Bojtor Zsuzsanna: Halottak napjára...

Halottak napjára...

Emlékezz ma mindenkire, kiket szerettél, s már nincsenek,

De azokra is gondolj, kik itt vannak még veled.

Gyújts gyertyát az elhunytnak, s az élőnek egyaránt,

Hadd lobogjon mindenkiért egy aprócska gyertya láng.

Lobogjon a gyertya, a harcban elhunyt lelkekért,

Kik meghaltak az én, s a te létedért,

Kik családjukat vesztették el, kik egyedül maradtak,

Kik értem, érted s értünk mindent feladtak.

Végül emlékezz azokra, kik nem lehetnek már veled, 

S egy perc erejéig, csendben hajtsd le a fejed.

Majd gyújts gyertyát az elhunytnak, s az élőnek egyaránt,

Hadd lobogjon mindenkiért egy aprócska gyertya láng.

Kassák Lajos : Szerelem - Ajánlás - Veled vagyok

Kassák Lajos : Szerelem

Mégis csak a te rejtett tüzed

a legmélyebb sebet égető tűz - Szerelem.

Ó, asszonyok, ó, asszonyok

akik házába olykor benyitottam

vagy csak az ablakon néztem be hozzájuk olykor

s ó, ti lányok, kócos rózsatők a reménydús partokon

be szép, hogy olykor átlobogtok éjszakáim bozótján

s én sejthetem fiatal húsotok illatát

és ó, ti gyöngyszemek a hétköznapok fonalán

az én utcámon mentek át ti reggel, este

milyen boldog a szél, ha szoknyátok ráncait cibálja

milyen örömmel venne fel benneteket a férfiak hajója.

Kiket a káromlás és a korbács gyaláz meg

a gyáva szolgák se mondanak le rólatok soha

soha a katona, ki a halállal jegyezte el magát

minden férfi szíve tárva nyitva áll

várván a galambot, csőrében a gyűrűvel.

Szerszámai közt a kovács, ha rátok emlékszik

kalapácsa dalol az üllőn, bús és gyönyörü dalt dalol

tűzcsóvák nyílnak a szőrnyü vasrácsok indáin

s ő kezes lesz, akár a húsvéti bárány

és sírni tud ő, aki még soha nem sírt

érzi, tőr ütötte át szívét láthatatlan

egy pillantás, vagy egy nevetés mérgezte meg borát

egy nevetés, ami keserűbb volt az epénél.

Csupa igéret vagytok és csupa hívás

csupa átúszhatatlan tenger mégis.

Hány király fejét ejtettétek a porba

hány énekes száját tapasztottátok be sárral

hány szivet roncsoltatok szét unalomból.

Szüz Máriák és szenvedő Veronikák

véres a ti kendőtök minden egyes szála

bánat virágzik a ti kertetekben

aranysárga bánat, ezüstszürke bánat.

És mégis kiolthatatlan a tüzed - Szerelem.

Hogyan is feledhetném a kurta ingű csitri lányt

akit egy kulcslyukon át láttam mint kisfiú

feledhetem-e a véletlenül elcsábított asszonyt

aki lábhegyről és hunyt szemmel adta az első csókot

és a vöröshajú idegen nőt feledhetem-e

aki a tó partján hevert mókussal az ölében

ami nem is mókus volt, de maga a csipkebokor

ahogyan Mózes előtt megjelent a pusztában.

Maga a tűz vagytok ti s én a tűzre való hasáb

fogadjátok hódolatom ajándékát e versben

szűz Máriák, szenvedő Veronikák.

Ajánlás

Fogadd el ajándékom oly szerény

csak az eget adja és a földet

a zöld tengert az álcázott gyilkost

ki sok cápát ölt meg és sok halászt.

Fogadd erdőimet mezőimet

hol galamb fészkel szőke nyúl szalad

és fogadj el engem mert végülis

minden én vagyok e zord világon

s én neked ajándékozom magam

egy vörös csókért egy halvány mosolyért.

Fogadd el ajándékom kedvesem

oly hálatelt és oly neked való.

Veled vagyok

Előtted megyek

te én előttem

a koranap aranylánca

csilingel kezemen.

Hová mégy - kérdezem

feleled - nem tudom.

Siettetném lépteim

de te jobban sietsz.

Előtted én

te én előttem.

Egy kapu előtt mégis megállunk.

Megcsókollak

te nekem adsz csókot

aztán elindulsz szótlanul

és magaddal viszed életem.

Kassák Lajos író, költő, műfordító, képzőművész.

Kassák Lajos (Érsekújvár, 1887. március 21. – Budapest, 1967. július 22.) író, költő, műfordító, képzőművész.

Élete


Autodidakta költő és képzőművész volt.

Kassák István gyógyszertári laboráns és Istenes Erzsébet mosónő gyermekeként látta meg a napvilágot a felvidéki Érsekújváron. Bár szülei taníttatni akarták, a gimnáziumi tanulmányait félbe hagyta, hogy lakatosinasnak állhasson, segédlevelet szerzett. Szakmunkásként 1904-ben Budapestre költözött, ahol vasmunkásként angyalföldi gyárakban dolgozott. Részt vett a szakszervezetek politikai harcaiban, majd tagja lett az MSZDP-nek. 1905-ben számos alkalommal sztrájkot szervezett, emiatt többször elbocsátották. 1909-ben gyalog, pénz nélkül Párizsba ment. 1910-ben hazatoloncolták.

A műveltség- és helyesírásbeli hiányosságok ellenére szívósan küzdött a megjelenésért. Első verse 1908-ban látott napvilágot, első novelláskötete pedig 1912-ben (Életsiratás). Ekkor már túl volt élete meghatározó élményén, az 1909-ben kezdődött gyalogtúrán, mely Párizsba vitte – ennek az útnak az eseményeit, az út során szerzett benyomásait is feldolgozta az Egy ember élete című többkötetes önéletrajzi művében (1927–1935). 1915-ben jelent meg első verseskötete (Éposz Wagner maszkjában), s ugyanebben az évben elindította első folyóiratát, A Tett címmel, melyet egy év múltán háborúellenessége miatt betiltottak.

A Tanácsköztársaság alatt az írói direktórium tagja volt, ám a Kun Bélával folytatott vitái arra késztették, hogy távolságot tartson a bolsevik irányzattól, ugyanakkor soha nem tagadta meg baloldaliságát, és egész életében nem választotta szét a művészt és a társadalomért felelős embert. Saját magát, világképét, de még művészetét is ezzel a két szóval jellemezte: a szocialista ember. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, ott jelentette meg a Ma című folyóiratának új számait. 1926-ban tért haza Magyarországra, ahol Dokumentum (1927) és Munka (1927-1938) címmel szerkesztette továbbra is független, baloldali, avantgárd szellemű folyóiratait.

