Heltai Jenő: Karácsonyi ballada a régi jó időkről
Karácsony este. Fekete karácsony.
Foltos a lelkünk, ráült a penész.
Kályhánk kihűlt, fukar tüze kilobbant,
A fagyos hold az ablakon benéz.
Néptelen utcák, álmos, ócska házak
Szomoru csöndje bágyasztón fon át...
Ki adja vissza a szegény világnak
A régi jó idők karácsonyát?
A régi jó idők! Telt szénre, fára,
Garasért vettünk örökzöld fenyőt,
Víg gyertya égett, kis csengő csilingelt
És jött az angyal vacsora előtt.
Ma nincs se fa, se vacsora, se angyal,
Csak gyűlölet van, átok, babonák...
Ki adja vissza a szegény világnak
A régi jó idők karácsonyát?
Gyermekzsivajgás, égő, piros arcok,
Olcsó ajándék, drága örömök...
Ma úr a széthúzás, király az éhség,
Az utcasarkon koldus könyörög,
A neve: Jókedv, Hajléktalan, árva,
Többé e földön nem leli honát.
Ki adja vissza a szegény világnak
A régi jó idők karácsonyát?
Ajánlás
Ti híresek, ti nagyjai a földnek,
Bölcsek, vezérek és diktátorok,
Kiszáradt szemmel meddig nézitek még,
Hogy áll a föld, csak a nyomor forog?
Siket fülekkel meddig hallgatóztok?
Még nem elég a könny, a jaj, a vád?
Adjátok vissza a szegény világnak
A régi jó idők karácsonyát!
Benedek Elek: Karácsonyéji álom
Jó reggel, jó reggelt, édes jó anyám!
Angyalarcoddal hajolj le reám.
Hadd öleljelek, hadd csókoljalak,
Kicsi karommal átkaroljalak!
Tudod, ma éjjel hol, merre jártam?
Hiszed, nem hiszed: a mennyországban.
Láttam ott angyalt, százat, ezeret,
Talán még több is volt ott, úgy lehet.
Ha láttad volna! Készültek éppen,
Hogy összeszedjék mind, mi az égben
Játék vala. S hej, mennyi volt!
Az égbolt
Szinte leszakadt alatta,
S az angyalok egy pillanatra
E sok játékot összeszedték,
Hátukra vették,
Aztán – huss! lebbent a szárnyuk,
Szálltak a földre, én utánuk,
Aztán – aztán – felébredék...
Ugy-e szép álom? – Oh, de szép!
Gara Ákos: A gyermek és a fecske
Gyermek:
Édes fecském, kedves fecském,
Mondd meg nekem, kis szivecském:
Hogyha elszállsz tengeren túl,
Ki mutatja, merre indulj?
Lásd, én nagyobb vagyok, mint te,
Erősebb is vagyok szinte:
Mégis itt kell üldögélnem,
Édes anyám jó ölében.
Neked gyönge a kis szárnyad,
Erőtlen két kis lábad:
Mégis elszállsz más országba,
Jobb vidékre, szebb hazába.
Lásd, hogyha én elindulok,
Édes anyám sosem nyugodt:
Mindig várja, egyre várja,
Mikor jön már kis leánya.
Te meg elszállsz tengerekre,
Zivatarba, nagy hidegbe,
Kis ruhácskád víztől ázik,
Gyönge tested reszket, fázik,
S nincs ki féltsen, visszahivjon,
Ha bajod van, meggyógyitson.
Felelj nekem hát szépecskén:
Ki gondol rád, édes fecském?
Fecske:
Azt kérded, hogy ki mutatja:
Merre van a fecske útja?
Hát az Isten fönn az égbe'
Visel gondot a fecskére.
Ő mutatja, merre menjünk,
Hol álljunk meg, hol pihenjünk,
Ő vigyáz ránk, ha leszállunk,
S erősiti gyenge szárnyunk,
Ő visz át a rengetegen,
Hegyen, völgyön, tengereken.
Igy jutunk el más országba,
Jobb vidékre, szebb hazába.
