kerestek,

én ott leszek: megleltek, így ígérem,

búvár vagyok, elbújtam bú elől,

s nevetésem felcseng, mint egy érem.

Amíg szerettek, ahányszor kerestek

szólítotok, annyiszor nézek vissza,

felelek is az állatok szavával,

a sose múló szeretet szavával,

míg érintésem könnyetek felissza.

Olyan nehéz még nélkületek élnem,

nem ízlelni édeset meg keserűt.

De ott leszek a házban. Láttok engem?

Én szólok, ha a tücsök hegedül.

Szabó Magda : Sírfelirat

Kép innen 

Szabó Magda : Sírfelirat

Én sose jártam nélküled,

csak most jöttem előre;

az ifjúságod elgurult,

azt őrzöm itt a földbe.

A szál, mely fogta lelkemet,

a fényes szál kibomlott,

ne sírj, ha e kövek felé hajolsz,

s nevem kimondod.

Mert jössz te is. Úgy várlak itt,

mint otthon, odafenn,

s nem tudta más, hogy közeledsz,

csak szívem és fülem.

Majd rádnézek, mint annyiszor,

hogy mit hoztál nekem,-

ó, hozd magaddal a napot!

Hideg van idelenn.

Szabó Magda : Karácsony

Szabó Magda : Karácsony

Oldják iszákjukat a csendesülő,

alacsony fellegek,

omlik az ártatlan, együgyű hó

a háztetők felett.

A füst elkapja derekát,

együtt forognak,

úgy imbolyodik a világ,

ahogy ők imbolyodnak.

Húzzák már komoly szarvasok

az ünnepet,

szájuk körül az esti pára

s az eltűnt gyermekkor lebeg.

Omlik a hó, ömlik a hó,

nem nézi, hova hull,

csak bámulnak a szarvasok,

szarvukon gyertya gyúl.

Ömlik a hó, omlik a hó,

leng, surrog és kering,

eltemeti a surranó

december lépteit,

meztelen, ezüst lábnyoma

nem villan már sehol,

a szarvas békén lépeget,

bizakodik, dalol.

,,Honnan jössz?" - kérdezem a hótól.

,,Te hova mégy?" - a hó ezt kérdezi.

Rám néz, én meg rá. Hallgatok.

Mit feleljek neki?

Szabó Magda : Szelíden és szilárdan

Szabó Magda : Szelíden és szilárdan

Ezt most olyan szavakkal, úgy szeretném

elmondani, ahogy a fákhoz beszélek,

egyszerűen, rím nélkül, elhajítva

minden feleslegest, ahogy a holt

ágyánál nem lehet körmondatot

faragni: meghalt. Vagy a csecsemőt

feltartva karodon, a rémület

és az öröm nem bomlik mondatokká:

megszületett. Minek tovább beszélni?

Rím nélkül, mintha fáknak mondanám,

mondom neked, hogy én, aki körül

a gyűrűs idő bezárta magát,

most a talpammal érzem újra az

egyensúly törvényét: lehúz a földhöz.

El kell engednem az esőt, az éj

szelíd szörnyeit, mindent, amibe

kapaszkodtam, átlósan állva a

valóság és látomás között:

szelíden és szilárdan vonsz a földre,

s ujjaim lesiklatod a végtelenről.

Szemem visszatágul az elhagyott

félgömb felé. Mit adsz a béke helyett,

kit pásztoroltam tág mezőn, s ha fáradt,

vállamra vettem, úgy vittem haza,

míg patakom tejét fenékig itta

a szomjas Medve csillag? És magam

helyett mit adsz nekem, akit

kiemeltél belőlem, s most üresen

várom, akár a korsó: tölts meg újra.

Látod, most azt is el tudom viselni,

hogy nélkülem is régi rend szerint

forgatják testüket a hűtlen égitestek.

Szabó Magda : Sohasem

Szabó Magda : Sohasem

Én nem akartam sohasem.

Nekem nem olvadt ereszem,

ha március jött, s szerteszét

tördelte a szomszéd jegét.

Én nem akartam emberi

sorssal, mint hinta, lengeni

mélyből magasba s újra le;

tengerbe vágytam szüntelen:

fövénybe fúrni hátamat,

hallgatni, mint a nagy halak,

és nem bukni a fénybe fel,

és nem követni éneket,

ha lengenek a fátyolok,

ha zengenek a távolok.

Én nem akartam sohasem,

s most olvadt testtel, részegen

sodorsz sodroddal, szerelem.

Látsz ismeretlen szívemig,

forgatod fénylő csontjaim,

pörgeted súlyos súlyomat,

mosdatsz magadban, áradat,

szemem kútjába fényeket

dobsz, nyelvemre beszédeket.

Én nem akartam, szerelem,

szájadból inni sohasem,

s most tikkadt szájjal keresem

hűvös szád ízét, szerelem.

Sószagú, zúgó felszínen

lebegve - néha - a vízen

lefele fordul a szemem,

s a némaságom keresem,

mely lenn maradt a víz alatt,

őrzik szigorú kardhalak,

s körötte hunyt szemű csigák

s fehér korallok alszanak.

Szabó Magda magyar író, költő, műfordító.

Szabó Magda (Debrecen, 1917. október 5. – Kerepes , 2007. november 19.)
Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító.

