Szabó Lőrinc : Mosztári tücsök - Szeretlek - Piszkosságok

Szabó Lőrinc : Mosztári tücsök

Jó tücsök, ki gyermeknyaraimnak

annyi délutánját telezengted,

elkísértél most is az utamra,

elkísértél messze idegenbe.

Sokhazájú boldog nyári lelked

becirpelt a csattogó vonatba,

zengett tőled az egész Dunántúl,

zengett a sziklás éj; s azután is,

fent a Karszton, s lent, végig a dalmát

szigeteken hű társam maradtál:

idegenbeszédű emberek közt

jó tolmács volt ismerős beszéded.

Aztán jött a tenger, jött a ringó,

sirályszavú, kék bizonytalanság,

négy napon és három éjen által

muzsikás vizekkel laktam együtt,

és mégis, amikor újra parti

ággyal várt az este: mily öröm volt

ablakon át hallani a hangod,

mely a biztos földet énekelte!

Föld fiai vagyunk mind a ketten.

A kanyargó, zord, hegyi vasúton

most is itt vagy, holdfényben, Ragúza

és Mosztár közt, milliószor egy-egy

kis barátom, milliónyi testvér.

Beszólsz hozzám a zúgó vonatba:

itt hazámat juttatod eszembe,

otthon meg, a budai hegyek közt,

ezt a földet fogod énekelni.

1932

Szabó Lőrinc:Szeretlek

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,

egész nap kutatlak, kereslek,

egész nap sírok a testedért,

szomorú kedves a kedvesért,

egész nap csókolom testedet,

csókolom minden percedet.

Minden percedet csókolom,

nem múlik ízed az ajkamon,

csókolom a földet, ahol jársz,

csókolom a percet, mikor vársz,

messziről kutatlak, kereslek,

szeretlek, szeretlek, szeretlek.

1928

Szabó Lőrinc : Piszkosságok

Sokszor elszörnyedek magamtól,

hogy egy-egy rossz óra alatt

mi minden megfordul fejemben,

mennyi förtelmes gondolat;

s ha visszanézek tíz-húsz évre,

bűnökre - mennyi tévedés! -

majdnem revolvert ad kezembe

a kései szégyenkezés.

És lassan mégis belenyugszom:

Ilyen voltam, hát mit tegyek?

Akárhogy bánom is ma ezt, azt,

megváltoztatni nem lehet.

És ez a megváltoztathatatlan,

amit most már vállalni kell,

azzal vezekeltet a rosszért,

hogy sohase felejtem el;

de vigasztal is, jóra oktat:

szeretni, ami emberi -

piszkosságaimból tanultam

másoknak megbocsátani.

1933

Szabó Lőrinc : Szél hozott , szél visz el - Hazám , keresztény Európa - Hazám

Szabó Lőrinc : Szél hozott , szél visz el

Köd előttem, köd mögöttem,

isten tudja, honnan jöttem,

szél hozott, szél visz el,

minek kérdjem: mért visz el?

Sose néztem, merre jártam,

a felhőknek kiabáltam,

erdő jött: jaj, be szép!

- megcibáltam üstökét.

Jött az erdő: nekivágtam,

a bozótban őzet láttam,

kergettem, ott maradt,

cirógattam, elszaladt.

Ha elszaladt, hadd szaladjon,

csak szeretőm megmaradjon,

szeretőm: a titok,

ő se tudja, ki vagyok.

Isten tudja, honnan jöttem,

köd előttem, köd mögöttem,

szél hozott, szél visz el,

bolond kérdi, mért visz el?

1923

Szabó Lőrinc : Hazám , keresztény Európa

Útálom és arcába vágom:

- Száz év, de tán kétezer óta

őrült, mocskos, aljas világ ez,

ez a farizeus Európa!

Kenyér s jog helyett a szegényt

csitítja karddal, üres éggel

és cinkos lelkiismeretét

avatag és modern mesékkel;

száz év, de már kétezer óta

hány szent vágy halt meg gaz szivében!

Hazám, keresztény Európa,

mi lesz, ha bukására döbben,

mi lesz, ha újra földre száll

a Megcsúfolt és Megfeszített,

s mert jósága, hite, imája

egyszer már mindent elveszített:

mi lesz, ha megjő pokoli

lángszórókkal, gépfegyverekkel,

vassisakos, pestishozó,

bosszúálló angyalsereggel?

Mi lesz, ha megjő Krisztus és

új országot teremt a földön,

ha elhullanak a banditák

s nem lesz több harc, se kard, se börtön,

ha égi szerelmét a földi

szükséghez szabja ama Bárány

s újra megvált - óh, nem a jók,

de a gonoszok vére árán:

hazám, boldogtalan Európa,

ha túléled a harcok végét,

elbírod-e még te az Istent,

a Szeretetet és a Békét?

