2013. május 5., vasárnap

Devecsery László: Lennék én



Devecsery László: Lennék én

– Édesanyámnak –

Lennék én gyöngyvirág:
harangszó-illatod,
fehéren csendülő
hószirmú harmatod.

Lennék én két kezed:
virágtitkú bölcső,
szirmok esőjében
felkönnyező felhő.

Lennék a mosolyod:
nevess mindig vélem,
amíg az életünk
megengedi nékem.

Lennék én napsugár:
melengessen létem,
boltív-falak között
örömödet kérem.

Lennék én a szellő:
könnyű legyen lépted,
mikor tiéidet
az útig kíséred.

Lennék én… Mi lennék?
A fiad én vagyok,
egyetlen életed,
mindig-várt holnapod…


 

Kasza Béla : Csak károgás télnek varjain



 Kasza Béla : Csak károgás télnek varjain


Egyszer hazudtam, azóta nem vagyok szabad ember,
mit kezdjek magammal, s az egyre messzebb szerelemmel.
Hordozom szakadtas, szelíden tétova magányom,
kuporgok szívemben, mint fagy-lábú verebek az ágon.
Telnek-múlnak az évek, nem vagyok éhemen hatalom,
ami szép volt a múltban, újrázni csakis azt akarom.
Állatként élek már, léptem távol a lábomtól,
hiába remélek, valóság foszt meg az álomtól.
És üzent József Attila, nekem szólt ez ügyben egyedül,
ha kitépik a tücsök szívét, akkor is húzza a hegedűn.
Nem vagyok fényes tücsök, csak károgás télnek varjain,
így hallgatnom kellene, hisz semmit sem érnek szavaim.
Itt az utolsó este, az elvadult végzetes éjjel,
karját nyújtja a halál és megcsókol dermesztő kéjjel.

forrás : Balatoniwiw

Kasza Béla : Tavaszod leszek



Kasza Béla : Tavaszod leszek

Árva a kezem, nem szorítja senki,
jó lenne szeretni, szeretve lenni.
Mosolyra vágyom, szelíd, kedves szóra,
szívdobogásra, minden szépre, jóra.
-
Álmot dédelgetek, jöjjön szerelem,
örök ajándékul neked és nekem.
Szomorú éjből kilépjek a fényre,
szívedben, karodban lehessek végre.
-
Csókom az ajkadon otthonra talál,
odaadás, hűség, ez lesz a szabály,
néhány tiszta tétel, amire vágyom.
-
Tavaszod leszek, te napsugár nekem,
kalapál szívünk, édes e szerelem,
valósággá válik a legszebb álom.

Kasza Béla : Pipacs - fény illatod bőrömön borzong - Májusi kegyelem



PIPACS-FÉNY ILLATOD BŐRÖMÖN BORZONG

Pipacs-pazar pompa reggeli réten,
édes a vágyunk, nem holmi szemérem
lesz itt a győztes, hanem az ölelés.
Csókos remegés, méghozzá nem kevés.
-
Tálalva az öröm a kék ég alatt,
szívünk piros tűzben, dúl a szép tavasz,
étvágy és falat talál most egymásra.
Nem higgadunk le, csók kell egyre-másra.
-
Pipacsos mezőben kéj-összeomlás,
kócos dal a tested, és ha nem volnál,
bele is halnék ebbe a hiányba.
-
Pipacs-fény illatod bőrömön borzong,
selymed összes cseppjét összetoborzom,
belelehelem minden szál virágba.

        ------------------------------- 

MÁJUSI KEGYELEM

Pipacsos május, amúgy is virágos,
napfény követi lombokon az esőt.
Piros szoknyák szélben, akár az álom
lobognak, s feszít a büszke délelőtt.

Fiatal a tavasz, megmarad nyárig,
gyönyörrel futnak egekig illatok.
Szerelem énekel, de akad más is,
lesik a kéj-zöld földet a csillagok.

Érzékeny vagyok, ez lehet az oka,
meg hogy a május bámulatos csoda,
ezért meresztem mindig-éhes szemem.

Pipacs-mosolytól való kedvem részeg,
ölelni édes e teljes egészet,
megtartó szívű, szépséges kegyelem.

Kasza Béla : Virág - vágyas lengetés - A legpirosabb öröm



VIRÁG-VÁGYAS LENGETÉS

Azért is jó nyár elején
szerelmesnek lenni,
mert a pipacs szépségétől
nem pirosabb semmi.
-
Búza fölött dalra fakad
a pacsirtás világ.
Nagy kedvében mit visz a szél?
Vadvirágot, lilát.
-
Lehet piros, lehet lila,
fehér, kék vagy sárga,
szivárványszín szél a szívem,
sosem vagyok árva.
-
Csupa-virág mezőn, réten
és a tágas égen,
lengeti a szirom-zászlót
virág-vágyas vérem.


