2012. január 29., vasárnap

Orczy Emma magyar származású angol írónő.


Emma Orczy vagy orczi báró Orczy Emma (Tarnaörs, 1865. szeptember 23. – London, 1947. november 12.) magyar származású angol írónő. A Vörös Pimpernel című regény szerzője. A Vénusz bolygón kráter őrzi nevét.

Életpályája

Báró Orczy Bódog és Wass Emma grófnő egyetlen leányaként született. 15 éves, amikor szüleivel előbb Brüsszelbe, majd Londonba költöztek. Itt zenét és festészetet tanult. 1894-ben házasságot kötött Montague Barstow-val. A fiatal pár nagyon nehéz anyagi körülmények között élt, emiatt Emma írni kezdett. Első próbálkozásai nem voltak sikeresek, de néhány detektívtörténete megjelent nyomtatásban. 1903-ban született meg A Vörös Pimpernel című regénye, amely könyv alakban először nem volt sikeres. Színpadi változata viszont nagy siker volt 1905-ben Londonban, több mint 2000 előadása volt. A színpadi siker után a regény is elindult világhódító útjára. 14 nyelvre fordították le, majd több mint harminc mozi- és TV-film készült belőle. Frank Wildhorn musicalt írt a regényből. A Vörös Pimpernel sikerén felbuzdulva még több folytatását megírta az elkövetkező években. 1915-ben egy háborús antológiát jelentetett meg Lest We Forget (Hogy soha el ne felejtsük) címmel. Több kaland-és detektívregényt írt még, amelyeket szintén több nyelvre lefordítottak. 1933-ban jelentette meg The Scarlet Pimpernel Looks at the World (Ahogy a Vörös Pimpernel a világot nézi) című esszékötetét. Önéletrajzát 1947-ben írta meg Links in the Chain of Life (Az élet láncszemei) címen. 1947. november 12-én halt meg Londonban.

Művei

  • Old Hungarian Fairy Tales (Régi tündérmesék) (1898)
  • The Emperor's Candlesticks (Ferenc József gyertyatartói) (1899)
  • The Old Man in the Corner (1900-1909)
  • The Scarlet Pimpernel (A Vörös Pimpernel) (1905)
  • I Will Repay (1906)
  • The Tangled Skein (1907)
  • The Elusive Pimpernel (1908)
  • Unto Caesar (1914)
  • The League of the Scarlet Pimpernel (A Vörös Pimpernel szövetsége) (1919)
  • Pimpernel and Rosemary (Pimpernel és Rosemary) (1924)
  • The Honourable Jim (1924)
  • The Triumph of the Scarlet Pimpernel (1929)
  • The Scarlet Pimpernel Looks at the World (Ahogy a Vörös Pimpernel a világot nézi) (1933)
  • Let We Forget (1915)
  • Sir Percy Hits Back (Sir Percy visszaüt) (1927)
  • Links in the Chain of Life című önéletrajza (1947)

    Nemes Nagy Ágnes : Fák - A szörny - A női táj - A szomj - Szerelmem, viziisten

    Fák

    Tanulni kell. A téli fákat.
    Ahogyan talpig zúzmarásak.
    Mozdíthatatlan függönyök.

    Meg kell tanulni azt a sávot,
    hol a kristály már füstölög,
    és ködbe úszik át a fa,
    akár a test emlékezetbe.

    És a folyót a fák mögött,
    vadkacsa néma szárnyait,
    s a vakfehér, kék éjszakát,
    amelyben csuklyás tárgyak állnak,
    meg kell tanulni itt a fák
    kimondhatatlan tetteit.


    A szörny

    Agyvelőm: tó. Hasznos, komoly.
    Hullámzik déltől hajnalig,
    virágot öntöz, fényt sodor,
    s a mélyén lent egy szörny lakik.

    Szelíd kis szörny, dícséretes,
    a partra néha, félve jár,
    körülnéz, iszik, hunyorog,
    s kidugott hassal álldogál.

    De mostanában szomjasabb.
    Jön, s a száján a sűrü lé,
    a sűrű holdas éjjelen
    mint holdfény csordul kétfelé.