Az Egy ember élete című nagyszabású önéletírása a Nyugat folyóirat hasábjain jelent meg először folytatásokban 1927 és 1933 között. Könyvalakban történt publikálása után perbe fogták az 1918-19-es részek miatt. (1945 után viszont új kiadásban már meg sem jelenhetett a mű utolsó nagy fejezete, mely éles bírálattal szólt a Tanácsköztársaság kultúrpolitikájáról.) 1935-től rendszeresen írt a Népszavába és a Szocializmusba is. 1945-ben Fodor Józseffel együtt szerkesztette az Új Időket. 1947-1948 közt az Alkotás című lapnak is szerkesztője volt. Kassák 1945 után a Szociáldemokrata Párthoz közel álló szellemiségű, de teljesen független Kortárs c. folyóiratot szerkesztette, 1949-ig, amikor betiltották. 1947-től újra bekapcsolódott a pártéletbe, az SZDP Művészeti Bizottsága elnöke lett. 1948 januárjától országgyűlési képviselő volt, Kelemen Gyula megüresedett helyébe lépett. 1948-ban átigazolták az MDP-be, de 1949-től művei már nem jelenhettek meg. 1953 szeptemberében, az írószövetség párttaggyűlésén kritizálta az MDP kultúrpolitikáját, ezért kizárták a pártból. Ettől kezdve évekig nem publikálhatott, Szénaboglya c. önéletrajzi jegyzeteit halála után adták ki. Csak 1956-tól térhetett vissza a művészeti életbe, az írószövetség közgyűlésén beválasztották az elnökségbe. 1957 után íróként a "tűrt", képzőművészként gyakorlatilag a "tiltott" kategóriába tartozott, egy 1961-es kivétel után sem Párizsba, sem Rómába nem engedték ki saját kiállítására. 1958-tól a párizsi Magyar Műhely c. kiadvány fiatal emigráns szerkesztői (Albert Pál, Bujdosó Alpár, Nagy Pál, Papp Tibor) Kassák munkásságát állították lapjuk és saját munkásságuk középpontjába. Róla elnevezett díjat is kiadtak, külföldi és hazai avantgárd költőket és képzőművészeket kitüntetve. Kassák Lajos-díjat kapott - többek között - Erdély Miklós, Tandori Dezső, Szkárosi Endre, Petőcz András. (Természetesen a Magyar Műhely meghívására sem utazhatott külföldre.) Újabb, kis példányszámban kiadott verseskötetei: Mesterek köszöntése (1965); Üljük körül az asztalt (1968).

Családja

Kassák Lajos a nőkkel való viszonyát sajátosan élte meg: egyetlen gyermekét (a kisleány korán meghalt) soha nem látta, a gyermek anyjával a szülés után megszakította a kapcsolatot.
Első feleségét, a nála két évvel idősebb Simon Jolánt (Simon András és Hazafi Margit leányát), még 1908-ban, 21 évesen ismerte meg, azonban csak húsz évvel később vette nőül, 1928. május 4-én Budapesten.
Budapesti munka és elismerés nélkül töltött évei alatt Simon tartotta el, szerény keresetéből támogatva a költő folyóiratainak kiadását.
1938-ban Simon Jolán öngyilkosságot követett el – a tragédiában nem kevés szerepe volt Kassák zilált szerelmi életének, más nőkhöz írt költeményeinek.

Kassák második felesége Kárpáti (Karpeles) Klára, akivel 1946-ban kötött házasságot. A nála 27 évvel fiatalabb feleségétől később elhidegült, ám Kárpáti Klára mindvégig kitartott mellette – a költő halála után az emlékéhez sem maradt hűtlen.

Főbb művei

• Életsiratás 1912
• Misilló királysága 1914 (megjelent: 1918-ban)
• Eposz Wagner maszkjában 1915
• Máglyák énekelnek 1922
• A ló meghal, a madarak kirepülnek 1922
• A tisztaság könyve 1926
• Egy ember élete 1927-1935 (önéletrajzi mű)
• Az út vége 1946
• Mögötte áll az angyal 1948
• Szegények rózsái 1949
• Ahogyan elindultak 1949
• Szénaboglya 1955
• Boldogtalan testvérek 1957
• Mélyáram 1960
• Költemények, rajzok 1958
• Szerelem, szerelem 1962
• A tölgyfa levelei 1962
• Vagyonom és fegyvertáram 1963
• Mesterek köszöntése 1965
• Üljük körül az asztalt 1968
• Összes versei 1970
• Az izmusok története 1982
• Összegyűjtött műfordítások 1986

Díjak

• 1947, Baumgarten-díj
• 1948, Kossuth-érdemrend (harmadik osztály)
• 1965, Kossuth-díj

Külső hivatkozások

Néhány verse és képarchitektúrája, cikkek
Kassák Lajos: Vagyonom és fegyvertáram
Kassák egyetlen parlamenti felszólalása

Karinthy Frigyes : Lecke - Vezeklés, emelt fővel - Derengés - Az ige így született...

Karinthy Frigyes : Lecke

Megcsókoltalak, megmutatni,

Hogyan kell nékem csókot adni.

Megfúltál, úgy öleltelek

Mutatni, hogy ölelj te meg.

És sírtam is, ölelve térded,

Mert tudtam, hittem, hogy megérted,

Bő könnyeim, a könnyü bért,

Mit értem ontsz, a könnyekért.

Eldobtam mindent - íme, lásd,

Hogyan lehet szeretni mást,

Kiért mindent százszor megadnál,

Ezerszer jobban önmagadnál.

Kész vagyok meghalni miattad,

Hogy élj, hogy meg ne halj miattam,

Ahogy hiszem, hiszen mutattad.

Ne tétovázz, ne félj, ne féltsd magad,

Csak az kap ingyen, aki ingyen ad.

Mondtam, szeretlek, mondd, szeretsz-e -

Mindössze ennyi volt a lecke,

Mindössze ennyi a titok,

De jaj neked, ha nem tudod.

Jaj néked, hogyha az egész

Szabály és példa kárbavész -

Jobb lett volna meg sem születni

Nékünk, mint egymást nem szeretni.

Vezeklés, emelt fővel

A kéj lecsapó mennykövénél

Amit láttam, nem volt mennyország,

- Uram, mutasd meg újra orcád;

Tévedtem, ennyi az egész.

Tévedtem - bűnt miért hazudjak?

Mellet ki ver, kezet ki tördel?

Én ebben a büzhödt gödörben

Téged kerestelek, tudod jól.

Kinek Legelső Látomása

Nyíló gyermekszememben égett:

A pokol fenekén is téged,

Nem ezt a hitvány ördögöt.

Én azt hittem, veled csatázom,

Mint egykor Jákob a hegyen:

Én vagy te - ámen, úgy legyen!

Akárki győz, győzött az isten.

Én ezt a bordélyházi lármát

Ezer sivító torkon át

Mint égbezengő orgonát

Hallgattam tátott, mafla szájjal.

Amivel az ördög kinált,

Ezért ittam a trágyaléből

És a boszorkányok öléből,

Mint aki szentelt bort iszik.

Tűrtem, hogy tátott számba köpjön

S könnyes szemembe, a pimasz,

De most egy áruló grimasz

Az álarcot letépte róla.

Hát ez volt, aki nyársrahúzott,

Eremből ugró vért eresztett?!

És én mint mennyei keresztet

Cipeltem őt a hátamon!

Megállj csak - hát ez nem te voltál?

Hová jutottam, istenem!

Hisz őket én nem ismerem,

Nem ér a játszma - kezdjük újra!

Hatot vetett, vakot vetett

Sorsom ez alvilági kockán -

Sebaj, még bírja a lapockám!

Nem gilt, ha az ördög kever!

Testvér vedd el, keverd meg újra

A zölden izzó vaspohárt:

Énnékem a sátán nem árt,

Az én sorsom isten lehet csak.

Napisten, ordító Valóság,

Új Ádám tántorog eléd,

Mint visszakullogó cseléd,

Ki méhedből szakadt el egykor.

Ki elcsavargott Édenedből

S Lillith sötét szemébe nézett

És megvakult s most puszta kézzel

Tapogatja a kék eget.

Mutass fényt, mely nem pörkölő tűz,

Hangot, mely nem halált okád.

Mutasd meg éltető okát

Az illatos barackvirágnak.

Erdőben fát, erdőt a fában

S erdő mélyén, kit elhagyott,

A szép, csukottszemű, halott,

Mosolygó, édes, édes Évát.

Derengés

Vak voltam - látom a szemed

Süket voltam - hallom a hangod

Néma voltam - gügyögni kezdek,

Légy csendben, hallod?

Hallod? Torkomba zümmög

Elnyújtott, furcsa, vádoló panasz:

De messze, messze, de régi, de mély -

Hogy sír! Mi az?

