Szabó Magda : Karácsony

Szabó Magda : Karácsony

Oldják iszákjukat a csendesülő,

alacsony fellegek,

omlik az ártatlan, együgyű hó

a háztetők felett.

A füst elkapja derekát,

együtt forognak,

úgy imbolyodik a világ,

ahogy ők imbolyodnak.

Húzzák már komoly szarvasok

az ünnepet,

szájuk körül az esti pára

s az eltűnt gyermekkor lebeg.

Omlik a hó, ömlik a hó,

nem nézi, hova hull,

csak bámulnak a szarvasok,

szarvukon gyertya gyúl.

Ömlik a hó, omlik a hó,

leng, surrog és kering,

eltemeti a surranó

december lépteit,

meztelen, ezüst lábnyoma

nem villan már sehol,

a szarvas békén lépeget,

bizakodik, dalol.

,,Honnan jössz?" - kérdezem a hótól.

,,Te hova mégy?" - a hó ezt kérdezi.

Rám néz, én meg rá. Hallgatok.

Mit feleljek neki?

Szabó Magda : Szelíden és szilárdan

Szabó Magda : Szelíden és szilárdan

Ezt most olyan szavakkal, úgy szeretném

elmondani, ahogy a fákhoz beszélek,

egyszerűen, rím nélkül, elhajítva

minden feleslegest, ahogy a holt

ágyánál nem lehet körmondatot

faragni: meghalt. Vagy a csecsemőt

feltartva karodon, a rémület

és az öröm nem bomlik mondatokká:

megszületett. Minek tovább beszélni?

Rím nélkül, mintha fáknak mondanám,

mondom neked, hogy én, aki körül

a gyűrűs idő bezárta magát,

most a talpammal érzem újra az

egyensúly törvényét: lehúz a földhöz.

El kell engednem az esőt, az éj

szelíd szörnyeit, mindent, amibe

kapaszkodtam, átlósan állva a

valóság és látomás között:

szelíden és szilárdan vonsz a földre,

s ujjaim lesiklatod a végtelenről.

Szemem visszatágul az elhagyott

félgömb felé. Mit adsz a béke helyett,

kit pásztoroltam tág mezőn, s ha fáradt,

vállamra vettem, úgy vittem haza,

míg patakom tejét fenékig itta

a szomjas Medve csillag? És magam

helyett mit adsz nekem, akit

kiemeltél belőlem, s most üresen

várom, akár a korsó: tölts meg újra.

Látod, most azt is el tudom viselni,

hogy nélkülem is régi rend szerint

forgatják testüket a hűtlen égitestek.

Szabó Magda : Sohasem

Szabó Magda : Sohasem

Én nem akartam sohasem.

Nekem nem olvadt ereszem,

ha március jött, s szerteszét

tördelte a szomszéd jegét.

Én nem akartam emberi

sorssal, mint hinta, lengeni

mélyből magasba s újra le;

tengerbe vágytam szüntelen:

fövénybe fúrni hátamat,

hallgatni, mint a nagy halak,

és nem bukni a fénybe fel,

és nem követni éneket,

ha lengenek a fátyolok,

ha zengenek a távolok.

Én nem akartam sohasem,

s most olvadt testtel, részegen

sodorsz sodroddal, szerelem.

Látsz ismeretlen szívemig,

forgatod fénylő csontjaim,

pörgeted súlyos súlyomat,

mosdatsz magadban, áradat,

szemem kútjába fényeket

dobsz, nyelvemre beszédeket.

Én nem akartam, szerelem,

szájadból inni sohasem,

s most tikkadt szájjal keresem

hűvös szád ízét, szerelem.

Sószagú, zúgó felszínen

lebegve - néha - a vízen

lefele fordul a szemem,

s a némaságom keresem,

mely lenn maradt a víz alatt,

őrzik szigorú kardhalak,

s körötte hunyt szemű csigák

s fehér korallok alszanak.