    S mostanában el is hízott,
    liheg a csuszamlós kövön,
    de önlegyőző szorgalom
    nyugtalanítja: egyre jön.

    S így gyakran hallom éjszaka
    ahogyan illik, nyög, hereg,
    s csukladozva a szortyogó,
    növő iszapban hentereg.

    A női táj

    Oly engedékeny, lágy e tájék,
    simítható és bontható.
    Térde között kíváncsi sikló
    villódzik át: a nagy folyó.

    Sokezer év dicsérte lággyá
    a sűrű völgyet, dús hegyet –
    zavartan állok, nézelődöm:
    e női tájban mit tegyek?

    A Balti-tenger mossa lábát,
    haját a tyrrheni-habok,
    de mégis síma köldökénél
    egy másik tájra gondolok:

    hol teknősbékákat nevelnek,
    hol minden magasabbra nő,
    hol óriási kaktusz-ágról
    vörös virágot szív a hő,

    a kölykök szúnyogon repülnek,
    hol vág a sás és vág a fény,
    hol minden éles, mint az elme,
    s minden meleg, mint egy növény,

    s estefelé a fák moháján
    a méznél sűrűbb méz csorog,
    s a tóban térdemig csobognak
    a langyos, zöldes csillagok,

    s az iszapnál forróbb iszapban
    álmában szortyan, túr a rák –
    s kinyílik vállamon a szellem,
    mint jóllakott virág.

    A szomj

    Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
    kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
    – Ha húsevő növény lehetne testem,
    belémszívódnál, illatomba esten.
    Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
    kényes kezed, amivel magad őrzöd,
    s mely minden omló végső pillanatban
    elmondja: mégis, önmagam maradtam.
    Enyém karod, karom fölé hajolva,
    enyém hajad villó, fekete tolla,
    mely mint a szárny suhan, suhan velem,
    hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
    Magamba innám olvadó husod,
    mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
    és illatod borzongató varázsát,
    mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
    És mind magamba lenge lelkedet
    (fejed fölött, mint lampion lebeg),
    magamba mind, mohón, elégitetlen,
    ha húsevő virág lehetne testem.
    – De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
    Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.

    Szerelmem, viziisten

    Szerelmem szép viziisten,
    viziisten távoli tájon,
    hol dús tavirózsa virágja
    csókolja, becézgeti szájon.

    Derekát a hínár körülússza,
    ha mozdul a gyöngyszinű mélyben,
    s ujjára kecses madarakként
    halak raja ül palakéken.

    S ha feláll – csapzott haja csorran,
    csigák tapadnak a szélén –
    gyürüket vet körben a hullám,
    ahogy úszik a színe szegélyén.

    Így látja a víz üvegén át,
    párázva remegnek a bokrok;
    – buja páfrány képe a tóból,
    ha a zöldkezű hab belefodroz.

    És látja a fényben a lepkét,
    – villó halak árnya – hogy illan,
    s hogy borzol a délszaki napfény,
    mint angolnákban a villany.

    S lát engem – ez ő, a tükör kitűnő,
    nevetése kibuggyan a vízben,
    és látja az ég – hogy az ég csupa tó,
    – s vissza merül, viziisten.

    1944. június 3.

    Nemes Nagy Ágnes magyar költő, műfordító, esszéíró


    Nemes Nagy Ágnes (Budapest, 1922. január 3. – Budapest, 1991. augusztus 23.) magyar költő, műfordító, esszéíró; Lengyel Balázs műkritikus első felesége.

    Élete

    Budapesten született 1922. január 3-án. Mindvégig eredeti nevén publikált. Budapesten élt. 1939-ben a Baár–Madas Református Leánylíceumban kitüntetéssel érettségizett. Ezt követően a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin–művészettörténet szakos hallgatója lett, s itt szerzett diplomát 1944-ben. Egyetemi éveiben munkakapcsolatba került Szerb Antallal és Halász Gáborral.