Asszonyt igéző férfi búg,

Vagy ölbekúszó, gyönge gyermek?

Anyám, nem jó volt. Szülj meg újra.

Rossz voltam. Verj meg.

Az ige így született...

Testvéreim, farkasok, gyönyörű leopárd

Foltos hiéna, bátyám és rokonaim mind

Páva, cifra kuzin, nagynéném, zöld papagáj

Otromba, bölcs elefánt, mókás maki, bánatos marabu

Elbujtam itt a bokorban, hagyjatok egy kicsikét

A Bozót Törvényét jól ismerem én

Kutyával ugatok, üvöltök a sakállal

De ez most nem szemeteknek szól

Mindenre könyörgök!

Friss koncot hagytam a tisztáson, rágjátok le sietve

(Mindjárt jövök én is) csak ezt a pár jelet itt

Hadd karmolom csorbult körmömmel a barlang sziklafalába

Hogy visszataláljon százezer év múlva eltévedt utódom

Magamban hadd makogok, hadd hallja fülem csak

A hangot, a hangot, a tompa zörejt, mit a Lélek

Szorít ki, belülről, kifeléfordult zabáló bestiaszámon

Valami van itt, mit a Bozót hiába figyelne

Amire felelni szárcsa hiába vijjog,

Hiába rikkant a rigó, béka hiába kuruttyol

Valami van itt, valamit szimatolok

Amivel együtt ketten vagyunk csak égi vizen

Vizi mezőkön -

Önmagam és én - én és ő - apja nem én

Vagyok - s ő mégse apám

Van valami, más, mint ez a Törvény,

Van Valaki, kit nőstény nem szült, hím sose nemzett

Nem anyaméhből származik, itt születik most

Makogó két vastag cserepes ajkam

Kínjában széttárt nyílása közül

Buggyanó könnyek magzatvize mellől,

Ahogy előrebukó torokkal

Hörgöm el az új jeladást: is-ten...

Is-ten... is-te-nem könyörülj!

Karinthy Frigyes magyar író, költő, műfordító.

Karinthy Frigyes (teljes nevén: Karinthy Frigyes Ernő, Budapest, 1887. június 25. – Siófok, 1938. augusztus 29.) magyar író, költő, műfordító.

Élete

Édesapja Karinthi József (1846–1921) művelt tisztviselő, a Magyar Filozófiai Társaság alapító tagja. Családneve eredetileg Kohn volt, amit 1874-ben magyarosított Karinthira .

1886. január 3-án evangélikus hitre tért át feleségével és négy leánygyermekével, Elzával, Adával, Gizivel és Emiliával együtt. Doleschall Sándor, a Deák téri német evangélikus egyház lelkésze keresztelte meg őket. Fiúgyermekeik, Frigyes és József már kereszténynek születtek. Édesanyja, Engel Karolina (1850–1895) halála után Karinthi József egyedül nevelte a hat életben maradt gyermeket.

Karinthy Frigyes 1898 és 1900 között kezdett írni: színműveket, kalandos történeteket, verses meséket írt; emellett naplót vezetett. Tizenöt éves volt, amikor a Magyar Képes Világ folytatásokban közölte a Nászutazás a Föld középpontján keresztül című regényét.

Érettségi után matematika-fizika szakon, a bölcsészkaron és a sebészeten is hallgatott egyetemi előadásokat. Noha diplomát soha sem szerzett, egész életében élénk érdeklődéssel és feltétlen tisztelettel fordult a tudományok felé. Bajor Andor szerint „hitt az értelem erejében, sőt azt mondhatjuk: vakon hitte, hogy múló tünemény a vakság”.

1906-ban Az Újság munkatársa lett. Ebből az időből ered legendás barátsága Kosztolányi Dezsővel. A következő években sorra jelentek meg novellái, paródiái, humoros írásai a különböző budapesti lapokban, de az ismertséget az Így írtok ti című paródiakötete hozza meg számára 1912-ben.

1914-ben vette feleségül Judik Etel színésznőt, aki 1918-ban spanyolnáthában meghalt. Gyermekük Karinthy Gábor költő. 1920-ban házasodott össze Böhm Arankával. Gyermekük Karinthy Ferenc (Cini) író.

Mesterének Jonathan Swiftet vallotta; az Utazás Faremidóba és Capillária című regényei a Gulliver ötödik és hatodik utazása alcímet viselik.

Sok ismert mű magyar fordítása kötődik a nevéhez (elsősorban a Micimackóé), de valószínűleg a fordítások egy részét Mici nővére (Karinthy Emília) készítette, vagy legalábbis ő készítette elő az író számára a nyersfordítást.

1929-es Láncszemek című novellájában megalapozza a hat lépés távolság elméletét, mely később világhíres lett, főként a vele foglalkozó tudósok és művészek által.

1935-ben Baumgarten-díjjal jutalmazták.

1936-ban agydaganattal műtötte meg Stockholmban Herbert Olivecrona; erről írta Utazás a koponyám körül című regényét. 1938-ban agyvérzésben meghalt.

Egyes szóalkotásai (például halandzsa) és kifejezései ("magyarázom a bizonyítványomat") a mai köznyelvet gazdagítják.

Műveinek kiadásában közreműködött titkára, a később rejtvényein, fejtörőin keresztül ismertté vált Grätzer József is.

Munkássága

Karinthy maga mondta, hogy minden műfajban alkotott maradandót. Az olvasóközönség többnyire irodalmi karikatúráit ismeri, az Így írtok tit, valamint a kisdiák életéből megírt képeket tartalmazó Tanár úr kéremet. De Karinthy életműve ennél jóval tartalmasabb és sokrétűbb. Fiatal korától kezdve vonzódott a tudományokhoz, a magyarok közül elsőként ült repülőre Wittman Viktor pilóta mellett, majd annak szerencsétlenségből bekövetkezett halála után megírta Wittman életrajzát.

Első irodalmi sikerét gyerekkorában érte el, Verne hatását mutató kisregényét, a Nászutazás a Föld középpontján keresztül című írást 12 éves korában kiadták. A század eleji vicclapokban közölt irodalmi karikatúráival és humoreszkjeivel szerzett magának hírnevet. Ezeket a műveit később sem tagadta meg, de nem egy nyilatkozatából, írásából, kortársak által lejegyzett mondatából kiérződik a keserűség, hogy a humoros művei miatt nem veszik őt eléggé komolyan, nem törődnek filozófiai, politikai gondolataival. (Erre utal A cirkusz című novellájában is.) Főként újságokba írt, több, mint ötezer cikket alkotott életében, ezek között akad riport, tudósítás, útinapló, filozófiai eszmefuttatás, irodalmi elemzés, tűnődés a politika állásáról és temérdek humoreszk.

Regényei nő és férfi kapcsolatát boncolgatják, leginkább a Gulliver utazásai folytatásaként írt Capillária és az Utazás Faremidóba. Legnépszerűbb regénye mégis az Utazás a koponyám körül, amelyet az agydaganata miatt bekövetkezett eseményekről írt. A regényben részletesen leírja az agyműtét közbeni gondolatait, érzéseit, emiatt a külföldi orvosok körében is ismert lett ez az írás.

Novelláiban is sokat foglalkozik a párkapcsolat és a szerelem problémáival, férfi és nő közti egyenlőtlenséggel. A történetek fő témája a szenvedés, a megalkuvás, a magát érvényesíteni próbáló hős sikertelensége. Emellett számos, ma a sci-fi műfajába sorolható történetet is írt.

Sikeres színpadi szerző volt, művei többnyire egyfelvonásos bohózatok, de írt egész estés vígjátékot (Földnélküly János, A nagy ékszerész) és komoly hangvételű darabot is (Holnap reggel). Összegyűjtött színpadi művei három kötetet töltenek meg.