Reád is a Mindenható
Visel gondot, te kis bohó,
S a te áldott, jó Istenkéd
Ápolgatja a kis fecskét.
Gyermek:
Hadd legyen hát, kis madárka,
Ahogy Isten jónak látja,
De most hallgasd meg a titkom,
Amit neked súgok titkon:
Karácsonykor édes anyám
Ajándékkal készül reám,
Tündérfényű karácsonyfa
Kerül majd az asztalomra,
Rajta gyertya, apró játék,
Tarka-barka szép ajándék,
Hajas baba síró-rívó,
Arany dió, ingó-bingó,
Kérdezd meg csak a verebet,
Elmeséli szépen neked:
Milyen pompás, milyen fényes,
Majd meglátod, milyen szép lesz!
Kérlek, tehát, kis szivecském,
Maradj itthon, édes fecském!
Karácsonykor kérve-kérem,
Légy egyszer az én vendégem!
Fecske:
Nem lehet az, kedves gyermek
A kis fecske ősszel elmegy,
Ugy rendezte a jó Isten,
Ne maradjunk télre itten,
Hanem menjünk más országba,
Jobb vidékre, szebb hazába,
Hol a virág szebben virul,
Erdő, mező ujra vidul.
Te meg örülj, örvendj, lányom,
Mert szép ünnep a karácsony.
Mikor a nagy karácsonyfa
Ragyogva száll asztalodra,
Csak arra kérd az Istenkét,
Segítse meg a kis fecskét,
Hogy jövőre visszatérjen
S veled együtt vigan éljen.
Donászy Magda: Fenyő-köszöntő
Köszöntelek, te zöld fenyő!
Megszépítetted házunk.
Hózuzmarás karod körül
Kitárt szívünkkel állunk.
A messziség küldötteként
vállaltad véges sorsod,
mert ránk borult a hosszú éj,
mely fényt, reményt kioltott.
Ott hagytad rég otthonod:
fenyőbarátod, társad.
Az erdők gyantás illata
bezárt szobákban száll csak.
A tág határok álma is
ágad tövében fészkel,
amíg halódó illatod
kályhák tüzében vész el.
A szín és élet is te vagy,
s ameddig ágad zöldell,
betöltesz otthont és szívet
a békességes csönddel.
Iványi Mária: Zöld fenyőfa, köszöntünk
Fenyő, fenyő,
zöld fenyő,
ágad hegyén
rebbenő
gyertyalángok
fénye hull,
esti csöndre
ráborul.
Ajándékod
rengeteg!
Míg csengődet
csengeted,
s pici, puha
hangja száll,
bennünk öröm
muzsikál.
Jó, hogy itt vagy
közöttünk!
Zöld fenyőfa
köszöntünk!
A szeretet
hozott ma,
ágad fénnyel
befonta.
Végh György: Csillagszórós karácsonyfa
Nemsokára karácsony lesz
Ezüst hó hullt már a fákra:
Szél-borzolta erdőszélen
didergett egy fenyőfácska.
Arra gondolt, ha jönnének
és kivágnák karácsonyra,
szép szobában, jó melegben
állhatna, mint karácsonyfa.
Egy kis nyuszi így mesélte
fenyőfáknak még a nyáron:
alig várta, hogy hó hulljon,
s itt legyen már a karácsony.
Egy szép havas téli reggel
teljesült is régi álma:
kivágták és ráfektették
őzek húzta csengős szánra.
Sok más fenyőtestvérével
arra várt a kicsi téren,
hogy valaki kiválassza:
Őt válassza mindenképpen.
Egy mamácska meg is vette,
az erkélyre állította:
búsult is a fenyőfácska:
nem lesz mégsem karácsonyfa!
Aztán mégis elővették
díszítgették napról napra:
csillagszórót, szaloncukrot
aggattak a kis gallyakra.
Került rá sok színes gyertya,
aranydió, papírangyal:
Ő hívta be a kisfiút,
csengő hangú kis haranggal.
Lobogtak a színes gyertyák,
csillagszórók gyúltak sorra:
így lett a kis fenyőfából
örömhozó karácsonyfa.