Szabó Magda magyar író, költő, műfordító.

Szabó Magda (Debrecen, 1917. október 5. – Kerepes , 2007. november 19.)
Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító.

Életpályája

Szülővárosában, a mostani Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában (akkor Dóczi Leánynevelõ Intézet) tanult, itt érettségizett 1935-ben; 1940-ben a debreceni egyetemen kapott latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. A helyi Református Leányiskolában, majd Hódmezővásárhelyen tanított 1945-ig, amikor a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa lett. Az 1940-es években tanít Páhi (Bács-Kiskun megye) községben rövid ideig. 1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, de még azon a napon visszavonták tőle és állásából is elbocsátották; egészen 1958-ig nem publikálhatott. Ebben az időben a Horváth Mihály téri Gyakorló Általános Iskola (a mai Fazekas egyik elődintézménye) tanáraként dolgozott.


Az eredetileg költőként induló Szabó Magda 1958 után már regény- és drámaíróként tért vissza. A Freskó és Az őz című regények hozták meg számára az országos ismertséget. Ettől fogva szabadfoglalkozású íróként élt. Számos önéletrajzi ihletésű regényt írt, az Ókút, a Régimódi történet és a Für Elise saját és szülei gyermekkorát valamint a 20. század elejének Debrecenjét mutatja be. Sok írása foglalkozik női sorsokkal és kapcsolataikkal, például a Danaida vagy a Pilátus.

1985 és 1990 között a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöke volt. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja és az irodalmi osztály rendes tagja lett.

1947-ben kötött házasságot Szobotka Tibor íróval, akinek alakját Megmaradt Szobotkának című könyvében idézte fel. A férj halála után Szabó Magda lett hagyatékának gondozója.

Az egyik legtöbbet fordított magyar íróként regényei számos országban és nyelven megjelentek. Alapító tagja a Digitális Irodalmi Akadémiának.

Kilencvenedik születésnapján rengetegen ünnepelték, szülővárosában könyvesboltot neveztek el róla.

Szabó Magdát 2007. november 19-én, 90 éves korában, kerepesi otthonában olvasás közben érte a halál.

• Számos díjat nyert:
• Baumgarten-díj (1949, visszavonták)
• József Attila-díj (1959, 1972)
• Debrecen díszpolgára (1977)
• Kossuth-díj (1978)
• SZOT-díj (1982)
• Pro Urbe Budapest díj (1983)
• Getz Corporation-díj (1992)
• Debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktora (1993)
• Déry Tibor-jutalom (1996)
• A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (1997)
• Szép Ernő-jutalom (1998)
• Nemes Nagy Ágnes-díj (2000)
• A Miskolci Egyetem tiszteletbeli doktora (2001)
• Corvin-lánc (2001)
• Gundel Művészeti Díj (2003)
• Prima Primissima díj (2003)
• Femina-díj (2003)
• Európai Tudományos Akadémia tagja
• Budapest díszpolgára (2006)
• Hazám-díj (2007)
• A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozata) (2007)
• 
  