    Diákkorától kezdve írt verseket, folyóiratokban 1945-től publikált. Első verseskötete 1946-ban jelent meg. 1946-ban lépett be a Magyar Írószövetségbe, később tagja volt a Magyar PEN Clubnak is. Ez évben alapította – férjével közösen – az Újhold című irodalmi folyóiratot, amely csak 1948 őszéig jelenhetett meg, de betiltása után mintegy emblémája lett a babitsi Nyugat eszmeiségét és minőségigényét vállaló írói-irodalmi törekvéseknek. 1947-1948 között augusztusáig ösztöndíjjal a Római Magyar Akadémián, illetve Párizsban tartózkodott tanulmányúton.

    Elsősorban francia és német nyelvű műveket fordított (így Corneille, Racine, Molière drámáit, Victor Hugo, Saint-John Perse verseit, Rilke és Bertolt Brecht műveit), de antológiákban számos más nyelvből is készült fordítása megjelent. 1946-tól a Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa volt, 1954-1958 között pedig a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanára. 1958-tól szabadfoglalkozású író.

    A költői életmű terjedelmét és a kötetek számát tekintve keveset publikált. További új verseit az 1967-es Napfordulóban, majd pedig három gyűjteményes kötetének egy-egy új ciklusában adta közre.

    Költői munkája mellett a magyar esszéirodalom kimagasló művelője volt. 1975-től kezdődően több kötetben publikálta esszéit, verselemzéseit és a vele készült interjúkat. Önálló kötetet szentelt Babits Mihály költői portréjának. Műelemzései, a költészet rendeltetéséről, a vers belső természetéről szóló írásai a szakszerűség és az érzékletes, sőt élvezetes eleven szemléletesség példái, a tárgyszerűség és személyesség finom ötvözetének mintái.

    Az 1970-es, 1980-as években mértékadó és meghatározó személyisége lett a magyar irodalmi életnek. Kapcsolatot tartott a magyar irodalmi emigráció számos jeles tagjával is. Több ízben képviselte hazája irodalmát külföldi felolvasóesteken és nemzetközi írótalálkozókon, 1979-ben pedig 4 hónapot töltött Iowában, az egyetem nemzetközi írótáborában.

    1986-ban Lengyel Balázzsal közösen – almanach formában – újraindították az Újholdat. A 12 kötet arról tanúskodik, hogy Nemes Nagy Ágnes az Újhold-eszme megvalósítását életműve részének tekintette.


    Élete utolsó évében meghívott alapító tagja lett a MTA-n belül szerveződő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.

    1998-ban a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Nemes Nagy Ágnes-emlékdíjat alapított a magyar esszéirodalom legjobbjainak elismerésére. A díjat először 1999-ben ítélték oda három személynek.

    Díjai

    • Baumgarten-jutalom (1948)
    • József Attila-díj (1969)
    • A Munka Érdemrend arany fokozata (1982)
    • Kossuth-díj (1983)
    • Az Év Könyve Jutalom (1985)

    Művei

    • 1946 – Kettős világban (versek)
    • 1957 – Szárazvillám (versek és műfordítások)
    • 1961 – Barátaink a ház körül (verses képeskönyv)
    • 1961 – Jó reggelt, gyerekek (verses képeskönyv)
    • 1962 – Aranyecset (keleti mesék)
    • 1963 – Ki ette meg a málnát? (verse képeskönyv)
    • 1965 – Lila fecske (gyermekversek)
    • 1967 – Napforduló (versek)
    • 1969 – A lovak és az angyalok (válogatott versek)
    • 1974 – Mit látunk az utcán? (verses képeskönyv)
    • 1975 – 64 hattyú (esszék)
    • 1975 – Mennyi minden (gyermekversek)
    • 1978 – Bors néni könyve (gyermekversek, mesék)
    • 1979 – Szökőkút (gyermekversek)
    • 1979 – Éjszakai tölgyfa (versek)
    • 1980 – Egy pályaudvar átalakítása (versek)
    • 1981 – Között (összegyűjtött és új versek)
    • 1982 – Metszetek (esszék)
    • 1986 – A Föld emlékei (összegyűjtött és új versek)
    • 1987 – Látkép gesztenyefával (esszék)
    • 1988 – Szőke bikkfák (válogatott verselemzések)
    • 1989 – Szó és szótlanság (összegyűjtött esszék I)
    • 1992 – A magasság vágya (összegyűjtött esszék II)
    • 1995 – Összegyűjtött versek (összegyűjtött és kiadatlan versek)
    • 1998 – A hegyi költő(Tanulmánykötet Babits Mihályról) Kairosz kiadó
    • 2004 – Az élők mértana I-II. Osiris Kiadó, Bp. (Prózai írások

    Nemere István író, műfordító.