Életpályája

Szülővárosában, a mostani Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában (akkor Dóczi Leánynevelõ Intézet) tanult, itt érettségizett 1935-ben; 1940-ben a debreceni egyetemen kapott latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. A helyi Református Leányiskolában, majd Hódmezővásárhelyen tanított 1945-ig, amikor a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa lett. Az 1940-es években tanít Páhi (Bács-Kiskun megye) községben rövid ideig. 1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, de még azon a napon visszavonták tőle és állásából is elbocsátották; egészen 1958-ig nem publikálhatott. Ebben az időben a Horváth Mihály téri Gyakorló Általános Iskola (a mai Fazekas egyik elődintézménye) tanáraként dolgozott.


Az eredetileg költőként induló Szabó Magda 1958 után már regény- és drámaíróként tért vissza. A Freskó és Az őz című regények hozták meg számára az országos ismertséget. Ettől fogva szabadfoglalkozású íróként élt. Számos önéletrajzi ihletésű regényt írt, az Ókút, a Régimódi történet és a Für Elise saját és szülei gyermekkorát valamint a 20. század elejének Debrecenjét mutatja be. Sok írása foglalkozik női sorsokkal és kapcsolataikkal, például a Danaida vagy a Pilátus.

1985 és 1990 között a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöke volt. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja és az irodalmi osztály rendes tagja lett.

1947-ben kötött házasságot Szobotka Tibor íróval, akinek alakját Megmaradt Szobotkának című könyvében idézte fel. A férj halála után Szabó Magda lett hagyatékának gondozója.

Az egyik legtöbbet fordított magyar íróként regényei számos országban és nyelven megjelentek. Alapító tagja a Digitális Irodalmi Akadémiának.

Kilencvenedik születésnapján rengetegen ünnepelték, szülővárosában könyvesboltot neveztek el róla.

Szabó Magdát 2007. november 19-én, 90 éves korában, kerepesi otthonában olvasás közben érte a halál.

• Számos díjat nyert:
• Baumgarten-díj (1949, visszavonták)
• József Attila-díj (1959, 1972)
• Debrecen díszpolgára (1977)
• Kossuth-díj (1978)
• SZOT-díj (1982)
• Pro Urbe Budapest díj (1983)
• Getz Corporation-díj (1992)
• Debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktora (1993)
• Déry Tibor-jutalom (1996)
• A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (1997)
• Szép Ernő-jutalom (1998)
• Nemes Nagy Ágnes-díj (2000)
• A Miskolci Egyetem tiszteletbeli doktora (2001)
• Corvin-lánc (2001)
• Gundel Művészeti Díj (2003)
• Prima Primissima díj (2003)
• Femina-díj (2003)
• Európai Tudományos Akadémia tagja
• Budapest díszpolgára (2006)
• Hazám-díj (2007)
• A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozata) (2007)
• 
  
• 
  
• Művei
• 
  
• Bárány (versek, 1947)
• Vissza az emberig (versek, 1949)
• Ki hol lakik (verses képeskönyv, 1957)
• Mondják meg Zsófikának (ifjúsági regény, 1958)
• Freskó (regény, 1958)
• Bárány Boldizsár (verses mese, 1958)
• Neszek (versek, 1958)
• Marikáék háza (verses képeskönyv, 1959)
• Sziget-kék (meseregény, 1959)
• Az őz (regény, 1959)
• Vörös tinta (filmforgatókönyv, 1959)
• Disznótor (regény, 1960)
• Álarcosbál (ifjúsági regény, 1961)
• Születésnap (regény, 1962)
• Pilátus (regény, 1963)
• A Danaida (regény, 1964)
• Hullámok kergetése (útijegyzetek, 1965)
• Tündér Lala (meseregény, 1965)
• Eleven képét a világnak (drámák, 1966)
• Fanni hagyományai (dráma, 1966)
• Alvók futása (elbeszélések, 1967)
• Mózes egy, huszonkettő (regény, 1967)
• Zeusz küszöbén (útijegyzetek, 1968)
• Katalin utca (regény, 1969) Abigél (ifjúsági regény, 1970)
• Ókút (regény, 1970)
• Kiálts, város! (színmű, 1971)
• A szemlélők (regény, 1973)
• Az órák és a farkasok (drámák, 1975)
• Szilfán halat (összegyűjtött versek, 1975)
• Az a szép, fényes nap (színmű, 1976)
• Régimódi történet (regény, 1977)
• Kívül a körön (esszék, kritikák, 1980)
• Erőnk szerint (drámák, 1980)
• Megmaradt Szobotkának (emlékezések, 1983)
• Béla király (dráma-trilógia, 1984)
• Az ajtó (regény, 1987)
• Az öregség villogó csúcsain (műfordítások, 1987)
• Záróvizsga (esszék, tanulmányok, 1987)
• A pillanat (Creusais) (regény, 1990)
• A félistenek szomorúsága (esszék, tanulmányok, 1992)
• Szüret (drámák, 1996)
• A lepke logikája (publicisztikai tanulmányok, 1996)
• A csekei monológ (monodráma, 1999)
• Mézescsók Cerberusnak (elbeszélések, 1999)
• Merszi, Möszjő (publicisztikai írások, 2000)
• Für Elise (regény, 2002)
• A macskák szerdája (dráma, 2005)
• Békekötés (hangjátékok, 2006)
• Örömhozó, bánatrontó - Levelek a szomszédba (2009)
• Drága Kumacs! - Levelek Haldimann Évának (levelezés, 2010)
• Liber Mortis (2011)