• 
  
• Művei
• 
  
• Bárány (versek, 1947)
• Vissza az emberig (versek, 1949)
• Ki hol lakik (verses képeskönyv, 1957)
• Mondják meg Zsófikának (ifjúsági regény, 1958)
• Freskó (regény, 1958)
• Bárány Boldizsár (verses mese, 1958)
• Neszek (versek, 1958)
• Marikáék háza (verses képeskönyv, 1959)
• Sziget-kék (meseregény, 1959)
• Az őz (regény, 1959)
• Vörös tinta (filmforgatókönyv, 1959)
• Disznótor (regény, 1960)
• Álarcosbál (ifjúsági regény, 1961)
• Születésnap (regény, 1962)
• Pilátus (regény, 1963)
• A Danaida (regény, 1964)
• Hullámok kergetése (útijegyzetek, 1965)
• Tündér Lala (meseregény, 1965)
• Eleven képét a világnak (drámák, 1966)
• Fanni hagyományai (dráma, 1966)
• Alvók futása (elbeszélések, 1967)
• Mózes egy, huszonkettő (regény, 1967)
• Zeusz küszöbén (útijegyzetek, 1968)
• Katalin utca (regény, 1969) Abigél (ifjúsági regény, 1970)
• Ókút (regény, 1970)
• Kiálts, város! (színmű, 1971)
• A szemlélők (regény, 1973)
• Az órák és a farkasok (drámák, 1975)
• Szilfán halat (összegyűjtött versek, 1975)
• Az a szép, fényes nap (színmű, 1976)
• Régimódi történet (regény, 1977)
• Kívül a körön (esszék, kritikák, 1980)
• Erőnk szerint (drámák, 1980)
• Megmaradt Szobotkának (emlékezések, 1983)
• Béla király (dráma-trilógia, 1984)
• Az ajtó (regény, 1987)
• Az öregség villogó csúcsain (műfordítások, 1987)
• Záróvizsga (esszék, tanulmányok, 1987)
• A pillanat (Creusais) (regény, 1990)
• A félistenek szomorúsága (esszék, tanulmányok, 1992)
• Szüret (drámák, 1996)
• A lepke logikája (publicisztikai tanulmányok, 1996)
• A csekei monológ (monodráma, 1999)
• Mézescsók Cerberusnak (elbeszélések, 1999)
• Merszi, Möszjő (publicisztikai írások, 2000)
• Für Elise (regény, 2002)
• A macskák szerdája (dráma, 2005)
• Békekötés (hangjátékok, 2006)
• Örömhozó, bánatrontó - Levelek a szomszédba (2009)
• Drága Kumacs! - Levelek Haldimann Évának (levelezés, 2010)
• Liber Mortis (2011)

Szabó Lőrinc : Mosztári tücsök - Szeretlek - Piszkosságok

Szabó Lőrinc : Mosztári tücsök

Jó tücsök, ki gyermeknyaraimnak

annyi délutánját telezengted,

elkísértél most is az utamra,

elkísértél messze idegenbe.

Sokhazájú boldog nyári lelked

becirpelt a csattogó vonatba,

zengett tőled az egész Dunántúl,

zengett a sziklás éj; s azután is,

fent a Karszton, s lent, végig a dalmát

szigeteken hű társam maradtál:

idegenbeszédű emberek közt

jó tolmács volt ismerős beszéded.

Aztán jött a tenger, jött a ringó,

sirályszavú, kék bizonytalanság,

négy napon és három éjen által

muzsikás vizekkel laktam együtt,

és mégis, amikor újra parti

ággyal várt az este: mily öröm volt

ablakon át hallani a hangod,

mely a biztos földet énekelte!

Föld fiai vagyunk mind a ketten.

A kanyargó, zord, hegyi vasúton

most is itt vagy, holdfényben, Ragúza

és Mosztár közt, milliószor egy-egy

kis barátom, milliónyi testvér.

Beszólsz hozzám a zúgó vonatba:

itt hazámat juttatod eszembe,

otthon meg, a budai hegyek közt,

ezt a földet fogod énekelni.

1932

Szabó Lőrinc:Szeretlek

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,

egész nap kutatlak, kereslek,

egész nap sírok a testedért,

szomorú kedves a kedvesért,

egész nap csókolom testedet,

csókolom minden percedet.

Minden percedet csókolom,

nem múlik ízed az ajkamon,

csókolom a földet, ahol jársz,

csókolom a percet, mikor vársz,

messziről kutatlak, kereslek,

szeretlek, szeretlek, szeretlek.