    Nemere István (Pécs, 1944. november 8.) író, műfordító. Rendkívül termékeny író, 2011-ig közel 500 könyve jelent meg magyar nyelven, ez egyébként magyar rekord. Műveinek eladási példányszámai megközelítették a tizenegy milliót. Főleg sci-fi könyvei és a paranormális jelenségekkel foglalkozó művei tették ismertté, de több más műfajban is publikál. Számos nyelven adták ki műveit köztük perzsa és eszperantó nyelven is. Az 1990-es években kétszer egymásután megválasztották a Nemzetközi PEN Klub eszperantó csoportja elnökének, aminek alapján a Svéd Akadémiánál javaslatot tehet valakinek irodalmi Nobel-díjra való jelölésére. A Magyar Írószövetségbe viszont nem vették fel. Bevallása szerint tartózkodik az élvezeti szerektől (kávé, alkohol, dohányzás és egyéb drogok) és munkamániás. Megrögzött optimista és a politikát kerülő ember.

    Szülei és családi háttere


    Nemere István 1944. november 8-án született Pécsett. Szülei Veszprém és Somogy megyei falvakban éltek és apja ott vállalt körzeti orvosi munkát, anyja pedig a háztartást vezette. Eredeti családneve Niedermayer. Apja szemészorvos volt, nehéz sorsú családból származott, ezért a családban csak az ő taníttatását tudták fizetni. Nemere Istvánt apja csak születése után 2 évvel láthatta először, miután hazatért a hadifogságból. Anyja vagyonos családból származott és a társadalmi illetve korkülönbség miatt a család ellenezte a házasságot, amelyet azonban végül mégis megköttöttek. Az államosítás idején anyai ági rokonai elveszítették vagyonukat és a kommunista rendszerben megtűrt személyek lettek. Nagyszülei Tihanyba költöztek.

    Iskolás évek

    Nemere visszaemlékezései szerint szerette a falusi életmódot. Saját kérésére óvodába nem járt. Az iskolát nem szerette és szenvedéssel élte meg azt az időszakot. Nehezen viselte a tanintézet rendszerét és a tanórák többségét. Csupán az irodalom- és földrajzórákat kedvelte. Már tizenévesen alkotott olyan írásokat, amik felkeltették tanárai figyelmét. A középiskolát a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban végezte, de itt is nehézségei voltak a tantárgyak többségével. Negyedikben három tantárgyból is megbukott, ezért később pótérettségit kellett tennie. Rossz magaviselete miatt az iskola nem javasolta, hogy tovább tanuljon, így filmrendezői ambícióit kénytelen volt elvetni. A gimnáziumi évek alatt sajátította el az eszperantó nyelvet.

    1963-tól, az érettségi megszerzése után munkába állt, miután sikertelenül próbálkozott azzal, hogy felvegyék a tanárképző főiskolára. Kezdetben gépgyári munkásként, majd erdészetben és könyvesboltban dolgozott. Budapesten töltötte le katonai szolgálatát. Ezután az Állami Térképészeti Hivatalnál dolgozott, majd boncsegéd lett és boncolásokon is részt vett. Rövid ideig statisztaként dolgozotta a Hunnia Filmgyárban.

    1964 nyarán egy fiatal lengyel tanárnőnek és barátainak tolmácsolt eszperantó nyelven. A hölggyel közelebb kerültek egymáshoz, ezért elhatározza, hogy Lengyelországba látogat. 1966-ban feleségül is vette korábban megismert lengyel barátnőjét. 1967-ben megszületett lánya, Kinga. Öt és fél évig dolgozott a toruńi Kopernikusz Egyetem könyvtárában, de kezdetben szegényes lengyel szókinccsel kellett boldogulnia. Munkája mellett diplomáciai tolmácsként dolgozott és megismerkedett az angol, német, francia, olasz, spanyol, orosz, szlovák és ukrán nyelv alapjaival is. Előadásokat tartott Magyarországról a lengyel érdeklődőknek.