Műfordításai ma is ismertek, főként a Micimackó, a Leacock-humoreszkek és a Tom Sawyer kalandjai. Bár magát sokszor költőnek vallotta, viszonylag kevés verset írt, ezek között a szabadversek vannak többségben, hosszú, központozás nélküli gondolatkitörések.

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 136.

Művei

• Utazás a Merkurba, regény, 1898-1900
• Nászutazás a Föld középpontján keresztül, regény, 1902
• Így írtok ti, paródiák, 1912
• Esik a hó, novellák, 1912
• Ballada a néma férfiakról, novellák, 1912
• Együgyű lexikon, 1912
• Görbe tükör, humoreszkek, 1912
• Találkozás egy fiatalemberrel, novellák, 1913
• Grimasz, novellák, 1914
• Két hajó, novellák
• Legenda az ezerarcú lélekről, novellák
• Beszéljünk másról, karcolatok
• Ó, nyájas olvasó, karcolatok
• Aki utoljára nevet, karcolatok
• Így láttátok ti, paródiák
• Tanár úr kérem, irodalmi paródia, 1916
• Holnap reggel, dráma
• Utazás Faremidóba, regény
• Krisztus vagy Barabbás, elbeszélések, 1918
• Bűvös szék, dráma, 1918
• Viccelnek velem
• A repülő ember, 1920
• Ne bántsuk egymást, humoreszkek, 1921
• Hököm-színház, jelenetek, 1921
• Jelbeszéd, novellák, 1921
• Gyilkosok, novellák, 1921
• Capillária, regény, 1921
• Kötéltánc, regény
• Nevető dekameron, esszék
• Ki kérdezett?, esszék
• Minden máskép van, karcolatok
• Nem mondhatom el senkinek, versek
• A delejes halál, novellagyűjtemény (sci-fi), 1926
• Hasműtét, novellák
• 100 új humoreszk
• Még mindig így írtok ti, irodalmi karikatúrák
• Barabás, novellák
• Nevető betegek
• Mennyei riport, regény, 1937
• Utazás a koponyám körül, 1937
• Üzenet a palackban, versek, 1938
• 
  

Művei alapján készült filmek

• Mágia (1917) rendezte Korda Sándor
• Barátságos arcot kérek (1935) rendezte Kardos László
• Tanár úr, kérem (1956) rendezte Mamcserov Frigyes
• Utazás a koponyám körül (1970) rendezte Révész György
• Holnap reggel (1970) rendezte Horváth Jenő
• A Nagy Ékszerész (1978) rendezte Karinthy Márton
• 1 és a semmi (2004) (rövidfilm) rendezte Molnár Péter
• Utazás a koponyám körül (2005) készítette Chi Recordings
• Lux úr szabadalma (2006) (rövidfilm) rendezte Gerő Marcell

Műfordításai

• Charles Dickens: Két város regénye
• Heinrich Heine: Mit nekem már cifra zsoltár… (Laß die heil'gen Parabolen)
• Stephen Leacock: Rosszcsirkeff Mária és társai
• Stephen Leacock: Gertrúd, a nevelőnő
• Alan Alexander Milne: Micimackó (átdolgozás)
• Alan Alexander Milne: Micimackó kuckója (átdolgozás)
• Alan Alexander Milne: Micsoda négy nap!
• Christian Morgenstern-versek
• Luigi Pirandello: Hat szerep keres egy szerzőt
• Jonathan Swift: Gulliver utazásai
• Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai (fordítóként, majd Koroknay István új fordításának közreműködőjeként feltüntetve)
• Metta V. Victor: Egy komisz kölök naplója
• Franz Wedekind-novellák
• 
  

Kányádi Sándor : Bántani én nem akarlak - Egy csokor orgona mellé - Elment a nyár - Jön az ősz

Kányádi Sándor : Bántani én nem akarlak

Bántani én nem akarlak,

szavaimmal betakarlak,

el-elnézlek, amíg alszol.

Én sohasem rád haragszom,

de kit bántsak, ha nem téged,

az én vétkem, a te vétked,

mert akarva, akaratlan,

halálom hordod magadban,

s a fiammal, akit szültél,

halálom részese lettél,

és történhet már akármi

történhető, e világi,

oldhatatlanul köt hozzád

e magasztos bizonyosság,

világrészek, galaktikák

távolából is mindig rád

emlékeztet ez a vétked.

Kit szeressek, ha nem téged.

1965

Egy csokor orgona mellé

Jékely Zoltánnak szeretettel

orgonaszó orgonaillat

ónkarikás ablaktányérok

lépesméz-ízű zsoltár

életem pünkösd-évszaka

lelkem pünkösdi itala

máig zsongító óborom

nyelvem petőfi sándora

albertus molnár

ledőlt a cinterem fala

kövei földbe vástak

védtelen áll a dombon

maholnap egyesegyedül

istené lesz a templom

csupán egy ajkon szól már

paptalan marosszentimrén

haldoklik szenczi molnár

hoztam egy csokor orgonát

ülök őbenne bízón

ülök hol várja jézusát

a házsongárdi síron

1975

Elment a nyár

Elment a nyár,

itt az ősz,

reggelente párát lehel

a kis őz.

Elment a nyár, megjött az ősz,

fosztogat,

gyéríti a sápadozó

lombokat.

Reszket a lomb, remeg az őz:

fél, de fél:

pedig nem jár vad erre más

csak az őszi szél.

Jön az ősz

Jön már az ismerős,

széllábú, deres ősz.

Sepreget, kotorász,

meg-megáll, lombot ráz.

Lombot ráz, diót ver,

krumplit ás, szüretel.

Sóhajtoz nagyokat

s harapja, kurtítja

a hosszú napokat.

Kányádi Sándor : Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, Hargita megye, Románia, 1929. május 10. – ) Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Életrajza

Kányádi Sándor 1929. május 10-én született Nagygalambfalván (Hargita megye, Románia). Édesapja Kányádi Miklós gazdálkodó, édesanyja László Julianna, akit korán, 11 évesen (1940) vesztett el. Az elemi iskola 5 osztályát szülőfalujában végezte. A középiskolát a székelyudvarhelyi református kollégiumban (1941-1944), a Római Katolikus Főgimnáziumban (1944-1945) és a fémipari középiskolában (1946-1950) végezte. Ezt követően beiratkozott a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színházművészeti Főiskolára, de a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyar-irodalom szakos tanári diplomát 1954-ben, de soha nem dolgozott tanárként, életét az irodalomnak szentelte.

Költői tehetségét Páskándi Géza (1933-1995) fedezte fel. Ő közölte 1950-ben első versét a bukaresti Ifjúmunkás című lapban. 1951-1952-ben az Irodalmi Almanach segédszerkesztője, ezzel egyidőben néhány hónapig az Utunk, 1955-1960-ban a Dolgozó Nő munkatársa, 1960-tól 1990-ig pedig a Napsugár című gyermeklap szerkesztője.

Bécsben 1967-ben előadást tartott Líránkról Bécsben címmel. 1984-ben egy hosszabb, észak- és dél-amerikai előadó körúton vett részt. 1987-ben meghívták a rotterdami Nemzetközi Költőtalálkozóra, de mivel útlevelet nem kapott, ezért tiltakozásul kilépett a Román Írószövetségből. 1992-ben Izraelben erdélyi jiddis népköltészet-fordítását mutatta be.

Jelenleg

A Confessio szerkesztőbizottság tagja, 1990-től az Antitotalitárius Demokratikus Fórum tiszteletbeli elnöke, 1997-től a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagja. 1950-től Kolozsvárott él. Írói álneve Kónya Gábor.

Családja

1958-ban kötött házasságot Tichy Mária Magdolna tanárral és szerkesztővel. Két gyermekük született: Zoltán Sándor (1962) és László András (1971).