1928

Szabó Lőrinc : Piszkosságok

Sokszor elszörnyedek magamtól,

hogy egy-egy rossz óra alatt

mi minden megfordul fejemben,

mennyi förtelmes gondolat;

s ha visszanézek tíz-húsz évre,

bűnökre - mennyi tévedés! -

majdnem revolvert ad kezembe

a kései szégyenkezés.

És lassan mégis belenyugszom:

Ilyen voltam, hát mit tegyek?

Akárhogy bánom is ma ezt, azt,

megváltoztatni nem lehet.

És ez a megváltoztathatatlan,

amit most már vállalni kell,

azzal vezekeltet a rosszért,

hogy sohase felejtem el;

de vigasztal is, jóra oktat:

szeretni, ami emberi -

piszkosságaimból tanultam

másoknak megbocsátani.

1933

Szabó Lőrinc : Szél hozott , szél visz el - Hazám , keresztény Európa - Hazám

Szabó Lőrinc : Szél hozott , szél visz el

Köd előttem, köd mögöttem,

isten tudja, honnan jöttem,

szél hozott, szél visz el,

minek kérdjem: mért visz el?

Sose néztem, merre jártam,

a felhőknek kiabáltam,

erdő jött: jaj, be szép!

- megcibáltam üstökét.

Jött az erdő: nekivágtam,

a bozótban őzet láttam,

kergettem, ott maradt,

cirógattam, elszaladt.

Ha elszaladt, hadd szaladjon,

csak szeretőm megmaradjon,

szeretőm: a titok,

ő se tudja, ki vagyok.

Isten tudja, honnan jöttem,

köd előttem, köd mögöttem,

szél hozott, szél visz el,

bolond kérdi, mért visz el?

1923

Szabó Lőrinc : Hazám , keresztény Európa

Útálom és arcába vágom:

- Száz év, de tán kétezer óta

őrült, mocskos, aljas világ ez,

ez a farizeus Európa!

Kenyér s jog helyett a szegényt

csitítja karddal, üres éggel

és cinkos lelkiismeretét

avatag és modern mesékkel;

száz év, de már kétezer óta

hány szent vágy halt meg gaz szivében!

Hazám, keresztény Európa,

mi lesz, ha bukására döbben,

mi lesz, ha újra földre száll

a Megcsúfolt és Megfeszített,

s mert jósága, hite, imája

egyszer már mindent elveszített:

mi lesz, ha megjő pokoli

lángszórókkal, gépfegyverekkel,

vassisakos, pestishozó,

bosszúálló angyalsereggel?

Mi lesz, ha megjő Krisztus és

új országot teremt a földön,

ha elhullanak a banditák

s nem lesz több harc, se kard, se börtön,

ha égi szerelmét a földi

szükséghez szabja ama Bárány

s újra megvált - óh, nem a jók,

de a gonoszok vére árán:

hazám, boldogtalan Európa,

ha túléled a harcok végét,

elbírod-e még te az Istent,

a Szeretetet és a Békét?

1923

Szabó Lőrinc :Hazám

Nem faluba, nem Budapestre

és nemcsak magyarnak születtem,

fél Földre süt a nap felettem,

fél Földdel együtt fed az este.

Tanítóm minden, ami él,

apám, a múlt egész világa

s addig terjed hazám határa,

ameddig az agyam elér.

Nagyon szegény, ki büszkeségét

már érdeméből lopja ki

s ripacsként a mellét veri

azért, ami helyette érték:

én azt szeretném, ha hazám,

e föld, hol mindent, ami ember,

vágytam példázni életemmel,

lehetne egykor büszke rám.

1930

Szabó Lőrinc : Nyitnikék - Téli este - Lóci elalszik

 Szabó Lőrinc : Nyitnikék

Alszik a hóban     

a hegy, a völgy;

hallgat az erdő,

hallgat a föld.

Mikor legutóbb

jártam itt,

nyár nyitogatta

pipacsait,

a nyár nyitogatta,

temette az ősz;

és volt, aki vesztett,

és nincs, aki győz.