    Házassága válással végződött. Három évig albérletben lakott. Ekkor készítette első fordításait és novelláit, amiket Magyarországra küldött és magyar újságokban publikált.

    1970-ben megpróbált nyugatra disszidálni, de a varsói repülőtéren feltartóztatták.

    Új párt talált, aki zongoristaként dolgozott. Titokban könyvet írt Gagarinról, akiről úgy tartotta, hogy sosem járt a világűrben. 1972 januárjában lecsapott rá az SB (a lengyel politikai titkosrendőrség) és közel 4000 oldalnyi magyar írást foglaltak le nála. Egy héttel később összeházasodott párjával.

    A lengyel politikai hatóság folyamtasosan vizsgálódott utána, de korábbi diplomácia kapcsolatainak köszönhetően a letartóztatást elkerülte. Végül még 1972-ben visszaszökött Magyarországra. Természetesen a magyar politikai titkos rendőrség is megfigyelés alatt tartotta és közel 13 évig feljegyzések készültek róla (bár erről Nemere akkor még nem tudott), de szabad mozgásában nem akadályozzák. Írásaiban parapszichológiai témákat feszeget, de a közlésre kiszemelt média vegyes lelkesedéssel fogadta műveit.

    1972 őszén Esztergomban telepedett le és beiratkozott az ELTE könyvtár szakára. 1975-ben diplomázott. 1972-1979 között másodállásban mint mentőápoló, könyvtáros és biztosítási ügynök)dolgozott, majd 1980-tól szabadúszó és főállású író lett.

    Az 1970-es években sikerült több újságnál is megjelentetni írásait. Első könyve (A rémület irányítószáma - krimiregény) 1974-ben jelent meg, amelyet egyre több követett. Kezdetben saját nevén publikált ifjúsági írásokat, de azután főleg tudományos-fantasztikus regényeket írt. Ezenkívül publikál még krimiket, kaland- és később társadalomlélektani regényeket is. 1981 óta már nem volt év, amikor ne jelentek volna meg Nemere-könyvek. A rejtélyes jelenségekkel, a történelem titkaival és az emberi képességekkel kapcsolatos paratudományos könyvei ellentmondásos visszhangra találtak, de ismertté tették a nevét. Később egyre gyakrabban írt írói álnév alatt a sok kiadás miatt, néha női néven is. Napjainkban főleg történelmi témájú könyveket publikál, nem szokványos módon. Néhány évig egy tévécsatornánál interjú műsort vezetett. 1992-ben újra megnősült, felesége Nemere Ilona újságíró és gasztronómiai szakíró.

    Jelenleg (2011) az Alföldön egy tanyán él.

    Díjai
    • 1982 A "Legjobb Európai Science-Fiction Író" cím Európai Science-fiction Szövetség
    • 1983 Az Év Könyve Jutalom - Svájc
    • 1985 Az Év Könyve Jutalom - Olaszország

    2012. január 9., hétfő

    Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet - Adjon az Isten - Tulipánfejű kakasok - Hegyi beszéd - József Attila!


    Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet

    Létem ha végleg lemerült
    ki imád tücsök-hegedűt?
    Lángot ki lehel deres ágra?
    Ki feszül föl a szivárványra?
    Lágy hantú mezővé a szikla-
    csípőket ki öleli sírva?
    Ki becéz falban megeredt
    hajakat, verőereket?
    S dúl hiteknek kicsoda állít
    káromkodásból katedrálist?
    Létem ha végleg lemerült,
    ki rettenti a keselyűt!
    S ki viszi át fogában tartva
    a Szerelmet a túlsó partra!