Verseskötetei

• Virágzik a cseresznyefa, (1955)
• Sirálytánc, (1957)
• Kicsi legény, nagy tarisznya, (1961)
• Harmat a csillagon, (1964)
• Fényes nap, nyári nap, (1964)
• Három bárány, (1965)
• Kikapcsolódás, (1966)
• Függőleges lovak, (1968)
• Fából vaskarikát, megirta Kétszemélyes tragédia cimű szinművét ,(1969)
• Fától fáig, (1970)
• A bánatos királylány kútja, (1972)
• Szürkület, (1979)
• Farkasűző furulya, (1979)
• Tavaszi tarisznya, (1982)
• Madármarasztaló, (1986)
• Küküllő kalendárium, (1988)
• Sörény és koponya, (1989)
• Valaki jár a fák hegyén (1997)
• Csipkebokor az alkonyatban (műfordítások), (1999)
• Felemás őszi versek, (2002)
• 
  

Meséskötetei

• Fából vaskarika, (1969)
• Kenyérmadár, (1980)
• Meddig ér a rigófütty, (2005)
• Virágon vett vitéz ( 2002)
• Világlátott egérke ( 2011)

Díjak

• 1968 – Utunk-díj
• 1971 – A Romániai Írószövetség Díja (Fától fáig)
• 1978 – A Romániai Írószövetség Díja (Szürkület)
• 1979 – Alföld-díj
• 1986 – Déry Tibor-díj
• 1989 – Az Év Könyve Díj (Sörény és koponya)
• 1989 – Az Év Hanglemeze (Vannak vidékek)
• 1990 – MSZOSZ-díj
• 1990 – A Castren Társaság díja
• 1992 – Látó-nívódíj
• 1993 – Kossuth-díj
• 1993 – Magyar Művészetért Díj
• 1994 – Herder-díj
• 1994 – Látó-nívódíj
• 1995 – Látó-nívódíj
• 1998 – Magyar Örökség-díj
• 2000 – a C.E.T. Millenniumi díja
• 2001 – Kölcsey Ferenc Millenniumi Díj
• 2002 – a Pro Renovanda Cultura Hungariae fődíja
• 2004 – Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal
• 2004 – Mecénás-díj
• 2005 – Hazám-díj
• 2008 – A Magyar Kultúra Követei Díj
• 2009 – Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje
• 2009 – Budapest, I. kerület díszpolgára
• 2010 – Bethlen Gábor-díj

Kaffka Margit - Nem hiszek - Valamiért ez a sok rózsa - Augusztus - Primavéra - Emberke - Tó-mese

Kaffka Margit - Nem hiszek

Egy fáradt pille ringott haldokolva

tarlott gallyon, barnás levél alatt.

Sápadt falombok halovány árnyéka

remegve űzött őszi sugarat.

Nagyon szomorú mese volt az élet.

A fán már útrakészült száz madár.

És mind nekem csacsogta búcsúzóra,

hogy a nyaram sohsem jön vissza már.

Bealkonyúlt keserves sóhajomra,

és csillagkönnyel lett tele az ég.

Azon az éjen álmok látogattak

oly teli fénnyel, mint tán soha még.

Olyan kicsike, szűk volt a szobácskám,

mégis egész tündérország befért.

És álmodtam merész, nagy boldogságrul,

álmodtam nagy, boldogságos mesét.

Álmodtam én már sokszor égiszépet,

és mindig fájó szívvel ébredék.

Elég! Álmodni nem akarok többet,

se húnyt reményeket siratni még.

Tudom: jő majd a józan, szürke reggel,

és szomorú lesz. Csupa köd, hideg.

Jöhetne már maga a boldogság is,

annak se tudnék hinni. Nem hiszek.

Kaffka Margit: Valamiért ez a sok rózsa

Úgy összeborzong, megremeg.

Könnyelmű, tarka violák is

Egymásnak csendet intenek.

Csitul a szellő, – lábhegyen csak

Kímélve, búsan közeleg, –

A legyintését féltve, óva,

Zajtalanul összefogózva,

Fogják fel néma levelek,

- Megilletődött őrszemek, –

Mik szegett fővel, sorra állnak

Ablakánál a kerti háznak…

Ott benn, – elgyötrött némaságnak

Kél hosszú, panaszos jaja,

Halkan, kisértőn, – mintha távol

Árnyak völgyéből hallszana,

Majd vergődő sikolyra válik,

Mint a lélekharang szava – - –

Ott benn, – virágos kerti házban

Rettentő, fagyos elmúlás van,

Az élet oda van, – oda.

A virágoknak asszonya,

Küszködve most haldoklik éppen

Egy férfi szívében.

Kaffka Margit: Augusztus

Szőke búza között pipacsos kis kalap,

Hiába süt a nap, - árnyék van az alatt.

Sétál a kisasszony komlóba, búzába,

Lengő a ruhája, pipacsbokrétája.

Nézi Csere Jóska: Ej, be szemrevaló

Picike cipellő, - szűkráncú viganó!

Hogy libeg, közeleg ott az árokszélen!

Idetart, itt terem... Cseng a szava: "Kérem,

Maga talán olyan - falubeli legény?

Nem lelem az utat, úgy eltévedtem én.

Mutassa meg merre! Vagy inkább - vezessen!

Ilyen nagy mezőbe sose jártam Pesten."

Szőke búzaföldön lemenőben a nap,

Szőke lány hajárul lekerül a kalap.

Gyenge, puha szellő játszva bomlik vele,

Pipacsbokrétának hullong a levele,

Rebben a fürjmadár nád megett, sás alatt...

Egyszer csak a legény visszanéz, elmarad.

Hangos szavú rigó csúfságra jár véle:

- De belenéztél a kisasszony szemébe!

Kacag a kisasszony: "Ej de messzire jár!

Széles ez az árok! Átsegít, ugyebár?

Köszönöm, köszönöm! Már jól van! Eresszen!

Ilyen erős ember nincs az egész Pesten!"

Megeste a tarlót gyöngy estveli harmat,

Csere Jóska hallgat, - szegett fővel ballag,

Szemügyre vesz minden útszéli virágot,

- "Lám, egy se törik le, amire ráhágott!

Több kárt tenne benne fiókmadár lába -"

- És indul utána, - és lép a nyomába.

Útszéli virágot tapossa azér' is, -

Ki szánja? Ki bánja? Így pusztulok én is!

- A kisasszony szava mesemondás, álom:

- "Sohase volt nekem ilyen szép virágom,

De nem is lesz többet! Nincs is hol keressem!

Vadkomlót, pipacsot nem árulnak Pesten."

Megeste az utat sírószemű harmat,

A legény is csendes, a leány is hallgat,

Nyugtalan fellegek bomolnak az égen,

Valami bús nóta szól a faluvégen, - -

Felnéz a kisasszony gondba, gondolatba:

- "Rojtos keszkenőjét vajon kitől kapta?

Lám, van aki varrja, - lám, van aki szője!

Szépséges, hűséges barna szeretője!" -

Csere Jóska szeme odatéved lesbe:

- "Hej, azt a virágot vajon kinek szedte?

Van akinek adja! Van akit szeressen!

Sok cifra uraság azon a nagy Pesten."

Kaffka Margit : Primavéra

Csak halkan járj, halkan.

A fűszálakra vigyázzunk!

- Megérzi a sok gyökér lenn.

Vigyázva járjunk, - halkan!

Hogy néznek e fiatal fák,

Mert a kezemet megfogtad!

Nem, nem is mireánk néznek,

- Tán bölcsek e fiatal fák?

Én nem megyek tovább innét!

- A tó szeme most kinyílott,

Reggel van, árny van, a tó mély...