1923

Szabó Lőrinc :Hazám

Nem faluba, nem Budapestre

és nemcsak magyarnak születtem,

fél Földre süt a nap felettem,

fél Földdel együtt fed az este.

Tanítóm minden, ami él,

apám, a múlt egész világa

s addig terjed hazám határa,

ameddig az agyam elér.

Nagyon szegény, ki büszkeségét

már érdeméből lopja ki

s ripacsként a mellét veri

azért, ami helyette érték:

én azt szeretném, ha hazám,

e föld, hol mindent, ami ember,

vágytam példázni életemmel,

lehetne egykor büszke rám.

1930

Szabó Lőrinc : Nyitnikék - Téli este - Lóci elalszik

 Szabó Lőrinc : Nyitnikék

Alszik a hóban     

a hegy, a völgy;

hallgat az erdő,

hallgat a föld.

Mikor legutóbb

jártam itt,

nyár nyitogatta

pipacsait,

a nyár nyitogatta,

temette az ősz;

és volt, aki vesztett,

és nincs, aki győz.

Lombnak, virágnak

nyoma sehol,

fekete csontváz

a fa, a bokor,

s halotti csipke

a díszük is,

az a törékeny

tündéri dísz,

mit rájuk aggat

éjszaka

fehér kezével

a zuzmara.

Alszik a hóban

a hegy, a völgy,

hallgat az erdő,

hallgat a föld.

Egyszerre mégis

rezzen a táj:

hármat fütyül

egy kis madár.

Háromszor hármat

lüktet a dala,

vígan, szaporán, mint

éles fuvola.

Az a fuvolás

a Nyitnikék!

Már kezdi is újra

az énekét:

kék füttyre mindig

'kvart' lefelé:

nem sok, de örülni

ez is elég.

Nyitni kék, fütyüli,

nyitni kék,

szívnek és tavasznak

nyílni kék!

Nyitni, de - nyitni, de -

nyitni kék!

Fütyülöm én is

énekét.

Nyitni kék, fütyüli,

nyitni kék,

a telet bírni

illenék!

Bírni és bízni

illenék!

Fütyül és elszáll

a Nyitnikék.

Nyitni kék! - fütyülök

utána

s nézek az eltűnő

madárra.

Nyitni kék, fütyülöm,

nyitni kék,

hinni és bízni

kellenék,

mint az a fázó

kis madár,

aki sírja, de bírja,

ami fáj,

akinek tele rosszabb,

mint az enyém,

és aki mégis

csupa remény.

Nyitni kék, indulok,

nyitni kék,

fog az én szívem is

nyitni még.

Nyitni kék! Ébred

a hegy, a völgy,

tudom, mire gondol

a néma föld.

Ő volt a szája,

a Nyitnikék,

elmondta a holnap

üzenetét:

a hitet, a vágyat

fütyülte szét,

kinyitotta a föld

örök szivét:

fütty-fütty-fütty, nyitni kék,

nyitni kék -

Nyisd ki, te, versem,

az emberekét!

1933

Téli este

Lócika megjött, hároméves,

a szél kicsípte, friss, piros,

veti mackóját, s magyarázza,

hogy nincs odaki semmi rossz,

és füstöl a ló orra, és ő

nem borult fel a ródlival,

s az ablaknál ölembe mászik

a kinéz és szól: - Csak az a baj,

hogy korán kellett hazajönni!

- s mesél és nézi csillogó

szemmel, hogy táncoltatja ott kint

fehér pillangóit a hó.

Mesél, s én érzem, gyönge szíve

a kezem alatt hogy dobog,

és egy őzike jut eszembe,

erdő és erős farkasok,

és háború és védtelenség,

és mindaz, ami hazajövet

láttam az utcákon, s amit ti,

ti is tudtok mind, emberek:

mind ami kín itt van köröttünk

s ami már ki se mondható,

mert ami még kimondható,

már az is csak irtózni jó.

... Mi lesz, őzike?...A gyerek újra

tapsol: -- Apu, de szép a tél! --

Jó volna hinni, néki hinni,

aki nem tudja, mit beszél.

1933

Szabó Lőrinc : Lóci elalszik

Azt hittük, már rég alszik, és

egyszerre frissen, hangosan

megszólalt a szomszéd szobából

Lóci, a kisfiam.

"Anyuka, kit temetnek el?"

- kérdezte; és mi, a nagyok,

összenéztünk, és a szemünkben

veszély volt és titok,

hogy mire gondol Lóci és

mitől fél, hol jár az esze,

s a meglepetés zavarában

nem felelt neki senki sem.

"Kit tesznek le a föld alá?"

- sürgette most már a gyerek.

"Azt, aki meghalt" - szólt az anyja

gyorsan és nevetett.

"A-azt?" - békült meg a kicsi,

felejtve minden rossz gyanút.

"Csak azt?...Akkor jó!" - tette hozzá

és most már elaludt.

1933