Lombnak, virágnak

nyoma sehol,

fekete csontváz

a fa, a bokor,

s halotti csipke

a díszük is,

az a törékeny

tündéri dísz,

mit rájuk aggat

éjszaka

fehér kezével

a zuzmara.

Alszik a hóban

a hegy, a völgy,

hallgat az erdő,

hallgat a föld.

Egyszerre mégis

rezzen a táj:

hármat fütyül

egy kis madár.

Háromszor hármat

lüktet a dala,

vígan, szaporán, mint

éles fuvola.

Az a fuvolás

a Nyitnikék!

Már kezdi is újra

az énekét:

kék füttyre mindig

'kvart' lefelé:

nem sok, de örülni

ez is elég.

Nyitni kék, fütyüli,

nyitni kék,

szívnek és tavasznak

nyílni kék!

Nyitni, de - nyitni, de -

nyitni kék!

Fütyülöm én is

énekét.

Nyitni kék, fütyüli,

nyitni kék,

a telet bírni

illenék!

Bírni és bízni

illenék!

Fütyül és elszáll

a Nyitnikék.

Nyitni kék! - fütyülök

utána

s nézek az eltűnő

madárra.

Nyitni kék, fütyülöm,

nyitni kék,

hinni és bízni

kellenék,

mint az a fázó

kis madár,

aki sírja, de bírja,

ami fáj,

akinek tele rosszabb,

mint az enyém,

és aki mégis

csupa remény.

Nyitni kék, indulok,

nyitni kék,

fog az én szívem is

nyitni még.

Nyitni kék! Ébred

a hegy, a völgy,

tudom, mire gondol

a néma föld.

Ő volt a szája,

a Nyitnikék,

elmondta a holnap

üzenetét:

a hitet, a vágyat

fütyülte szét,

kinyitotta a föld

örök szivét:

fütty-fütty-fütty, nyitni kék,

nyitni kék -

Nyisd ki, te, versem,

az emberekét!

1933

Téli este

Lócika megjött, hároméves,

a szél kicsípte, friss, piros,

veti mackóját, s magyarázza,

hogy nincs odaki semmi rossz,

és füstöl a ló orra, és ő

nem borult fel a ródlival,

s az ablaknál ölembe mászik

a kinéz és szól: - Csak az a baj,

hogy korán kellett hazajönni!

- s mesél és nézi csillogó

szemmel, hogy táncoltatja ott kint

fehér pillangóit a hó.

Mesél, s én érzem, gyönge szíve

a kezem alatt hogy dobog,

és egy őzike jut eszembe,

erdő és erős farkasok,

és háború és védtelenség,

és mindaz, ami hazajövet

láttam az utcákon, s amit ti,

ti is tudtok mind, emberek:

mind ami kín itt van köröttünk

s ami már ki se mondható,

mert ami még kimondható,

már az is csak irtózni jó.

... Mi lesz, őzike?...A gyerek újra

tapsol: -- Apu, de szép a tél! --

Jó volna hinni, néki hinni,

aki nem tudja, mit beszél.

1933

Szabó Lőrinc : Lóci elalszik

Azt hittük, már rég alszik, és

egyszerre frissen, hangosan

megszólalt a szomszéd szobából

Lóci, a kisfiam.

"Anyuka, kit temetnek el?"

- kérdezte; és mi, a nagyok,

összenéztünk, és a szemünkben

veszély volt és titok,

hogy mire gondol Lóci és

mitől fél, hol jár az esze,

s a meglepetés zavarában

nem felelt neki senki sem.

"Kit tesznek le a föld alá?"

- sürgette most már a gyerek.

"Azt, aki meghalt" - szólt az anyja

gyorsan és nevetett.

"A-azt?" - békült meg a kicsi,

felejtve minden rossz gyanút.

"Csak azt?...Akkor jó!" - tette hozzá

és most már elaludt.

1933