Én nem tudok elmenni innét.

Te várj meg engem a parton...

A tóba lenn egy mese-rét van.

Ha feljövök - ezer év mulva, -

Légy te a parton!

Kaffka Margit : Emberke

Rámnyitja az ajtót

Anyám, már itthon vagy? - Há, lábujjhegyen szöktél be megint!

És ki köszönt a fiának? Anyu elfelejtett köszönni. Na, - szép!

Hol pislogsz a sötétben? - A kályha mellett ülsz? Odatalálok!

Megvagy!... Te buksi bagoly!... Mért olyan sütős-meleg a tenyered neked?

Öledbemászhatok?... Csak a néma nem felel, ha kérdezik szépen!

- 'Iszen te mondtad, hogy a buksi bagoly a sötétben pislog!

Azért haragszol?... No lásd, hogy tudsz te beszélni szívem!

Te, máma megittam cseppig a kávét. Nem hiszed? - Kérdezd csak Terézt!

Nem sírtam, míg mosdatott. És egy gombom se' hibázik, nézd meg!

És tudom már ma mondani a k-át a torkommal így: kkávé, kkutya.

Ugye, mert én vagyok a te egyetlenegy okos fiad?

Rajzoltam máma egy Hófehért, de nem fért a koporsóba a lába. -

Ha nagy leszek majd és betűt rajzolok, mint te és adnak azért

Sok-sok pénzt, mint neked, - én mindennap fogok hozni

Kardot meg autót, meg kockát. - Vagy nem, teneked, nem azt,

Hanem tortát, meg könyvet, és kesztyűt, mint Hófehérnek a törpék.

És lovat meg puskát magamnak. - Te nem hoztál semmit ma nekem?

Én... csak tréfából kérdem! Én szeretlek, ha nem is hozol!

Csak a rossz fiúk kérnek mindennap új valamit!

... Elmondod ma azt a verset, hogy: zig-zúg a jégcimbalom?

Ejnye anyu... Hát mért vagy te ma megint olyan...?

Valaki bántott? De megverem én azt egyszer egy fával!

Tőlem is a piros lapdát tavaly elvette tudod

Egy rossz csirkefogó az utcán, - mert tavaly még kiscsacsi voltam,

De most már megnőttem és elverném, ha előtalálnám!

...Anyu! Hisz te még nem kaptál csókot! Azért?...Add csak az arcod!

Hajolj ide. Nem tudsz?... Aki nem mozdul az lusta - érted?

Na, hozok hát ide egy széket és felmászok. Jaj, be nehéz!

Itt fáj - a homlokod? No, mindjár' nem fáj, csak odaérjek!

Hopp!... Még egyszer!... Harmadszor... És egyet még ráadásba!

Így! Látod, hogy már meg is gyógyult?

Ugye kishuncut anyu? Semmi baj! Katonadolog!

N-n-na!...

De most már aztán játsszál velem!

Kaffka Margit : Tó-mese

Zsombék fenekén, hínár sűrűjén

Ott alszik a mélyben a vízilegény.

Ott szélbe se hallani habsuhogást,

Csak néha, ijedve, ha zizzen a nád.

Míg fenn van a nap,

Nem csobban a hab,

Oly félve suhan, mert könnyű az álma

Gyöngyházcsiga-héjbul emelt palotába –

S megvetve az ágya van ifjú szívekbül,

Megtépett, elkínzott leányszívekből.

Mert néha sóhajtva feljön a habbul,

Lányszívre vadászni a parton elindul,

Szép, ifjú alakba bolyong az erdőn,

Van, hogy a faluba, fonóba is eljön,

És hogyha lát

Tüzesszemű lányt,

Megrontja, megejti a víziember

Örvénylő, zivataros szerelemmel.

És hogyha ölelte, kitépi szívét,

Elhozza, lehozza a mélybe szívét.

De egyszer a parton, hogy lopózva megyen,

Ott ült kövön a csudaszép idegen.

A szeme acéltükör, a karja fehér,

A könyje omolt... és nem tudta miér'...

Mégis kacagott

És nézte a habot,

Még futni se indult, – amíg közel ért,

Elvárta, bevárta a vízilegényt.

Az félve ölelte, kereste szívét

S nem lelte, – seholse találta szívét.

Oh mondd te! Ki vette a szívedet el?

Vagy tán nem is volt neked sohse? Felelj!

Szólj, merre keressem a szívedet?

A világ végére is érte megyek,

Szólj, meglelem én!

Te szép, te szegény!

Csak jöjj te le hozzám, ott van szív elég,

Mind neked adnám. De maradj! Hova mégy?

És indul a lány keresni szívét,

A messze hagyottat, az árva szívét...

S azóta a mélyben, hínár sűrűjén,

Gyöngyházpalotában a vízilegény

Nem alhatik, ah olyan szörnyű az álma

Gyöngyházcsiga-héjbul emelt palotába.

Feljön a habbul,

Sóhajtva elindul

És bolygva az erdőn mindszerte kiált,

Keresi az acélszemű, hókarú lányt,

Mert annak sohase látta szívét,

Elvette előtte – más a szívét.

Kaffka Margit író, költő.

Kaffka Margit (Nagykároly, 1880. június 10. – Budapest, 1918. december 1.) író, költő.

Ady Endre a „nagyon-nagy író-asszony”nak nevezte, a magyar irodalom egyik legjelentősebb női íróját, a Nyugat nemzedékének fontos tagját. Indulását nemcsak Kiss József és A Hét íróköre befolyásolta, hanem – saját vallomása szerint – Szabolcska Mihály is.

Apja főügyész volt, de korán meghalt, így a család szerény körülmények között élt. Ösztöndíjasként tanult a szatmári irgalmasnővérek tanítóképző zárdájában, ennek fejében egy évet tanított Miskolcon. Ezután Budapesten tanult tovább és 1902-ben az Erzsébet Leányiskolában polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Visszatért Miskolcra, és a polgári leányiskolában tanított irodalmat és gazdaságtant; tanítványai imádták. Itt jelentek meg első írásai is, versek, novellák, és ekkoriban vált a Nyugat állandó munkatársává is.

1905. január 17-én[?] ment férjhez Fröhlich Brúnó erdőmérnökhöz. Férjét 1907-ben a Földművelődésügyi Minisztériumba helyezték, így Kaffka elszakadt az általa nem kedvelt Miskolctól, de a pár házassága néhány év alatt tönkrement, ezért elváltak. Budapesten 1910–1915 között tanárként dolgozott, közben 1914. augusztus 18-án Szegeden másodszor is férjhez ment Bauer Ervin elméleti biológushoz. Az első világháború kezdetekor elhagyta a tanári pályát és csak a szépirodalomnak élt.

1912-ben jelent meg első (és talán legfontosabb) nagyregénye, a Színek és évek, amely az értékeit vesztett dzsentri társadalommal és a századfordulón élő nők sorsával foglalkozik. Másik nagy sikert aratott regényét, a Hangyabolyt – melyben a zárdában töltött éveket idézi fel – 1917-ben adták ki.

Az I. világháború után tizenkét éves fiával együtt a spanyolnátha járvány áldozatává vált.


Főbb művei

• Versek (1903.)
• Levelek a zárdából (naplóregény, 1904.)
• A gondolkodók és egyéb elbeszélések (elbeszéléskötet, 1906.)
• Csendes válságok (elbeszéléskötet, 1909.)
• Képzelet-királyfiak (meseregény, 1909.)
• Csendes válságok (elbeszéléskötet, 1910.)
• Csonka regény és novellák (elbeszéléskötet, 1911.)
• Tallózó évek (verskötet, 1911.)
• Utolszor a lyrán (verskötet, 1912.)
• Süppedő talajon (elbeszéléskötet, 1912.)
• Színek és évek (regény, 1912.)
• Mária évei (regény, 1913.)
• Szent Ildefonso bálja (elbeszéléskötet, 1914.)
• Két nyár (regények, 1916.)
• Állomások (regény, 1917.)
• Hangyaboly (regény, 1917.)
• Kis emberek barátocskáim (ifjúkori írások, 1918.)
• Az élet útján (verskötet, 1918.)
• A révnél (elbeszéléskötet, 1918.)