A LEGPIROSABB ÖRÖM

Júniusi határban a szívem kalászos,
kenyér és uborka, ez utóbbi kovászos
lapul tarisznyámban uzsonnaidőre.
Kulacsomban hallgat a rám tukmált lőre.
-
Tanyasi kútnál majd jó vízre cserélem,
bimbózó Juliskát is látni remélem,
ahogy perdül copfja és szoknyája, a piros.
Nincsen belehímezve: Megkívánni tilos!
-
Ennek a kislánynak én leszek a párja,
hogy leszakíthassam, türelmem kivárja.
Addig csak bámulom meg álmodozom róla,
amíg anyja oktatja szép szóval a jóra.
-
Pipacsokra tekintve Juliskámat látom,
máris megjelenik a dédelgetett álom.
Búza között a vágy, ott van a csók hona,
s a legpirosabb öröm, kis pipacs mosolya.

Kasza Béla : Pipacsoktól részegen - Pipacsból és vérből

Kasza Béla költő

Így vall önmagáról :

Önmagamról

Buja vagyok, mint fonnyadt levél,

fehér, mint korom ragyogása,

fényes, mint koldus palotája,

s forgatott, mint unalmas regény.


Erős, mint elfelejtett remény,

kemény, mint sóhaj kopogása,

vidám, mint halott koponyája,

s valóságos, mint képzelt erény.


Bemutatkozás

"Kasza Béla vagyok és elmondhatom magamról, hogy a következő rövid vers jellemző a helyzetemre, miszerint

Pogány tisztasággal élek,
nincs függönyös ablakom,
csillagok szikrázó fényén,
harmat hajnalán lakom. / OTTHON /
-
Ennek ellenére
-
Több érdekel, mint a vályú,
mert a lelkem csillag-álmú.
Belém rúgnak ócska nagyok.
Nem tudják, egy világ vagyok. / TUDATLANOK /

Gyermekként írtam az első verseimet, fiatal felnőttként is megesett ez velem, de nem volt fontos számomra. Pár évvel ezelőtt, amikor elvesztettem az állásomat és üressé vált a zsebem, a gyomrom, a kályhám, versekre ébredtem nap mint nap, azaz termékennyé váltam. Azt mondták irodalmi szakemberek, hogy nem lesz belőlem költő, mert nem vagyok eléggé modern. Ennek ellenére, bár korábban megtettem, ma már nem dobom el verseimet...
Egyetlen verseskötetem címe: Kempite. Néhány antológiában is helyet kaptam.
Van még egy Kasza Béla, aki ír, ő csepeli. Én bajai vagyok.




PIPACSOKTÓL RÉSZEGEN



Varázslatos a világ, piros a táj, részeg,
kinyíltak a pipacsok a hajnali réten.
Alig vagyok magamnál, szemmel csókot lopok,
friss harmatban lépkedek, bár a cipőm kopott.

-

Konok lelkem vasmadár, saját magát tépi,
vérszagot fog száz sakál, hegedű szól, égi.
Szétszednek a dúvadak, közben Isten ujja
a húrokat, a vonót bűvöli, húzza.

-

Ez az, legyen hattyúdal, énekelni kezdek,
a vég volt előbb vajon, vagy egykor a kezdet.
De választ már nem kapok, a hegedű halkul,
pipacsot szór rám a szél, szép, halotti maszkul.

 -------------

PIPACSBÓL ÉS VÉRBŐL

Koloncos tegnapom naponta elkísér,
hittelen reményem semmi jót sem ígér.
Holnapot tervezek álmatlanul,
vékony a gondolat, szavakra hull.
-
Fogyaték vagyok, képzelt ragyogás,
teljesség helyett pusztán csak homály.
Ha szürke tükrömben gyönyörködök,
visszabámulnak mind a könny-ködök.
-
Apámtól, anyámtól tanultam szeretni,
minden vagyok tehát, ugyanakkor semmi.
Dübögnek fejemben agytépő dobok,
meghasadt szép szívem vad szélben lobog.
-
Lobogjál bátran, szent vagy és lator,
tépett virágú fénnyel illatolj,
ölelj meg tisztákat, gyermeki jókat,
a kedvükért szeresd, dalold a szókat!
-
Énekelj madarat, álmot meg vágyat,
napfényre csókokat, ötvenet, százat,
és ha a halálod előtör a mélyből,
fess hajnalt az égre, pipacsból és vérből!


Lap tetejére

lap tetejére

Google+ Erzsébet