    Nagy László : Adjon az Isten

    Adjon az Isten
    szerencsét,
    szerelmet, forró
    kemencét,
    üres vékámba
    gabonát,
    árva kezembe
    parolát,
    lámpámba lángot,
    ne kelljen
    korán az ágyra
    hevernem,
    kérdésre választ
    ő küldjön,
    hogy hitem széjjel
    ne düljön,
    adjon az Isten
    fényeket,
    temetők helyett
    életet --
    nekem a kérés
    nagy szégyen,
    adjon ugyis, ha
    nem kérem.

    Nagy László :
    Tulipánfejű kakasok

    Lelkemből kelve világra,
    dalaim tollasodjatok,
    táncoljatok, ti sarkantyús,
    tulipánfejű kakasok.

    Ágaskodjatok vállamon,
    hívjatok új hajnalt nekem
    kukorékolva köznapon,
    pirossal nyomott ünnepen.

    Ne cibáljátok hajamat,
    hogyha a búbaj rámesett.
    Fölfuvalkodva vörösen
    védjétek meg a szivemet.

    Nagy László: Hegyi beszéd

    Műveld a csodát, ne magyarázd
    sehova kacsázik minden út
    jobban tudjuk a jövőt a múltnál
    válasszuk a villám jelenét
    különben tyúktetű-borzalom
    fut föl a lábadon agyadig
    hajad gyökeréig, mintha párban
    láncolva lennénk baromfi ólra
    pedig ülünk a bazalthegyen .


    Tündökölve egymással szemközt
    fohászkodunk immár magunkhoz
    legfőbb valónkhoz jó viharért
    ingerel eleven bérci selyem
    igézetében arany nullává
    züllik a mese és eltántorog
    ébred a tomporod harmatokban
    s bika-labdámat árvalányhaj
    markolja hogy zengek belül .


    Látod, ilyen az énekbeli
    ama hegytetőn lengedező
    árvalányhaj, még nyersen ezüst
    de úsztatva megoltott mészben
    sárga roncs-fátyol: halálbohóc
    tövében a hegynek minden tükrön
    ő bókol arcok drámáihoz
    s tudok a mészről is igazat
    hallom a sorsban zúgni a
    kalcium-hidroxid himnuszát
    láncon megveszett komondorok
    szentséges merénylők, fölforgatók
    hazátlan szeretők tetemére
    lerogyik csillagaival
    s látom én szobrát is a mésznek
    deszka-ágyából fölmagasul
    fölszított szomját mert nem oltják
    elrepül, mennydörgő vőlegény


    Ne félj te a sorstól, én se félek
    mélyek a mi kútjaink s mennyi
    ér tölti fel újra, a villám
    állhat beléjük s nem lesz aszály
    csodában élünk: az édes nyálat
    fűszálak ablakká húzzák körénk
    s ne félj a sorstól, ne félj a rongytól
    gúnyánkat megtermi ránk a fény
    jussunk a szegények leleménye
    s lesz a babáknak télre cipő
    köti már a függőcinke a fán
    visítva a jövőből itt ugrálnak
    lábukon, kezükön kis puha gömb
    cinkefészek-bocskor – box-kesztyű dönget
    műveld a csodát ne magyarázd
    s fönt a hegyen, e zöld koponyán
    itt kattog arany medencecsontod
    s remegnek édes ablakaink
    ablakainkig fejét emelve
    hallgat a nyüvek világa, ó

    1971

    Nagy László: József Attila!