Nyárády Károly : Elrabolt Illúziók - Nő Vagyok! - Amikor átverjük magunkat is? - A Hold Szerelmese

Elrabolt Illúziók

Mond, miért van úgy az

Ha szó, mi száll, mint gaz

Megbánt, fáj, s ha igaz

Nincs rá gyógyír és vigasz

Kimondott szavak! Vágnak.

Mögöttük elfojtott vágyak

Kétségbeesett jajszó kiáltva

Száll, és magára hagyatva

elszállt, és dicstelen remény

beteljesült sors, kialvó fény.

Mondataim, melyek mögött

vannak Szavaim, melyek fölött

én vagyok, de semmit sem láthatsz

Elrejtem szemed elől, mert ártasz.

Megtanultam végre a nagy leckét

mitől roppant gerinccel hajlok kétrét

Én most tudom, bár mindig is tudtam

Elmondom tudd te is, mire jutottam:

Ne váltsd meg a világot, hiába teszed

Rámegy vagyonod, kedved és életed

és marad az űr, az érthetetlenség

bámulók serege, s lelkedben kétség.

És tagadd le neved, takard el arcod

Láthatatlanul vívj örökös harcot!

Álarcod soha ne vedd le magadról

Soha ne olvass többet a szavakból!

Ne mutasd, ha tudod, ha érted!

Ne tudják, te tudod, ha nem is kérded!

Nő Vagyok!

Benne van a szó, gesztusában ének

-Nézz rám! Mit szólsz, kellek néked?

Testem lázban, igen forrón égek.

Vágyaim tengerén vezess most át

Cserébe elmondom lényemnek titkát.

„Én nő vagyok!”

Amikor átverjük magunkat is?

.

Ha csókra nyílik a szád, és tényleg akarod,

s kezedbe ütköző kezemet titkon elfogadod,

akkor elmondom, bár szájamon nehéz lakat.

Elmondom ma éjjel, elmondom titkomat!

—Szeretlek!

A Hold Szerelmese

Ha történik, vagy megtörik

a fény, mely nem remény

csak, és nem csak vigasz

elégett gyertyaszál, és viasz

mely füstölögve ég még

Remélve azt, nem hiába ég!

A fejedben mindig tudod

szívedben úgyis ott dobog

a szó, a hang, a kell, a tudat

mely reménytelenül, de kutat,

fényre törve keresi az utat.

Elhallgatott, elaltatott szavak

tiltott könnyek, elfojtott öntudat

Leszaggatott, elhajított virágok

Becsapott ajtók, lefestett ablakok

Bezárva, mint senyvedő virágok

Sötétben tartott, sárguló hajtások

lettek csak az álmaimnak sorsa

elsodort a sors, egy lakhatatlan partra.

Kérdéseimre későn érkező válaszok

Melyek rövidek, hidegek és szárazok

Odavetett szavak, mint az alamizsna

Csont a porban. - Nesze neked kutya!

Pedig veled vagyok, miattad élek

Bár megváltást már nem remélek

és veled lehetnék, ha tehetném

Nem lehet, de kérdezem őszintén:

Miért vagy csak álmaimban?

Miért lehetsz csak eldugottan?

Miért nem fekszel karjaimban?

Miért nem vagy a hajnalokban?

De viszontlátlak régi könyvek oldalán

Veled vagyok akkor az álmok bársonyán

Hajadba kaphat így a csillagok szele

és ott vagyok veled, szeretve téged örökre!

Juhász Gyula : A fekete Mária - A démonhoz - A gyermeket, ha alszik...- Az öregségről - A legszebbnek - Tündér Ilonának

A Szegedi ferences templom és kolostor-ban látható

Juhász Gyula: A fekete Mária

Ősi templom árnyas szögletében

Századoknak füstje és pora

Lassan lepte be s ő mély sötéten

Néz jövőbe hét tőrrel szivében:

Magyarok Asszonya.

Háború és béke váltakoztak

És jött és ment nemzetek sora,

Nyarak búzát, telek havat hoztak,

Ő csak nézett, a Fiát karolva:

Magyarok Asszonya.

Hű zarándok messze, messze tájról,

A lábain országút pora,

Vigaszt várva hozzájött s a távol

Múltakból gyászt s jó reményt világol

Magyarok Asszonya.

S jöttem én is, e szomorú öltő

Bús magyarja, hű zarándoka,

Mit adhatnék, csüggedt, árva költő:

E dalt hozom, mint könnyét a felhő,

Te feketén is vigaszt derengő

Magyarok Asszonya!

A démonhoz

Alszol, de élsz! Tudom, tudom jól.

Te szálltál ki a mámoromból

Egy szürke szerda hajnalán,

Te gyújtogattál bús agyamban,

Míg néztelek dermedt riadtan

S jajgatva hívtam az anyám!

Alszol, de élsz! Te vársz a borban,

Ha majd tiportan lenn a porban

Üvöltöm: minden elveszett!

Te vársz sötéten és ragyogva

És elborult nagy homlokomra

Vöröslőn írod föl neved!

Alszol, de élsz! Az éji csendben

Fölébredsz és megállsz felettem,

Szívemre szorítod kezed.

Rád ismerek, mester, követlek

S a csöndes és bús őrületnek

Pallóján indulok veled!

Alszol, de élsz! Most néha ébredsz

És versek lázas üteméhez

Vered a taktust, csendesen,

De egyszer, egyszer, szörnyű, tompa

Taglóval sujtasz homlokomra

S kioltod tündöklő szemem...

A gyermeket, ha alszik...

A gyermeket, ha alszik, simogasd meg

Egy gondolatban, mint bársony virágot,

Mely szirmait bezárta. Boldog éden

Ringatja most szelíden messze, messze

A nap zajától és a föld porától.

Egy nagy aranykaput nyitott ki éppen,

Melyet kerúbok őriznek dalolva

S lábujjhegyen a smaragd rétre indul,

Arany mezőre és ezüst patakra.

Már mosolyog. Már visszatért megint

Oda, ahonnan eljött s földre tévedt.

Előbbi életének társai,

Kis szöszke angyalok közt hancúroz most,

Szivárványszín labdákkal kergetőznek

És jázminokkal verik arcul egymást,

Örök narancsot esznek s nem mulandó

Babákat ajnároznak égi hintán.

Most elhervad a mosoly ajka szélén

S búsan gügyög: kis társai szaladnak

S ő fölbukott az ébredés göröngyén

És földet ért ismét. Már sír az édes.

Az öregségről

Az ember sokszor megszépül, ha eljő

Az öregség. Fáradt tekintetében

Kihúny a vak mohóság, kapzsiság

S szelíden pislog az emlék világa.

A keze nem szorul konok ökölbe,

De símogató békélten pihen meg

Az ifjúság fején és vállain.

A haja őszén megcsillan mosolygón

A verőfény, mint a havas mezőkön,

Melyek fölött a kéklő végtelen van.

Halk léptei a temetőbe visznek,

De nem sietnek és gyakran megállnak

Egy kedves arcnál, egy hervadt virágnál,

Egy pohár bornál és egy bús zenénél.

Az ember sokszor megszépül, ha eljő

Az öregség. Hadd szépüljek meg én is!

A legszebbnek

A legszebb dalt, mely bennem él,

Elmondom néked egyszer,

Nem ég majd benne szenvedély,

Szívemben fáradt béke mély,

Mint alvó sarki tenger.

Emlékek északfénye még

Gyúl majd fölötte búsan,

Ó mert én annyit szenvedék

Lángolva, könnyem hullt elég,

Ormokra vitt az útam.

A legszebb dalt ott zengem el,

A csillagos magosban,

Hol szívünk halkan ünnepel,

Hol minden biztat és emel,

Hol üdv van, diadal van.

A legszebb dal strófáiból

Bús lelkem száll az égbe,

Lelkem a megtört, megtiport,

Mely hasztalan lángolt, vivott

S most azt dalolja: Béke!

Tündér Ilonának

Hintsen utadra mindenütt a végzet

Fehér rózsákat, szép, fehér leány,

S úgy szálljon csak bú szűzi homlokodra,

Mint sugaras mezőre enyhe árny.

Legyen könnyű tánc életednek útja,

Melyet kisér üdvösség halk zenéje,

S ha menni kell - fehéren és mosolygón,

Mint hulló csillag - úgy suhanj az éjbe!

Lelkednek fényes, hófehér palástját

Ne illethesse soha céda vágy,

Csak szent fohászok érintsék szelíden,

Mint napsugár a szűz havas havát.

E dal is ily szent. Szépséged bűbáját

Titkon merengő költő szíve adja.

Örök szerelmem hervatag virágát

Tűzd mosolyogva hullámos hajadba!

Juhász Gyula a 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője.

Juhász Gyula (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.), a 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője.

Élete

Juhász Illés (1853–1902) posta- és távirdafőtiszt és felesége, Kálló Matild (1862–1953) első gyermekeként született. Anyai nagyapja Kálló Antal volt.

1893–1902 között a szegedi Piarista Gimnázium tanulója volt. 1899. május 21-én jelentek meg első versei a Szegedi Naplóban, augusztus 25-én az Ovidius című versét közölte a Budapesti Napló. 1899. augusztus 26. – 1900. május 5. között piarista novícius Vácott. 1902. május 26-án apja meghalt hátgerincsorvadásban. 1902–1906-ban a pesti egyetem magyar–latin szakos hallgatója volt. Barátságot kötött Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Oláh Gáborral. A Négyesy-szeminárium titkára. 1904. november 26-án, a diáktüntetés alkalmával rendőrkard sújtott rá, megsebesítve fejét és kezét. 1905-ben megismerkedett Adyval, aki nagy hatással volt rá. Juhász Gyula korán felismerte Ady költői tehetségét.

1906. június 7-én tanárvizsgát tett, majd a máramarosszigeti piarista gimnáziumban tanított (1906–1908). 1907. február 9-én öngyilkossági szándékkal eltűnt a városból. Március 17-én tanári államvizsgát tett Budapesten, megismerkedett Gulácsy Lajossal.

1907. augusztus 17-én publikálta első újságírói sikerét jelentő vezércikkét a Szeged és Vidékében Tetemrehívás címmel. Ősszel a lévai piarista gimnáziumban kezdett tanítani.

Október 1-jén elhagyta Lévát, Pestre utazott, a Lánchídról a Dunába akart ugrani, de ifjúkori szerelme, Klima Ilona véletlenül arra járt, s közölte vele, hogy Szegeden megjelent első verseskönyve (Juhász Gyula versei), s ezzel a hírrel visszaadta életkedvét. Október 3-án hazatért Szegedre.

1908–1911-ben a nagyváradi premontrei gimnázium ideiglenes tanára volt. Egyik megalapítója volt A Holnap antológiát kiadó költői mozgalomnak. Megismerte Sárvári Anna (1887–1938) színésznőt, és reménytelen szerelem fűzte hozzá. Az első Anna-vers 1908. október 25-én jelent meg. 1911–1913-ban a szakolcai királyi katolikus főgimnázium tanára volt, de ezt száműzetésnek érezte. 1913–1917-ben a makói állami főgimnáziumban tanított, s ez idő alatt a városban lakott.

1914. március 6-án a pesti Nemzeti Szállóban mellbe lőtte magát. A Rókus kórházban kezelték, ahol fölkereste Eőrsi Júlia. 1917. január 8-án idegrohamot kapott, betegségével a budapesti Moravcsik-klinikán kezelték. Április 9-én „hivatalosan elmebetegnek nyilváníttatik”. 1915. január elején megjelent második kötete, Új versek címmel.

1918. november 22-én tagja lett a szegedi Nemzeti Tanácsnak. A radikális párt al-, majd társelnöke, népgyűlések szónoka, a Délmagyarország vezető publicistája volt. 1919. március 24-én a Forradalmi kiskáté című írásában köszöntötte a vértelen proletárforradalmat. Április 8-án a szegedi színház direktóriumának tagjaként új műsorpolitika kialakításához kezdett. Május 7-én a francia megszállás alatt levő Szegeden, a már április közepén fölülkerekedő ellenforradalom elüldözte a színház éléről; tanárgyűlésen bántalmazták. Életét derékba törte a bukás. Nyugdíjat nem kapott, verseivel, cikkeivel kereste kenyerét. A Munka című szociáldemokrata lap dolgozótársa, a munkásotthonban folyó kulturális munka irányítója volt.

Negyedszázados költői jubileumát 1923. május 20-án Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Móra Ferenc köszöntötte. 1925-ben egyik cikke miatt bíróság elé került, de felsőbb fokon fölmentették.

1926-ban Bécsben József Attila kalauzolta; Kassákkal, Hatvanyval találkozott. 1926 augusztusában Ipar utca 13. szám alatti szülőházát lebontották. 1928-tól havi 44 pengő nyugdíjat kapott. 1929. január 18-án elsőként jutalmazták Baumgarten-díjjal (1930-ban és 1931-ben is megkapta), a siker azonban megbénította. Az év nagy részét a budai Schwartzer-szanatóriumban töltötte. Veronállal mérgezte meg magát.

Juhász Gyula egész életén át boldogtalan volt, társtalan magánya sohasem oldódott fel, tragikus betegsége, pesszimista kedélyvilága csaknem a kezdetektől rányomta bélyegét verseire. Így lett lírájának alaphangja a mélabú és a rezignált bánat. Költői stílusát kevésbé hatja át a szimbolizmus, mint a századelő nagy újítóiét, nyelve konkrétabb, reálisabb, érthetőbb. Költeményei általában rövidek, kompozíciójuk zárt. Az impresszionista hangulatlíra művelője volt. Mélyen hitt a szépségben és a művészetben, mely az elveszett édent jelentette neki.

Kötetei

• Juhász Gyula versei : 1905-1907. Szeged, Dugonics-nyomda, (1907.)
• Új versek. 1908-1914. Békéscsaba, Tevan, (1914.)
• Késő szüret : versek. Budapest, Táltos, (1918.)
• Ez az én vérem : versek. Szeged, [Endényi], (1919.)
• Nefelejcs : versek. Szeged, Kovács Henrik, (1921.) (Szeged : Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat)
• Holmi (elbeszélés). Budapest, Genius, (1929.)
• Fiatalok, még itt vagyok! Versek. Szeged, Magyar Téka, (1935.)
• Juhász Gyula összes versei /előszó Sík Sándor, sajtó alá rend. Paku Imre. [Szeged], Szukits, (1940-1941.)
• Juhász Gyula: Szabadkai versek. Szabadka, Városi Nyomda, (1943).
• Juhász Gyula összes művei/ szerk. Péter László. 1-9. köt. Budapest, Akadémiai Kiadó, (1963-1981.) (Kritikai kiadás) ISBN 963 05 0040 X
• Juhász Gyula összes költeményei/ szerk., utószó Péter László. 1-2. köt. Budapest, Unikornis, (1993.) (Juhász Gyula összes ismert versét tartalmazza.) ISBN 963 8350 00 8