    Mért játszott a szíved, te szerencsétlen,
    rombolva magad szüntelen télben,
    építve dalra dalt,
    s kifúlva
    kigyúlva,
    ésszel mérhető pontokon is túlra
    tudatod mért nyilalt?
    Hiszen te tudtad:
    dögbugyor a vége e pokoli útnak,
    ott a hit is kihalt,
    hiszen te tudtad:
    álmaid orra buktak,
    magad örökre kicsuktad,
    járhatod a téboly havát,
    s árván, idétlen,
    emberségre, hű szerelemre étlen
    villámló tálból eszed a halált.
    Tudtad, tudom én is:
    a nagy: te vagy,
    s te, a Mindenség summáslegénye,
    részt se kaptál, pedig az egészre
    futotta érdemed.
    Érdemes volt-e ázni, fázni,
    csak a jövő kövén csírázni,
    vérszagú szörnyekkel vitázni,
    ha ráment életed!
    Csak szólhatnál, hogy érdemes!
    Mert csontom, vérem belerémül,
    végzetedhez ha én állítok végül
    józan zárómérleget.
    Törd fel a törvényt, ne latold!
    A porból vedd fel kajla kalapod,
    vértanú vállad,
    s a kifordult nyakcsigolyákat
    rendbe szedve
    két kisírt szemmel, tüzes iker-körrel
    nézz a szemembe,
    hogy rendülne bele
    a mohó, emléknélküli tenyészet,
    az egek mirigy-rendszere
    s e megváltatlan földi lét.
    József Attila!
    te add nekem a reményt,
    mert nélküle
    romlott a napvilág,
    a vér eves,
    bár a fogad vicsorog,
    bár a nyakad csikorog,
    bólints, hogy érdemes,
    cáfold meg halálos logikád,
    te glóriás,
    te kíntól bélyeges!
    Képzeletemre bízzál édes munkát,
    mert immár úgy szorgoskodik,
    hogy a sarkamtól torkomig
    forraszt rám forró hamubundát,
    rádióaktív iszonyt –
    félek, hogy minden rejtelmet kibont
    s végül már semmi se fáj.
    Hogy el ne jussak soha ama síkra:
    elém te állj.
    Segíts, hogy az emberárulók szutykát
    erővel győzze a szív,
    szép szóval a száj!

    Nagy László - Kossuth-díjas magyar költő, műfordító.



    Nagy László (Felsőiszkáz, 1925. július 17. – Budapest, 1978. január 30.) Kossuth-díjas magyar költő, műfordító.

    Élete

    A Veszprém megyei Felsőiszkázon született. Édesapja, Nagy Béla (1889-1969), elismert gazdaként különböző tisztségeket töltött be, bíró is volt. Festőnek készült. Édesanyja, Vas Erzsébet (1905-1995), nyárádi születésű gazdalány. A szülők 1923-ban kötöttek házasságot, s négy gyermekük született: Izabella, Mária, László és István. Az utóbbi Ágh István néven vált ugyancsak jeles költővé.

    Az elemi iskolát Felsőiszkázon (1931-1938) végezte. 1935 augusztusában csontvelőgyulladás támadta meg a lábát, többször műtötték, közben idegek sérültek meg, így élete végéig járógép használatára kényszerült. Betegsége miatt az ötödik osztályt csak 1938-ban végezhette el, kitűnő eredménnyel.

    A polgári iskolába Pápán járt (1938–41), az első két évfolyamot magánúton, egy év alatt járta ki. Itt indította el a tehetséges fiút a festő-képzőművész pályán A. Tóth Sándor. 1941-1945-ben a református kollégium kereskedelmi középiskolájában folytatta tanulmányait. 1945 júliusában érettségizett. 1945-1946-ban Iszkázon tartózkodott.

    1946 augusztusában Budapestre utazott. Az Iparművészeti Főiskolán grafikus szakon kezdte meg tanulmányait. 1947-ben átjelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, rajz szakra. Kezdtek megjelenni első versei: előbb egy diákújságban, majd 1947 decemberében a Valóságban. Bekerült Sőtér István híres Négy nemzedék című antológiájába is. 1948 nyarán eldöntötte, hogy mégis inkább költő lesz, s ősszel a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarára iratkozott be magyar–szociológia–filozófia szakra, majd fél év után áttért az orosz szakra, hogy Szergej Jeszenyint fordíthasson.

    Már nem diákként, hanem elismert fiatal költőként kapott ösztöndíjat Bulgáriába, hogy megtanulja a nyelvet és fordítson. 1949 őszétől 1951 nyaráig közel két évet töltött Bulgáriában, s később is gyakran visszajárt.

    1952. augusztus 20-án házasságot kötött Szécsi Margit (1928–1990) költőnővel. 1953-ban született meg András fiuk. Eleinte albérletben laktak, gyermekük a pestlőrinci anyai nagyszülőknél nevelkedett, majd Zuglóban kaptak lakást. 1953 augusztusától 1957 februárjáig a Kisdobos szerkesztője, majd főszerkesztője volt. 1957 elején megszűnt irodalmi állása és évekig műfordításból élt. 1959-től haláláig az Élet és Irodalom képszerkesztője, majd főmunkatársa volt.

    1966-ban Kossuth-díjat kapott. Az 1960-as években néhány verseskötetéhez illusztrációkat is készített. 1975 februárjától napi rendszerességgel vezetett naplót, amely 1994-ben jelent meg Krónika töredékek címmel. 1978. január 29-én, influenzából lábadozva részt vett felesége szerzői estjén.
    Másnap reggel meghalt. A halál oka: szívinfarktus. A Farkasréti temetőben temették el.

    Nagy László
    Ki viszi át a Szerelmet

    "Létem ha végleg lemerült

    ki imád tücsök-hegedűt?
    Lángot ki lehel deres ágra?
    Ki feszül föl a szivárványra?
    Lágy hantú mezővé a szikla-
    csípőket ki öleli sírva?
    Ki becéz falban megeredt
    hajakat, verőereket?
    S dúlt hiteknek kicsoda állít
    káromkodásból katedrálist?
    Létem ha végleg lemerült,
    ki rettenti a keselyűt!
    S ki viszi át fogában tartva
    a Szerelmet a túlsó partra!"

    – (1957)

    Verseskötetei

    • Tűnj el fájás (versek, 1949)
    • A tüzér és a rozs (versek, 1951)
    • Gyöngyszoknya (versek, 1953)
    • Havon delelő szivárvány (versek, 1954)
    • A nap jegyese (versek, 1954)
    • Játék Karácsonykor (dal, 1956)
    • Rege a tűzről és a jácintról (versek, 1956)
    • A vasárnap gyönyöre (versek, 1956)
    • A deres majális (összegyűjtött versek, 1957)
    • Ki viszi át a szerelmet (versek, 1957)
    • Búcsúzik a lovacska (1963)
    • Vállamon bárányos éggel (versek, 1964)
    • Mennyegző (1964)
    • Himnusz minden időben (versek, 1965)
    • Zöld Angyal (1965)
    • Arccal a tengernek (összegyűjtött versek, 1966)
    • Ég és föld (oratórium, 1971)
    • Versben bújdosó (versek, 1973)
    • Erdőn, mezőn gyertya (válogatott versek, 1975)
    • Versek és versfordítások I-III. (versek és versfordítások 1975)
    • Válogatott versek (versek, 1976)
    • Csodafiú-szarvas (versek, 1977)
    • Kísérlet a bánat ellen (versek, 1978)
    • Jönnek a harangok értem (versek és önéletírás, 1978)
    • Kísérlet a bánat ellen (kéziratok, rajzok, 1980)
    • Szárny és piramis (versek, reprodukciók, 1980)
    • Didergő ezüstfiú (válogatott versek, 1981)
    • Nagy László legszebb versei (versek, 1982)
    • Nagy László összegyűjtött versei (versek, 1988)
    • Inkarnáció ezüstben (válogatott versek, 1993)
    • Krónika töredékek (napló, 1994)
    • Legszebb versei (versek, 1995)
    • Válogatott versek (versek, 1995)

    Műfordításai


    • K. Pausztovszkij: Mesél az erdő (1949)
    • Aliger,: Zója (1950)
    • Szablyák és citerák (1953)
    • Csü Jüan: Számüzetés (1959)
    • Geo Milev: Szeptember (1959)
    • Solymok vére (1960)
    • Lamar: A hős fia (1960)
    • Darázs király (1968)
    • Babérfák (1969)
    • Hriszto Botev: Kenyér vagy golyó (1970)
    • P. K. Javorov: A kék köd órájában (1970)
    • A. Dancsev: Őszi hazatérés (1974)
    • Federico García Lorca: Cigányrománcok (1976)


    Díjak, elismerések

    • József Attila-díj (1950, 1953, 1955)
    • Kossuth-díj (1966)
    • Sztrugai Nemzetközi Költőfesztivál aranykoszorúja (1968)
    • Botev-díj (1976)
    • A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

    Lap tetejére

    lap tetejére

    Google+ Erzsébet